Emma Dante: A csalogányok tangója ÷ Compagnia Sud Costa Occidentale, Palermo – MITEM

Emma Dante emblematikus nevű társulata, a Compagnia Sud Costa Occidentale Palermo földrajzi helyzetén keresztül saját identitását jelöli. Sud: dél, mint a rendezőnő mondja, „a nyelvünk, a történeteink”, Costa Occidentale, Palermo Szicília nyugati partján helyezkedik el. Alapvető lételemük Palermo, művészetük lényegéhez tartozik Szicília,, már az első nagy sikerük is városukhoz kötődött: a társulat a 2000-es évek elején a mPalermu, (Az én Palermóm, dialektusban) című előadásával lett ismert Olaszországban, megnyerte a két legrangosabbnak tartott színházi díjat.

Manuela Lo Sicco és Sabino Civilleri (fotó: Eöri Szabó Zsolt)

Akkoriban izgalmas részletet láttam az előadásból. Palermóba mentem, hogy találkozzam a fiatal rendezőnővel és társulatával, sőt, ami nagyon értékes volt számomra, megkaptam a mPalermu házilag készült videofelvételét. Sokszor megnéztem, lejátszottam hallgatóimnak, írtam is Emma Dantéról. (Azóta professzionális felvétel került fel az előadásról a YouTube-ra.) Köznapi, látszólag banális témát dolgoztak fel: egy család vasárnapi sétára indulna, az öt szereplő felöltözik, és ahogy szokás, egy-egy tálca süteményt fognak a kezükben. Azonban nem képesek kilépni a lakásból, elindulni. Nem is fognak, az öt ember sajátos kapcsolatrendszerének következtében mindig történik valami, ami meggátolja ebben őket. Ahogy akkor megfogalmaztam egy tanulmányban, az előadás a legapróbb részletekig megkomponált, a szinte költői szövegen túl erősen épít a kiváló színészek rendkívül dinamikus szerepformálására, az általuk teremtett típusokra, a mozgásra, táncra, a zenére, egyszóval a sajátos színészi munkára, hangra. A rendezőnő különös egyensúlyt teremt a realizmus, az abszurd, a groteszk és a kegyetlenszínház között. Közösségi mű, színházi rítus, mely elsősorban Palermóban, Szicíliában, egy archaikus társadalomban gyökerezik. Ugyanakkor a nem szicíliai, nem palermói nézőhöz is közel áll. Nemzetközi sikereinek ez a titka, a mitikus, ösztönös, hatalmi játékokra, fenyegetettségre épülő rítusokban ki-ki saját világára ismer. A darabok többnyire családi kapcsolatokon keresztül villantják fel a társadalmat. Hogy a mPalermu mennyire palermói a külföldi néző számára nem vagy nehezen érthető utalásokkal, azt később még jobban megértettem, amikor egy palermói Erasmus-hallgatónkkal közösen néztük meg és beszéltünk róla egy szemináriumon. Már abban a rendkívül izgalmas előadásban is szerepelt a most Budapesten, a MITEM-en előadott A csalogányok tangója két kiváló színésze, Manuela Lo Sicco és Sabino Civilleri, akik azóta is Emma Dante színházának igen fontos szereplői.

A mostani előadás a Szemüveg trilógiához kapcsolódik, címét az író-rendezőnő Nilla Pizzi hatvanas években híres dalából vette: Il tango delle capinere. Emma Dante – mint egy interjúban elmondta – úgy gondolja, „a címben benne van a tánc, a tangó és a csalogány: ez a szerelmet és csábítást szimbolizáló madár”.

A színpadon egy nagyon idős, nehezen mozgó, bábszerű, karikírozottan elesett, köhécselő és reszketeg pár keresi még megőrzött intimitását. Idős maszkjukkal nem állnak távol az Emma Dante pályájára erőteljesen ható Tadeus Kantor színházától. 
A két szereplő azonban változik, a maszkos, nehezen mozgó, immár magára maradt asszony és párja szerelmét visszafelé, az elmúlt élet felől közvetíti a színpad, egyre fiatalosabb, ruganyosabb mozgásukkal, egy kofferből előkerülő kosztümökkel egyszerű történetet adnak elő. A zenegép és a piros cipő például visszaviszi őket a régmúltba, szerelmük boldog időszakaiba. Valamiféle fordított Beckett ez, nagyon palermói módra.

A játékban alig hangzik el szó, minden a színészekre, testükre, mozgásukra, a pontosan kidolgozott koreográfiára, a ritmusra, a zenére, a kosztümökre épül. Az időszakot, amelyben visszafelé haladva éppen vagyunk, korabeli népszerű slágerekkel, a szerelmesek táncával idézi meg a szerző. Munkáiban többnyire zárt tereket látunk, néha szobákat, akárcsak Pinternél, de Danténál a szereplők gyakran valamiféle családot jelenítenek meg. A csalogányok tangójának tere általánosabb, meghatározatlanabb, talán kevésbé fenyegető. Maga az előadás is egy fokkal kevésbé nyomasztó, mint Emma Dante más munkái, hiszen az öregség, a halál mellett a fiatalság, a szerelem szépsége is benne van, amikor a darab végén eljutunk a kapcsolat kezdetéig.

Emma Dante a próbák során, a színészekkel együttműködve készíti el darabjainak végleges változatát, alakítja ki az előadásokat. A társulat és vezetője az elmúlt években rendkívül sikeres, nemzetközileg is ismert és elismert lett. Emma Dante a színház mellett a filmben is kipróbálta magát. Zene iránti affinitását több opera színpadra állításában is kamatoztatta, a legismertebb közülük Georges Bizet-től a Carmen a milánói La Scalában, melyet 2009-ben eredetileg Daniel Baremboim karmesterrel mutattak be.

Emma Dante előadásai mindig érdekességet jelentenek, most is jó volt a nagyszerű színészeket látni.

Fried Ilona