Miniévad a Zentai Magyar Kamaraszínházban

A Vajdaságban jelenleg négy magyar nyelvű színház játszik évados rendszerben felnőtteknek: az Újvidéki Színház, 
a Szabadkai Népszínház Magyar Tagozata, a szabadkai Kosztolányi Színház és 
a Zentai Magyar Kamaraszínház. A nyaranta vándorló Tanyaszínház és a Szabadkai Gyermekszínház egészítik ki a kínálatot. 
A délvidéki gyökerű, eredetileg Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház nevű, Andrási Attila vezette Udvari Kamaraszínház, úgy tűnik, Magyarországra költözött, és Budapest XIII. kerületében lelt otthonra, bár sokat utazik a produkcióival határon innen és túl.

Az említett délvidéki színházak zömében vezetőváltásra került sor mostanában. Mondhatni, szokatlanul békésen és ígéretesen. Az elmúlt évtizedben történtek zűrös-zajos igazgatócserék, amelyek közül a legemlékezetesebb talán az volt, amikor a társulat és a közönség ellenében az említett Andrási Attilát nevezték ki a szabadkai Népszínház Magyar Tagozata művészeti vezetőjévé, aki aztán egy szűk év leforgása alatt megbukott. Leváltották, majd Gyarmati Kata érkezett megmentőként. (Andrási Attila súlyosan vigasztalódhat avval, hogy Udvari Kamaraszínháza egy 2019-es kormányhatározat értelmében évente háromszázmillió magyar adóforintot kap támogatásul.) Szabadkán Gyarmati Katát Körmöci Petronella követte, aki azóta is vezeti a Népszínház magyar társulatát. De a Kosztolányi Színházat 2006 óta vivő Urbán András és a Zentai Magyar Kamaraszínházat igazgató Wischler Johann (korábban: Vukoszavljev Iván) is csak megbízott igazgatóként működött, a pályáztatás és az újabb kinevezés váratott magára. Idén azonban az is megtörtént. Urbán András az Újvidéki Színház igazgatója lett, utódja a Kosztolányinál Mészáros Gábor. A Zentai Magyar Kamaraszínház működésének irányítására pedig a Dévai Zoltán – Mezei Kinga igazgató – művészeti vezető páros kapott megbízást.

Klamm háborúja – László Sándor (fotó: Herédi Krisztián)


A 2022/23-as szezon végén elérkezettnek látták az időt arra, hogy miniévad keretében megmutassák, hol tartanak. A színikritikusoknak postázott meghívásuk nagyvonalú volt, csábító, barátságos, és avval a jóleső végeredménnyel járt, hogy igen, érdemes lesz a jövőben odafigyelnünk a megújult zentai teátrum működésére. Vendégnézőnek érkeztek a háromnapos mustrára azok az alkotók is, akik a következő évadban rendeznek majd itt: Czajlik József, Kiss Csaba, László Sándor.

A Zentai Magyar Kamaraszínház eddigi másfél évtizedében, meglehet, az volt a legjelentősebb pillanat, amikor tíz évvel ezelőtt közösen odaszerződött egy frissen végzett színészosztály az Újvidéki Művészeti Akadémiáról. Azért jöttek, mert nem szerettek volna szétszéledni, aztán szétszéledtek mégis, mivel a színház folyamatos működése és a műhelyszerű munka feltételei nem voltak adottak. (Egyébként a délvidéki színjátszás számos jeles alkotója származik Zentáról: Mezei Kingától Mészáros Gáboron, Puskás Zoltánon át Szorcsik Krisztáig és tovább.) Mostanra már csak az osztály fele maradt Zentán, négy fős jelenleg a színésztársulat, plusz az igazgató, Dévai Zoltán (aki a tíz évvel ezelőtti társulatalapítók közül való) és Mezei Kinga. Ám rendes állást csak ketten mondhatnak magukénak a színházban: a gazdasági vezető és a fénytechnikus. Mezei Kinga nem most kezdte a munkát evvel a csapattal, amit az is jelez, hogy az évadvégi showcase produkciói nem feltétlenül idén születtek, de felfrissített, karbantartott előadások.

Nem lenne csoda, ha egy ilyen kis létszámú társulat – amely nagyteremmel és kamara játszóhellyel is rendelkezik a kisváros főterén álló, nem feltűnően színházforma épületben – csupa monodrámát vagy legfeljebb két-három személyes darabot játszana. Láthattunk is a programkoncentrált hétvégén két, ismert szólódarabot. Az egyik a Klamm háborúja, amelyet az Újvidéki Művészeti Akadémia egyik mestere, a több vajdasági színésznemzedéket tanító-nevelő, az Újvidéki Színházat szép korszakában igazgató László Sándor adott elő Mezei Kinga rendezésében, vendégként. A zömmel szakmai nézők beülhettek a díszlet-iskolapadba, hogy testközelből figyeljék meg egy fegyelmezett, jól szabott tanárember felmorzsolódását a vád alatt, amit hidegen néma osztálya levélben fogalmazott meg: felelős a diákja öngyilkosságáért, akinek rossz jegyet adott, s aki ezért nem mehetett érettségi vizsgára. László Sándor játéka olyan, mint egy mestervizsga egy mestertől. Ezt a Klammot a teljes emberi összeomlástól talán csak a pedantériája védi – ahogyan például elővesz az aktatáskájából egy kis csipketerítőt, hogy arra tegye le a pohár vizét. De lehet, hogy az sem óvja meg. Ritkán látni integer személyiség megsemmisülését ennyire plasztikusan megjeleníteni, egy hegyes-feszes bejövetel és egy zilált távozás között.

Élőhomok – Szilágyi Nándor (fotó: Molnár Edvárd)

A másik egyszemélyes mű A nagybőgő Patrick Süskindtől. Ezt a társulatalapítók másik hírmondója, Nešić Máté vitte színre és adja elő. Igen magas, jókiállású fiatalember ő, s ettől kap egy enyhe bizarr stichet a monológja, amelyet alighanem korosabb és kevésbé megnyerő külsejű zenész szájából vett ki. Nešić Máté színesen, lendületesen játszik, s feleannyi idő alatt abszolválja a színművet, mint ameddig annak idején Darvas Iván előadása tartott a Pesti Színházban. Aranyszabály persze, hogy ami egy szövegből ki van húzva, abból baj nem lehet, mégis sajnálható, hogy elsősorban a zenei ismeretterjesztés jellegű mondatokkal rövidítették meg a textust, pedig Süskind ezeket jogosan és ügyesen helyezte el. Nem ártott volna meg senkinek, ha itt is elhangzanak. Nešić Máté szövegmondása eleinte túlságosan töredezettnek hat: jószerével egyetlen mondat sincs, amit egyhuzamban mondana el. De aztán belejön ő is, mi is. Megszeretjük ezt a figurát a humorával, a frusztráltságával, a szerelmetes-utálatos nagybőgőjével együtt.

Tovább haladva a szereplők létszámnövekedésének irányában, a következő produkció A pandamedvék története, amiként az a szaxofonos meséli el, akinek egyik barátnője Frankfurtban lakik. Másnapos ébredés saját ágyban, ismeretlen nő mellett, aki hajlandó további titokzatos éjszakákat ígérni és beváltani. Dévai Zoltán rendezte meg a darabot két volt osztálytársának, Verebes Juditnak és Szilágyi Áronnak. Ez a látottak közül a legtalányosabb produkció, amennyiben nehéz megérteni, mit akarhattak vele. Azon túl persze, hogy a romantikával, a misztikussal és a szürreállal egyszerre kacérkodó mű egész estés színi együttműködést kínál egy színésznek és egy színésznőnek. A Nő és a Férfi talán csak álombeli találkozása alig bútorozott, személytelennek ható szobában zajlik (ismétlődően, és a nő minden alkalomhoz újabb ruhát ölt Janovics Erika jelmeztervező jóvoltából). A színészek rokonszenves igyekezete többé-kevésbé fenntartja a nézői érdeklődést, de azt semmi nem tudja elleplezni, hogy Matei Vişniec műve amolyan bűvészkedő-művészkedő darab, amely próbálja ködösíteni a felszínt, amit kapargat. Evvel szemben már-már felvillanyozóan jó estének éltem meg a Művészetet, noha Yasmina Reza színdarabja szintén véleményes a tekintetben, hogy van-e neki érdemi érdeme. Három párizsi férfi, régi jó barát közé ver éket az, hogy egyikük, a jómódú bőrgyógyász, Serge (Dévai Zoltán) rengeteg pénzért megvette egy divatos kortárs festő fehérre fehérrel festett képét.

Mezei Kinga rendezésében Ondraschek Péter díszlete és Janovics Erika jelmezei a csíkokkal, a csíkosakkal játszanak, de a pöttyös (zokni) sem idegen az előadástól. A svungos fiatal színészek karaktere és alakítása harmonikusan illeszkedik egymáshoz. Virág György precízen kekec, szálkás Marc, aki mindig szívesen élez ki hatalmi játszmákat, biztonságos hierarchiára törekedve hármasukban. Szilágyi Áron hajlékony, kedves nyikhaj Ivannak mutatkozik, Dévai Zoltán könnyed Serge-e pedig hajlamos bizonyos nagyvonalúsággal a többiek fölött állónak tudni magát. Triójukat mindazonáltal kifejezetten megnyerővé és szerethetővé teszi ez a kifogástalan ritmusú, jó humor- és stílusérzékkel bíró játék, amely bizonyára nem csupán szórakoztató és gondolatébresztő előadásnak válik be, hanem színészfejlesztő műhelymunkaként is.

Sok hűhó semmiért (fotó: Herédi Krisztián)

Mezei Kinga további két rendezése, az Élőhomok és a Sok hűhó semmiért a társulati tagok mellett vendégművészeket is foglalkoztat. Ez nemcsak szükségszerű, de egybe is esik a színházvezetők szándékaival. 
A szabadkai Pálfi Ervin és Hajdú Tamás eleve tekinthetők tiszteletbeli zentai színésznek, és Szilágyi Nándor szereplése is természetes, hiszen a Képek Tolnai Ottó és Petrik Pál motívumai alapján alcímű Élőhomok eredetileg a Novem Színházi Szervezet, a Szabadkai Népszínház és a magyarkanizsai Regionális Kreatív Műhely koprodukciójában készült 2021-ben. Az előadás magán viseli azokat a jegyeket, amelyek Mezei Kinga egyénien költői színházát jellemzik. Csupa szín – alapból türkiz –, hangulat, rebbenés. A vizuális meglepetés itt nem pénzfüggő, hanem egyszerű, kreatív ötletek, szellemi lelemények, képi fantázia eredménye. Ahogy a vászonlejtőn lecsúszó vasalók festékcsíkot hagynak maguk után. Vagy ahogy a levegőben zsinóron elhúzott szakállas biciklista Pálfi Ervinné változik. Vagy a világító halak ringása tükrök fölött. Az előadás jólesően beidéz korábbi, emlékezetes Mezei Kinga-rendezéseket – a meredeken lejtő díszlet az Újvidéki Színház Via Italiáját, a csipkék a kolozsvári színház Csipkéjét –, miközben persze önálló életet él. Humor, líra, balkáni zene. A négy világos szemű színész – Mezei Kinga, Pálfi Ervin, Hajdú Tamás és Szilágyi Nándor – mindenestül átadja magát a költő, a festő és a rendező ihletett világának.

A Művészet díszletében az előadás alkotói, illetve a társulat vezetői: Szilágyi Áron színész, Oláh Tamás dramaturg, Dévai Zoltán színész, igazgató, Mezei Kinga művészeti vezető és Virág György színész

A Sok hűhó semmiért a társulat legnagy-szabásúbb vállalkozása. Két évvel ezelőtt született a bemutató, s természetesen vendégszereplők is fellépnek benne, Beatriceként például a társulat korábbi tagja, Lőrinc Tímea, vagy a szabadkaiak közül Ralbovszki Csaba, Hajdú Tamás. A Shakespeare-vígjátékok általában nem könnyű esetek, de ha a színrevivőknek sikerül megérzékíteni két meghatározó tényezőt: a fiatalságot és a szerelmet, pláne ennek a kettőnek derűs és energikus együttesét, akkor nyert ügyük van. A zentai Sok hűhóban vattaszerű bongyori bárányfelhők közé került a mediterrán történet. Ettől rögtön mesebelien játékos színezetet kapott a darab, amelyben a hősök egyébként földközelien vágyakozók, intrikálók, érzők és érzéketlenek. Valamint tele vannak hihetetlenül hülye ötletekkel, mint például lányátjátszás, lánykitagadás vagy halottnak hirdetett lány bújtatása. A nehézkesebb első rész után a második lendületesen, élvezetesen siklik előre. Benedetto (Dévai Zoltán) az első részben zord, mogorva, szakállas férfi, a másodikra nyílt arcú, szerelmes kamasz lesz, akinek talán még legénytoll sem pehelyzik állán. (Mit tesz egy gyors borotválkozás a szünetben.) Üde, bájos, életörömöt megcsillantó produkció Mezei Kinga Shakespeare-rendezése.

A pandamedvék... – Verebes Judit és Szilágyi Áron (fotó: Herédi Krisztián)

A zentai miniévad előadásainak akadt egy közös eleme. Az összes díszletben volt ablak. Jelzésszerű vagy rendes, zsalus, csak az ablakkeretet belógató vagy teljesen beépített, de mindenképpen: ablak. A néző újra meg újra úgy érezhette, hogy beláthat rajta vagy kiláthat. Van is mit néznie.

Stuber Andrea