Dosztojevszkij: Ördögök Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen

 

Az elrejteni vágyott tűnik a szemünkbe, holott valójában nem szabadna látnunk. Ebben a világban az érzelmek tárgyiasulva oldódnak fel a közösség érdekében. A debreceni Csokonai Nemzeti Színház Ördögök című előadásának a pisztoly az egyik főszereplője. Kézről-kézre adják, máskor egyszerűen csak játszadoznak vele. Ellenőrzik, hogy valóban töltve van-e. Állandóan tettre kész kezek ügyében látjuk. A bőrtáska mélyére rejtik, máskor piros kendővel gondosan törölgetik. Nagy becsben tartják, hiszen most a cél szentesíti az eszközt.

 

Tukor 1

(fotó: Éder Vera)

 

A fenyegetés eszköze, de biztonságot ad, ha bármi történik is, a végső megoldás lehet. Gondolkodás nélkül lövik szitává a terhes asszonyt, néhány villanással később ugyanez történik a férjjel is. A házastársak az asztalon egy kupacban. A férj hegyként roskad asszonyára. Életében megvédeni nem tudta, legalább halálában fedi a nőt a tehetetlen test a kutató pillantásoktól.

Világmegváltó tervek fordulnak meg a zavaros fejekben. Eltörölni és megszüntetni akarnak, azonban nem világos, milyen elvek alapján szerveződne az új élet. A Valentin Svetozarev által tervezett látvány kreatívan variálja a nézőpontokat. A tömegjelenetekben fontos szerep jut a forgószínpadra helyezett állványnak. Szorgalmas hangyákként, arctalan tömegemberekként láthatók a szünet nélkül tevékenykedő forradalmárok. Máskor ugyanők a színpad előterében elhelyezett, makettekből kirakott várost forgatják fel. Óriásoknak tűnnek, akiknek nem nehéz az épületeket áthelyezni az addig jól megszokott helyükről.

Dejan Projkovski rendezésének ereje abban keresendő, ahogyan a tömegjelenetek duókká és triókká alakulnak. A macedón művész más előadásaiban, például az újvidéki Anna Kareninában, vagy a III. Richárdban szintén ez volt a jellemző. Az Ördögökben a riasztó

közösségi célok árnyékában bomlanak ki az

egyéni sorsok. A nők mindössze elszenvedői a férfiak irányította eseményeknek. Rémülten figyelik maguk körül a világot, nem tehetnek mást, mint hogy ragaszkodnak ahhoz a (polgári) rendhez, amelyet az erősebb nem képviselői elpusztítani szándékoznak. Varga Klári Varvara szerepében mintha egy görög drámából lépett volna elő. Érződik rajta némi tragikai fenség, amint mindennek ellenére ragaszkodik fiához, Nyikolaj Sztavroginhoz.

 

Tukor 2

Kiss Gergely Máté és Berkó Boglárka az Ördögök című előadásban – Csokonai Nemzeti Színház Debrecen (fotó: Éder Vera)

 

Egy társadalomban, ahol sok feszültség párosul mérgező ideológiákkal, bármi megtörténhet. Még az is, hogy a társadalmat alapjaiban felforgatni szándékozók beáldozzák céljaik eléréséért és a lebukásuk elkerülése érdekében egyik társukat.

A főszerepet Kiss Gergely Máté játssza. A színész szépen érezteti Sztavrogin tükörember jellegét. Többen saját hibáikat látják felnagyítva benne, mások átnéznek rajta, és őszinte rémületükre nem önmagukat, hanem a SEMMIT látják. Kiss szerepformálásának lényegeként Sztavrogin nem vitázik, nem meggyőz, hanem sugall. A környezetében élőket azok legszörnyűbb félelmeivel szembesíti. Satovot (Komlódy Márk) például azzal, hogy ha hisz istenben, az ugyanolyan értelmetlen, mintha nem. Senkihez semmi köze, mossa a kezeit, megbújik a háttérben, többször figyeli a többieket valamelyik homályos sarokból, mégis minden szörnyűség közvetetten ugyan, de az ő műve. A végpontok látványosak, hiszen az első felvonás végén megkoronázza önmagát, a zárlatban pedig az öngyilkossága előtti pillanatokban látjuk.

Ugyanakkor nem mozog elég széles skálán az alakítás, mert Sztavroginból leginkább a pszichiátriai jellegzetességek jelennek meg. Már az első jelenetben látszik, hogy a fiatalember mentális képességei behatároltak. Sztavrogin italt tölt egy pohárba, de nem foglalkozik vele, hogy túlcsordul a lé és pocsolyába gyűlik a lábai előtt. Kiss Gergely Máté sokszor sírós, kissé magas fejhangon intonál vagy hisztérikusan nevet. Nem érezzük a több nő által kívánt, hódító férfit, vagy a hidegfejű, éppen ezért kiszámíthatatlan forradalmi vezért. Így Sztavrogin és az őrülete egy idő után monotonná lesz.

Az Ördögökben igen sokan játszanak. Különösen a forradalmárok közül nem mindenkinek sikerült maradéktalanul megtalálni a helyét. Akinek azonban igen, az harmonikusan illeszkedik az előadás egészébe.

Megejtően romlott lelkű Lebjadkin. Jobb nem tudni pontosan, mit követett el a saját húga, az elesett Marja (Berkó Boglárka) ellen a részeges férfi. Talán „csak” verte, talán más is történt. Papp István jól eltalált, látszólagos bohócságán, szolgalelkűségén átüt a masszív rosszindulat. A harmónia megromlott Lebjadkin és a világ között. Erre példa a maga költötte és előadta vers a rovarokról. Nem hivalkodón gonosz a karakter, de nem is igyekszik fedni magát. Éppen ezért nyugtalanító szenvtelen önazonossága.

Átvitt értelemben vékony kötélen araszolgat Kirillov a halál birodalmába. A kiemelkedő mozgáskultúrájú Brezovszky Dániel György jelenetei feszültséget keltenek, de a játékosság sem hiányzik belőlük. Kezében folyton ott a revolver, de nemcsak így tartja fenn a publikum érdeklődését az öngyilkosságra készülve. A befolyásolhatónak látszó, valójában erős Kirillov személyében egy jobb sorsra érdemes lélek áldozza életét a rossz ügyért.

Az Ördögök nemcsak a szocialista hevületű forradalmak regénye. A szerző az ideológiák gyűjteményét adja, amelyek keretében talán cselekedni lehetne a mindenkori elkorhadt, hazug társadalmi berendezkedés ellen. Ám az újhoz elfogadhatatlanul embertelen módszerekkel jutnának el a lázadók.

Dosztojevszkij regénye annak a XIX. századnak a második felében íródott, amikor eszmékből nem volt hiány. Az Ördögök valósággal prognosztizálja a XX. századot, amikor a társadalomjobbítónak gondolt elméletek gyakorlati megvalósítása miatt sok tízmillió ember vesztette életét. A XXI. századba meg jobb, ha bele sem gondolunk. A debreceni Csokonai Nemzeti Színház az előbbi folyamaton kalauzolja végig a nézőjét. Azonban merészebb, az alapműtől jobban eltérő színpadi adaptáció, illetve néhány esetben az egyénítettebb színészi játék mélyebb élménnyel ajándékozhatta volna meg a publikumot.

Szekeres Szabolcs

 

NKA csak logo egyszines

1