A Csodálatos Cirkuszvilág című kiállításról

 

Milyen volna egy állandó cirkusztörténeti kiállítás, ha volna? Erre kereste a választ a Nem-
zeti Cirkuszművészeti Központ keretei kö-zött működő Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum időszaki kiállítása a Magyar Mezőgazdasági Múzeum 
és Könyvtárban, amely a XV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál kísérőrendez-vényeként jött létre.

Joó Emese főmuzeológus ez alkalomból elmondta, hogy a Csodálatos Cirkuszvilág című nemzetközi cirkusztörténeti kiállítás vendég rendezvény a Mezőgazdasági Múzeumban. Intézményüknek raktárai és kutatószobái vannak Rákosligeten, de nincsen állandó kiállítóhelye, ezért volt különösen fontos, hogy a gyűjtés kezdete után öt évvel nagyobb térben is be tudják mutatni az artistáknak és a nagyközönségnek, milyen tárgyakat tudhat magáénak az akkreditációra törekvő új mú-
zeum, és hogy ezt hogyan kezeli, hogyan dolgozza fel, s hogyan mutatja meg egy kiállításon. A budapesti Vajdahunyadvárban elhelyezkedő Mezőgazdasági Múzeum tágas barokk terei alkalmasak erre az impozáns bemutatóra, ahol a rekviziteket, az artistaprodukciókat is életnagyságban szemléltették.

És valóban: tágas terek, nagy tárgyak, csillogó flitterek és megannyi olyan szempont, ami nem jutna eszünkbe egy cirkuszi előadás láttán. Irimiás Anna a filmmúzeumokkal kapcsolatban fogalmazza meg (Filmturizmus, Akadémiai Kiadó, 2015, 192.), hogy azok off-location filmturisztikai attrakciók, mert „az épület falain belül nem forgattak filmeket, ugyanakkor a múzeum filmrelikviái, filmtörténeti dokumentumai és filmes eseményei filmturisztikai kínálati elemként funkcionálnak”. Erre az analógiára megfogalmazható, hogy ez a cirkusztörténeti, kultúrtörténeti kiállítás egy off-location cirkuszi attrakciónak felelt meg.

 

(forrás: Csodálatos cirkuszvilág 2024)

 

A felvonulás

Az első nagy tér a Mezőgazdasági Múzeum nyilvános, büfé felé vezető széles folyosója, ahol azt a parádés pillanatot jelenítették meg, ahogy egy településre megérkezik a cirkusz. A gyűjteményből a műtárgyplakátokat felnagyították, és olyanokat válogattak össze, ahol a mozgás, a dinamika, a felvonulás van a középpontban. Ebben a Parádé-térben a Mezőgazdasági Múzeumtól megkaptak egy bronzlovat, a „hűséges ló” szobrát felhasználásra. Ebből egy olyan installációt készítettek, amelyen a lovas zsonglőrök, név szerint Ádám Krisztina és Ádám Nándor éppen összedobnak buzogányokat a ló hátán állva. Az artistákat életnagyságú bábuk helyettesítették. A cirkusz saját, három artista által működtetett, az ormányából vizet köpni tudó élethű bábelefántját is kiállították, amely a 2016-os Lúdas Matyi című előadáshoz készült. Mindez a hangzó elemmel, a zenével azt a hangulatot jelenítette meg, amikor megérkezik a cirkusz a településre, és fölvonulnak az utcán az artistákkal, a táncosokkal, a zenészekkel s az állatokkal.

A bábelefánt mellett műtárgyaknak minő-sülő elefántfejdíszt és elefánt-lábdekorá-ciókat is elhelyeztek ebben a térben. A fejdísz Oroszországból származik, bőrből készült, műanyaggal kombinált, ragasztott és fényvisszaverő kiegészítővel ellátott eszköz. Mint Joó Emese elmondta, ezek nem csupán díszek, hanem funkcióval is bírnak: a homlokdíszben az artisták meg tudtak kapaszkodni a mutatvány közben. Tehát ezek a gyönyörű tárgyak, az állatok „felöltözte-tése”, kosztümje ugyanúgy funkcionális volt, valamire szolgált, mint az artisták ruhái.

Ebben a térben egy nagyon aktuális témát is érintettek: az állatok cirkuszi jelenlétét. A XIX. század közepén a német Carl Ha-genbeck módszereként vált ismertté a szelídidomítás, ami azon alapul, hogy az állatok megismerésével olyan produkciókat, olyan játékos mutatványokat hoznak létre, amelyek az állatok alaptermészetéhez illenek, és amúgy is játszanának hasonlót. Alapja a pozitív megerősítés és a jutalmazás, ami másfél évszázada jellemző a cirkuszokban. Az itt felhalmozódott tudás segíti az etológia fejlődését is, és mivel magyarországi cirkuszokban házi állatok bőségesen maradtak, erre továbbra is van példa1. A magyarországi szabályozás a vadállatok radikális kivonását a cirkuszokból egyelőre nem vonja maga után, azonban a mai cirkuszokban már csak meglévő vagy ottszületett vadállatok szerepelhetnek, újakat nem szabad vásárolni. Olyan állatok tehát, amelyek beleférnek a cirkuszok új törvényi szabályozásába, továbbra is szerepelhetnek magyarországi cirkuszokban, például idén arapapagájok és kakaduk is láthatóak voltak 
a Fővárosi Nagycirkusz műsorában.

Az állatok cirkuszból való kivezetésével kapcsolatosan Joó Emese főmuzeológus elmondta, ezzel együtt jár, hogy az állatok kellékei visszakerülnek a piacra. De nem a műtárgypiacra, hanem a használatitárgy-piacra. Tehát megvennék őket más állattartók, más országok cirkuszosai, akik még dolgoznak állatokkal. A Fővárosi Nagycirkusz viszont azt szeretné elérni, hogy amit magyar artisták használnak Magyarországon, vagy magyar produkcióban, az maradjon náluk. Ezért vásárolták meg a fejdísz mellé az elefánt-piedesztált és a kosztümöket is.

 

(forrás: Csodálatos cirkuszvilág 2024)

 

Luna Park – Vidámpark

A cirkuszhoz hasonlóan a vidámparkok is kör alakú mechanikus játékszerekkel dolgoznak, ilyen az óriáskerék, a körhinta, vagy a kisvonatok – a kiállított plakátok is ezt szemléltették – hívta fel a figyelmet erre a főmuzeológus. Luna Park volt az általános elnevezése ezeknek a mozgó vidámparkoknak. Láthattunk ebben a térben holland nagy-cirkuszi plakátot, amely körhintán ábrázol egy cirkuszi produkciót. A teremben hallható zenét Szakál László, a Fővárosi Nagycirkusz zenekarvezetője állította össze, hogy a cirkuszparádé hangulatát érzékeltesse, amely mintha egy verkliből szólna, ami ugyanúgy része volt a XIX. század vásári környezetének, mint azok a fából faragott körhinták, amiket életnagyságban elhoztak a kiállításra. Mint Joó Emesétől megtudtuk, a verklisek nem, de a körhintások az utazócirkuszokkal együtt mentek vándorlásaik során. Kiállítottak továbbá néhány százéves, fából faragott lovat a Greznár testvérek által végzett restaurálás különböző fázisaiból, valamint látható volt egy körhintaparaván és két hintó is. Ezeket a Fővárosi Nagycirkusz nemrég vásárolta meg a gyűjteményébe. Mind fából faragott, festett, kézimunkával készített eszközök. A körhintára fel is lehet ülni, ami azt a célt szolgálja, hogy aktivitást éljenek át a múzeum látogatói.

Ifj. Simet László dunai átkelése

Az első nagy kiállítási térben Simet László 2023. április 15-i attrakciója volt a középpontban, aki egy egyensúlyozó rúd segítségével 40 méter magasan átsétált a Szabadság-híd és az Erzsébet-híd között Budapesten a Duna fölött – 300 méteres a táv – egy 22 milliméter vastagságú, 100 tonnás daruk közé kifeszített acéldrótkötélen. Az átkelést szemléltető, 3 méter magasra kifüggesztett, balanszrudat fogó életnagyságú bábut Simet László eredeti bordó kosztümjébe öltöztették. A 10 méter hosszú és 10 kg-os balanszrudat is kiállították, a látogatók meg is próbálhatták felemelni, illetve egy Szakál Tamás dekoratőr által készített méretarányos makett is bemutatta a nagyon veszélyes mutatványt, amit ráadásul a viharos erejű szél is nehezített annak idején. Az eseményről különböző kameraállásokból – például a balanszrúdra erősített kamera szemszögéből – készült felvételek óriásképernyőn voltak megtekinthetők, a fotópályázaton nyertes pályaműveket pedig kiállították.

 

(forrás: Csodálatos cirkuszvilág 2024)

 

A Fővárosi Nagycirkusz intézménytörténete

A kiállítótér átellenes pontján a Fővárosi Nagycirkusz intézménytörténetének kor-szakaiba adtak betekintést. Szakál Tamás méretarányos makettjei három dimenzióban érzékeltették az intézmény különböző korszakait. A kiállítás hangsúlyos elemei voltak továbbá az eredeti archív fotók és mozgófilmek vagy ábrák, a nézőterek alaprajzai, például a mostani elődeié, a Beketow Cirkuszé és 
a Barokaldi Néparénáé is, amely épületek a jelenlegi cirkusz helyén álltak egykoron. A múlt mellett a jövőbe is bepillantást engedtek a tárlat létrehozói: a Szabó János tervezte csodagömb vagy álomcirkusz makettjét is kiállították, a jövő lehetséges cirkuszépületét; a maketten látszik, hogy a manézsban egy vizes, egy jeges és egy száraz porond is helyet kapna – amelyek váltogathatók –, és nem utolsósorban egy állandó cirkusztörténeti kiállítás is.

A magyar artisták története

A magyar artisták történetét négy életútinterjú segítségével mutatták be. Videóbejátszásról, fülhallgatóval lehetett meghallgatni a Zsilák Györggyel, Graeser Józseffel, Dobos Ottíliával és Eötvös Józseffel készült beszélgetéseket. Mindannyian mesélnek a pályafutásukról, családjukról. Cirkuszi tevékenységükhöz kapcsolódóan egy-egy tematikus tabló dolgozta fel a különböző zsánereket.

Kiállítottak képzőművészeti alkotásokat is, festményeket, grafikákat, amelyek gyűjtésből, pályázatok útján és vásárlások által kerültek a Magyar Cirkuszművészeti Múzeumhoz. Például egy cirkuszi tematikát ábrázoló, képzőművészeti értékkel bíró porcelántányér-gyűjtemény is a múzeum tulajdona. De láthattunk olyan festményt is, amelyet egy elefánt festett ormányával a Ringling cirkuszban egy fellépés alatt – mert az állatok mindig is különleges tagjai voltak a cirkuszoknak. A vitrinekben mindenhol különleges tárgyak voltak láthatók, például egy gigantikus, működő villanykörte, ami Eötvös Lorándtól érkezett – ilyennel világítottak egykoron a cirkuszokban –, továbbá zenebohócok hangszerei, zsonglőrök kellékei. Utóbbi válogatást Zsilák György és Eötvös József artistaművészek munkássága köré építették.

Próbababákat öltöztettek fel a magyar cir-kusztörténet legendás alakjainak eredeti kosztümjeibe, elbűvölő és meghökkentő látványt nyújtva. Látható volt itt többek között a Losonczy család utazóbőröndje, akik a Vá-radi ugrócsoportban dolgoztak; Zozó mama, azaz Balog Ibolya kalocsai hímzéssel díszített gálaruhája, amelyben gólyalábas artistaként fogadta a fesztiválvendégeket. Richter Kevin kosztümje, amelyben Guinness-rekordot elérve húsz lovat vezetett a porondon az ún. magyar lovas postaszámban; az Eötvös Cirkuszból három gyerekartista saját készítésű, míves kosztümje. És ott van Czeisler Ferenc „Tihany” kosztümje, aki Dél-Amerika magyar származású világhírű cirkuszigazgatója volt, és mindig adott fellépési lehetőséget a magyar artistáknak. Vagy láthatjuk Eötvös Susy extravagáns kosztümjét, amit édesanyja, Kraj Mária „tollazott föl” számára. Igyekeztek mindenkitől kitenni valamit, aki a gyűjteményt az elmúlt 5 évben gyarapította, például Csák Emma kűrruháját, illetve Váradi Éva fürdőruhából készített dekoratív kosztümjét. A gyerekkosztümök nagy része friss gyűjtés, vagy éppen kölcsönkapott anyag. Így Kraj Tiffany gyerekkosztümje, amelyben a Fővárosi Nagycirkusz Csodaláda című, 2023 karácsonyi műsorában lépett fel, és kétéves kori kosztümjét is bemutatták, amelyben először a nagyszüleivel egy kutyarevüben ment ki a porondra. „Így indul egy cirkuszi családba születő artistagyerek élete” – mesélte a tárlatvezető Joó Emese. De láthattunk gyerekkosztümöt a Vargas testvérektől is, Vanessától és Ricótól.

A jobbára az artisták által saját kezűleg készített kosztümök mellett olyanok is akadnak, amiket az operaházból kölcsönöztek – ezek már inkább jelmeznek minősülnek. Felmerülhet kérdésként – avatott be Joó Emese a dilemmába –, hogy a magyar artistaművészet mihez áll közelebb, a sporthoz vagy a baletthez. Az előzőre mutat a mérleg nyelve, merthogy az akrobatikus teljesítmény számít elsősorban – adta meg mindjárt a választ is.

Nemzetközi cirkuszok 

Szimbolikusan, mint egy porondmester, elhúzta a függönyt Joó Emese, amikor átléptünk a „nemzetközi porondra”, a következő terembe, ahol tizenkét nemzetközi cirkusz és cirkuszmúzeum gyűjteményeiből láthattunk pazar válogatást. A megszólított európai cirkusztörténeti gyűjtemények maguk választották ki a rájuk leginkább jellemző műtárgyakat, és ezeket kölcsönözték a kiállítás számára, kiegészítve a bemutatáshoz kapcsolódó szöveges instrukciókkal, saját cirkusztörténeti módszertanuk bemutatásával. Volt, akitől konkrét berendezési terv vagy instrukció is érkezett a tárgyak kiállításához, de többen szabad kezet adtak a bemutatáshoz.

A terem közepén installációt láthattunk: tizenkét ajtó kerettel, amelyekkel a kiállí-tás rendezői mintegy ajtót nyitottak a vendéggyűjteményekre. Az egyes ajtókon szerepelt az intézmény vagy a gyűjtemény igazgatójának a neve, e kiemeléssel tudatosítva, hogy milyen komoly feladat gondozni egy ilyen örökséget. Az egyes gyűjteményekhez kapcsolódott egy-egy képernyő, amin a saját küldött gyűjteményt bemutató videót játszották le, illetve az adott cirkusz archív anyagából mutattak be részleteket. A tizenkét önálló gyűjtemény egy-egy térrészben kapott saját bemutatási zónát a rá „nyíló” ajtó mögött. A falakon műtárgyak voltak láthatóak, a padlón és tablókon az információk, illetve vitrinekben kosztümök, hangszerek, makettek. A kiállított plakátok által a változó európai plakátstílus alakulása is nyomonkövethető volt. Jelen korunkban Joó Emese szerint inkább az összevágott, kollázsolt, képzelt jelenetek, egy-egy kiemelt részlet jellemző a korábbi művészi grafikai ábrázolás hagyományával szemben.

Néhány példa az önálló nemzetközi gyűjteményekből

A tizenkét önálló nemzetközi gyűjtemény visszatérő tárgyai az ún. Vicaire-kosztümök. Ezek a műtárgypiac szinte legdrágább cirkuszi kosztümjei, mert egyenként kézzel flitterezettek, egyedi tervezésűek, a fehérbohóc egyéniségére megálmodva. Ezek Párizsban, Gerard Vicaire műhelyében készültek, olyan világhíres bohócok számára, mint Carlo Medini vagy Rolf Zavatta. De láthatunk egyéb tárgykülönlegességeket is, bohóchangszereket, például dobot, vagy egy Rastelli bohóc kürtjét.

A bécsi Cirkusz- és Bohócmúzeum több magyar vonatkozású tárgyat kölcsönzött, például egy 1947-es és egy 1981-es Fővárosi Nagycirkusz-műsorplakátot, egy elefántfej-díszt a Wertheim Cirkusztól, Horváth János zöld színű kosztümjét, illetve Richter Józsefét, azt, amelyet a 10. Cirkuszfesztiválon viselt, amikor Arany Pierrot-díjat nyert. Láthattuk egy a bohóctípusokon belül a „csetlő-botló” Dummer Auguszt kategóriájába tartozó Rastelli bohóc jelmezét is, a kiemelt műtárgyként kezelt cipőkkel.

A párizsi Téli Cirkuszból az 1852-ben emelt épület egy lófejet ábrázoló darabját küldték el. Ez Európa legrégebbi kőből épült cirkusza. Láthattunk továbbá a bibliai történeteket megidéző Bengália göngyszeme című műsorból táncos kosztümöket és plakátot is, ahol látszik, hogy a vizes medencébe, aligátorok és kígyók közé dobták be az artistákat, s onnan kellett kiszabadulniuk. Ezt egy filmrészlet meg is elevenítette.

A német Krone Cirkusz Archív Gyűjtemény kiállította a Krone Cirkusz nemrég elhunyt vezetője, Christel Sembach-Krone eleganciát és gazdagságot árasztó gálaruháját. A társulat állatokkal foglalkozik a mai napig. Látható volt Martin Lacey Jr. kosztümje is, amiben a pápával találkozott. Ő ma a világ egyik legjelesebb állatidomárja, oroszlánokkal lép fel. Érdekessége volt a kiállított anyagnak egy plakát a Krone Cirkusz budapesti vendégjátékáról1930-ból, , amelyen a szokásnak megfelelően magyarították a vendégek nevét, és egyszerűen csak Króne Károlyként utaltak a már akkor is világhírű német utazócirkusz igazgatójára. Jelenkori plakátjaik a divatos európai plakátstílus jegyeit viselik magukon.

A moszkvai Jurij V. Nikulin Múzeum a híres komikus, cirkuszi bohóc és humorista monografikus múzeuma. A kiállított tárgyak között feltűnik a neves művész egyik cirkuszi lábbelije és a szovjet időszakban készített, sokszorosított műanyag Nikulin-figura a jellemző mozdulatokkal, ami humorának forrása volt. Az orosz és magyar, kétnyelvű plakátok a két intézmény baráti kapcsolatáról árulkodnak.

A szentpétervári Cirkuszművészeti Múzeum digitális filmrészleteket és plakátokat küldött, személyes részvételre a háború miatt nem volt lehetősége a megnyitón. A bemutatott plakátok kevésbé harsányak, sokkal diszkrétebbek a más országokból érkezetteknél, inkább a művészi színházi plakátokhoz hasonlóak.

A Cor Martens Cirkuszi Archívum gyűj-teményből európai, főleg holland plakátok érkeztek, amelyek a XIX. századi, a Fővárosi Nagycirkusz korai korszakára is jellemző visszafogottabb stílust, grafikus ábrázolásmódot és a mai korra jellemző harsány, kollázs technikával készült megol-dásokat egyaránt képviselték. Itt arra is láttunk példát, hogy nem csak egyféle plakát készült egy-egy előadáshoz a második világháború utáni időszakban, hanem jellemzően egy képes és egy csak szöveges is.

Az olaszországi Medrano cirkusz, Davio Casartelli cirkuszának néhány kosztümje is a kiállítás része volt. Mivel ez egy cirkuszi magángyűjtemény, nem annyira strukturált az információk megőrzése és továbbadása, így kreatív megoldásokhoz kellett folyamodniuk a kiállítás rendezőinek. A vendég kiállító cirkuszi előadásaiból játszottak le részleteket videón a kiállítási térben. A vadállatokkal dolgozó együttes például indiai történeteket jelenít meg. Egy jelmezszerű maharadzsa-kosztüm és egy fejdísz feszült a próbababán, vagyis az artista szerepet vesz fel az állatokkal együttműködve.

A veronai Cirkuszművészeti Dokumentációs és Oktatási Központ (CEDAC) gyönyörű, eredeti olasz filmplakátokkal jelent meg a kiállításon. Anyaguk három film, A cirkusz világa, a Trapéz és az Országúton köré rendeződött – az olasz filmesek nagy teret adnak a cirkusztémának. Plakátokat, eredeti fényképeket is bemutattak a forgatások idejéből.

Apparátok és múzeumi dokumentáció

Itt bemutattak nagyméretű apparátokat, 
a cirkuszi számok nagyméretű használati tár-gyait. Közelről ormótlanok a laikus szemnek. Az egyik legrégebbi egy tökéletes, üreges gömb, amit száz éve készített egy kádármester. 
A Sallai ugrócsoport csinálta rajta világ-számát: hárman álltak egymás tetején 
a „golyón”. Látható volt továbbá az Eötvös Ferenc által készített, közel hetvenéves apparát, amit kézi fűrésszel reszelve, vasból rakott össze, majd krómozott. Forog, világít, és egy bicikli tartozik hozzá, ezt kell kiegyensúlyozni és kézenállni rajta.

A múzeumi dokumentáció típusaiba, 
a múzeumi levéltári dokumentációba, 
a műtárgyak és levelek elrendezési elveibe is betekintést nyújtott a tárlat. A fotókból és plakátokból, nyomtatványokból álló Gervai Imre-hagyaték fontos része ennek. A levelek mostani kutatásokból, a Fővárosi Nagycirkusz irattárából származnak, de 
Gervai Imre szakszervezeti vezetői leve-lezéséből is közszemlére tettek néhányat. Szerepelt még az ún. beíró könyv a kiállított tárgyak között, ami egy kézzel írt, könyv méretű vastag jegyzetfüzet.

Ebben gyűjtötték az utazó cirkuszok a területhasználati engedélyeket a különböző településeken, s maguk csak „Matild”-nak nevezték.

Bubutímár Éva porcelán cirkusza

Bubutímár Éva kerámiaművész csodálatos cirkusza egy mechanikus szerkezet segítsé-gével körbe forog a rajta lévő több tucatnyi különböző cirkuszművészt felidéző figurával, amelyek szintén mozgásokat végeznek: van, amelyik biciklizik, van, amelyik zsonglőrködik. Agyagból készültek, ezer fokon égette ki őket a művész, akivel szerencsénk volt a kiállításon találkozni s beszélgetni. „Sokat járok a cirkuszba – mondta –, rajzolok, és annak alapján inspirálódóm. Nagyon fontos kapcsolódásom van a cirkuszhoz. Eötvös Gabi bácsi nyolcvanadik születésnapjára készítettem neki egy porcelánfigurát, egy díjat. Ilyenkor mindig két díjat készítek egyszerre, hogy nehogy az egyik hibás legyen. De ekkor mindkettő gyönyörűre sikerült. Mondtam a cirkuszigazgatónak, hogy ez csak a Gabi bácsinak jött létre, az egyiket össze kell törnöm, azt nem kaphatja meg senki más. És akkor jött az ötlet, hogy az egyik szobrot az átadásnál ejtsük el, és aztán kiabáljuk, hogy van másik. És így is lett. Így adtuk át. Gabi bácsi annyira megölelgetett utána!”

Cirque de Soleil és múzeumi gyerekszoba

A kiállítás végén három Cirque de Soleil-kosztüm volt látható. Ezeket Montreálból, a méltán híres nemzetközi társulat központjából küldték egy háromperces kísérőfilmmel együtt, ami az előadói műhelymunka kulisszatitkaiba enged betekintést. A feliraton pedig a Cirque de Soleil előadásaiban korábban szerepelt magyar artistaművészek neve olvasható.

A „gyerekszoba” a legkisebbeknek biztosított játéklehetőséget és többek között a Tintaló Társulás bábfilmje is megtekinthető volt, amelynek főszereplője egy saját kis mechanikus figurájuk, akit már máshogy nem, csak ennek a filmnek a segítségével tudtak életre kelteni. Vagy ki tudja?

 

Finálé

A cirkuszra jellemző mérhetetlen mennyi-ségű információban, sokszor egymással első pillanatra nem összeillő forgatag során az ember csak kapkodja a fejét. Igyekeztünk néhány megfogható tárgyi információt közölni. Azt az összefüggésrendszert, ami a kutatók fejében van, visszaadni nem lehet, de talán egy-egy villanás erejéig érzékeltethető a kiállítás pazar mivolta. Arra a kérdésre, hogy mi a távlati terv, mikorra várható egy állandó kiállítás, Joó Emese azt válaszolta, hogy egyre kevésbé tudja biztosan megmondani. Az is kérdés, hogyan tervezné meg, mert most már látja, milyen érzékeny kérdés ez. A kollektivitás jegyében nagyon fontos, hogy a cirkuszművészetben élők és azt aktívan gyakorlók a sajátjuknak érezzék a kiállítást. Amíg tehát nincs mindenkitől valamilyen reprezentációs anyag, addig óvatosabb lenne. „Mert itt is egyfolytában azt keresték, hogy ki van kint, ki nincs kint, ki mit adott be. Most elindult egy nagy adakozás, van hátul egy csomó új csomag, amit már ide hoztak be. Ez egy nagyon érzékeny feladat, hiszen a cél, hogy az artistákkal együtt, őket bevonva alakítsuk ki a gyűjteményt és a kiállítást. Egy állandó kiállításon oda kell arra figyelni, hogy mindenki szerepeljen; minden típusú zsánerre, minden típusú bemutatkozásra szükség volna. Úgy érzem, hogy nem tartunk még ott. Azt gondolom, még nagyon sokat kell rajta dolgozni.” Addig is: a látogatók szavazhattak arról, hogy mit gyűjtsön a múzeum: állatit, emberit, régit, újat, rendhagyót, szokványost, bóvlit vagy esetleg műalkotást?

Varga Kinga

Jegyzet

¹ Utalás arra, hogy az Európai Unióban, így Magyarországon is immár törvény szabályozza az állatok cirkuszi szereplését.