Fábián Péter: Asszonyfarsang – Weöres Sándor Színház, Szombathely

A Savaria Történelmi Karnevál szép példája annak, amikor egy város együtt él a történelmével. Náluk a sok helyen szokásos nyári vigasság alapját nem csupán az evés-ivás-szórakozás hármasa adja (bár természetesen ebből is jut bőven a városlakóknak és az oda látogatóknak), hanem a múltidézés, az ismeretterjesztés, a történelmi hagyományok tudatosítása és életben tartása a kiindulópontja a háromnapos ünnepnek, amelyhez – hol lazábban, hol szorosabban – minden évben kapcsolódik egy színházi előadás is.

Idén Fábián Péter írta és rendezte az ünnepi bemutatót. A színház választását valószínűleg az motiválta, hogy ő már többször bizonyította: a helyi történelemből, emberi történetekből kiindulva képes a mához szóló, helyi értékű, de nem csupán helyi érdekű előadásokat létrehozni. Az Asszonyfarsang újabb jó példája ennek a munkamódszernek, ami egyébként a szombathelyi színház történetében nem számít kivételnek, hiszen annak idején, 2009-ben a nyitóelőadás, a 9700 is a szombathelyi történelemből épült fel.

Nagy Cili (fotó: Mészáros Zsolt)

A darab abszolút friss, annyira, hogy a nyomtatott anyagok egy részébe még Asszonyparlament címmel és egy kicsit más történettel került bele. A keretjáték történelmi kiindulópontja az 1965-ös árvíz, amely a szombathelyi levéltárat is elérte, veszélyeztetve az ott őrzött iratokat, emlékeket. De ha Fábián Péter-darab, akkor persze nem hiányozhat az időutazás sem, amely egészen az Ízisz-kultuszig repít vissza bennünket. És hogy hogyan kapcsolódik mindez a mához? Úgy, hogy ez egyben egy feminista darab is, amelyben a két nem viszonya, a hierarchikus férfi‒nő kapcsolatok kritikája, a fizikai és verbális (nő)bántalmazástól a párbeszédig, a másik meghallgatásáig és meghallásáig terjedő út is benne foglaltatik, persze nem direkt lózungokkal, hanem sok humorral és jól megválasztott történetekkel. A nőábrázolás sem egyoldalú, nem csak áldozatokként tünteti fel az asszonyokat, szerepel benne például a valóban élt Lyukas Kati, aki méregkeverő volt annak idején, és a legradikálisabb megoldást kínálta a férfiúi hibákra / bűnökre. Nem maradhatott ki a James Joyce szerint szombathelyi származású Leopold Blum sem, aki itt Virág Rudiként kóborol a helyi történelemben. Az irodalmi ínyencségekre vágyók fülelhetik a szövegből – időnként hexameterben – kihangzó klasszikus verssorokat és azok parafrázisait Berzsenyitől Weöres Sándorig. A szombathelyieknek pedig ismerősek lehetnek olyan nevek, események is, amelyeket a messzebbről jöttek nem értenek, de semmi baj, ha valaki lemarad néhány utalásról, mindez nem akadályozza abban, hogy kövesse a (szintén nem egyszerű) cselekményt. Az országosan legismertebb személyiség a darabban Kisfaludi Strobl Zsigmond, igaz, ő nem jól jön ki a Szabadság-szobor vasi modelljével, Gaál Erzsikével közös történetből; szívtipró, karrierközpontú fiatalembernek ábrázoltatik, holott a szobor elkészítésekor már 63 éves volt. Persze, nem történelmi hűségű drámáról van szó, a fikció bőséggel keveredik a valós történetmorzsákkal, eredeti újságcikkekkel és egyéb dokumentumokkal ebben a sűrű, burjánzó szövegben.

(Zalaiként persze különösen éles az ember hallása a Zalát többször is rossz példaként, keserű száműzetést jelentő helyként aposztrofáló poénokra, de érthető – a két megye versengése történelmi időkre nyúlik vissza, és hát emlékszem arra is, amikor Fábián Péterék darázsfészekbe nyúltak Egerszegen egy hasonló, helyi vonatkozású darabbal, témának a Mindszenty-kultuszt és a zsidók deportálását választva.)

A jó másfél órás játék első fele 1965-ben, a levéltárban játszódik, a második rész Virág Rudi négy énekre tagolt kalandozása egészen a hazatéréséig, hogy aztán lezárásként visszatérjünk 1965-be, az akkori Savaria Karnevál előkészületeihez.

(fotó: Mészáros Zsolt / Weöres Sándor Színház)

A színpadkép egyszerű: tologatható irattároló szekrények adják a legnagyobb részét, ezek közül / mögül lépnek ki a szereplők, mintha csak a poros iratok elevenednének meg. Használják a helyszín, a nagy hőségben is kellemes megyeházudvar adottságait. A játék pedig a szabadtér egyetlen hátrányát, a más rendezvényekről beszűrődő zajokat, repülőzúgást is gyorsan feledteti.

Balogh János és Herman Flóra az Asszonyfarsang című előadásban (fotó: Mészáros Zsolt / Weöres Sándor Színház)

Sipos László Márk levéltárosának talán volt is helyi elődje. A fiatal színész elhivatott, a szövegemlékek megmentéséért mindent megtevő, adrenalin által hajtott hivatalnokot játszik, egy másik szerepében vitriolos újságíróként veri egy régi, szépséges írógép billentyűit. Domokos Zsolt kicsit félnótás portás bácsiból esik révületbe, majd lényegül át Ízisz istennő papjává. Nagy Cili munkásasszonyként, nőjogi aktivistaként és Ízisz istennőként is remek. Nagy-Bakonyi Boglárka Lyukas Katija annyi asszonytársi empátiával osztogatja a mérgeit, hogy szinte megbocsátunk neki, Herman Flóra pedig a viszáki lányból 15 perc hírnevet se kapó, csalódott modellként emlékezetes. Balogh János kedvvel és mértékkel játszik flörtölő téglagyári asszonykát, Kelemen Zoltán pedig a szocialista hivatalnok öltönyös, aktatáskás prototípusát találja el. A Virág Rudit játszó Hajdu Péter István nyegle és arrogáns férjből szelídül énekről énekre előbb csak kényszerűségből, majd istennői és belső indíttatásra is megértő férjjé. Orosz Róbert víziszonyos vízvezeték-szerelője talán csak a verselő hangzása miatt választotta ezt a szakmát, mindenesetre költői lélekként még a krokodilusokat is képes elaltatni. A színészek szemmel láthatóan maguk is élvezik a játékot, egységes társulati összképet mutatnak.

Az előadást élő zene kíséri, Keller-Dénes Emőke, Keller Dániel és Szabó Róbert Endre asszonyzenekarként nemcsak zenélnek, a játékba is bekapcsolódnak.

Sipos László Márk és Kelemen Zoltán az Asszonyfarsang című előadásban – Weöres Sándor Színház, Szombathely (belső)

Lehet mondani egy-egy poénra, hogy kicsit erőltetett, vagy ha nem is szakállas, de borostás, ezeket a ritka kivételeket az előadás elegánsan eltűri, ahogy jól áll neki az a zsúfolt sokféleség is, amit az alkotók belesűrítettek. A végeredmény egy felszabadult, mégsem súly nélküli játék, amelyet a ráismerés plusz örömével nézhet a helyi közönség, és elirigyelhet a távolról érkező. Hogy minderre mennyire vevők a szombathelyiek, jelzi, hogy mind a nyolc előadás pótsoros teltházakkal ment. Ha pedig valaki sajnálná, hogy lemaradt róla, úgy hírlik, a nyár múltával bekerül a kőfalak közé.

Turbuly Lilla