Tudományos publikációk elején divat ma kulcsszavakat megjelölni, nyilván az online keresés könnyítésére. Esetünkben – nyomtatott lap lévén – nincs jelentősége ennek, ám érdekes módon úgy csengenek össze fogalmak, gondolatok, problémák az itt következő írásokban, hogy akár bizonyos kulcsszavak, kulcskifejezések is kiemelhetőek mint a szám egészének meghatározói. Ilyen a „járvány”, a „szövegváltozatok” vagy a fiatalok perspektívái. A szerelmet nem ildomos idesorolni, hiszen a művészetnek évezredek óta az egyik fő témája, inspirátora, legyen beteljesült, viszonzatlan, tragikus, plátói stb. Shakespeare Vízkereszt, vagy… című drámájában több típusa is tombol. A szolnoki Szigligeti Színház előadása Gabnai Katalint ama kérdésfelvetésre késztette, „hogy egyáltalán: mi a szerelem”. Mintha csak erre válaszolna Hubay Miklós drámájának címe: Ők tudják, mi a szerelem, amelyet a Nemzeti Színház mutatott be legutóbb, s 2024-ben elkészült a filmváltozata is, ugyancsak Udvaros Dorottya és Blaskó Péter főszereplésével, mint arról Varga Kinga Anikó tudósít.

Mindhárom miskolci előadásnak, amelyekről Urbán Balázs írt, meghatározó, de legalábbis fontos eleme a szerelem. Első látásra – lásd Rómeó és Júlia; kitörési lehetőségként egy végtelenül reménytelen, lehúzó közegből – lásd A Nyugat császára, vagy megfakulván a többéves kapcsolatokban – lásd a Pókfonálon című kortárs román családi dráma előadását.

Lényegében családi tragédia elbeszélése Szophoklész Elektrája, amelynek kolozsvári bemutatója kapcsán Darvay Nagy Adrienne – aki szerint (Jan Kottra is hivatkozva) Elektra „a női Hamlet” – megidéz egy több mint húsz évvel ezelőtti, magyar vonatkozású athéni előadást is.

Kétségtelenül van hasonlóság Elektra és Hamlet történetében, s ha nem feszítené szét e bevezető kereteit, szívesen polemizálnék is Darvay Nagy Adrienne-nel, vajon biztosan tudható-e, hogy Hamlet anyja, „Gertrud semmit nem tudott a bűntettről”, szemben Klütaimnésztrával, aki „be is vallja tettét”. Mindenesetre a Budaörsi Latinovits Színház Alföldi Róbert rendezte Hamletje – H.ml.t címmel – egy lehetőség az összehasonlításra. De Józsa Ágnes ezzel együtt egy másik produkcióra is felhívja ajánlójában a figyelmet: a Horváth Csaba most ötödéves fizikai színházi rendező, koreográfus osztályába járó Hevesi Fanni vizsgarendezésére, aki Hajnóczy Péter A Halál kilovagol Perzsiából című kisregénye alapján hozott létre előadást a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

Osztálytársa, Kondákor Ajsa Panka a szombathelyi Weöres Sándor Színházban Pirandello Hat szereplő szerzőt keres című darabját állította színpadra. A műnek – mint Fried Ilona reflexiójából kitűnik – öt szövegváltozatát ismerjük, ahogyan Brecht Galilei élete című drámájának is – ez viszont már D. Magyari Imrének az Örkény Színház bemutatójáról szóló írásából derül ki. Urbán Balázs ugyanerről a Polgár Csaba rendezte előadásról gondolkodva a D. Magyari Imre által megfogalmazott kételyekre – jóllehet nem ismerte azokat – is válaszlehetőséget kínál.

Brecht egy másik drámáját, A gömbfejűek és a csúcsfejűek címűt említi Ménesi Gábor interjújában Hegedűs D. Géza a körülöttünk lévő világról és benne a színház feladatáról szólva.

Szavaival egybecseng Cseh Andrea Izabella konklúziója, aki Ödön von Horváth Kasimir és Karoline című művének két előadását, a Budaörsi Latinovits Színházét s a bécsi Burgtheaterét hasonlítja össze.

Az előbbit rendező Hegymegi Máté kortársa Tarnóczi Jakab, aki rendre a fiatalok életérzéséről tudósít előadásaival a Katona József Színházban – Lénárt Gábor a legutóbbira, a Radical Relax címűre reflektál e számunkban.

Szűcs Katalin Ágnes