Gondolatok a 2024-es Országos Színházi Találkozóról

Lenintől származik a címbéli szókép, miszerint meggyőződés nélkül olyan a kommunista szombat, akár a virágcserépbe ültetett majomkenyérfa, életképtelen. Azért is ugrott be Vlagyimir Iljics írása az Országos Színházi Találkozóról (a továbbiakban: Találkozó), mert a Magyar Nemzet 2024. április 5-i száma „forradalmi színházi esemény”-ként aposztrofálta előzetesében a rendezvényt. A Kaposvárott június közepén vendégeskedett Találkozóra is érvényes Lenin szóképe. A fesztiválon látható produkciók a legkevésbé sem reprezentálták a 2023‒2024-es évadot – 2023. december 31-ig bemutatott, illetve még műsoron lévő korábbi előadásokat vártak a szervezők –, ahogy színházművészetünk aktuális állapotát sem. Talán a kort, amelyben élünk igen, de azt szigorúan a színpadon kívül. Mi is vezethetett ehhez?  

Már az „előjáték” pikáns volt. A Találkozóra a hazai és határon túli állandó játszóhellyel rendelkező, kőszínházi társulatok jelentkezését várták, a függetleneket eleve kiszorítva. Mire is az Örkény Színház Facebook-oldalán 2023. december 16-án közzétett egy nyílt levelet, feltéve azt a kérdést, hogy mégis kinek a megbízásából és milyen forrásból szervezik a Találkozót. Fülöp Péter, a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója adott egy elég inadekvát választ – „a kaposvári Csiky Gergely Színház örömmel vállalkozik a találkozó megrendezésére, és a teljes színházi szakma vendégül látására. […] megnyugtató, hogy ebben partnerünk lesz, és hozzájárul a szervezés költségeihez Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, de számítunk forrásra a Kulturális és Innovációs Minisztériumtól, illetve szponzoroktól is.”¹ –, miközben a kiírást gyorsan módosítva felkérték a Színházi Kritikusok Céhét, hogy egy nagyszínpadi és egy kamaraszínházi független előadást is javasoljanak a programba. Az Örkény Színház – immár honlapján – 2023. december 20-án reagált e fejleményre, értékelte az ígéretet a Céh bevonására és a függetlenek szerepeltetésére, majd pályázott a Találkozón való részvételre (ahogy a Radnóti Színház és a Katona József Színház is), annak dacára, hogy több kérdésére nem kapott érdemi választ, példának okáért arra, hogy milyen alapon történt a válogatók delegálása.

Komlódy Márk, Hajdu Imelda, Tokai Andrea és Dánielfy Zsolt a Nincstelenek című előadás (Debreceni Csokonai Nemzeti Színház) tapsrendjében

Bán Teodóra (a Margitszigeti Színház ügyvezető igazgatója, táncművész, koreográfus), Lantos Anikó (a Thália Színház fesztiváligazgatója), Németh Ákos (drámaíró, műfordító, rendező) és Zalán Tibor (költő, író, drámaíró, dramaturg) „válogathattak” a jelentkezők közül, s tehettek javaslatot tíz nagyszínpadi és tíz kamaraszínházi előadás meghívására. Ezt a szervezők ajánlásnak tekintették, ténylegesen a Csiky Gergely Színház művészeti tanácsa döntött a meghívott hét-hét előadásról.² Az évad művészeti tanácsát Nagy Viktor, Kelemen József, Nyári Szilvia és Benedek Dániel alkották.³

Jutott egy kis bosszúság a Találkozó megnyitására is, a SzabadPécs című online portál Színházi büféblokk miatt derült ki, hogy több bizniszt is két egykori pécsi iskolatárs köt össze Kaposváron, a Csiky Gergelyben címmel 2024. május 30-án tényfeltáró cikket közölt azon egyszerű kérdéssel nyitva: „Vajon miért Mohácsról üzemeltetik a színház büféjét?”. A hírportál a pécsi születésű Fülöp Péter, a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója 2015-ben indult színházi karrierjének gazdasági hátterét karcolgatta meg. (Persze a SzabadPécsnek nem kellett volna Kaposvárig mennie, csak a pécsi Színház térre, hisz a Pécsi Nemzeti Színházat – saját honlapja tanúsága szerint – erős szál köti a Fülöp érdekeltségéhez is tartozó Theater Wagen projekthez. Ez talán egy másik tényfeltáró cikk témája lesz.)

A Találkozó majdnem rendben elstartolt, ám a Katona József Színház, az Örkény Színház, a Radnóti Színház, a Trafó és a Városmajori Szabadtéri Színpad 2024. június 10-én újabb nyílt levelet intézett a szervezőkhöz. Nehezményezték, hogy a minisztérium államtitkára – más irányú elfoglaltságára hivatkozva – két nappal az esemény előtt lemondta a Találkozón való részvételét, így elmarad a nyitónapra tervezett szakmai konferencia, ahol a színházi szervezetek szabályozási környezetét újból erőteljesen átrajzoló, új Kulturális Törvény került volna szakmai fórum elé. Fülöp Péter melegében válaszolt, a „számonkérés helyett a belátó türelem alkalmazását” javasolva.⁴

A 2024. június 10‒16. között zajló megméretésen tizennégy előadás került színpadra, míg a Csiky Gergely Színház parkjában, a főbejáratánál és a Jókai Ligetben igen vegyes off-programot láthatott a közönség. Ebben a Fővárosi Nagycirkusz műsorától a Déryné Társulat előadásain át Kamarás Iván vagy Hobo zenés estjéig sok minden helyet kapott, de leginkább zenei és gyerekprogramok. A kaposvári közönség nem mindig és nem mindent nézve, lanyha érdeklődéssel követte e programokat. Sokszor alig kéttucatnyian ácsorogtunk az előadókkal szemben. A hangulat messze nem közelített a POSZT (Pécsi Országos Színházi Találkozó) rendezvényeiéhez. Persze Pécsnek is sokévi munkával sikerült „a színház‒világ” érzést megteremteni egy-másfél hétig. A Király utcában és a Széchenyi téren a késő estig nyitva tartó kávéházak, éttermek zsúfolásig voltak, a színház pótszékein és lépcsőin is ültek, hajnalig folyt a szakmai beszélgetés a pécsi Kamaraszínház alatti kiülősben. A Művészbüfében László Zsolt váltotta meg a világot, Haumann Péter és Verebes István félnapot diskurált a Corso teraszán, Felföldi Anikó kötött a Palatinus árkádja alatt, Molnár Piroska keresztrejtvényt fejtett a Király utcában, Vári Éva limonádét szürcsölt a NaNában, Trill Zsolt espressót a Frei teraszán, míg Orlai Tibor talán éppen ebédelt az Elefántos-házban, miközben Mácsai Pál és Huzella Péter Villon-dalokat énekelt az utcán. A délelőttökre közönségtalálkozókat szerveztek a pécsi Művészetek Házában, ahol egymásnak feszülhetett az alkotók, a kritikusok és a nézők véleménye. Fesztivál-lázban élt Pécs. Kaposvár ugyanolyan gyönyörű, ám szellemváros képét mutatta a Találkozó hetében, nem készült fel a szolgáltatóipar a tömegekre, mert nem is kellett, a kaposvári Csiky Gergely Színház jobb oldalára és Parkjára szűkült a fesztivál, közönségtalálkozókra nem került sor, a nagyszínpad nézőtere minden este foghíjas volt, még akkor is, ha minden előadás előtt hosszú sor kígyózott a pénztár előtt a (tisztelet)jegyekért.  

Off-program a Jókai ligetben (fotók: Cseh Andrea Izabella)

Megmérettetésről lévén szó, jogos elvárás volt, hogy a valódi élvonal jelenjen meg a hivatalos programban, a magyar színházi alkotók: rendezők, tervezők, színészek legmeghatározóbb tehetségeinek dömpingjét láthassuk. És bár kiváló színházak és számos vezető színész valóban ott volt Kaposvárott, zömében inkább csak jó és jobb alakításokról, produkciókról szólhatunk. A kiválasztott előadásokat két nagy csoportba sorolhatjuk: rebellisnek tekintett fővárosi művészszínházak és zömében a NER kötelékébe tartozó színházak előadásai, kiegészülve két határon túli produkcióval, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház egy-egy – objektív mértékkel is értékes – előadásával. A PC jegyében „népfrontos” volt a program, mert nyilván volt benne valamiféle kompromisszum. Számos darab bemutatója korábbi évadokra esett. Így a Ványa bá (Thália Színház, 2023. március), a The Black Rider (Örkény Színház, 2022. december), a Sirály (Vígszínház, 2021. december), a Csirkefej (Pécsi Harmadik Színház, 2022. december), A fösvény (Szolnoki Szigligeti Színház, 2023. április), Lázadni veletek akartam (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió, 2023. január), Frankenstein (Budapest Bábszínház, 2022. február), Akár akárki (Forte Társulat, 2022. november), Magányos emberek (Katona József Színház, 2022. december). Holott tavaly Debrecen látta vendégül az Országos Színházi Találkozót, lett volna lehetőség a megméretésükre. A Criticai Lapok az előadások többségéről beszámolt már korábbi lapszámaiban.  

E sorok írója szerint öt, színre állításában kétségtelenül rendhagyó előadás került a kaposvári közönség elé. Először is a debreceni Csokonai Nemzeti Színház társulatának Nincstelenek című, Borbély Szilárd prózájából született előadása Botos Bálint rendezésében. Eredeti színpadi vízió, csontig csupaszított, komor hangulatú sorsdráma. Háromgyermekes nyomorgó falusi család igen keserves küzdelme a puszta fennmaradásért. Kisemmizett kulákok, alig élnek túl, éppen csak pislákol erre a remény. A főhős egy tízéves kisfiú, az ő szemszögéből ismeri meg a néző szinte dokumentumjátékként a család, a falu lakóinak életét. Az előadás színrevitelében és hatásában párja a Katona József Színházban pár éve bemutatott Borbély-adaptációnak, Az olaszliszkainak. A szereplők – ábécé rendben: Dánielfy Zsolt, Garay Nagy Tamás, Hajdu Imelda, Komlódy Márk e. h., Papp István, Pál Hunor, Szász Gabriella e. h. és Szép Evelin – játéka pontos, fegyelmezett, nagyon feszes Bakk-Dávid László kitűnő zenei alapjával. Még így is kiemelkedik közülük kettős szerepében Tokai Andrea m. v. mint a léha nagynéni, Máli és a Mesijás, a bolondként számon tartott falucigánya. Pár perces jelenetei alatt megbolydul a színpad, megszínesedik a szürkeség. Mintha Gobbi Hilda és Dajka Margit színészkarakterének összegyúrt utóda lenne, egyszerre született clown és fajsúlyos tragikomika, sajátos, eredeti színészi eszköztárral. Még mezítlábas csoszogása is zenél a színpadon.

A Csirkefej című előadás (Pécsi Harmadik Színház) tapsrendje

Az amúgy nem agyonjátszott Borbély Szilárdnak egy másik műve, az Akár Akárki című drámája szintén bekerült a versenyprogramba a Forte Társulat előadásában. Hihetnénk, hogy a Színházi Kritikusok Céhének ajánlására, de ez csak részben igaz. A Céh számos jelöltje közül ezt a produkciót is a Csiky Gergely Színház művészeti tanácsa választotta a versenyprogramba. Akárcsak a Pécsi Harmadik Színház Vincze János rendezte Spiró-előadását, a Csirkefejet, amit kisebb sajtóbotrány kísért az ötödik versenynapon. A SzabadPécs hírportál 2024. június 14-i számában jelent meg a Vincze János alapította színházat, szellemi termékét évek alatt lépésről lépésre einstandoló Moravetz Produkciós Iroda vezetője, Moravetz Levente nyilatkozata a részvétel körülményeiről, Támadt egy kis zűrzavar a színházi találkozón versenyző pécsi Csirkefej körül, aztán következett a sárdobálás címmel. A Pécsi Harmadik Színház elbénázta a színészegyeztetést, így a tucatnyi szereplő egynegyede, a Havert, a Törzset és a Közeget játszók nem tudtak ott lenni a Találkozón. A szerepeket a rendező értesítése nélkül átosztotta a színház, s dacára annak, hogy féléve nem játszották az előadást, felvonultak Kaposvárra. Szerencsére Vincze a tőle szokásos módon „megcsinálta” az előadást, az Öregasszony szerepében Bacskó Tünde, a Nőt alakító Tamás Éva és a Srácként Tatai Gergő minden körülmény ellenére is remekelt, ahogy a három beugró színészt és a többi szereplőt is összerántotta a vélhető sokk. Értékes, jó előadást láthatott a kaposvári közönség. Az már blaszfémia, hogy a rendező és az író távollétében – akiknek nem kérték engedélyét az előadás ilyképpen való felhasználására, így érhető módon elzárkóztak a részvételtől – Moravetz Levente a jó gazda szerepében páholyból nézte az előadást. Majd a színpadon a szereplők közé állva fotózkodott – a Moravetz Produkciós Iroda győzelmi képet posztolt „sikeréről”, mintha bármi köze lenne a mások munkájának eredményéhez. „Rossz időket érünk, / Rossz csillagok járnak” – szólhatnánk Arannyal.

Örülhettek a kaposváriak az Örkény Színház Polgár Csaba rendezte, Robert Wilson‒Tom Waits‒William S. Burroughs által jegyzett The Black Rider avagy a varázsgolyó-kaszting című groteszk musicaljének is, benne Takács Nóra Diána remeklésének, Schell Judit és Tenki Réka duettjeinek, Patkós Márton ördögi figurájának. Egy teljesen szürreális, ténylegesen rózsaszín habfürdőbe burkolt, világszínvonalat képviselő zenés produkciónak lehettek a nézői. (Lásd erről Urbán Balázs Ördögi címmel megjelent írását a Criticai Lapok 2023/01‒02-es számában). Ahogy örülhetett a kaposvári közönség a Budapest Bábszínház Frankenstein című előadásának is, Keresztes Tamás szinte lehetetlennek tűnő színpadi trükköket, ötleteket felvonultató felnőtt meséjének a Teremtményről, Teszárek Csaba és Blasek Gyöngyi rendkívüli színészi teljesítményével. (Lásd erről Gabnai Katalin Ne sikolts! címmel megjelent írását a Criticai Lapok 2022/04‒50-ös számában.)

A Szolnoki Szigligeti Színházat a nagyon mai nyelven megszólaló Moliére-dráma, A fösvény aktualizált feldolgozása képviselte Szabó Máté fordításában és rendezésében, Mucsi Zoltán remeklésével Harpagon szerepében, és fiatal, nagyon lelkes színészek friss játékával. Nem vitás, hogy az egyik legerősebb – a magyarországi nézők által is jól ismert – társulatként érkezett a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház a Találkozóra. Az Ivan Viripajev írta, Iráni konferencia című előadásával Bocsárdi László rendező a Kelet és Nyugat konfliktusáról, az európaiak által fenyegetésként megélt bevándorlási hullámról, e két világ szemléletmódjának szembeállításáról szól. Az előadást a budapesti közönségnek is lesz alkalma megismerni az idei Városmajori Szemle keretében.

A fesztivál hatfős zsűrijét Bérczes László (rendező, dramaturg), Gombos Péter (a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Neveléstudományi Intézetének tanszékvezető docense, a Kaposvári Campus főigazgató-helyettese), Jágerné Katona Zsuzsanna (Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának kulturális referense), Kis Domonkos Márk (a Déryné Művészeti Nonprofit Kft. Déryné Program igazgatója), Kulcsár Edit (a Nemzeti Színház dramaturgja) és Vajda Márta (a Magyar Színházi Társaság ügyvezető titkára) alkotta, öt kategóriában osztva díjat. El lehetne morfondírozni azon, vajon mennyire tekinthető a zsűri szakmainak. A kritikus szakírók sajnálatosan távol maradtak. Mint utóbb fény derült rá, nem tiltakozásul, hanem egyszerűen nem tudták saját zsebből megfinanszírozni az alaphangon olyan százötvenezret taksáló részvételt, hisz szállást nem biztosítottak a szervezők, és szakmai jegyet is csak a teljes ár 50%-áért. Ez talán praktikus volt a szervezők szempontjából, hisz így csak a lojális sajtóorgánumok írtak a Találkozóról: a Magyar Nemzet és az online portálok közül az Origó, a Deszkavízió és az Index, persze mind elismerőleg és dicsérőleg, a bosszúságot okozó híreket nem észrevéve. Makláry Zoltánnak tulajdonítja a szájhagyomány, hogy „a díjakat nem kapják, hanem adják”. A zsűri diplomatikus döntést hozott: a legjobb rendező díját Bocsárdi László (Iráni konferencia, Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház), a legjobb színésznőét Tokai Andrea (Nincstelenek, Csokonai Nemzeti Színház Debrecen), a legjobb színészét ifj. Vidnyánszky Attila (Sirály, Vígszínház) kapta, a legjobb díszlet Theodoros Terzopoulosé (Kurázsi mama és gyermekei, Nemzeti Színház), a legjobb jelmez Keresztes Tamás és Hoffer Károly munkája (Frankenstein, Budapest Bábszínház). Danis Lídia, Harsányi Attila és Molnár Zsuzsa a MASZK Országos Színészegyesület nevében Tóth Zsófiát (Magányos emberek, Katona József Színház) és László Csabát (Lázadni veletek akartam, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és Yorick Stúdió) találta a legjobb színésznőnek, illetve színésznek. Császár Angéla, Izsó Kati és Pregitzer Fruzsina a SZIDOSZ nevében a legjobb 35 év alatti színésznőnek Zsigmond Emőkét (The Black Rider, Örkény Színház), a legjobb 35 év alatti színésznek Karácsony Gergelyt (Hamlet Crazy and Cool, Karinthy Színház) ítélte.

A Frankenstein című előadás (Budapest Bábszínház) tapsrendje

És akkor vissza a majomkenyérfa és virágcserép példázathoz. Jordán Tamás kitalálta és Simon Istvánnal, a Pécsi Nemzeti Színház akkori gazdasági igazgatójával az oldalán kiharcolta, hogy a legjelentősebb éves színházi fórum helyszíne ugyanaz a város legyen: Pécs. Ahogy sokéves munkával elérték azt is, hogy e találkozókon nagy létszámban képviseltesse magát a szakma (színészek, rendezők, zenészek, igazgatók, kulturális újságírók), kitüntetve a rendezvényt folyamatos jelenlétével. Ráadásul a POSZT köré szerveztek egy jelentős, nem töltelék off-fesztivált. Nívós versenyen kívüli előadásokat és előadóesteket, zenei és képzőművészeti bemutatókat, sőt, happeningeket, értékes műhelybeszélgetéseket, eszmecseréket. Sikerült nekik, hogy az évtizedek óta egymás ellen kijátszott, erkölcsileg mélypontra került, saját érdekei védelmére képtelen színházi szakma bebizonyítsa, utolsó erejével képes még a szolidaritásra. A „szakma” minden évben összeszedte magát egy-két hétre, és mert mindenki részesült a vendéglátás kedvezményében hosszabb-rövidebb időre, jelen voltak folyamatosan Pécsett, nézték a többieket és láttatták magukat. Akár egy kisgyerek, a POSZT is felcseperedett, de éppen csak túllépett kamaszkoron és fiatal felnőtté válhatott. Biztos sok kompromisszumot kellett kötniük a pécsi szervezőknek is a (szakmai) érdekek, a kőbevésett tradíciók, a széttartó, egymásnak feszülő szemléletek, a különböző értékrendek, az eltérő ízlések erdejében. Ám érezhető volt a szakmai lelkiismeretesség, a színházi érzék, az elfogadó attitűd az üzleti szellemmel, áldemokráciával az „úgyis azt csinálom, amit akarok” szemléletmódjával szemben. Biztos, hogy voltak bakik, de a POSZT-nak volt gazdája, lelke, kontinuitása. Nem véletlen, hogy sikeresen váltotta fel a korábbi, a jelenleg újra alkalmazni erőltetett szervezési szisztémát, amely szerint minden évben más-más városnak és színházának kell összekapnia magát, és megszervezni az országos rendezvényt.   Majd a szakma, a színikritikusok után megtanul a közönség is távol maradni, ahogy a „dunaparti költői színháztól” is.

Cseh Andrea Izabella 

Jegyzetek

¹    Az Index 2024. január 7-i cikke, Koppány földjén ilyet még soha nem csináltak címmel

²    A re: OSZT hivatalos felhívása

³   A Kapospont Hírportál 2023. augusztus 22-i híradása

⁴   A SzínházOnline 2024. június 12-i híradása, a válaszlevél leközlése mellett