Két szombathelyi előadásról

A szombathelyi Weöres Sándor Színház múlt évada a megszokott igényes egyensúlyozás jegyében zajlott. Voltak kockázatvállalós klasszikusok – ide sorolható az egyetemi hallgató Kondákor A. Panka mozgásszínházilag és képzőművészetileg ihletett Pirandellója (Hat szereplő szerzőt keres), vagy Telihay Péter enyhén extravagáns, URH- és Európa Kiadó-számokkal bélelt Molière-je (A fösvény, Németh Judit Sui Ta beütésű Harpagonjával) és alkalmasint a májustól kínált A Noszty fiú esete Tóth Marival, Horváth Csaba színrevitelében, valamint a Szikszai Rémusz rendezte Vaknyugat. Visszatérő alkotók emelték a kortárs amerikai sikerdarab, az Augusztus Oklahomában fényét: a főszereplő örökös tag Kiss Mari és az öt év után újra itt rendező Alföldi Róbert. A minőségi szórakoztatást Béres Attilára és Halasi Dánielre bízta Szabó Tibor igazgató. Előbbi a Furcsa párt vitte színre, utóbbi a Vesztegzár a Grand Hotelben című magyar zenés vígjátékot.

Két előadást volt módom látni egy áprilisi rövid hétvégén, az Augusztus Oklahomábant és a Furcsa párt. Ami az előbbit illeti, az amerikai színész, Tracy Letts színdarabjának ez már a hetedik magyar bemutatója a 2009-es vígszínházi premier óta. A műfaj vagy az alkotói szándékok változatosságát jelzi, hogy az eddigi színrevivők hányféleképpen határozták meg a mű minéműségét. Nevezték fekete komédiának, családregénynek, drámának, tragikomédiának és egyszerűen színműnek. A közös indok könnyen azonosítható: 50‒60 pluszos jeles színésznőnek kínál méretes drámai feladatot, nagy főszerepet. Ráadásnak koraközépkorú és fiatal színésznők számára is ad lehetőséget jellemformálásra és látványos helyzetmegélésre. Továbbá férfiaknak is akad egy-egy kellemes vagy kellemetlenebb falat. (A családban oszlopos szerepet betöltő férj és apa az első jelenete után lelép, és legközelebb már csak a tapsnál találkozunk vele.)

Augusztus Oklahomában – Szerémi Zoltán, Domokos Zsolt, Kiss Mari, Nagy Cili és Csonka Szilvia (fotó: WSSZ – Mészáros Zsolt)

A beteg, magányos, antiszociális, undok, nyugtalan, érzéketlen és érzékeny anya, Violet szerepe mindenesetre nagytudású színésznőt igényel, és bizonyára örömmel vállalkoztak rá eddigi magyar megformálói: Pap Vera, Töreky Zsuzsa, Vándor Éva, Ecsedi Erzsébet, Udvaros Dorottya, Szabó Márta, Varga Mária. Most, Kiss Mari alakításában kevésbé hangsúlyos tényező a főszereplőnő rákbetegsége. Ebben az interpretációban úgy hat, mintha Violeten nem maga a tumor hatalmasodott volna el, inkább a gyógyszerfüggőség. Az sem egészen lehetetlen, hogy ebben a családban nem is Violet a nagybeteg, hanem a Szabó Tibor által megformált férje, aki furcsa, torokhangú, nehezen beszélő, mégis meglehetős és baljós erővel jelen lévő szereplő az első jelenetben. Azután nyoma vész, és az ő eltűnése, majd a kiderülő halála teremti meg a színpadi lehetőséget ahhoz, hogy a teljes család összegyűljön. Egy nagy, oklahomai házban, amelyet a szerző olyan részletességgel ír le színművében, hogy még az étkezőasztal stílusát, az elektromos zongora márkáját és a szőnyegek, ágytakarók színét is meghatározza. Ezúttal Tihanyi Ildi tervező teljesítette a feladatot, a színpadra áttekinthető és jól használható családi házat tett, közös terekkel és egyéni zugokkal.

A központi elem az étkezőasztal – annál zajlik a színdarab tetemes része, a „tor”. Hiszen az apa temetésére érkezett Violet húga, Mattie (Csonka Szilvia) a férjével, Charlie-val (Szerémi Zoltán) és a fiukkal, kicsi Charles-szal (Gyulai-Zékány István). Csonka Szilvia Mattie-jében éppúgy erős a robbanótöltet, mint Violetben, csak az ő kitörései általában a fiával szembeni gúnyos, dühös elégedetlenségből fakadnak. Csonka Szilvia mellett Szerémi Zoltán jámbor, jóravaló, fegyelmezetten megkeseredett férjet ad, aki pontosan tudja, hogy kicsi Charles örökös korholása és számonkérése csak ront a helyzeten. Ha volt valaha egyáltalán némi önbizalma a fiúnak, azt az anyja már rég porig rombolta. Itt vannak természetesen Violet lányai is, mindenekelőtt Barbara (Nagy Cili), aki nem véletlenül kedvence az édesanyának. Ő az, aki vehemensen és határozottan intézkedik, s a legmeggyőzőbben tud úgy tenni, mintha lehetne rá számítani. Közben maga is épp házassági válságot él meg. Férje, akit Domokos Zsolt szolid bűntudattal ruház fel, épp elhagyta őt egy fiatal diáklányért, tanítványáért. Kettejük bakfiskorú lánya, Violet unokája (Mari Dorottya) pontosan úgy viselkedik és érzi magát, ahogyan bármelyik tini, amikor kénytelen huzamosabb időt eltölteni egy kínosnak és álságosnak ígérkező családi összejövetelen. A középső lány, Karen (Bálint Éva) vőlegénnyel érkezik, s mert a színésznő alakításában óvatosság vegyül a felvillanyozottságba, gondolhatjuk, hogy nem először remél révbe érni, s talán ő is sejti, amit mi: Orosz Róbert nagyhangú, égőszín zakójú, vastag aranyláncos, a család ifjabb lánynemzedékét tapizó férfijára kár bazírozni. A legfiatalabb Weston lányt Nagy-Bakonyi Boglárka játssza olyan benyomást keltve, mint aki arra ítéltetett, hogy egész életében lúzer legyen. Ő nem hangoskodik, őrzi a titkát: neki is van valakije, akiről jó okkal hallgat a családi körben.

Két oldalági résztvevője van még az eseményeknek: a Kelemen Zoltán játszotta empatikus seriff, aki Nagy Cili Barbarájában még ugyanazt a fiatal lányt látja, nézi áhítattal, aki valaha hajlandó volt járni vele egy ideig. A másik az indián származású Yohnna, aki helyettünk is figyel testközelből, hiszen ugyanakkor ismerkedett meg Westonékkal, amikor mi: a darab elején. Herman Flóra olyan házi segítség, amilyenre mindenki vágyik, aki személyzetet kíván. Jóindulatú, halk, tartózkodó természetű fiatal nő. Tudja a dolgát, szorgos, kevés beszédű, nem tolakodó. Legfőképpen pedig úgy tud jelen lenni, mintha ott sem lenne. Némasága csöppet sem zavaró vagy feszélyező, inkább hűséget, szolgálatkészséget és tapintatot fejez ki – ez érződik a színésznő alakításából. Mindenesetre van miről hallgatnia a família körül. A hallgatás elég jól megy itt mindenkinek, legalábbis egy darabig. Amíg ki nem robbannak a lefojtott feszültségek, elő nem bukkannak a soha meg nem beszélt nézeteltérések, sérelmek, panaszok. Kiss Mari Violetje betegsége ellenére is energiacentruma a háznak. Ahogy jön-megy és kesereg, savanyog. Lebben utána a hosszú kötött kardigánja, kivéve amikor összehúzza magán, mert az is jellegzetes, sokatmondó mozdulat. Nyugodtan összegezhetné az övéinek a Versinyin-féle tézist: Nincs boldogság, nem is kell lennie és nem is lesz számunkra.

Tracy Letts színdarabjainak hazai recepciótörténete azt jelzi, hogy az amerikai színész jól hasznosította a dráma műfajában szerzett ismereteit és tapasztalatát. Az Augusztus Oklahomában-előadások igazolják: a magyar színészek tudnak élni avval, hogy a darab a kortárs művekhez képest viszonylag kidolgozott szerepeket kínál. A közönség pedig hálás a történetért, a humorért, a drámáért és a színészi alakítások szenvedélyességéért, érzelmi telítettségéért.

Furcsa pár – Domokos Zsolt és Orosz Róbert (fotó: WSSZ – Mészáros Zsolt)

A Furcsa pár látszólag egyszerűbb eset: jól bevált Neil Simon-vígjáték, amely népes korosztályok tagjainál azonnal behozza Jack Lemmon és Walter Matthau filmbeli kettősének mosolyos képét. (Eredetileg színpadra írt komédia a mű, Mike Nichols rendezte a Broadway-ősbemutatót, amelyben Matthaunak még Art Carney-vel kellett összebútoroznia és -szoknia. Nem is bírta sokáig, hamarosan átvették tőle a szerepét. Egyébként eleve nem Oscart szerette volna játszani, hanem Felixet.) A hazai színrevitelek sokat köszönhetnek annak, hogy a darabot Örkény István fordította magyarra. Ugyanakkor számos szempontból nehéz lehet hová helyezni a művet. Játszódjon a korabeli New Yorkban? Ahol egy későnegyvenes rendetlen sportriportert otthagy a felesége egy hatalmas, manhattani lakásban, és aztán rendre telefonon kell reklamálnia volt férjénél a gyerek utáni, jogerős tartásdíjat? Ahol egy televíziós hírszerkesztő, akit kirúg a felesége, nem hotelszobát vagy lakást vesz ki, hanem beköltözik egy slampos, trehány barátjához? Ahol két fiatal szereplőnő másra sem kell, mint hogy vihogjon, koccintson és megadja magát a környékező férfiaknak? Vagy esetleg átgondolhatnák a színrevivők az egész történetet a jelenbe? Netán Magyarországra? Budapestre? Szombathelyre?

Béres Attila dramaturgként és rendezőként nem nyúlt hozzá radikálisan a darabhoz, legfeljebb egészen gyengéden. Talált számára egy színházi, műfaji jelenidőt, amelyben komfortosan elfészkelődik a történet. A nézőben valószínűleg fel sem merülnek kétségek a helyszínt vagy a korszakot illetően (díszlet: Horesnyi Balázs, jelmez: Erős Hanna). Ami mindenképpen azt jelzi, hogy az alkotók jól gondolták el és valósították meg a feladatot. A tartóoszlopok természetesen a főszereplők, Domokos Zsolt és Orosz Róbert. De legalább ennyire fontos a baráti társaságuk. A pókerparti résztvevői: Horváth Ákos egyenruhás New York-i rendőre, Balogh János eleve Floridához öltözött Vinnie-je, Kelemen Zoltán kispöttyösnyakkendős Roya és Szabó Róbert Endre rövidnadrágos Speedje. Mert bár folyton froclizzák, piszkálják egymást, mégis érződik az összetartozásuk, a felelősségteljes figyelem egymás iránt. Archaikus szemérmességükből kifolyólag érzelmekről nemigen esik szó közöttük, de érzékelni lehet, hogy amolyan régivágású férfibarátság fűzi őket össze. A pókerjeleneteket is úgy játsszák, hogy alighanem csupa bosszúság az estéjük, mert szinte egyetlen partiig sem jutnak el. Nem élvezik a kártyázást, mindenkinek van valami baja vagy valakivel, vagy valamivel, mégis bármikor készen állnak arra, hogy véd-, dac, illetve segítségnyújtási szövetséget kössenek. Különösen bájosan tudnak kórusban nemtörődöm hangocskát kiadni, amikor úgy tesznek, mintha oda sem figyelnének az érkező Orosz Róbertre, vagyis a felesége által végleg elbocsátott Felixre.

A hírek szerint eredetileg fordított szerep-osztásra készült a két főszereplő színész. El is lehetne képzelni az előadást úgy is. Az biztos, hogy a mérsékelten pikírt humorú, erős ironikus hajlamú Domokos Zsoltnak fölöttébb jól áll az ő Oscarjának könnyed, laza, link, az indulatkitörésekhez jótékonyan lusta figurája. Hálistennek elég nagy a lakása ahhoz is, hogy ha egy szobát már telibe szemetelt, akkor átmehet másikba. Igénytelensége mindenre kiterjedő, az öltözködéstől az étkezésig. Szerencsére létezik számára annyi motiváció, hogy olykor nőre akar szert tenni. És ilyenkor minden bizonnyal lehengerlő tud lenni. Végtére is a dumájából él. Itt jegyzem meg, hogy a kiszemelt brit lánytestvérpár, az okvetlenül össze-összetévesztendő Gwendoline és Cecily szerepében Nagy Cili és Herman Flóra igen szépen töltik be az unterman (unterfrau) funkciót. Orosz Róbert Felixe kicsit esetlen és nem kicsit idegesítő a rendmániájával, a konyhatündérségével, a precizitásával, a füldugulás-ellenítő gyakorlatáról nem is beszélve. De a lelki érzékenysége, a családjához való töretlen kötődése érthetően erős rokonszenvet kelt iránta. Nem is lenne szabad ezt kaján poénokkal kockára tennie. Mondjuk mindegy. A közönség a hosszú sikerszériára predesztinált Furcsa pár láttán egyszer s mindenkorra megszerette Orosz Róbert és Domokos Zsolt kettősét, ha esetleg eddig el-mulasztotta volna megkedvelni a két színészt.

Utóirat: Amióta a POSZT elhalása után újra rendeznek országos színházi találkozót, azóta még nem járt azon a Weöres Sándor Színház. Nem kapott meghívást tavaly Kaposvárra, és az ez évi szolnoki versenyprogramba sem válogatták be. Idén a Nagy Péter István rendezte Gyévuskával neveztek a fesztiválra. És onnantól kezdve, hogy az a rendkívüli erejű, nagyhatású, kiemelkedő színvonalú szombathelyi Pintér Béla-előadás nem szerepelt Szolnokon, a magam részéről nem tekinthetem érvényesnek a 2025-ös országos színházi találkozót.

Stuber Andrea