Ödön von Horváth Kasimir és Karoline című drámája Budaörsön és Bécsben

Izgalmas Mateja Koležnik és Hegymegi Máté rendező előadásának összehasonlítása, hiszen eltérő a nemzeti és kulturális hátterük. A szlovén Koležniknek jelentős a nemzetközi elismertsége a modern és konceptuális színházművészet terén. Gyakran nyúl klasszikus szövegekhez – Ibsen, Csehov vagy Shakespeare művekhez – esztétikai minimalizmussal, a gondolati mélység megtartásával újraértelmezve azokat. Hegymegi Máté fiatal, kortárs rendezőnk, munkáiban a realista színház hagyományait ötvözi a fizikai színház nemzetközi trendjeivel. Előadásait a mozgás- és testközpontúság dominálja, az érzelmeket, konfliktusokat a test nyelvén fejezi ki, díszletei dinamikusak, és a tér mindig „játszótérként” is szolgál a színészek számára. Evidens lenne az ideológiai és társadalmi különbség megjelenése egy 62 éves szlovén rendezőnő és egy 35 éves magyar férfi rendező munkájában, ami életkorukból, az eltérő nemzetiségi és kulturális különbségekből, egyéni tapasztalataikból fakad. És lássunk csodát, Ödön von Horváth Kasimir és Karoline című drámája esetében darabolvasatuk a XXI. század második évtizedében egyedi perspektívát kínálva ugyan, de nagyon közel áll egymáshoz.

Mateja Koležnik bemutatója 2023 márciusában volt a bécsi Burgtheaterben, és az előadás még repertoáron van. A darab cselekménye – meghagyva az eredeti helyszínt – a müncheni Oktoberfesten játszódik a ’30-as években, akkor is, ha Ana Savic-Gecan jelmezeiben a ’70-es évek látványa vizualizálódik, és Raimund Orfeo Voigt színpadképében a népünnepélyt végig hátulról látjuk, a zeppelint csak halljuk, a fesztivál „gyönyörű” látványosságai, így a rét és a Wagnerbräu-k nem férnek be a színpadra. Semmi sem szép, sőt, kifejezetten ízléstelen, egy abnormális parádé.

Kasimir és Karoline – Burgtheater

(fotó: Matthias Horn)

A vízszintesen osztott színpadon fent mattüvegű tolóajtók, ezek mögött lökdösődik, botladozik a tömeg a rohanó mentősök és rendőrök között, isznak, vitatkoznak, részegek. Az emelet a szereplőket gyakran elrejti, a tolófalak mögött éppen csak látjuk, hogy zajlik ott egy leánybúcsú, masíroz egy fúvószenekar, randalíroznak a focidrukkerek. Az alsó részt a fesztivál mosdója uralja, kíméletlen megvilágításban. A nyitóképben egy meztelen férfihátsót látunk, éppen a csapba vizel – képletes peep-show. Majd a Burgtheater színpada kitágul, és látjuk a lepukkant mellékhelyiséget, ahol borzalmas dolgok történnek az estén. Egy transzvesztita prostituáltat a kuncsaftja leköp és megerőszakol, és Franz (Christoph Luser) sem csak megissza Erna (Mavie Hörbiger) sörét, hanem meg is erőszakolja a lányt, Karoline (Marie-Luise Stockinger) pedig remegve, öntudatlan állapotban húzza le összehányt harisnyanadrágját és cipőjét.

A Kasimirt játszó Felix Rech és Stockinger játéka révén a nézőtéren szinte fizikailag is érezni, ahogy a belső bizonytalanság és a külvilág szinte széttépi a fiatal párt. Rech Kasimir-ja gyengédebb, néha reménykedik kettőjükért, Karoline agresszív: „szeretnék felülni a hullámvasútra”. Keservesen megfizet ezért, és azért is, hogy minimális lehetőségei dacára saját kezébe akarja venni életét. Látványos balesettel végződik az „utazása”, a részeg Rauch kabriója a nézőtér felé kirobban, átszakítva a felső szint korlátját, a vérző Karoline – az ismét összeszűkülő színpadképben – a nyilvános mosdó padlóján végzi, „törött szárnyakkal”. Az autó sértetlen marad. A többi szereplő, a két „kanos öreg”, Rauch (Mark Meyer) és Speer (Markus Hering), a lányok, Elli (Pia Zimmerman) és Maria (Maresi Riegner) vagy Schürzinger (Jonas Hackmann) szinte karikatúraszerűek, a férfiak szexet, érzelmi megerősítést, a nők anyagi biztonságot keresnek. Ez teszi Kasimir munkanélküliségét is megalázóvá, pénz nélkül nem ember.

Koležnik sötét képet fest, a színpadon nyomokban sincs derűs népünnepély, csak brutalitás, tombolás, részegség, a végén összeomlás. A minimalista, de atmoszférikus vizuális hatás keretet ad az erős színészi játéknak. Az előadás fő üzenete, hogy a modern társadalmakban már kiveszett a szeretet és a szolidáris az emberi kapcsolatokból.

Karoline és Kasimir – Budaörsi Latinovits Színház

(fotó: Borovi Dániel)

Hegymegi Máté rendezésének premierje a Budaörsi Latinovits Színházban 2024 októberében volt. Ő is minimalista, de modern díszletbe helyezi a drámát, élő zenével (Torzszülöttek zenekar) kísérve. Az ő „története” ma játszódik, a mai fiatal generációt érintő kihívásokat, a munkanélküliség és a társfüggőség kérdéseit boncolgatja. Monumentális elem, egy óriási zeppelin-váz uralja a teret – a színpadkép Antal Csaba munkája –, benyúlva a nézőtér fölé. A rendező a szereplőkkel úgy játszatja be a díszletet, hogy kiterjeszti általa mind a játéktér, mind a színészi kifejezőerő határait. A nézőtér is játéktér, és nemcsak az élő zene, hanem különleges performanszok is hozzájárulnak a fesztiválhangulat megteremtéséhez. Pető Kata jelmezei mai, alsóbb rétegbéli casual dress-ek, neon és csillogós ruhák, topok, mezítelen lábszárakon csizmák.

Lényegesen könnyedebb a kezdés, a színpad hátsó falánál ülő színészek sorából előlép fehér nadrágkosztümben a Kikiáltó (Takács Katalin), stewardessként szervízkocsit tol középre, majd koktélkeverés közben ecseteli Yuval Noah Harari elméletét, miszerint az emberi faj csak „a faj szintjén” jutott magasabb szintre a történelem során, ám az ember pont olyan primitív és ösztönlény, akár a majmok.

A két főszereplő, Hartai Petra (Karoline) és Fröhlich Kristóf (Kasimir) ellentétes világképpel bírnak, erőteljes színészi játékkal kifejezve ezt. Karoline csak a pillanatnyi örömöt hajszolja, Kasimir ellenben racionalista, pontosan tudja, hogy nincstelen senki, így végtelenül keserű. A lány elmenekül a fullasztó kapcsolatból, szabad akar lenni. Nem nagy szabadságra vágyik, egy fagylaltra, aminek elköltése közben megismeri Schürzingert (Chován Gábor), a szabászt, majd a hullámvasútra, ami odasodorja két idős, de élveteg üzletember mellé, és az urak, Rauch (Mertz Tibor) és Speer (Ilyés Róbert) nem közömbösek fiatal bájai iránt. Karoline olcsó és némileg buta lány, a férfiak versengenek érte, ő mégis beéri egy ingyen jeggyel és fagylattal, ennyiért is kapható, mert itt és most akarja jól érezni magát. Franz (Sas Zoltán) és Erna (Bohoczki Sára) pitiáner bántalmazó párosa Hegymeginél fajsúlyosak, Franz egészen állatias, sunyin okos, állandó félelemben tartja Ernát, holott a lány erősebb, értelmesebb. Mindkét színész remek.

Közben olyan betétdalok szólnak Szőts Orsi és Koós Boglárka színes előadásában, mint a Listen to Your Heart, a Boldogság, gyere haza vagy a Most élsz. Népszerű, de elcsépelt slágerek, teljes középszerbe nyomva a színpadi világot. Hegymegi élő játékkal is alátámasztja Harari elméletét, a zeppelin alatt két hím és egy nőstény majom párzik, majd járóbotokat ragadva, két lábon elvegyülnek a fesztivál forgatagában. A fa fogságából kitörtek egy tágabb ketrecben maguk is Karoline-ok és Kasimir-ok lesznek.

Hegymegi látványos és dinamikus előadást hozott létre, merészen nyúlt a szöveghez. Új értelmezési lehetőségeket kínál a darabhoz az emberi test és az érzelem összefüggéseinek vizsgálatával, a társadalmi marginalizáció megmutatásával.

Összességében két végtelenül szomorú előadást láttam, hiszen valamiképpen mindkettő a közelgő világkatasztrófa hírnöke. A két rendező a mostani gazdasági világválság kontextusában vizsgálta az emberi kapcsolatok elidegenedését, a különböző társadalmi rétegek közötti feszültségeket. A munkanélküliség megfosztja az embereket megélhetésüktől, így a reménytől, a megaláztatásból pedig veszélyes indulatok nőhetnek ki, akár új nacionalizmus. Mindketten az „állatiasságot” emelték ki, a keserűséget kissé felhabosítva zenével, tánccal és tömegjelenetekkel. A végletekig stilizált formák segítségével tették színházi értelemben fogyaszthatóvá a darabot, és kissé elsikkadt, hogy Ödön von Horváth az emberséget hangsúlyozta mindenekfelett, amely bizonyos körülmények között törvényszerűen elsorvad.

Cseh Andrea Izabella