Lévén a színház összművészeti ág, alkotói is sokféle irányultságúak, felkészültségűek. Widder Kristóf például az első olyan színházrendező osztályban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, amely fizikai színházi rendező-koreográfus képzettséget ad. (E szakirányon értelemszerűen előtérbe kerül a mozgás, a tánc.) Megtapasztalta a szabadúszást és a társulati tagságot is, igaz, utóbbit nem úgynevezett kőszínházban, hanem egy független csapatban, a mestere, Horváth Csaba alapította és vezette Forte Társulatban, ahol nemcsak játszik, hanem ha kell, zenei átiratokat is készít – mint Józsa Ágnes interjújából kiderül.

Balázs Béla elméleti munkásságát tekintve jobbára a filmesztétikai írásai ismertek, a színházzal foglalkozó esszéi, tanulmányai kevésbé. Ezért is figyelt fel két tudós szerzőnk, Fried Ilona és Lenkei Júlia egy Olaszországban megjelent kötetre, amely Balázs Béla színházi írásaiból ad válogatást. A könyv összeállítója, szerkesztője, „Eugenia Casini Ropa Olaszország egyik legjelentősebb tánctörténésze, esztétája a Bolognai Egyetem, az egykori DAMS (Discipline delle Arti, della Musica e dello Spettacolo) Művészet, Zene és Előadóművészet Tudományágai tanszékén a tánc és pantomim kurzus alapítója (1992).” – olvasható a recenzióban.

A Magyar Táncművészeti Egyetemen (MTE) tanító Lőrinc Katalin és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME) jelmeztervező osztályt vezető Szűcs Edit együttműködésével jött létre a Trafóban az a bemutató, amelyen a leendő táncosok öltötték magukra a leendő jelmeztervezők kreációit. Az eseményről Józsa Ágnes „tudósít”, miként a Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakán oktató Nagy Fruzsina köszöntésére rendezett „divatshow”-ról is.

Számos független formáció mellett művészeti egyetemek (például a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem) diákjai is felléptek a 34. Thealteren, amelyről Ódor Klára beszámolója olvasható e számunkban.

Mind gyakoribb, hogy az úgynevezett kőszínházi társulatok tagjai független formációkat létrehozva (is) dolgoznak, megtartva vagy felbontva a kötődést anyaszínházukhoz. Ilyen a Loupe Színházi Társulás, melynek keretében mutatta be Sodró Eliza és Rusznák András egy fiatal angol szerző, Cordelia O’Neill drámáját Horváth János Antal rendezésében. A Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá című előadásra Gabnai Katalin reflektált Gyászének két hangra címmel.

Ugyancsak független színházi formában, az Y Csoport produkciójában lép színpadra Bánsági Ildikó és Jeney Luca; előbbi „eldobja az agyát”, utóbbi „elkapja” – mint a cím ígéri. Varga Kinga írásának címe – Két szereplő rendezőt keres – sem véletlen természetesen. Mint ahogy az sem, hogy az Örkény Színház és a Dollár Papa Gyermekei nevű független társulat együttműködésében létrejött Romantika című előadásról gondolkodva Lénárt Gábornak a Hat szereplő szerzőt keres című Pirandello-dráma is eszébe jutott, továbbá a cirkuszi látványosság.

Öt éve kezdték el gyűjteni az anyagot, a relikviákat egy állandó cirkusztörténeti múzeum létrehozásához – derül ki Varga Kingának a Csodálatos cirkuszvilág című kiállítást bemutató soraiból.

Mutatványos – ha nem is cirkuszi, de a Városligetben működik – a címszereplője Molnár Ferenc egyik legismertebb, legtöbbet játszott darabjának, a Liliomnak, amelynek Örkény színházi, szokatlanul rövid szériát megélt előadása adta az alkalmat D. Magyari Imrének arra, hogy a szerző drámaírói életművéről elgondolkodjék, így többek közt a Játék a kastélyban hajdani Kamrabéli és vígszínházi bemutatójáról. Ez utóbbi kapcsán jegyzi meg, hogy Molnárnál „a felvonásvégek és -kezdetek – meg ami köztük van – igencsak ki vannak találva”. Olyannyira – teszem hozzá én –, hogy Turai önreflektív elmélkedése a darabkezdés, majd a felvonás befejezésének nehézségeiről a Marton László rendezte előadásban számomra már-már pirandellóinak hatott.

A fösvény című Molière-dráma befejezése kapcsán viszont – a Szolnoki Szigligeti Színház előadásáról írva – Szekeres Szabolcs Diderot-ót idézi, miszerint „Molière-nél se szeri, se száma a nagyszerű jeleneteknek! De egy kézen összeszámlálhatjuk a sikerült végkifejleteit.”

A társulatalapító színész, drámaíró, rendező Pintér Béla molière-i alakja a magyar színházi jelennek – gondolom én, de kimondatlanul fölsejlik ez D. Magyari Imre kritikájában is az Idegen Test című bemutatóról szólva.

Szűcs Katalin Ágnes