„Valahol, az alkonyon túl, / hova annyi fénylő csillag hullt, / valahol az álmon is túl, / már a harag is a múltba simult. […] Ott van a múltunk egy távoli tájon, / s az elveszett éveket el lehet érni újra. ” Gyakran eszembe jut a Padlás című remekmű Örökre szépek című dala, amikor búcsúznunk kell valakitől… Most Kovács Dezső kollégánktól.

„Nem süllyed el semmi, ha nem felejtjük el” – folytatódik a dal. Fesztbaum Béla a XX. század jeles műfaját, a kabarét óvja a feledéstől estjeiben. 
A Pesti Polgár címűről Varga Kinga írása olvasható e számunkban.

A történelmi emlékezet sokat segíthetne az emberiségnek abban, hogy a már elkövetett hibák ne ismétlődhessenek. Ezen dolgozik – kérdés persze, mennyire hiteles források alapján – az Ariane Mnouchkine vezette Théâtre du Soleil, melynek Itt laknak a sárkányok című előadásáról Fried Ilona emlékezett meg.

A jelenünket óhatatlanul befolyásoló orosz–ukrán háború szóba kerül Urbán Balázsnak a 12. MITEM-et szemléző válogatásában is, amelyben kitér többek közt az epika drámává alakításának nehézségeire A kis herceg előadása kapcsán – a kisregényt szerinte nem teljesen indokolt „a gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló mese ikonikus példájának” tekinteni.

Ilyennek tartja viszont Ódor Klára a Kövér Béla Bábszínház A Macskaherceg kilencedik élete című produkcióját, a szerző, Gimesi Dóra színpadi adaptációját.

Rómeó és Júlia nem érhették meg azt a „szép” kort, amit a Macskaherceg és szerelme, Alinka. Kulcsár Noémi táncszínházi Shakespeare-átirata Almási Zsolt recenziója szerint elsősorban a női sorsról szól.

Elmondható ez a Boldogtalanok című Füst Milán-drámáról is. D. Magyari Imre esszéje az Örkény Színház előadása kapcsán színháztörténeti adalékokkal is bőségesen szolgál.

A színháztörténet egyik meghatározó forrása a fotográfia. Józsa Ágnes gondolatait a színházi fotózásról Stark D. Zoltán képei követik – új rovatunk a CRITICAI LAPOK‒Galéria.

Nemcsak a fényképek, nyomtatványok lehetnek dokumentumértékűek, olykor egy sajtcetli is az. Az Artpool Művészetkutató Központ egy „aktív archívum” – mint Józsa Ágnes írja, –, amely a „70-es, 80-as évek alternatív művészeti eseményeit és formáit” kutatja, archiválja.

Hasonlóan nehéz helyzetben létezik független társulatként a Stúdió K Színház, melynek Nagy Péter István rendezte Stuart Máriájára Dömötör Adrienn reflektált. Az előadásban játszik Fodor Tamás is, aki ugyancsak a 70-es években alapította meg társaival a Stúdió K színházi műhelyt.

Ennek a korszaknak emblematikus előadása volt a legendás kaposvári Marat/Sade Ács János rendezésében, amelyet Peter Brook híres londoni rendezésével együtt Fried Ilona idéz fel a legutóbbi színrevitel, a Miskolci Nemzeti Színház Rusznyák Gábor rendezte produkciója kapcsán.

Nádasy Erika a múlt évadig a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt – pályájáról, jelenéről Cseh Andrea Izabella kérdezte.

A Miskolci Nemzeti mellett a másik legjelentősebb vidéki színház a Weöres Sándor nevét viselő szombathelyi, melynek két előadásáról – az Augusztus Oklahomában címűről és a Furcsa párról Stuber Andrea írt kritikát.

Amerikai „kommersz” a Rémségek kicsiny boltja is, amit legutóbb a Pesti Színház mutatott be – Lénárt Gábor e mű születésének és színre kerülésének, továbbá magyarországi játszásának történetét is feleleveníti.

Szűcs Katalin Ágnes