Pintér Béla: Idegen Test - Pintér Béla és Társulata, Átrium

„Felebarátom a darab minden egyes szereplője. A testvéreim, kikről nemrég még azt gondoltam: idegen lelkek, idegen testben” – írja Pintér Béla kissé talán kimódoltan a szórólapon. (Milyen szép lenne, ha jutna pénz egy gazdagon illusztrált, vaskos műsorfüzetre! Nem jut.) Illetve lehet, hogy ezt nem ő írja, hanem nekem kell gondolnom, kissé kimódoltan. (Amitől még ő is gondolhatja.) Az idézett két mondat előtt ugyanis ez áll: „Eredetileg a »Mások« munkacímet adtam készülő darabomnak, bízva abban, hogy az előadás után így sóhajt majd fel a néző: Lám, ők sem mások!”

A darab tehát az LMBTQ+ identitásúak világában játszódik. Akikről én már rég úgy gondolom, hogy nem mások, illetve, hogy részben természetesen (és még véletlenül sem természetellenesen!) mások, részben pedig tényleg nem azok. Magyarországon az egyik legnyomasztóbb jelenség, hogy sokan értéktartalmat – ha véletlenül pozitívat, az is félrevisz – tulajdonítanak olyan szavaknak, amiknek pedig egyáltalán nincs értéktartalmuk: zsidó, cigány, meleg, leszbikus, alkoholista, újabban migráns – és ha valaki a felsoroltak közül több csoportba is tartozik (meleg alkoholista migráns, miért ne), akkor annak végképp annyi. Hogy a színházban, a filmen is megjelent a melegekről és társaikról való beszéd, nem meglepő, hisz a politika napi szinten uszít ellenük, folyamatosan, ocsmányul és gátlástalanul. Többek közt ennek mentén dekonstruálta Kovalik Balázs a Liliomot Budaörsön, ugyanott erről beszél Székely Csaba Öröm és boldogsága Alföldi Róbert rendezésében. Sőt Schilling Árpád a Krétakörrel már 2004-ben meleg közegbe helyezte, számomra kissé erőltetetten, Molière Mizantrópját. De gondolhatunk mondjuk Oli úr Bajor Imre alakította figurájára a populáris kultúrához sorolható teleregényből, a Szomszédokból (1987 májusától 331 részt láthattunk!).

És most Pintér Béla is ezt a közeget választotta. A cselekmény határozottan bonyolult, az előadás kivételesen nem is fér bele kilencven percbe: majdnem két óra.

Adorjáni Bálint és Szabó Kimmel Tamás (fotó: Mészáros Csaba)

Egy leszbikus esküvővel indul a történet, Alexa-Alexet (Messaoudi Emina) és Szilvit (Péter Kata) adja össze egy meleg, magyar származású német pap (Adorjáni Bálint), aki maga is összeházasodott a párjával, egy szintén katolikus pappal – én változatlanul vevő vagyok az ilyen pintéri túlcsavarásokra.) Alex nőnek született, de férfinak érzi magát, a múltjáról annyit tudunk meg, hogy a nevelőapja időnként a kezeit csókolgatta, majd megerőszakolta. Szilvi nemrég még feleség volt, húsz hosszú évig, de tavaly találkozott Alex-szel. Az esküvőn ott a volt férj, Jenő (Takács Géza) is, aki idővel idegen test lett számára: sokjelentésű cím ez. Sőt, valamiért ott van Benjámin (Szabó Kimmel Tamás) is, az esküvővel párhuzamosan azt is látjuk (mintha azt látnánk), hogy a telefonján lejátssza az esketés néhány részletének felvételét a barátjának, Milánnak (Adorjáni Bálint), különös tekintettel az ott elhangzó almafás dalra, amit Éva (Fodor Annamária) ad elő Arnold (Jankovics Péter) és Bence (Szabó Zoltán) gitárkíséretével. Végül is szinte mindenki a színpadon van, akiknek a sorsa egymásba kapcsolódik majd, vagy már egymásba is kapcsolódott korábban, hisz különben nem lennének itt. A dalban az Éva születésekor ültetett almafa (!) így beszél: „Embertestvér, elbúcsúzom. Véget ér az élet. / Az almafák csak ennyit élnek, irigyellek téged.” Amire Éva sírva így felel: „Az én időm is véges. / Ó, én is megyek! Én is megyek nemsokára, testvérem.” Ez az elégikusság, nagyon vékony szálként, de végighúzódik a darabon. Pintér Béla jövőre lesz ötvenöt, az 1885 márciusában született Kosztolányi, akinek a neve elhangzik az előadásban és utalnak erre a versére, fiatalabb volt, amikor 1933-ban a Hajnali részegséget írta. A fák aranykeze messzire elér…

Ha egyáltalán probléma az elmúlás közeledte, csak úgy általánosságban az. Konkrétabb gond, hogy Szilvi és Alex gyereket szeretnének, akinek az utóbbi, ugye, nem lehet az anyja, hisz férfi, de nem lehet az apja sem, hisz biológiailag nő. Egy meleg pártól kapott hímivarsejttel termékenyítik majd meg Szilvi petesejtjét, illetve nem az övét, hanem…

Itt megszólal egy mobil, Milán érkezik Benjáminhoz. (Bár mintha egyszer már megérkezett volna. Vagy Beni csak átküldte neki a dalt?) Ők is egy pár, Milán a miniszterelnökséget vezető miniszteri kabinetiroda tanácsadó testületének megbízott elnökhelyettese, Beni is ott dolgozik. Innentől kezdve a mobilokhoz hasonlóan a napi politika is folyvást becseng a képbe, szó szerint, hol Habony Árpi telefonál, hol Szíjjártó. (Ezek kabarépoénok, ami nem baj, bár nem a legcizelláltabbak. Évát Pál Évának nevezni viszont nem ízléses, hisz Csepregi Éva mellett volt egy Pál Éva nevű, háttérbe szorított énekesnő a Neoton Famíliában.) Milán most persze jobban teszi, ha kikapcsolja a telefonját, mert nyilván lehallgatják. És a téma csak rájuk tartozik: Beni gyereket akar. Ő, ugye, biológiailag nő, Bettina, de olyan jól sikerült a hormonkezelése, hogy most Szabó Kimmel Tamás játssza. Csak épp szülni szeretne. Milántól azonban nem eshet teherbe, mert Milán, aki valaha szintén férj volt és lányai vannak, elköttette az ondóvezetékét. Arni lenne a jelölt, aki ott gitározott az esküvőn és Beni egykori gimnáziumi iskolatársa. Nem veszélyes, tíz éve él boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatban a basszusgitárossal. Milán tiltakozásába még Orbán Viktor is belekeveredik egy pillanatra: „És akkor hogy lesz ez az egész? Besétálsz majd kurva nagy terhes hassal a kabinetirodába? Ahol még azt sem tudják, hogy mi össze vagyunk házasodva? Jön szembe a folyosón a Miniszterelnök Úr, ránéz a hasadra és azt mondja, hogy »Na, Benjámin! Erre mondják azt mifelénk, hogy Utánozás, majomszokás!«” Beni azonban előáll egy remek megoldással...

Nem mesélem tovább a történetet, talán csak annyit még, hogy Gergő és Arnold is összeházasodnak, méghozzá Görögországban, az ortodox liturgia szerint, mert Gergő apja görög. És hát Gergő is gyereket szeretne. Mind a három pár gyereket szeretne.

Éváról kiderül, hogy ő férfinak érzi magát, de – a pintéri csavar! – homoszexuális férfinak. Mint ilyen csábítja el Jenőt, aki első lelkesedésében (közvetlenül hisztériukus dührohama után) feleségül kéri.

Pintér Béla igen fantáziadúsan bonyolítja a történetet, sőt történeteket. Azért is jó, hogy több szál van, mert a néző biztos elveszít egyet-kettőt, pláne, ha azt sem tudja, mi a ROPA-módszer, mint én. (Nekem amúgy [viszonylag] könnyű, én megkaptam a szövegkönyvet Jékely Annától, köszönet érte.) Netán azért, mert nem emlékszik, ha látta egyáltalán, a 2023-as Réka és az Oltatlanokra, amihez pedig Pintér, ha nem is szorosan, de hozzákapcsolja az Idegen Testet. A díszlet pedig Az Imádkozót (2022) idézi, csak most nem a Szabadság-szobrot látjuk a piros-fehér-zöld hegyek tetején (látvány Gergely-Farnos Lilla), bár azt egy ideje a valóságban sem láthatjuk, keresztelik. Valahol Budapesten vagyunk, meg Szentendre, Pomáz környékén. És pár percig Görögországban.

Gálvölgyi János az Idegen Test című előadásban – Pintér Béla és Társulata (fotó: Mészáros Csaba)

Az előadás egy bizonyos pontján megjelenik Jenő apja. Gálvölgyi János játssza. Nekem rendkívül imponál, hogy élete hetvenhetedik évében nem a babérjain ül, hanem dolgozik, láthatóan nagy örömmel és játékkedvvel. S visszafogottan, minden harsányság és túlzás nélkül. Alázattal. És hát nagyon jó. Maga a figura, idősebb Kertész Jenő persze rendkívül hálás szerep. Karikaturisztikusan elrajzolt bornírt fideszes (egykori MSZMP-s), aki most épp arra akarja rávenni a fiát, hogy menjen el bérmálkozni, Valentin atya szeretettel várja a hittanórákon. (Hogy Éva elcsábítja, azt túlzásnak érzem, a túlcsavarás túlcsavarásának.) És Pintér juttat Gálvölgyinek egy abszolút ziccert is, ő a váratlanul megjelenő Kati néni, Milán Lajosmizséről felutazó anyja (jelmez Hornyák Dóra). Nagyon utálja a mocskos buzikat, végigvágna a hátukon egy karikás ustorral...

Erről akkor beszél, amikor Beni éppen otthonszül. Kicsit összetorlódtak az események. Beninek Szilvi segít, aki majdhogynem transzba esik: „Megcsináltuk! Megcsináltuk! Megszületett a gyönyörű kisbaba! És meg fog születni az én gyönyörű kisbabám is! […] És nem lesz idegen test, hanem test a testemből, vér a véremből! És boldog lesz az én kicsi vérem élete itt Magyarországon, ahol boldogan és szeretetben fog élni minden ember!” De mintha nem lenne olyan biztos mindebben. Ahogy mi sem. Persze, a transz… Menjünk mindannyian a jó büdös transzba.

Mindent összevéve: a sok jó pillanat ellenére szerintem kicsit fáradt a szöveg, ahogy kicsit fáradt lehet Pintér Béla is. Amit a legkevésbé sem csodálok. Emberfeletti, amit csinál. Darabot ír, rendez, majdnem minden este játszik igen erős ellenszélben. És működtet, fenntart egy társulatot, mindezt akkor, amikor még nem él boldogan és szeretetben minden ember. Számomra erőt adó példa.

Az Idegen Test érzékenyít is, persze. De a Pintér Béla és Társulata közönségét, legalábbis a zömét aligha kell érzékenyíteni. Tudjuk, hol élünk. De azzal nem árt szembesülnünk, milyen is, amikor valaki, akaratától függetlenül, idegennné váik, mert azzá teszik a közegében, az életében, a testében. A hazájában.

Magyari Imre