Marius von Mayenburg: Perple – Exit Generáció, Szkéné Színház

A házaspárbaj népszerű manapság. Elég csak Yasmina Reza Az öldöklés istene című darabjára vagy éppen egy (fél)klasszikusra, a Nem félünk a farkastól címűre gondolni Edward Albee tollából. Az előbbi a budapesti bemutatók után szinte minden vidéki színpadon látható volt már, az amerikai szerző pedig több mint fél évszázada gyakran játszott szerző nálunk.

A házaspárbajban az egyik kettős valami mellékes ügy miatt meglátogatja a másikat. Az együtt töltött idő alatt mind kellemetlenebb titkok derülnek ki a kvartett tagjairól. A hangulat tragikomikusan változékony. Inkább utóbb, semmint előbb megnyílnak az összecsapásban résztvevők egymás előtt. A zárlatra a kvartett tagjai szembesülni kénytelenek önmaguk és a másik pár életcsődjével.

A német kortárs Marius von Mayenburg Perplex című darabja Garai Judit fordításában látszatra illeszkedik a fenti hagyományba. Bár elvileg két házaspár találkozóiból áll az előadás a Szkéné Színházban, ám a viszonyok az abszurd esztétikáját idézően rendezetlenek és bizonytalanok. A helyszín átlagos nappali (látvány: Juhász Nóra), ahol felettébb szokatlan dolgok történnek. Ami az előző jelenetben összeállt, a következőben variálódik. Az utóbbi módszere a törlés. A kvartett egy tagja lassanként gyökeresen más karakter bőrébe bújik. Könnyedén válhat a szülőből rebellis gyerek és megfordítva. A magasabb társadalmi státusz változhat alacsonyabb értékűvé és viszont. A többiek alkalmazkodnak a megváltozott személyiségű társhoz, ezért más felállású négyes működik tovább.

A szereplők hatalmi pozíciókba kerülnek, ahogy nem kerülhetik el a kiszolgáltatottságot sem. Az erőfölény halovány megsejtésétől a hatalom mámorán, az uralom szinte korlátlan megélésén keresztül a pozíció újbóli gyengülésén át vezet az alakítások iránya a periféria legszéléig. Nem kell sokat tenniük a figuráknak, hogy az egyik szélsőségtől a másikig sodródjanak. Visszafelé nem ennyire sima az út, mert a hatalom megélése, illetve a lecsúszás hatása kiszámíthatatlan az egyénre nézve. Kifejezetten szórakoztató, ahogy egyik karakterből a másikba váltanak a színészek.

Török-Illyés Orsolya, Dénes Viktor, Farkas Ádám és Simkó Katalin (fotó: Éder Vera)

Többféle fokozat és szélsőség ötvöződik az alakításokban, de a színészek mindegyikének van általános karakterjegye, amelyet variálni és árnyalni tud.

Egyikőjüknek a hatalom mind intenzívebb megélése áll a legjobban. Viktor (Dénes Viktor) figuráinak nem szeretnénk az útjukba kerülni, mert csakis saját pillanatnyi érdekeik vezérlik őket. A rámenős férfi simán átlépi a saját és a többiek határait. Ritkán gondolja valóban úgy és azt, amit mond. Ő a tudatalattiba nyomott vágyak mentora. Csak játszik a többiekkel. A manipulátor fő jellemvonása, a megközelíthetetlensége akkor mutatkozik meg, amikor magabiztosan visszatér az elfogadott társadalmi keretek közé.

Ádám (Farkas Ádám) szerepeinek alapvető vonása, hogy nem ismerik önmagukat. Könnyen befolyásolhatók, valójában hatalmasra nőtt örökgyerekek. Ha egyszer belekezdenek valamibe, tűzön-vízen át végigcsinálják. 
A színlelést hírből sem ismerik. Idő kell nekik, amíg az új helyzetben magukra találnak. Miután érzelmileg is bevonódnak, nincs megállás többé, akár kútba is ugranak. Farkasnak a szülei ellen lázadó, náciszimpatizáns kamasz, vagy a homoszexuális irányultságára ébredő férfi egyaránt jól áll.

Kati (Simkó Katalin) hideg és racionális, mintha Pirandello valamelyik drámájából toppant volna elénk. Simkó játéka hangsúlyozza, hogy amit látunk, csak és kizárólag színház. Kommentál és interpretál. Eltávolít és más megvilágításba helyezi a cselekmény egyes elemeit. Ha Kati benne is van a szituációban, a kívülálló távolságtartásával nézi az átváltozásokat. Intellektuális fölénye megkérdőjelezhetetlen a társadalmi szentivánéj szertartásmesterének és narrátorának.

Orsi (Török-Illyés Orsolya) egyik jelenetét sokáig nem felejtjük el. Esetében érezhető a legjobban, hogy mennyire gyorsan és könnyen a perifériára sodródik a kiszolgáltatott ember napjaink fogyasztói társadalmában. Török-Illyés előzőleg az előkelőbb társadalmi pozícióiban is a bizonytalanságot hangsúlyozza. Mintha maga sem hinné, hogy nyugalomban, sokáig megtarthatja a nehezen megszerzett státuszát. Aztán az egyik szituációban takarítónőt játszik. Török-Illyés az addig megbecsült háztartási alkalmazott státuszából fokozatosan veszít. Máshogyan beszélnek vele, mint korábban. Máshová esnek a hangsúlyok. Az addigi kérések rideg felszólításokká, sőt parancsokká válnak. Eldönthetetlen, hogy játékot látunk a játékban, vagy tényleg megingott az államrend az előadás világában, és közeleg az összeomlás, mert az emberek éheznek. A színésznő megjeleníti az éhség fiziológiai tüneteit. A nemrég még virulens, törékeny alak merevvé lesz, majd alig észlelhetően görnyedni kezd, közben enyhén remeg a test. Aztán a padlóról nyalja fel a nagy kegyesen neki juttatott morzsákat. Gazdája cipője hegyével feldönti az előtte négykézlábra ereszkedett nőt, azonban a földön fekvő test összekuporodva sem veszít emberi méltóságából.

Zaklatott korunk hű tükörképe a Perplex. Ahogy a cím sugallja, a cél a publikum játékos meghökkentése, elgondolkodtatása. Nincsen stabil helyünk már a mindennapokban, a személyes kapcsolatokban sem, állítja az Exit Generáció és a Szkéné Színház közös vállalkozása. Szenteczki Zita rendezése azoknak különösen ajánlható, akik nem félnek a történetelvűség merész felfüggesztésétől, így igényük lehet a kirakós játék darabjait jelenetenként egybeilleszteni.

Szekeres Szabolcs