A Néprajzi Múzeum új állandó kiállítása

Élhettem volna a gyanúperrel – soha nem gondoltam volna, hogy ezt én így leírom, de hát egyszer csak minden bekövetkezik. Szóval, amikor az új, még funkciótlan, lehetetlen terekkel és lépcsősorokkal (remélem, majd egyszer színházaznak ezeken) rendelkező épület folyosóján megláttam a köcsögökkel és mázas tányérokkal telezsúfolt, kerámiatérnek nevezett látványtárat, érzékeltem, hogy ez bizony más. Újnak nem új, a posztmodern ötven évvel ezelőtt feltalálta. A lényeg, hogy máshogy kell nézni és máshogy kell értelmezni. „A világ heterogén, többértelmű és ellentmondásos.”

A múzeumokat a világ megismerésének vágya és ebbe a megismerésbe az érdeklődők bevonásának igénye hozta létre majd kétszáz éve. Valamiért úgy gondolták akkor, hogy az emberek tudni, ismerni akarnak, és ha nincs módjuk elutazni a földgolyóbis túlfelére, akkor az ott járt okos tudós elhozhatja nekik egy más kultúra rekvizitumait, és a múzeumnak nevezett intézményben megtekinthetik azokat.

(fotó: Józsa Ágnes)

Namármost ez ásatag elgondolás. Az ember ma már nem akar tudni és nem akar meg-ismerni. Egyrészt mert macerás, valamint a főnökök nagyon nem szeretik, a tudás nagyon kellemetlen. A látvány mozgalmassága viszont nagyon kell. Ezért hát a múzeumnak is ezt az igényt kell követnie. A Néprajzi Múzeum megfelel ennek a követelménynek. A több ezer kerámiatárgy egy sorban, egymás mellé rendezve az üveg mögött nem közvetít tudástartalmat, csak látvány. Esztétikai funkciója van, gyönyörködtethet. Miért kellene ismerni a tárgy születési helyét, történetét, funkcióját, készítőjét? Beláthatjuk, erre nincs szükség.

Megvolt a rossz érzésem – gyanúper –, de gyermeki lelkem remélni akar. Megnyílt a Dózsa György útra költöztetett Néprajzi Múzeum állandó kiállítása, mely „háromezer négyzetméteren, háromezer-hatszáz eredeti, restaurált tárgyat, ezer-hatszáz fotót, kétszáz csúcsminőségű tárlót, kétszázhuszonhét interaktív kép-ernyőfelületet, huszonegy vetítőgépet, nyolcvannégy hangforrást, ezerötszáz lámpatestet tartalmaz, az öt kontinens kultúráját nyolc téma köré csoportosítva.

(fotó: Mohai Balázs)


„Az új gyűjteményi állandó kiállításában nemcsak a műtárgyak egyediek, hanem a tárlat koncepciója is. Bár a múzeum munkatársai a világon számos etnográfiai és más tematikájú kiállítást tanulmányoztak, a most nyíló kiállítás páratlan, alapvetően előkép nélküli, a magyar néprajzi muzeológia felkészültségét és kreativitását tükröző ered-mény. A kiálltás az intézmény több mint 150 éve gyarapodó gyűjteményéből építkezik, hogy egyedülálló történteken keresztül gondolkodjon és gondolkodtasson a múzeum magyar és nemzetközi tárgyai által őrzött tudásról. […] Az adatgazdag kiállítás ezért igazi kaleidoszkóp: attól függően, ki, mikor tekint bele, mindig változó, színes képet kap az őt körülvevő világról” – olvashatjuk a tájékoztatóban.

Szóval kaleidoszkóp. Így már érthető minden. A kaleidoszkóp részlencséinek darabjaként összecsengenek például Boglár Lajos amazóniai tárgyai és Bíró Lajos óceániai gyűjteménye. Ezért a maszkokból látványos kortárs képzőművészeti objektet építettek, a hosszú lándzsákból pedig kétféle terítésű legyezőt formáztak. A műtárgyak szépek és kompozícióként is igazán látványosak. Ugyanilyen művészeti rendező elv alapján kerülnek egy olvasatba a XIX. század közepén virágba boruló matyó népművészet és a Rákosi hatvanadik születésnapjára készült varrottasok, valamit Tüdős Klárának az úriasszonyokat a huszadik század harmincas éveiben öltöztető kreációi.

A kaleidoszkóp részdarabkái ezekben a halmazokban különleges esztétikai élményül szolgálnak. A Wikipédia megfogalmazásában „A múzeum feladata a kulturális javak meghatározott anyagának folyamatos gyűjtése, nyilvántartása, megőrzése és restaurálása, tudományos feldolgozása és publikálása, továbbá kiállításokon, illetve egyéb módokon való bemutatása.”

Itt most az egyéb módokont láthatjuk.

Aki nem ismeri a történelmet, a szokás-rendszert, a viselet- és eszközhasználat kialakulásának folyamatát, az ezekben a terekben nagyon szín- és formagazdag tárgyegyüttesekből összeállított kompozíciókat lát. Biztosan izgalmas látványélmény. Tudni arról, hogy mi micsoda, hogyan alakult ki és miért, hogyan éltek azok az emberek, akik faragták, korongozták és főleg akik használták, viselték őket, fölösleges. Minek arról tudni, hogy kik is vagyunk és a környezetünk miért olyan, amilyen. Pláne kontextusba helyezni bármivel is. Csak zavarna focimeccs nézése közben.

Józsa Ágnes