Szálinger Balázs: Becsvölgye – Hevesi Sándor Színház

Becsvölgye valóban létezik. Szeges település Zalában, közelebbről Göcsejben, vagyis nem egy összefüggő falu, hanem hét dombra épült hét kisebb település alkotja Barabásszegtől Vörösszegig. És határos a magyar irodalomba Nádas Péter révén bevonult Gombosszeggel. A szintén zalai, szülőföldjére pár éve visszaköltözött Szálinger Balázsnak mindig is fontos volt, hogy műveiben megjelenítse szűkebb hazáját, gondoljunk csak a Zalai passió című vígeposzára. A Becsvölgyéhez egy csalásról szóló tévéhírből merített témát, helyszínnek azonban a beszélő nevű falut választotta. A krimiszál mellett a szövegből kiérezhető szeretettel beszél a tájról és az itt élő emberekről, no meg a pusztulásukban is szépséges zalai szőlőhegyek világáról.

Dura Veronika, Kovács Martin, Pap Lujza és Besenczi Árpád (fotó: Pezzetta Umberto)

A zalaegerszegi színház az utóbbi években nem kényezteti el a nézőit kortárs magyar drámákkal, és ennek csak egyik oka, hogy jelenleg nincs kamaraterme. Műsorpolitikája szerint (amelyet Besenczi Árpád igazgató rendre az „erre van igény” mondattal indokol) inkább francia vígjátékokat, az iskolai kötelező irodalomhoz kapcsolódó klasszikusokat és zenés történelmi darabokat játszik. A kortárs drámákra és a kísérletezőbb rendezésekre éhes zalai nézőknek Szombathelyig kell utazniuk, és egyre többen meg is teszik. Különösen fájdalmas ez a Nyílt Fórum egykori bölcsőjében. Ezért is előzte meg nagy várakozás a műsorban rendhagyónak számító Becsvölgyét, amelyre a Covid okozta csúszások miatt éveket kellett várni.

A rendezéssel a színész Mihály Pétert bízták meg, akinek a nevéhez már nem egy jól sikerült előadás fűződik. Ilyen volt (még jóval a musical hódító útja előtt) egy egészen kiváló A Pál utcai fiúk, aztán a Vaknyugat, legutóbb pedig a Liliom.)

Állandó díszlettervezője, Kiss Borcsa több szintes teret tervezett, ami leképezi az előadás szintjeit is. A főszereplő házaspár házában, a padlószint alatt oda rejtett tárgyakra, főként gyerekjátékokra látunk. Mindjárt az előadás elején kigurul onnan egy labda, máskor egy kapucnis, sötét alak bújik el, vagy bújik elő. Érdekes és véletlen egybeesés, hogy a szőnyeg alá söpört múlt, a rejtegetett fájdalom e szimbolikus és valós terével élt a tatabányai Jászai Mari Színházban Fekete Anna díszlettervező is a Nem félünk a farkastól című előadásban. Mindkét esetben a gyermek elvesztésének feldolgozhatatlan tragédiáját jelenítik meg ezek a terek.

A Becsvölgyében a hétköznapiság, a mindennapok rutinja mellett megjelenik egy felső, spirituális szint is, és nem csak a ház fölé magasodó templomtoronyban, hanem többek között az egyetlen mozdulattal ravatallá alakított asztalban. A rendezés egyik fontos csomópontja, az addig békés, becsületes életet élő házaspár bűnbe esése bibliai párhuzamot kínál.

A közönség a bemutatón sok nevetéssel jutalmazta az ismerős helyi ízeket. Mindjárt a második percben, amikor Gyuri, a férj felolvasta és kommentálta a Zala (Zalai Hírlap) szalagcímeit, egy szennyvíztelep avatójáról szóló hírhez hozzáfűzve, hogy régen, ha kitisztítottak egy csatornát, nem álltak mellé öltönyben, felcsattant a taps. Hiszen mindenki tudta, hogy az utalás a nézőtéren ott ülő országgyűlési képviselőről, a népnyelvben Ollókezűnek emlegetett Vígh Lászlóról szól. Adott volt tehát a lehetőség, hogy a néző, ha akarja, megmaradjon a helyi ízekre való ráismerés és a konkrét történet biztonságos terepén. Ha azonban volt kedve továbbmenni az alkotókkal, végig követhette, hogyan megy rá a völgymenetre a főszereplő házaspár becsülete, hogyan csúsznak bele egy számukra addig elképzelhetetlen spirálba, amikor a pénz, az addigi tisztes jómód helyett a még több pénz lehetősége elvakítja őket. Miközben a kapcsolatuk a hozzájuk vetődő fiatal párral egyáltalán nem csak a pénzről szól, hanem a gyerekpótlék tudat alatti kereséséről is. A díszlet követi az addig biztosnak hitt életkereteik szétesését is.

Kovács Virág és Szakály Aurél (fotó: Pezzetta Umberto)

A Besenczi Árpád és Pap Lujza által játszott férj és feleség eredetileg tanárok voltak, egy ideje azonban pályát váltottak: bio gyepszőnyegeket termesztenek és árulnak. Az asszony szobakiadással egészíti ki a jövedelmét. Értelmiségi létnek a nyomai sem látszanak már, a falusi kisvállalkozók életét élik. Besenczi Árpádnak jól áll az egyszerű, szókimondó, a fanyar humort sem nélkülöző Gyuri szerepe. Az intonációja sajnos nem mindig tiszta, így néha szavak, félmondatok elvesznek a szövegéből, de ezt leszámítva a helyén van, játékából átjön a fia elvesztését feldolgozni nem tudó apa fájdalma és a fiatalokba vetett (ez esetben megalapozatlan) bizalma is. Pap Lujza, aki a színház vezető színésznőjeként mindig magas szinten teljesít, emlékezetes szerepek sorát tudhatja a háta mögött, ezúttal mintha nem teljesen találná ennek az asszonynak a hangját. Hanghordozásából az érződik, hogy karaktere, Eleonóra valamiképpen kívülálló a faluban, van benne egy kis felsőbbrendűségi tudat, vagy valami emléknyom a tanár-diák hierarchiából, ez különösen a postáslányhoz való viszonyában köszön vissza. A férjét is időnként úgy kezeli, mint egy nagyra nőtt gyereket, vagy régen a tanítványait; a fiatalokhoz szeretne kapcsolódni, de ez nem nagyon sikerül. Erős pillanat, amikor az asszonyt elkapja a pénz utáni mohó vágy, és ez elsodorja a tisztánlátását s a morális gátakat. Dura Veronika Klári, a fiatal vendég szerepében végig rideg, kelletlen és számító. Ebben az (állítólag) az Alföldről jött Bonnie és Clyde párosban ő az irányító, a meghatározó fél. Kovács Martin jóval árnyaltabb karaktert formál Csaba szerepében, neki vannak kétségei, van benne együttérzés. Szakály Aurél egy mindenre és mindenkire figyelő polgárőrként egyszerre szerencsétlen lúzer és a falu lelkiismerete – alakítása részletgazdag, meggyőző . A jóindulatú, butácska postáslányt Kovács Virág játssza, rendkívül vitálisan, néha kissé túlhabzóan.

Van még egy titokzatos szereplő, a sötét csuklya mögött rejtőző szellemfiú (Fritz Attila), aki a történet végén egy szürreális betétdal erejéig (az előadás impulzív zenéjét Szemenyei János szerezte) színre lép, hogy aztán visszazuhanjunk a mindennapokba – igaz, azokat sem élheti már úgy a házaspár, mint azelőtt.

Átgondolt, míves előadás a Becsvölgye, amely meg tudja szólítani a helyi közönséget, bizonyítva, hogy a rólunk szóló kortárs drámára igenis van igény a vidéki színházakban is.

Turbuly Lilla