Hevesi Sándor (3)

 

Magánélet

A Hevesiről szóló különféle tanulmányok és visszaemlékezések többsége váltig állítja, hogy egyáltalán nem volt magánélete. Életútját már a kritikusi működése idején is kizárólag a színházzal kapcsolatos tevékenység töltötte ki.

Ez persze jól hangzik, de nem igaz. Magánélete a legelszántabb szakbarbárnak is van, legfeljebb az arányok különbözőek. Hevesinek két olyan bizalmas barátja volt, aki minden rezdülését jól ismerte és értette: Ódry Árpád és Csathó Kálmán. Ódry kevés időt szentelt az írásnak, Csathó viszont sokat. Megbízhatóan és szívesen írt. Ennek köszönhetjük, hogy sok mindent megtudhatunk Hevesiről is, amit más krónikások elfelejtettek megírni. Például azt, hogy szenvedélyes rajongással vágyódott a színpadra. Színész szeretett volna lenni minden áron, de egy fogyatékossága ezt nem tette lehetővé. Erősen raccsolt ugyanis. Ennél nagyobb akadály nem létezik ahhoz, hogy valaki a legcsekélyebb mértékben alkalmas lehessen erre a küzdelmes pályára. Így hát mi mást tehetett, mint hogy minden egyéb területet meghódítson, amire egy színházban szükség van: kritikusra, íróra, rendezőre, dramaturgra, színháztörténészre, műfordítóra és még sok minden másra, ami együtt képes kárpótolni a beszédhibája miatt elvesztett édent.

 

 

Csathó önzetlen krónikás volt. Nem azért írt sokat a színházról, hogy benne önmaga dicsőségét zengje. Nem volt benne irigység. Tárgyilagos tudott maradni valamennyi színházi kollégájával szemben, akiket említésre érdemesnek tartott. És akikkel szoros barátságba került, azokról sok mindent tudott. Hevesiről például azt is, hogy apja igencsak nehezményezte a család vallásának elhagyását a katolicizmus kínálta üdvösség kedvéért. De Csathó még azt is elérte, hogy Hevesi szerelmi életének fontosabb eseményei legalább utólag nyilvánosságra kerüljenek. „Körülbelül egy évvel azelőtt, hogy a Nemzetitől elszerződött a Népszínház-Vígoperához, kölcsönösen egymásba szerettek a Nemzeti Színház egyik kedves, finom, vonzó és kitűnő művésznőjével – írja. – Az asszony idősebb volt néhány évvel Hevesinél, aki már szintén jól túl volt a harmincon. Viharos, nagy szerelem volt, de a boldogság nem tartott sokáig: szegény asszony beteg lett, és az orvosok megmondták, hogy menthetetlen.”¹

 

Hevesi András

 

Ugyancsak Csathónak köszönhetjük Hevesi 1915-ben, negyvenkét éves korában kötött házasságának pontos történetét. „Civil asszonyt vett feleségül, egy finom, művelt és bájos özvegyet: Országh Magdát, akinek első házasságából már volt egy kisfia. Hevesinek ez a lépése mindnyájunkat meglepett. Föl se tettük róla, hogy civil társaságban is meg szokott fordulni, annyira színházhoz nőtt embernek ismertük. Amint Hevesiné később elmondta, egy operaénekesnőnél, ötórai teán mutatták be neki Hevesit, aki első pillanattól kezdve nem tágított mellőle. Egész délután csak vele beszélgetett, aztán hazáig kísérte. A kapu előtt azzal búcsúzott, hogy beletelik annyi idő, míg újra láthatják egymást, amennyi a világteremtés óta addig eltelt, amíg először találkoztak.

– Hát látogasson meg egyszer! – mondta az özvegy, mire Hevesi megrázta a fejét és azt felelte nem ígérheti, de talán jobb is mindkettőjüknek, ha nem találkoznak többé; azzal kezet csókolt, megfordult és elment.

– Én pedig – tette hozzá az elbeszéléshez az asszony – abban a percben már bizonyosan tudtam, hogy el fog venni feleségül.

A házasság minden tekintetben kitűnően sikerült. Hevesiből, mint előre sejteni lehetett, nagyon jó férj vált. A kávéházi emberből otthonülő lett, s a félgőzzel dolgozó színházban jóval kevesebb dolga lévén, igyekezett elmerülni elméleti kutatásaiba.”²

Az említett kisfiú a házasságkötésük idején tizenöt éves volt. Hevesi adoptálta, felnevelte. Hevesi András³ néven ismert író lett, két regény, a Párizsi eső (1936) és az Irén (1938) szerzője.

Országh Magda 1934-ben meghalt. Özvegyként Hevesi ismét lánytestvéreivel lakott pesterzsébeti, Szapáry utcai villájában.

 

Harmadszor a Nemzeti Színházban

A háború kitörése miatt az első félévben zárva volt Hevesi régi-új munkahelye. Csak 1915. január 29-én kezdték a csonka évadot, addig a társulat valamennyi tagjának szerződését felbontották, majd fél fizetéssel szabadságra küldték őket.

A Hevesit visszaszerződtető Tóth Imre 1917-ig igazgatja a színházat. Ez alatt Hevesi tizenhét darabot állít színpadra, köztük három sajátját; még 1915 májusában az évadzáró Jön a szerző című vígjátékot (melyet 1924-ben éjszakai előadásban felújítanak), majd a következő évadban A madonna rózsáját, egy évvel később pedig A hadifogoly című színművét. A madonna rózsája nagy siker, amit a sajtó részben a háború kitörését követő konjunktúrával magyaráz. Ez részben igaz lehet A revizorra is, amely az évad második komoly sikere Gál Gyulával a polgármester és Rajnai Gáborral Hlesztakov szerepében. A gyér sajtó egy része kifogásolja, hogy a háborús ellenfél komédiája telt házakat vonz.

 

 

1916 januárjában Hevesi először rendezi a Bánk bánt. „A világháború második évének első napján, 1916. január 1-jén új szereposztásban mutatja be a Nemzeti Színház Katona József drámáját. Bánk bán – Kürti József, Melinda – Várady Aranka, Tiborc – Hegedűs Gyula, Biberach – Ódry Árpád, Ottó – Rajnay Gábor…” – sorolja a szereplőket Németh Antal precíz monográfiája,⁴ (Jászai Mari azért marad ki a felsorolásból, mert ő már korábban is játszotta Gertrudist). Kiváló elemzése után néhány figyelmet érdemlő részletet közöl a korabeli sajtóból, majd így folytatja: „A Magyarország nagy sikerről, zsúfolt nézőtérről és sok tapsról számol be. Csaknem mindenkiről az őszinte lelkesedés hangján ír a kritikusa. A Pesti Hírlap arra mutat rá, hogy az előadás stílusa vegyes volt. Kürti például realisztikusan és néhol kissé flegmatikusan játszotta Bánkot. A tragikai nagy stílust Jászai Mari alakítása képviselte. Ódry Biberachját eseményszerűnek mondja, és Hegedűs Gyulának szép magyar beszédét dicséri a kritikus, de a többi szereplőről is elismeréssel szól.

A Pesti Napló Sz. Gy. jegyű kritikusa szerint Hegedűs Gyula⁵ Tiborca és Jászai Mari Gertudisa »szinte elemi erővel magasodott az előadás fölé«, Kürti József »sok új és érdekes vonást vitt bele a szerepébe…«, Ódry Biberachja – »igen érdekes és értékes alakítás.« Az előadás többi szereplőiről is ilyenféle jelzői vannak a cikkírónak.”⁶

A negyedik előadáson, 1916. január 26-án éri el a Bánk bán a Nemzeti Színházban összesen százötvenedik előadását. Ehhez képest nem kell pirulni azért, hogy Hevesi rendezésében tizenegyszer kerül színpadra 1916-ban.

Ezután Strindberg A kapocs című drámáját, majd Kacsóh Pongrác kísérőzenéjével Molnár Ferenc háborús mirákulumát, A fehér felhőt, Molière Kénytelen házasság és Bródy Sándor A fejedelem című egyfelvonásosait rendezi. (Bródy darabja tizenöt évvel korábban megbukott, most nagy siker.)

Tóth Imre utolsó évadában Lakatos László⁷ Az idegen lány, Hermann Sudermann⁸ Otthon, Kárpáti Aurél és Vajda László Kőmíves Kelemen című művét, a Ibsentől a Rosmersholmot, Shakespeare A makrancos hölgyét, Hebbel Mária Magdolnáját, valamint A hadifogoly című saját darabját állítja színpadra.

1917 júniusában új igazgató kerül a Nemzeti Színház élére. Már évekkel korábban sok szó esik Tóth Imre leváltásáról, de Isten malmai már a huszadik század elején is lassan őröltek. Az illetékesek a kiváló és nagy tekintélyű kritikus, Ambrus Zoltán személyében vélik megtalálni az eszményi utódot. Bár nemsokára róla is egyre több szóbeszéd kezdi bizonygatni alkalmatlanságát, azért az első évek megnyugtatóan alakulnak. Tóth Imrét a Színiakadémia igazgatói székével kárpótolják, Ambrus pedig hatalmas étvággyal veti bele magát az új feladatba.

Az új helyzetben Hevesi első rendezése Bródy Sándor A dada című színműve. A szégyenbe esett parasztlány történetét a Vígszínház mutatta be 1902-ben, Varsányi Irénnel a főszerepben, majd öt évvel később a Magyar Színház felújította. A kritika mindig nagyra értékeli Bolygó Kiss Erzsébet megrázó történetét, és a közönség is mindig szeretettel fogadja. Varsányi Irén egykori szerepét most Bajor Gizi játssza. Sok méltatója úgy ítéli meg, hogy ez az első kimagasló alakítása. A Nyugat kritikusa szerint „a modern magyar drámairodalomban ez az első szociális dráma… mert a szociális probléma ebben a darabban eleven húsba vág”. A cikk összehasonlítja a vígszínházi és a Magyar színházi előadással a mostani felújítást, és megállapítja: „Soha azonban a darabnak egész irodalomtörténeti jelentősége olyan nyilvánvalóvá nem vált előttem, mint a Nemzeti Színház repríze után.”⁹

Egy másik kritika azt tartja az előadás legnagyobb érdemének, hogy összefogta a kissé széteső jeleneteket, és nem engedte, hogy a részletek eluralják a színpadot. Valamennyi beszámoló nagyra értékeli Hevesi céltudatos, mértéktartó rendezését és a főszereplők, Bajor, Somlay és Rákosi Szidi tökéletes szerepformálását.

Hevesi ezután Jókai Mór Az aranyember című regényének színpadi változatát, Bánffy Miklós Az erősebb című darabját, Molière A fösvényét, majd az évad végén következő saját művét, a Görögtüzet rendezi. Az 1918/19-es évad eseménye Ibsentől a Nóra Várady Arankával, egy újabb Molière, A tudós nők, Barta Lajos Örvény című drámájának ősbemutatója, egy újabb Hevesi-dráma, a Császár és komédiás, Pogány József¹⁰ Napoleonja, az évad végén pedig A revizor felújítása.

Közben véget ér a háború, lezajlik a Tanácsköztársaság 133 napja, amelynek jelentőségét csak a legelszántabb marxista értékelések képesek felnagyítani a nemzeti színházi eseményekre vonatkozóan. A valóság az, hogy 1919 viharait alig lehet érzékelni a Nemzeti Színházról szóló történetekben. Talán csak Pogány József jelenléte segít némiképp felidézni a forradalom viharát, legalábbis akkor, ha megpróbáljuk elhallgatni a kommunista szerző sorsának további alakulását.

A Tanácsköztársaság bukása után Hevesi három Mikszáth-novella dramatizálásával jelentkezik. A Régi jó világ igazi Mikszáth, csupa derű, megkönnyebbülés, a Tavaszi rügyek, a Frivol akta és a Grisics hitelbe vett bort című pompázatos írások pompázatos továbbgondolása. A zsúfolt nézőtér mintha a vészterhes idők elmúlásának tapsolna.

Ezután egy Szigligeti-vígjátékot állít színpadra. A Vándorszínészek abban hasonlít a Mikszáth-feldolgozásokra, hogy ez is gondtalan jókedvet áraszt. A darabot 1845-ben játszották először, azóta régen elfelejtették. Harmadik felvonásában egy botrány játszódik le. Hevesi nyilatkozata szerint „Szigligeti ezzel azt akarja mondani, hogy a színpadon minden botrányba fullad, ami nem áll egészséges erkölcsi alapokon.”¹¹

Az év végén újrarendezi a Vihart. Ez az előadás alig emlékeztet a korábbi, 1910-es vizsgaelőadásra, amelyben – mint most, akkor is – Sugár Károly volt Caliban. A mostani előadás főszereplője a zene. Prospero zengő szigetnek nevezi a darab színhelyét, ahol dal, muzsika terem. Ez az előadás Hevesi megindítóan szép vallomása volt a művészetről.

1921 októberében ismét Hevesi-ősbemutatóra kerül sor. Az 1514 – részben Eötvös József Magyarország 1514-ben című regénye hatására – természetesen történelmi dráma, és Dózsáról szól. Hevesi is azért választotta a témát, mert Dózsát jeles vitéznek tartja, de nem tragikus hősnek. Kiváló katona volt, de ahhoz hiányosak voltak a képességei, hogy az ország vezére lehessen. A Tanácsköztársaság bukásának árnyékában az a kérdés vetődik fel, vajon a forradalom kitörése, vagy annak elbukása okozta-e a nemzet romlását. A kényes téma felvetése azt eredményezi, hogy a Színművészeti Tanács nem akarja engedélyezni a bemutatót. Végül dodonai ítélet születik: nem ajánlják a darab bemutatását, de nem is gördítenek akadályokat eléje. Vagyis a döntést az igazgatóra bízzák. A bemutató napján adott interjúban a szerző-rendező úgy fogalmaz, hogy ez a dráma „nemcsak tükörkép akar lenni, hanem tükör is, az igazmondás és az önismeret tükre, amelybe beletekintve megláthatni az örökké élő, forrongó, szomorú és fölemelő magyar igazságot.”¹² A verses dráma főszerepeit Ódry Árpád (Bakócz), Kürti József (Dózsa) és Jászai Mari (Bakócz Ágnes) játszotta. Az ötödik felvonás záró mondatait Bakócz Ágnes mondja ki: „A hazát / Sirassuk, hogyha kell és gyászba vont / Szívvel gyászoljuk, -- soha ne temessük! / Mi kurta életünk lepergő, bús levél, / De büszkén áll a fa, kihajt és újra él!”¹³

Néhány héttel később Hevesi újabb történelmi drámát rendez, amely a nemzet tragikus sorsával foglalkozik: Voinovich Géza Mohács című drámáját. Ebben a konfliktus Lajos király és Zápolya között alakul ki. Az országnak pedig el kell vesznie. Ez a darab egy cserbenhagyott országról szól. A királyi tanácskozáson ketten is megfogalmazzák a nemzet panaszát. Burgio, a Vatikán képviselője ezt mondja: „A szent atya drága szíve vérzik / E jó keresztény és hős nemzetért. / Feljárta érte biztossal, levéllel / az angol és francia királyt, / Kérő szavának még sincs foganatja. / Császár, király egymással háborúznak, / Egymást emésztik a pogány helyett.”¹⁴ A másik főszereplő, Brodarics ezt mondja: „Látjuk körülbe: a lengyel király, / Velence, pápa mind békét keres. / A francia, hogy a császárnak ártson, / Egyenest ránk uszítja a pogányt. / E délceg nemzet oltalom híján van; / Nem szégyen, ha nem packázunk a sorssal.”¹⁵

Hevesi még két Molière-t rendez Ambrus Zoltán igazgatása alatt, a Kénytelen házasság felújítását és A képzelt beteget, majd alig három hónappal azután, hogy megkapta főrendezői kinevezését, 1922. szeptember 1-jével ő lesz a Nemzeti Színház igazgatója.

 

Hevesi és a film

Hevesi nem sokat foglalkozott a filmmel. 1911-ben így nyilatkozik a színház és a film áldatlan viszonyáról: „A mozi és a színpad homlokegyenest ellenkező dolgok, bármily különösen hangzik az első pillanatban. A mozi imitál, a színpad stilizál. A színpadi művészetnek nem célja a valóság reprodukálása. A mozi egyszerű, keresetlen némajátékot kíván, és merőben optikai eszközökkel dolgozik.”¹⁶ Nemeskürty István így kommentálja 1983-ban a hetvenkét évvel korábban született véleményt: „Hevesi Sándor cikke az esztétikumon túl is jelentős. Először: a Nemzeti Színház rendezője nyilatkozik – moziról! Másodszor: a Nemzeti Színház rendezője egy áldatlan és gyakran tettleges atrocitásokká fajuló harc közepette kijelenti, hogy két merőben ellentétes művészetről van szó. Harmadszor: egy elismert szaktudós megszólal a filmmel kapcsolatban, mégpedig nem csupán lírai megjegyzések, hanem pontos tanulmány formájában. Hevesi Sándor véleménye fontos állomás ebben a kezdeti periódusban.”¹⁷

Nemeskürty még egyszer visszatér Hevesihez, amikor az Uher filmgyártó cég tevékenységével kapcsolatban megtudjuk, hogy Hevesit kérték fel tanácsadónak egy Jókai-film, a Mire megvénülünk filmváltozatához. 1916-ban ez volt az első mai méreteknek megfelelő, háromezer méteres, nagyszabású filmvállalkozás. A rendező ifj. Uher Ödön, a főszereplő Beregi Oszkár és Megyery Sári volt.

Ennél komolyabb feladatra kérték fel Hevesit 1922-ben a frissen alakult Petőfi filmvállalat vezetői. A költő születésének századik évfordulójára készülő Petőfi című film forgatókönyvének megírását bízták rá, amelyet végül a rendező, Deésy Alfréd¹⁸ és Sas Ede¹⁹ író társszerzőjeként vállalt el.

Tanácsaival a korabeli sajtó szerint jótékonyan befolyásolja a rendező munkáját. A film bemutatójára öt fővárosi moziban kerül sor 1922 decemberében. A sajtó lelkes, a Pesti Hírlap szerint a magyar filmtörténet új állomásához érkezett. A kritikákból az derül ki, hogy a korai magyar filmgyártás viszonyi között a Petőfi című film kiemelkedik az átlagból.

A címszerepet Uray Tivadar játszotta.

Ennyi volt Hevesi kapcsolata a filmmel, amelyről korábban nem egyszer lekezelő hangsúllyal nyilatkozott. Egyik cikkében azt írja, hogy a filmhez közeledő tragikus színésznek nehezebb dolga van, mint a komikusnak, mert a tragédia hőseinek a beszéd az erősségük, míg a komédiák szereplőinek legfontosabb eszköze a mimika. A filmjáték sűrített színjátszás, amely hatalmas önfegyelmet kíván.

(Folytatjuk)

BALOGH GÉZA

JEGYZETEK

¹ Csathó Kálmán: Ilyeneknek láttam őket, Budapest, 1957, 76. o.

² U. o. 77. o.

³ Hevesi András (1901‒1940) író, műfordító, publicista. A budapesti egyetemen magyar‒francia szakos tanári diplomát szerzett. Párizsi eső című regénye személyes hangú vallomás és portré, az Irén egy különös szerelem története. 1937-ben Baumgarten-díjas. 1939-ben Franciaországba emigrált, a német megszállók elleni harcban esett el.

⁴ Németh Antal: BÁNK BÁN száz éve a színpadon, Budapest, 1935, 151. o.

⁵ Hegedűs Gyula csak egyetlen évadot töltött a Nemzeti Színházban. Ezután Somlay Artur vette át Tiborc szerepét.

⁶ Németh Antel: i. m., 158. o.

⁷ Lakatos László (1881‒1944) író, újságíró. 1939-ben Franciaországba emigrált, Nizzában élt.

⁸ Hermann Sudermann (1857‒1928) német dráma- és regényíró. A XIX. század végén az egyik legdivatosabb színpadi szerző.

⁹ Fenyő Miksa írása, Nyugat, 1917. II. kötet. 636. o.

¹⁰ Pogány József (1886‒1938) kritikus, újságíró, politikus. 1920-tól emigrációban élt. A sztálini rémuralom áldozata.

¹¹ Magyar Színpad, 1920. március 26.

¹² N. N.: 1514 – Hevesi Sándor drámája a Nemzeti Színházban, Színházi Élet, 1921/45, 22. o.

¹³ Hevesi Sándor: 1514, Történelmi dráma öt felvonásban, előjátékkal, in: Korunk mesterei, Budapest, 1921. 96. o.

¹⁴ Voinovich Géza: Mohács – Történelmi tragédia öt felvonásban, Budapest., 1922. 32‒33. o.

¹⁵ Voinovich: i. m. 49. o.

¹⁶ Mozgófénykép Híradó, 1911. 16.

¹⁷ Nemeskürty István: A képpé varázsolt idő, Budapest, 1983. 66. o.

¹⁸ Deésy Alfréd (1877‒1961) filmrendező, színész, a Star cég főrendezője. A némafilmkorszak számottevő, termékeny művészegyénisége volt. Az első hangosfilmek között is vannak filmtörténeti jelentőségű művei.

¹⁹ Sas Ede (1869‒1928) író, költő, szerkesztő, Nagyváradon kezdte újságírói pályáját, majd több fővárosi lap munkatársa volt.