Csanádi Judit Széchenyi akadémiai székfoglalója a FUGÁ-ban

Az egészen természetes, hogy Csanádi Juditnak egy nem-kiállítás kiállítása volt a FUGA építészeti központban annak kapcsán, hogy
a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja lett. Ez volt a székfoglaló egyik fele, a másik maga az előadás, amely csupán egy órában ismertette elméleti munkásságát.

Ő mindig is mást és máshogy gondolt, mint a szabvány. Díszletet tervezett a Recirquel társulat előadásaihoz 2012-es indulásukkor, amelyekben máshol van a fent és a lent, és nincs oldalt (Cirkusz az éjszakában, 2013; Meztelen bohóc, 2014). Csanádi Judit díszlettervező, építészmérnök, egyetemi tanár, 2016-tól 2018-ig a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora.

Felsőfokú végzettséget először a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett, 1977-ben a kaposvári Csiky Gergely Színházban, 1978-ban az Állami Bábszínházban dolgozott, utóbbiban Koós Iván és Országh Lili asszisztenseként. Ez volt az indulás, aztán sokféleképpen alakult.

Ez a kiállítás-labirintus sokféle darabot, helyszínt idéz, sokféle látványt. Csanádi Judit kijelentette, ezek nem úgy kiállítási tárgyak, ahogy más bemutatók alkotásai. Amiket itt látunk, azok olyan munkák, amelyek az előadások alkotói számára készültek, így most voltak először láthatók az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet listája szerint közel háromszázhetven alkotás közül. A kiállítótér egy labirintus, székek csoportjával, egyiken-másikon díszletmakettel, a falakon fotókkal az előadásokról. A tárlat megrendezésére tanítványát, Auer Alexandrát kérte fel kurátornak Csanádi Judit. A feladat nem volt egyszerű, mert nem minden jelentős munkáról sikerült makettet vagy felnagyítható minőségű fotót találni.

Azért így is felidéztettek a jelentős állomások.

Kanadából hazatérve először Korcsmáros Györggyel kezdett dolgozni, majd Csizmadia Tiborral. Gyerekdarabok voltak az első feladatok az akkori Arany János Színházban (a Lajta Béla által 1908‒1909-ben tervezett épületben, ahol utóbb a Székely Gábor igazgatta Új Színház működött, ma Újszínház a neve). Keleti István elképzelése szerint a gyerekdaraboknak olyanoknak kell lenniük, hogy éreztessék, a verbális világ mögött létezik egy gondolati és látványvilág, amely érzékelteti, hogy a színpadon megjelenő egy sokkal nagyobb egész, a kozmosz része. A Hókirálynő című előadásban (rendezte: Korcsmáros György) például Csanádi Judit egy teljes színpadot kitöltő tükröt tervezett, amelyet leengedve – ilyen korábban még nem volt Magyarországon – a gyerekek magukat is látták, meg a tükör mögül, a semmiből megjelenő varázslót is, ami egyszerű volt és a valóságosnál is valóságosabb. A Hókirálynő a tükörpalotában jelent meg.

Kiállítás-részlet (fotó: Józsa Ágnes)

Aztán itt a legendás Peer Gynt-díszlet fotója, aminek izgalmas története van. A rendező, Csizmadia Tibor az előadást az egri nyári játékokra szánta. Ez idő tájt a Krétakör Színház Norvégiában szerepelt, ahová Csanádi Judit elkísérte társulati tag férjét, a színész Gyabronka Józsefet. Az északi élmény oly nagy hatással volt rá, hogy vitorlát, szelet és fjordot akart a színpadra. Olyan szélhajó-vásznat, amelyet generációk óta heves szél tépáz, s ahol kilyukadt, a kezükbe akadt anyaggal foltozták be használói. A nyári színpad tizenhat méter széles és tizenhárom méter magas volt, ennyi vászonra azonban 2007-ben sem volt pénz. Így jött az ötlet, hogy ír Heves megye túrkálós boltjainak, támogassák a színházat férfiingekkel. A beküldött háromszázhatvanöt inget tetőfedő fóliákra varrták, ami így sokkal kevesebb pénzbe került, a látvány pedig nagyon hatásos lett.

(fotó: Józsa Ágnes)

Az életút jelentős állomása a Bárka Színház. Ide is nyelvtudása segítette a tervezőt. Bérczes László, a társulat akkori művészeti vezetője meghívta rendezni az angol Tim Carrollt, akinek állandó tervezője nem tudott eljönni, ezért kerestek olyan díszlettervezőt, aki jól tud angolul. Hat közös munkája lett a rendezővel (Versekkel kártyázó szép hölgyek, 2000; Amalfi hercegnő, 2000; Hamlet, 2005; Szöktetés a szerájból, Debrecen, 2006; Victory, Bárka, 2010; IV. Henrik, Kaposvár, 2012), akinek hét magyarországi munkája közül csak egynek nem ő volt a díszlettervezője. Az Amalfi hercegnőben (Udvaros Dorottya volt a címszereplő) tizenegy ember hal meg, s középütt ott egy ártatlan nő, akinek a környezete az őt szeretőket vagy akár csak szolgálókat mind meggyilkolja. Ezt a kegyetlenséget látványban úgy érzékeltette Csanádi Judit, hogy jégtorlaszokat idéző vastorlaszokat építtetett, amelyekben érződnek a sziklákat összenyomó tektonikus erők. A mennyezetről fáradt olaj csöpögött le, folytonosan növekvő tavat alkotva. Az olajfolt tükörként is működött, és terjedése egyre jobban szélre szorította a szereplőket, elementáris erővel fokozva a drámai hatást.

Csanádi Judit lényéhez a Bárkás és a Krétakörös szellemi szabadság állt közel, a rendezők közül is azokkal dolgozott szívesen, akik ezt a lehetőséget kínálták, így például Csizmadia Tiborral, Kiss Csabával, Szikszai Rémusszal. A Bárkában különösen örömmel dolgozott, mert egy olyan szabad tér volt, ahol változtatni lehetett, hogy hol a színpad és hol a nézőtér.

A FUGA kiállítóterme zsúfolt a makettektől és a színházi előadásokat idéző fotóktól, amelyek nemcsak a falakat foglalják el, de a zegzugosra fordított paravánokon is torlódik a látvány.

Az életút is zegzugos. Az építészkaron, ahol első diplomáját szerezte, nem ilyen feladatokra gondolt. Bugyoláló, dédelgetős családban nőtt föl, s tizennyolc évesen már nem akart olyasmit, amiben a család segíteni tud. Egy prágai családi élmény hatására kilenc éves korában magával ragadta az építészet, a város a történelmi házaival, aztán a következő évben Dubrovnik látványa. Mindkét helyszínen otthon érezte magát. Az építészettörténeten kívül a másik szerelem a színház volt.

Keleti István Pinceszínházába is járt. Rendező szeretett volna lenni. Édesapja meggyőzte, hogy művészettel bármikor lehet foglalkozni, és annak is jót tesz, ha egy felépített, más irányú szakmával is rendelkezik. Érettségi után történelem‒francia szakra és építész karra jelentkezett.
A Műszaki Egyetemen működött a Szkéné, Keleti Istvánnal. Szeretett volna játszani, de a legendás mestertől megkapta „soha nem leszel színész, mert te egy szégyenlős exhibicionista vagy”. Maradt a színház-szerelem és tanulmányként az építészettudomány. Az egyetemen két tanár és tantárgy volt rá nagy hatással, az egyik az épületszerkezettan, a másik a statika – utóbbi professzora a legendás Deák György volt –, a kedvenc tartárgy pedig az építészettörténet. 1976-ban államvizsgázott, a VÁTI-ba (Várostervezési Kutató Intézet) ment dolgozni, s fél évre rá Kaposvárra került. Itt fölerősödött a vágy, hogy színházban szeretne dolgozni. Jelentkezett is rendezőnek a főiskolára, de az utolsó fordulóba kerülve azt mondta Ádám Ottó, hogy ebben a macsós világban női rendezőnek nemigen engedelmeskednek, van viszont egy gyönyörű szakmája, legyen díszlettervező. Kaposvár lehetőséget jelentett. Napközben a hivatalban a várostervezés, és minden este színház. Egyetemi évfolyamtársa, É. Kiss Piroska volt a színház szcenikusa. Bejárhatott hozzá, s ő szólt, hogy az Állami Bábszínház munkatársat keres. Megpályázta az állást, és 1977 tavaszán már Országh Lili (1926‒1978, festő- és grafikusművész) és Koós Iván (1927‒1999, Kossuth-díjas báb- és díszlettevező) mellett dolgozhatott. Ez az Állami Bábszínház nagy korszaka volt, jelentős nemzetközi sikerekkel. A produkciókhoz nemcsak tehetség és tudás, de a kivitelezéshez nagy fokú precizitás is kellett, amit különösen megkíván a bábtechnika. Tanulni akart. Többedmagával jelentkezett a bábszínházból 1978-ban Prágába, a látványmegújító Jozef Svoboda kurzusára. Az akkori minisztériumban azt mondták, hogy elvesztek a jelentkezési lapok. Ez nagyon elkeserítette, de egy nap Szilágyi Dezső, a Bábszínház igazgatója felhívta, hogy itt egy kanadai úr, Judit nagyon jól beszél franciául, vezesse körbe az épületben. (Valóban nagyon jól beszélte a nyelvet, mert még a gimnáziumban az első audiovizuális nyelvoktatásban vehetett részt, amelynek keretében minden nap volt nyelvóra. Egy éven keresztül csak filmeket néztek és hallgattak, s a másodiktól jött a nyelvtan, amikor már értettek sok mindent.) Franciául körbe vezette a vendéget, aki kiérvén az épületből, megkérte, hogy beszéljen magyarul, mert ő egy szót sem tud franciául. Leültek beszélgetni az akkor még létező szemközti Lukács cukrászdában, s Csanádi Judit elpanaszolta, hogy mi történt, hogy még a lehetőségét sem kapta meg, hogy Svobodától tanulhasson. Az úr pedig azt mondta, hogy a cseh mester minden nyáron náluk tart kurzust, Judit jelezze, hogy tanít bábtechnikát, ábrázoló geometriát, és viszonzásul ösztöndíjjal részt vesz a mesterkurzuson. Három évbe került, míg megkapta az engedélyt, hogy kimehessen, s 1980-ban Prága helyett kikerült a kanadai Banff School of Fine Arts ösztöndíjasaként Josef Svoboda mesterkurzusára.

Hazatérve nem fogadták itthon tárt karokkal, 1985-től 1991-ig az Arany János Színház díszlettervezője volt.

1991-től 1993-ig Montrealban élt, a Concordia University és a National Theatre School of Canada díszlettervezést tanító oktatója, utóbbinak 2015-ig vendégtanára volt, The Spiritual Language of the Space (A Tér Szakrális Nyelve) című állandó kurzusával.

Még 1991-ben kérte meg egy barátját, hogy mivel tíz napra Montreálba megy, keressen olyan helyet, ahol tanítják a szcenográfiát főiskolán vagy egyetemen. Arra a tíz napra három munkát talált, akkor már mindegy volt, hogy francia vagy angol nyelven folyt
a tanítás. Ebből a három munkából el lehetett tartani a családot. A National Theatre School of Canada Észak-Amerika három legjelentősebb kurzus-struktúrában működő akadémiáinak egyike. Több kanadai színházban is dolgozott díszlettervezőként.

Aztán 1994-től 2002-ig a Győri Nemzeti Színház tervezője volt.

2002-ben a Magyar Látványtervezők Társasága egyik vezetőjeként kidolgozta, felépítette a szcenográfia (díszlet, jelmez, világítás és bábtervezés) új oktatási rendszerét, mert Csanádi Judit életművében a tanítás is ugyanolyan súlyú, mint a tervezés.

Harminckét év óta folyamatosan tanít a felsőoktatásban, nemcsak Kanadában, Magyarországon is. 2002-től 2017-ig a Magyar Képzőművészeti Egyetem Látványtervező tanszékének vezetője. 2001‒2002-ben külföldi oktatási tapasztalataira építve többed magával megalapozta az első magyarországi tantervet, amely bevezette a korszerű szcenográfusképzést. A tantárgyak kidolgozásában az oktatási segédleteket és az oktatás infrastruktúráját is kiépítették, s megszervezték a világítástervezés tanítását is. 2002-ben Doctor of LiberalArts (DLA) tudományos fokozatot szerzett. Azóta is tanít térnyelvet és spirituális építészettörténetet, mert mint vallja, minden kiolvasható egy kor építészetéből, és a színpadon megvalósuló kis egységben is a nagyot kell érzékeltetni.

Soha nem úgy készített díszletet, hogy az jól nézzen ki. Jól néz ki, ha értelme van, mert a látvány egyszerre fizikai és lelki valóság is.

Józsa Ágnes