Újabb bolyongás az Arcanum erdejében

 

Dalos László említi 2004-es kötetében: „1939-ben létrejött egy háromszázötven személyes kamaraszínház-féle, Dunaparti Színpad lett a neve. Török Sándor a művészeti vezetője, s egyúttal a konferansziéja is. Irodalmi színpadot terveztek közösen a szintúgy Erdélyből ideszármazott színésszel, Köpeczi-Boócz Lajossal együtt. Ignácz Rózsa is szerepelt náluk egy Kriza János-összeállítással. Volt sikerük? Két műsoruknak igen: Török Sándor remekül elbeszélgetett a közönséggel. A nagyszerű kezdeményezés azonban, pénzügyi okok miatt véget ért, még mielőtt kifuthatta volna magát. Olyan szelek fújtak akkor.” 20 évvel korábban egyszer a Film Színház Muzsikában is felidézte a dolgot, Török Sándor pályájára emlékezvén: [Sikeres bemutatók után] „továbbra is, változatlanul: a színház. Kissé másféleképpen. Dunaparti Színpad. 1939-ben. Emlékszik valaki rá? Egy Duna-parti szálloda közepes nagyságú helyiségében nyitotta meg Török Sándor, egy epizódszínész volt a társa, amolyan irodalmi színpadot akartak, egyfelvonásosokkal. T. S. nem csupán írója volt a kis színháznak, konferansziéja is. Rövid életű lett a vállalkozás; úgy látszik, még nem érett meg rá a publikum. És a Dunaparti Színpadról a Színházi Kislexikon sem tud.” Jegyezzük meg, hogy az 1994-ben megjelent Magyar Színházművészeti Lexikon már tud.

Török Sándorról a mai közepesen tájékozott olvasónak/nézőnek elsősorban Kököjszi és Bobojsza, ha némileg idősebb, Csilicsala bácsi jut eszébe, ha van gyerek a családban, akkor talán a Waldorf-pedagógia. Pedig a színházhoz is volt köze: többszörös Nemzeti színházi szerző, Németh Antal jó barátja, de játszotta darabját Bárdos Artúr is. Ő maga itt-ott megemlékezett saját színházi kalandjáról. Például: „Egy ízben meg rövid időre – 1938-ban volt ez mozgalmas, izgalmas pünkösdi királyság! – színházam volt. Köpeczi-Boócz Lajossal irodalmi kisszínházat alapítottunk. Upor Tibor készített számunkra a Carlton Szálló kávéháztermében egy színpadot, »művészeti vezetője« voltam. Ez volt a neve: Dunaparti Színpad. Élt hatvan napot. Siratom több évtizede. Itt adták elő egy kis darabomat, arról szólt, hogy Prométheusz felmegy az Olümposzra Zeuszhoz, és elpanaszolja neki, hogy mi van itt... itt körülöttünk, velünk. Kár volt lehozni a tüzet az égből. És Zeusz megvigasztalja, elmagyarázza neki a dolgot, s ő belátja, hogy mégis érdemes volt... Ki fog ez alakulni, türelem. Nagyon jót akartunk. Nagyon. Elszámítottuk magunkat. Társam halványan jobbra tolódott. Én kissé balra. Velünk volt a remek színész Baló Elemér kommunista. Gondoltuk, mindegyiknek bejönnek az övéi. Senki se jött be. Megbuktunk.” Az emlékezet néha kissé torzít: nem 1938, hanem 1939, nem Carlton, hanem Bristol, de a többi stimmel.

 

Előkészületek

 

   Eisemann Mihály                                                                               Köpeczi-Boócz Lajos

 

 

1939 októberében tele volt a sajtó az új pesti színház hírével. Részletesen beszámoltak már a fővároshoz és a színészkamarához benyújtott színháznyitási igényről is, melyet Köpeczi-Boócz Lajos színész-rendező jegyzett, majd a terv elfogadásáról. „Érdekes színházalapítási terv valósul meg a legközelebbi hetekben – írta például az Esti Ujság. – Köpeczi-Boócz Lajos, a népszerű budapesti karakterszínész még az idei szezon első felében színházat nyit Pesten. Már hosszabb idő óta folynak tárgyalások a Bristol szálló tulajdonosaival a színházépítéssel kapcsolatban, és ezek a tárgyalások már minden tekintetben befejezést nyertek. A színház a Duna-parti hotelben épül, a hotel hallnak kiképzett udvari részén. A legutóbbi esztendőkben itt ötórai teákat rendeztek, és itt lépett fel délután és este az egyik pesti dizőz, Sólyom Janka. A dizőzt nem vette fel a Színészkamara, és a rendőrségtől sem kapott úgynevezett jambo engedélyt (amely a kávéházi éneklésre vonatkozik), a hotel igazgatósága ezért határozta el magát az új vállalkozásra. Köpeczi-Boócz kabarét akar csinálni az új helyiségben, de mint értesülünk, nem afféle kabarét, amely eddig bizonyos mértékben uniformizált műsorral lépett a közönség elé. A társulat már körülbelül teljes is, úgyhogy már a Színészkamarához is beterjesztették a nyitási engedélyt. A kamara választmánya ma este dönt a koncesszió kérdéséről, s amint értesülünk, a koncesszió kiadásának nem is lesz semmi akadálya. Körülbelül hat hét múlva készül el az új budapesti kabarészínpad, a nyitásra tehát még novemberben sor kerül.”

Október 9-én már meg is van az engedély. „Miután a Színészkamara Köpeczi-Boócz Lajosnak az engedélyt megadta, az új igazgató máris megkezdte az első műsor összeállítását, és még ezen a héten megkezdődnek a próbák Pálóczy László főrendező vezetésével. Az új színházi vállalkozás elé úgy a művésztársadalom, mint a közönség nagy várakozással tekint.”

A nagyközönség szorgos munkáról értesül. „A Bristol Szálló nagytermében munkások dolgoznak, szerelők kalapálnak, épül a Dunaparti Színpad. Enyv és gyaluforgács szaga terjeng a levegőben, munkáskezek emelik magasra a színpadot, állítják be a reflektorokat. De nemcsak a technikai rész halad szorgalmasan, a művészszemélyzet is nagyban készül már a november 3-iki premierre. Folynak a próbák, rendezők adják ki az utasításokat, írók bólogatnak elégedetten vagy szólnak közbe izgatottan.”

A friss társulat létrehozásának reményében meghallgatásokat tartottak, erről tudósít október 19-én a Magyar Nemzet Új Duse kerestetik című riportjában. „A nagyteremben az összeverődött vezérkar, az új vezetőség, Gorove Tibor, Köpeczi-Boócz Lajos, Török Sándor válogatják, hallgatják ki a jelentkező új színésznőket, akik egybefutottak, mint kiscsirkék a kotlómama hívására, szerep, szerződés, karrierlehetőség! Új irodalmi színpad készülőben – számol be a meghallgatás estéjéről a tudósító. – […] – Színésznő kellene – mondja Köpeczi-Boócz –, fiatal, tehetséges, csinos, új. Hiszen annyi a fiatal tehetség! Talán találunk mi is. – És a vezérkar elhelyezkedik. A sarokban, ahol azelőtt az ős-dizőz énekelte női szíveket remegtető, rengeteg férfiszívekről szóló keserves sanzonjait, felgyullad a reflektor, a zongora mellé odaül a karmester. Kezdődik a játék.” A ritka igazgyöngyök megtalálásához sok-sok homokot kell átszűrni. „Jazzkeringő és Ady-vers, Rajna Alice-imitátor és Zilahy Irén-pótlék. Éjjel háromnegyed egykor a két igazgató szomorúan borul egymás nyakába. – Hát kellett ez nekünk? Színházat csinálni...”

Úgy látszik, mégiscsak sikerült. Az alapító igazgató meséli: „Négy nappal ezelőtt kezdtük meg a próbákat, s nagyon korainak tartom, hogy »nyilatkozhassak«. Nem szerénykedésből, hanem talán inkább valamelyest kabalából nem szeretek beszélni készülő munkáról. Egyelőre elég annyi, hogy a társulat már teljes számban együtt van és dolgozik: Gombaszögi Ella, Gyöngyössy Erzsi, Mindszenthy Magda, Baló Elemér, Pálóczy László, Berky József, Ihász Lajos s rajtuk kívül fiatal színésznők és színészek, akiknek a nevét e pillanatban még alig, vagy talán nem is ismeri a közönség, de reméljük, hogy meg fogja ismerni. [Török Sándor jó barátja, az ugyancsak erdélyi születésű színésznő, Ignácz Rózsa tagságának vagy dunaparti színpadi önálló estjének nem találtuk nyomát. – L. J.] Mert természetesen becsvágyunk az is, hogy minél több fiatal tehetséget juttathassunk szóhoz, új írókat és új színészeket!”

A színház komoly művészi igénnyel indul. „Az új színház nem kabaré lesz, nem is varieté. Az igazgató legszívesebben irodalmi szalonnak, irodalmi-szalon-színháznak nevezné vállalkozását. Komoly irodalmi értékű egyfelvonásosokat, jeleneteket fognak játszani ebben a színházban.”

Az alakuló értekezletről a Színházi Magazin október 14-i számában kéz- és lábtörést kívánva az alapítónak az új vállalkozáshoz, maga a szerkesztő, Rácz Vilmos számol be. „Köpeczi-Boócz Lajos barátom meghívására, megjelentem a »Dunaparti Színpad« vezetőségének alakuló ülésén. Az új előkelő kis belvárosi színház művészi igazgatója, egyben persze kitűnő színész, Köpeczi-Boócz, gazdasági igazgatója László, zenei vezetője Eisemann Mihály (!)¹, dramaturgja Felkai Ferenc, rendezője s egyben kitűnő tagja Pálóczy László. Az új színház egyik nagy vonzóereje az, hogy műsorában Török Sándor, a kitűnő író tart szabadelőadást. Háromszázötven személyre van hely, és a vezetőség a magyar műsoron kívül kis operákat és nemzetközi számokat is adni fog, hogy az előkelő magyar közönségen kívül Budapest külföldi vendégeit is beédesgesse.”

Október 15-én a Függetlenségben is arról olvasunk, hogy a színház dramaturgja Felkai Ferenc lesz. „Az igazgatóságnak egyébként sikerült Felkai Ferenccel megállapodnia a dramaturg-tisztségre. Felkai Ferenc – akinek újszerű törekvéseit jól ismerik művészkörökben – nagy nyeresége a színháznak” – de az ő neve később eltűnik a tudósításokból.

Török Sándor ellenben már nyolcadikától szerepel, ekkor még szerző/szereplőként. „Érdekes újítása az igazgatónak, hogy minden havi műsorát egy-egy érdemes magyar író konferansziéja kíséri, a konferáló írónak egy egyfelvonásosát is a műsorba illesztik. Az első műsorban Török Sándor szerepel.” 11-én viszont már mint irodalmi vezető nyilatkozik. „Az új színház irodalomvezetője Török Sándor, aki minden műsor számára egy darab megírását magára vállalta. A kitűnő író ezenkívül minden este egy csevegés keretében is a közönség elé lép. Az új színházat a legnemesebb szórakozás hajlékává kívánja tenni. „Mulattatni szeretnék és mosolyt varázsolni az emberek arcára – mondta Török Sándor –, és nem hiszek abban a babonában, hogy a közönség csak az alacsonyrendű dolgokon tud mulatni.”

Az igazgató és az irodalmi vezető közös munkáját nemcsak az erdélyi származás, hanem a közös célok határozzák meg. „Egy színész és egy író Budapest legfiatalabb színházának élén. Budapest legfiatalabb színházában, a Dunaparti Színpadon már javában folynak a november 3-iki kapunyitás előkészületei. Az új kis színház két leglázasabban dolgozó munkása azonban Köpeczi-Boócz Lajos, a művészeti vezető és Török Sándor, az ismert író. Ez az első eset Budapesten, amikor egy színész összeáll íróemberrel, hogy színházat csináljon. Köpeczi-Boócz Lajost mindenki ismeri, a Belvárosi Színház, a Magyar Színház, a Vígszínház közönsége nem egy kitűnő karakterszerepében láthatta. Török Sándornak mint írónak is nagy közönsége van, de azt kevesen tudják, hogy valamikor húsz év előtt ő is színész volt. Kolozsvárott dr. Janovics Jenő társulatának volt ösztöndíjas tagja, de Janovics jobbnak látta eltanácsolni a színpadról, mert felfedezte benne az írói tehetséget. Ha azonban egyszer valaki, különösen aki író, megkóstolta a színpadi levegőt, mindig visszavágyódik a deszkákra. Így történt, hogy amikor a Dunaparti Színpad művészeti vezetője, Köpeczi-Boócz Lajos felszólította a tehetséges és népszerű fiatal írót, hogy csináljanak együtt színházat, Török Sándor a leglelkesebben szolgálatába szegődött Budapest legfiatalabb és legbensőségesebben irodalmi jellegű színpadának, amelynek számára darabokat ír, és ahol személyesen is fellép.”

Október végén, november elején már a tervezett műsorszámokról cikkeznek. „A szervezkedéssel készen vagyunk, ami az első műsort illeti, egyfelvonásosok és szólószámok alkotják a gerincét. Az első műsor szerzői Gárdonyi Géza (ismeretlen darabja), Arkadij Avercsenko, Harsányi Zsolt, Török Sándor, Villányi Andor és mások lesznek.”

„Az első műsorban a könnyed számok mellett helyet kapott Gárdonyi Gézának egy régi és elfelejtett egyfelvonásosa, a »Megismételt idill«, a másodikban pedig Juhász Gyulának az a két kis darabja, amelyre a színház egy szegedi jóakarója levélben figyelmeztetett minket: a »Don Quijote halála« és a »Pilvax-kávéház«”.

Újdonság a színházi élet gyakorlatában, hogy előzetes beszélgetéseket terveznek a kritikusokkal. „A Dunaparti Színpad sajtómegbeszélése. Pénteki premierje és bemutatkozása előtt a Dunaparti Színpad vendégül látta a Bristol Szálló halljában a sajtó és kritika képviselőit. Ennek a közvetlen hangú összejövetelnek azonban nem annyira sajtóbemutató, mint inkább megbeszélés, értekezlet jellege volt. Az intim színházhelyiség megtekintése után ugyanis az igazgatóság részletesen megtárgyalt a megjelentekkel minden olyan problémát, amely a színház irányításában és a színház és sajtó viszonyában felmerülhet.” Például „Köpeczi-Boócz Lajos igazgató kezdeményezésére vita indult meg afölött, hogy nem volna-e helyesebb, ha a színházi kritikusok a premier helyett a harmadik előadás megtekintése után írnák meg beszámolójukat, mert a későbbi előadásokon a színészek kiforrottabb munkát végeznek, mint a premier lázában folyó első előadáson. Több kritikus hozzászólása után a jelenlevők mégis úgy döntöttek, hogy megmaradnak a régi rendszer mellett.”

 

Az indulás

 

 

A Dunaparti Színpadnak helyet adó Hotel Bristol az 1930-as években

 

November harmadikán tehát megnyitja kapuit a Dunaparti Színpad. A program első száma Gárdonyi Géza Megismételt idill című „ismeretlen kis vígjátéka”, „bűbájos kis műve”, „régi és elfelejtett egyfelvonásosa”, azaz „színpadra átírt kedves novellája” volt, melyet „a magyar biedermeier finom stílusával” játszott Palóczy László és Mindszenthy Magda. „Ez az első darab jelzi az új színház szelleméből a hagyománytiszteletet, a magyart, a nemes tisztaságot. – értékelt a Magyar Nemzet. – Utána Antal Ila énekszámai következnek, teljes iskolázottságú, virtuóz darabok – folytatja a lap. – Most modern-klasszikus egyfelvonásos jön: Avercsenkónak Az öngyilkos című tragikomédiája. Köpeczi-Boócz finoman ravasz, előkelő humorú. Pálóczy, az öngyilkosjelölt, tragikumot és finoman rejtett komikumot ízlésesen vegyít. Gyöngyössy Erzsi ízes alakítású parasztcseléd.”

A program középpontját szünet után Török Sándor említett darabja képezte. „A műsor vezető száma az Olümposz tetején napjainkban lejátszódó komédia, amelyben a csalódott Prométheusz megbánja, hogy az emberek számára lelopta a tüzet, amit azok egymás pusztítására használnak fel. Zeusz, aki az évezredek során bölcsebb lett, mint Homérosz korában volt, azzal vigasztalja meg a kétségbeesett emberszerető félistent, hogy megmutatja neki a föld színén látható apró lángokat, amelyek mellett az emberek magányos házaikban olvasnak, tanulnak és boldogan élnek” – írta az Uj Magyarság. A Magyar Nemzet meg volt elégedve: „Szünet után, az est középpontjába van állítva Török Sándor különös komédiának címezett drámai jelenete: Prométheusz nem bánta meg. Töröknek leglíraibb, hangfogóval is leghangzatosabb írása. Alapötlete nemes pátosz: Prométheusz minden büntetései, csalódásai és kiábrándulásai után végül is elszánt rajongással azt vallja, hogy érdemes volt az embernek tüzet adni. Török fél a koturnustól, groteszk humorral vonja be az Olümposz világát, de alóla rajongás, hangosan kimondani szégyellt ember- és művészetszeretet, sőt istenszeretet áhítata izzik. Köpeczi-Boócz, Pálóczy, Gyöngyössy Erzsi s BerkyJózsef ötletesen persziflálják a pátoszt a groteszk kicsinyességgel. Utána Török Sándor maga áll a dobogóra, élete bizalmas vallomásaiból ad elő. Kitűnő felszereltségű, intimus előadó, meggyőző és megnyerő.”

„Az est végén Rényi László kis darabja áll: Grand café Kis bokréta. – meséli a lap. – A kis mulató harmonikáslánya elázott vendégek között bevallja a lecsúszott méltóságos úrnak, hogy ő otthonában vigaszul azt hazudta, hogy itt Pesten grófnévá lett s előkelőségben él. Váratlanul beállít a falujából Marci bácsi, faluja harangjára gyűjt, és erre drága idill szellője fut át a lelkeken: a méltóságos úr vállalja, hogy ő a grófi férj, és fizet a harangra utolsó garasáig, és a külvárosi démon és főpincér s a többi is mind sorra vállalja az előkelőség hazugságát és áldoznak sorra. Nemes értékű, igaz költészet ez a darab, és jó erők megihletetten játszották. Gombaszögi Ella a harmonikuslány, trampli és jószívű alakot ad, igaz és emberi, finom a méltóságos úr szerepében Baló Elemér, Berky vaskosra karikatúrázott jóízű villamoskalauz, Bán Hédi finom és csinos grófnő-démon, Marci bácsi szerepében ízes, túlzástalan népit játszik Köpeczi-Boócz.”

Az előadást Rédey Tivadar személyében a Napkelet is megtisztelte: „Kabaré a kabaré fölötti igényekkel – valahogyan ezzel az elgondolással kér szót ez az új, rokonszenves vállalkozás. Köpeczi-Boócz Lajos, a kiváló tehetségű színész vezeti a művészi részt, és Török Sándor, a folyóiratunkban feltűnt s azóta komoly megbecsülést szerzett fiatal író áll mellette a kívánatos »hangnem« megteremtésében. Az első műsor vezető darabja is tőle való, a levitézlett titánról, aki hiába ajándékozta meg az emberiséget az égi tűzzel, ez kincsét vagy elprédálja, vagy gonosz indulatainak szolgálatába állítja. De az Olümposzról mégis meglátja a biztatóbb jeleket, a jobb jövőn őrködő kis mécseseket. Ezekben van a vigasz minden titáni szenvedésre. Prométheusz nem bánta meg! Maga a műsor még egy kicsit tétova. Egy Avercsenko-apróságban Köpeczi-Boócz remekelhet, egy érezhetőleg testreszabott külvárosi jelenetben Gombaszögi Ella meleg kedélye és kedvessége hódít. Gárdonyi Géza is szóhoz jut egy színszerűsített novellájával, de egy kicsit bágyadtan. Az együttesből egyelőre Gyöngyössy Erzsi, Baló Elemér és Pálóczy László mutatkozik méltónak már ismert nevéhez, Mindszenthy Magda pedig megújítja a Bethlen téri Színpadon nyert jó benyomásunk emlékét.”

A november 11-i Színházi Magazin „az észhez szóló emberi beszéd piedesztáljára épített” műsorként üdvözli a produkciót, ám cikke végén Molnár Miklós mintha baljós húrokat pengetne: „A színpad körfüggönye vékony zsinóron lóg a mennyezeten. Ha ez elszakad, a színpad összeomlik. Ilyen vékony szál a nyitott emberi lélek is, amely szavukat befogadja. S ha ez elszakad, akkor baj van. Mert a kis vállalkozás összeomlik és nemcsak színészeket, jegyszedőket és munkásokat temet maga alá, hanem a hitet is.”

Egy hét után már mérleget von az Esti Ujság. A szerző úgy találja: „lassanként kezd kialakulni a törzsközönség az apró kis színház körül”. A közönségnek tetszik „a kabaré területén ritkán látott vendég: az irodalom”. Az Ujság pedig már a 25. előadást ünnepli november 27-i számában. „A kirobbanó siker miatt a következő műsor próbáit beszüntették, mert a bemutató időpontja még teljesen bizonytalan.”

 

Új műsor

Ám az sem késik soká. „Csütörtökön, december 7-én kerül bemutatóra a szikrázóan elmés és vidám új műsor [...] Az Eisemann Mihály zeneszámaival ékesített, mindvégig mulatságos darabokat és jeleneteket Köpeczi-Boócz Lajos rendezte”– előlegezi meg december 2-án a Magyar Nemzet –, s december 8-ai számában már kissé talányos felvezetéssel számol be az új bemutatóról. „A nyúlfarknyi léte alatt is számos belső válságot megúszott Dunaparti Színpad csütörtökön este mutatta be új műsorát, amely a merészen jelképeskedő »Csodabogarak« gyűjtőcím alatt ügyes villámtréfák és egyfelvonásos bohózatok vidám, a nevetőizmokra kétségtelenül hatásos sorából áll. Jóízű színpadi bravúr Köpeczi-Boócz Lajos »Majomper« című egyfelvonásosa, ahol író-direktor-színész egy vidám vizsgálóbírói kihallgatás keretében, fregoliszerű átváltozóművészettel öt különféle pompás karakterfigurát elevenít a néző elé. Ugyanezt egy függöny előtti magánjelenetében is megismétli, háromféle kortesbeszéd kacagtató megszemélyesítésével.”

Az Ujság hírt ad Pierre Veber Az én ágyam című „kis darabjáról” – erről sehol máshol nem olvashatunk. Noha a tudósítások sem a szerzőt, sem a címet nem nevezik meg, úgy tűnik, eljátszották Heves Ferenc „Detektívregény, óh!” című darabját, melynek szövegét a Marton ügynökség szigorú megkötése kíséretében azzal a megjegyzéssel közölte a Színházi Magazin, miszerint „Detektívregény, óh!... Írta: Heves Ferenc A darab előadási joga kizárólag dr. Marton Sándor színpadi kiadóvállalatától (Budapest XV., Bécsi utca 1.) szerezhető meg. Az engedély nélküli előadást szigorúan bünteti az 1921. évi LIV. t.c. Copyright by dr. Alexander Marton, Budapest. Színrekerült a DUNAPARTI SZÍNPADON a következő szereposztásban:

Az író...........Köpeczi-Boócz Lajos

Kaktusz........Peti Sándor

Inas..............Szemere Bálint”

A Magyar Nemzetben finoman érzékeltetett stílusváltásról a Magyarország markánsabban tudósít: „A Dunaparti Színpad »Csoda–bogarak« című új műsorával Szajna-parti színpaddá kezd átalakulni: eredeti irodalmi céljait feladta és vidám kabarévá lett. A vidám ebben az esetben azt jelenti, hogy csiklandós és majdnem-majdnem ízléstelen. A gazdag és változatos műsor egy-két száma határozottan túllép a finom pikantéria határain. Köpeczi-Boócz Lajos igazgató és a kedves kis színház tehetséges színészei megérdemelnék, hogy nemesebb darabocskákban szerepelhessenek.” A Függetlenség ugyancsak a pesti közönség által régóta hiányolt franciás kabaréstílust fedezi fel a produkcióban. A Magyar Nemzet örömmel regisztrálja a „Chaplin-ízű Peti Sándor, az izmos tehetségű Baló Elemér, a pikáns szépségű Szombathelyi Blanka és MindszenthyMagda, a férfiasan színes Pálóczy László és a széphangú Antal Ila” szereplését.

Rácz Vilmos, a Színházi Magazin szerzője egyáltalán nem elégedetlen. „A hét másik premierje a Dunaparti Színpadon a legzavartalanabb jókedv jegyében zajlott le. Köpeczi-Boócz Lajos direktor karácsonyi műsorából ki kell emelni magát az igazgatót, aki mint rendező, író és karakterszínész is a legjobbat produkálja. A kis darabok között a pálma Pálföldy Margit »Egyenlőség« című tréfájáé.” Ennek szövegét a Színházi Magazin is közölte. Rácz Vilmos így folytatja: „A jeles együttesből Mindszenthy Magda, Szombathelyi Blanka, Pálóczy, Peti, Baló, Berky ugrik ki, és a legnagyobb elragadtatás hangján emlékezhetek meg a tüneményesen tehetséges és egyéni Neményi Liliről, valamint a szépen éneklő Antal Iláról, akik együtt adják elő Karafiáth Jenő finom versét, amelyhez Eisemann Mihály szerzett stílszerű muzsikát.”

Az est kétségtelen szenzációja Neményi Lil bemutatkozása. „Az elmúlt, komolyabb színházi célkitűzésekre csak Neményi Lili négy szcenírozott dala emlékeztet – számol be a Magyar Nemzet. – Soha ilyen szerencsésen nem egyesült még a teljes prózai színészfelkészültség a legcsodálatosabb énekkultúrával, mint ebben a fiatal színésznőben. A négy dal négy külön kisregény, dráma, hangosfilm, pasztellkép-élmény. A legtöbb tapsot ő kapta és érdemelte”, s a Magyarország észrevétele szerint „egyik legragyogóbb hangú primadonnánk” ő. Amit a művésznő azóta ismert és rég lezáródott pályafutása fényesen igazolt. Mindenesetre az ő egyik dalának szövegét, melyet Karafiáth Jenő írt és Eisemann Mihály, a társulat zenei vezetője zenésített meg, a Színházi Magazin közlésre érdemesítette.

 

Repedések

A stílusváltás és a Magyar Nemzet december 8-i számában finoman jelzett „megúszott belső válságok” létét a Nemzeti Újság már december másodikán jelezte: „Török Sándor, aki Köpeczi-Boócz Lajossal együtt megnyitotta a Dunaparti Színpadot, levelet intézett igazgatótársához, hogy szerződését felbontja, és a jövőben semmiféle formában nem vesz részt a színház vezetésében. Elhatározásának oka, a kis színpad, Török Sándor szerint, megváltoztatta eredeti célkitűzését.”

Másnap a Pesti Hírlap is közölte: „Török Sándor megválik a Dunaparti Színpadtól. Köpeczi-Boócz Lajos kedves és előkelő kis színháza új műsorát a könnyebb vidámság jegyében állította össze. Nemesebb irodalmi eszközeivel is szórakoztatni, mulattatni akar elsősorban. Török Sándor, a kitűnő író, aki a színház irodalmi vezetője volt, a színház vezetőségéhez intézett levelében kiemeli, hogy az új elgondolásokat nem teheti magáévá. Nagy és komoly színházi feladatnak tekinti ugyan a könnyed mulattatást is, de ő csak egy irodalmibb célú munkában tudna a társulatnak segítségére lenni. Ezért – jó barátságban – megválik a társulattól.”

Ugyanez a lap a Csodabogarak bemutatója alkalmából a hátteret is érzékelteti. „A Dunaparti Színpad vezetői és művészei tisztában vannak azzal, hogy mulattatni nagyon komoly és nagyon nehéz dolog. Főképpen, ha a nemesebb vidámság, a tartalmasabb humor szolgálatára vállalkoznak. Ezenkívül a Dunaparti Színpad tiszteletreméltó szándékkal valami újszerűt is akar adni a közönségnek. Valami új kabaré-stílust keresnek, mely művészileg is magas rendű, és vidámságnak is maradéktalan. Munkájuk még sok tekintetben kísérletezés. Első műsorukban az irodalmiság jelszavával léptek a közönség elé. Csütörtökön bemutatott új műsorukban a színészi munka komoly meggyőző erejétől várják a magasabb művészi hatást.”

S noha a visszaemlékezések két sikeres műsorról és 60 napról szólnak, úgy tűnik, maga Török Sándor a második műsorban már sem szerzőként, sem csevegőként nem működött közre. A színház szekere azonban egy ideig még látszólag akadálytalanul gördült tovább, és a társulat szilveszterre különösen aktivizálta magát. „A Dunaparti Színpad szilveszterkor két előadást tart – számolt be róla az Ujság. – A két előadás jövedelmének húsz százalékát a finn Vöröskeresztnek adják. A színház művészeti és technikai személyzete ugyanis testületileg felkereste Köpeczi-Boócz Lajos igazgatót és spontán felajánlotta szilveszteri jövedelmének húsz százalékát a hősiesen küzdő finn nemzet számára. Az összeg talán nem jelentős egy nemzet számára, de a kis színház személyzetének lelkes ajándékát nagy szeretettel és meleg köszönettel fogadta a budapesti finn követség.”

 

Bizonytalanság

Év elején azonban megjelent minden januári programok fenyegető ellensége: az influenza, és galádul kerékbe törte a színházi folyamatosságot is. „A Dunaparti Színpad néhány tagja: Baló Elemér, Berky József és Antal Ila influenzában megbetegedett – írja 1940. január negyedikén a Népszava. – A színház emiatt néhány napig szünetelteti előadásait.” Noha a napilapokban ötödikén közölt színházi műsor még azt ígéri: „minden este, vasárnap d. u. is: Új vidám műsor (fél 5, 9)”, –, a valóságban már átmeneti szünetet kellett elrendelni. Az Esti Ujság még „téli könnyű influenzáról” beszélt , a 8 Órai Ujság már Berky József 40 fokos lázáról tudósított. A kényszerszünetet a beszámolók szerint a színház vezetősége arra használta fel, hogy a szálloda másik termébe költöztesse át a pódiumot. Ezzel kapcsolatban lázas építkezésekről szóló beszámolók helyett a puszta tény megállapításával találkozunk. „Színház: zárva Ez a szomorú feliratú tábla került fel pénteken az ifjú Dunaparti Színpad bejáratára. A kis színház négy művésztagjának influenza-megbetegedése miatt néhány napon át nem játszanak, majd a vendéglátó Duna-parti szálloda egy másik termében folytatják az előadásokat.” Az új teremhez mindenesetre mindjárt új műsort is ígértek: „Az utolsó előadást csütörtökön este tartották meg a Bristol-szálló nagytermében. – írta január 6-án a Függetlenség. – A kényszerszünet alatt a színház helyiséget is változtat. A Dunaparti Színház tovább is a Bristol-szállóban tartja előadásait, azonban egy kisebb, intimebb hangulatú teremben. Az új termet új műsor bemutatásával avatják fel, a jövő hét végén.”

Lehet, hogy a színház vezetői tényleg igyekeztek megakadályozni a tönkremenést ezekkel a kétségbeesettnek látszó intézkedésekkel, s valóban napirenden volt a kisebb helyiségbe költözés, de az influenza kegyetlen: „Budapest legfiatalabb és talán legkisebb színháza, a Dunaparti Színpad bizonytalan időre szünetet kezdett, és egyben közölte, hogy nem régi helyiségében, hanem más, intimebb hatású termében nyílik meg majd annak a szállodának, amelyben eddig is működött – írta 12-én az Ujság –. A hosszú szünet oka, hogy a színház mindössze néhánytagú társulatának három művésze, névszerint: Antal Ila, Baló Elemér és Berky József influenzát kapott. Most, úgy halljuk, Köpeczi-Boócz Lajos, a színház igazgatója és vezető színésze is megbetegedett. Ez a negyedik betegség most még bizonytalanabbá teszi, hogy a szezonközepei szünet mennyi ideig fog tartani.”

 

A csőd

Ekkor már nyilván sejteni lehetett, hogy az átmeneti zárva tartás kihirdetése bizony már csak annak fedezésére szolgált, hogy ami ideiglenes, az hamarosan végleges lesz. Bár a Függetlenség még 16-án is automatikusan azt közli színházi műsorában a Dunaparti Színpad neve mellett, hogy „Szünet”, az olvasó már 13-a óta tudhatta, hogy valójában „megszűnt a Dunaparti Színpad. A kis színház, amely november 3-án nyílt meg egyik Duna-parti nagyszálló dísztermében, rövid kéthónapos működés után véglegesen bezárt. A felmondott helyiségbe már ezen az estén visszaköltözött a kávéház, a színház igazgatói irodája megkezdte a költözködést, a transzparenst leszerelik, és rövid idő múlva semmi sem mutatja majd, hogy a szállodában valamikor pontosan két hónapig színház működött.” Ezt aztán 15‒16-án a többi lap is megerősítette. Az ezt követő hetekben már a színház üdvöskéinek további sorsáról tudósított a sajtó. Szombathelyi Blanka 1945-ös kivándorlásáig új műfajt választva folytatta a művészpályát: „Szombathelyi Blanka dizőz lett. Szombathelyi Blanka, a kistermetű szőke naiva az idei szezonban a Dunaparti Színpadon szerepelt karácsonyig. A színház összeomlása után ő is szerződés nélkül maradt, és mostanáig nem is lépett fel sehol. Időközben »átképezte« magát, dizőz lett. Az egyik Duna-parti kávéház dobogóján fogja viszontlátni a pesti közönség pénteken este.” Mindszenthy Magdának azonban visszavonulásáról tudósított a Színházi Magazin: „A kedves Mindszenthy Magda, akinek nevét a Dunaparti Színpadról ismerte meg a közönség, szakított a színészi pályával, és a közgazdasági életben helyezkedett el. Eddig csak közéleti előkelőségeinkről hallottunk ilyen híreket, művésznőink pedig legfeljebb más formában jutottak kapcsolatba a közgazdasági élettel. Őszintén örülünk annak a hírnek, hogy Mindszenthy Magda, aki anyanyelvén kívül kitűnően beszél és ír németül, franciául, angolul, egyik nagy vállalat tisztviselőnője lett.” Az ugyan nem igaz, hogy Mindszenthy Magdát a Dunaparti Színpadon ismerte meg a közönség, hiszen Szegeden népszerű primadonna volt, Pesten pedig, ahogy Rédey Tivadar is megemlékezett róla, a Bethlen téri Színpadon aratott sikereket, az érdekes pályaváltást az Esti Ujság is megerősítette. „Primadonnából titkárnő. Az elmúlt évek során pesti színpadon is sikerrel szerepelt egy karcsú, szőke színésznő, Mindszenthy Magda. A színésznő csak akkor szánta el magát a színi pályára, amikor második férjétől válófélben volt, néhány esztendős vidéki, majd pesti szereplés után azonban most búcsút mondott a színipályának. Az egyik fővárosi gumigyár vezérigazgatója szerződtette le – titkárnőnek.” A háború után azonban a művésznő haladéktalanul visszatért a deszkákra, rövid vígszínházi, illetve Pesti színházi kitérő után évtizedeken át az Operettszínház tagja volt, 1997-ben hunyt el.

A Magyar Szemle Bisztray Gyula évadot áttekintő júliusi cikkében (Színházi év akadályokkal) még szentel egy elismerő mondatot a színháznak: „A rövid életű Dunaparti Színpad (Köpeczi-Boócz Lajos és Török Sándor vállalkozása), valamint Békeffy László kisszínháza (Pódium) a szó jobbik értelmében vett békebeli kabarénívót igyekezett felszínen tartani.”

Ámde.

 

A halottnak egy darabig még nő a körme meg a szakálla

1940. június 29-én az Országos Színművészeti Kamara díszlettervezőinek, díszletfestőinek szálka volt a szemében egynémely szaktársuk munkássága. Az általuk alakított szcenikai csoport nyílt levelet intézett a Színművészeti Kamarához, melyet a Magyarságban olvashatunk: „Meddig dolgoznak még a zsidó szcenikusok és tervezők? A díszlet- és kosztümtervezők és festők szcenikai szakcsoportja mindeddig mostohagyermeke volt a Kamarának. Beadványaikat, kérelmeiket nem vették figyelembe, jogaikat nem védték meg. Speciális munkájukat nem méltányolja a kamara, választmányi tagságot nem kaptak, nem szólhatnak hozzá a felvételekhez sem, így a nem szakértő választmány vizsgálja meg, hogy a jelentkezők szakemberek-e, vagy sem. Konkrét eseteket sorolunk fel, a tanúkat is megnevezve. [...] 4. Upor Tibor zsidó tervezte a volt Dunaparti Színpad színpadát. Tanúk: Köpeczi-Boócz Lajos volt igazgató, Strausz tulajdonos, Berger magyar színházi és ugyancsak Berger operettszínházi kárpitosok. A szcenikai szakcsoport ezúton hívja fel az illetékesek figyelmét fent írtakra abban a reményben, hogy végül meghallgatásra találnak és orvoslást kapnak.” A Dunaparti Színpad ekkor már fél éve nem létezett.

Az egykor az újító magyar irodalom bölcsőjeként ismert Bristol név ezek után már csak szálló vagy kávéház formában, bálok, estélyek, rádióközvetítések és egyéb kedélyes események alkalmából, később pedig a háborús hírek között jelenik meg a sajtóban. A „Dunaparti Színpad” megfogalmazás a következő évtizedek során még felbukkant olykor-olykor. Inkább helyszínmegjelölésként, mint márkanévként. De azért ez a Bristol jó hely lehetett. Nem véletlenül ide szállásolta el Marslakóját Szerb Antal.

Lenkei Júlia

JEGYZETEK

¹ Felkiáltójel az eredetiben. – L. J.