Berekméri Katalin^* laudációja Mohácsi János díszdoktorrá avatásán

Berekméri Katalin színművész

Művészet és tudomány mezsgyéjén állva gyakran zavarba jövünk az „értékek”, a „vitathatatlan”, az „áthághatatlan”, a „betartandó biztos”, a „mindenképpen elvárható” – és sorolhatnám tovább – kategóriák tartalmát illetően. Más-más területről érkezünk, és más-más úton történt a szocializációnk, ami alapvetően különbözővé tesz minket, művészeti és tudományos ágazatok művelőit. Gyakran hisszük létjogosultságunkat keresve, hogy tudomány és művészet egymás ellentétpárjai, mint a racionalitás és az érzelem, mint a szellemi és az érzelmi kapacitás, mint a professzionalizmus és az empátiakészség… de itt is hosszú lehetne a sor.

Valóban sok a különbség, mégis vannak egyértelmű azonosságaink. Sem tudományt, sem művészetet nem lehet elkötelezettség, szenvedély és a – tudományosan alig mérhető – szeretet jelenléte nélkül létrehozni.

Ma díszdoktorrá avatjuk Mohácsi Jánost. Egy akadémiai közösség elismeri egy alkotó művészi érdemeit, amelyek – nemcsak színházi, hanem – tudományos mércével is elévülhetetlenek. Jászai Mari- és Déry Tibor-díjas, Érdemes Művész Mohácsi János.

27 éven át volt alkalmazott rendezője a legendás kaposvári Csiky Gergely Színháznak, majd mintegy nyolc éve a Miskolci Nemzeti Színháznak, ez a periódus pedig – hogy, hogy nem?! – egybeesik utóbbi intézmény eddigi talán legértékesebb szakmai időszakával. Pedagógusként a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán dolgozott, hat éven át színészmesterség tanárként tevékenykedett az intézetben, az utóbbi három évben pedig a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen a magiszteris hallgatók vizsgaelőadásainak rendezője, a Parasztopera és a Johanna, avagy maradjunk már emberek című produkciókat jegyzi. Több mint 90, többnyire magyarországi színházakban létrehozott előadást rendezett, de a németországi Mannheimben és Erdélyben többfelé: Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Szatmárnémetiben is megfordult rendezőként. Marosvásárhelyen máig hat előadás létrehozása fűződik a nevéhez – nem csupán rendezőként, de gyakran társszerzőként is –, ezekből négy a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatával jött létre, kettő a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem magiszteris hallgatóival itt, a Stúdió Színházban született meg. Mohácsi János többszörösen elnyerte a rangos Színikritikusok Díját és az Országos Színházi Találkozók díjait a legjobb előadás, a legjobb rendezés, a legjobb magyar dráma és a legjobb dramaturgiai munka kategóriákban. Ugyanakkor Mohácsi János előadásainak színészeit számos alakításdíjjal tüntették ki, mert Mohácsi János szereti a színészt.

Rendezőként – sok más mellett – ez az egyik legproduktívabb, de mindenképpen legszerethetőbb erénye. Bár tudományosan valóban kevésbé kutatható területre tévedünk a színész iránti szeretet mérhetőségével, mégis Mohácsi János érdemeinek és szakmai eredményeinek elvitathatatlanságában jelentős szerepet játszik, hogy alkotótársának tekinti a színészt, akinek biztonságos terepet, fejlődési lehetőséget, visszajelzést és feltétlen bizalmat nyújt munka közben. Ez a tény hivatásos színészek körében sem jelentéktelen tényező, egyetemi, azaz tanulókörnyezetben a legszerencsésebb munkakörülmény.

Mohácsi János egyértelműen a művészet, a színház oldaláról érkezve, a biztos szakmai tudáson, de elkötelezettségen és a szereteten keresztül teremtette meg munkamódszerét, szakmai metodológiáját, és ilyenként érkezik meg a tudomány területére.

Gratulálunk neki a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem díszdoktori címéhez, és reméljük, hogy ez az akadémiai közösség, a hozzá tartozó diákok még sokáig – hadd, fogalmazzak így – profitálhatnak szakmai tudásából, elkötelezettségéből, és örülhetnek bizalmának, szeretetének. Köszönjük ezt neki.

^* Berekméri Katalin a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti igazgatója s a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem adjunktusa.