Hogy Aiszópos, Ezópus, vagy ahogyan A nyúl füle című Örkény színházi előadás színlapján szerepel: Aesopus állatmeséi az emberi társadalomról és jellemekről szóló tanmesék, ezt nyilván senki nem vitatja. Legfeljebb azt, vajon a színháznak kell-e politizálnia – e kérdésfelvetés által összetévesztve, összemosva a társadalomkritikát, a közügyek iránti érzékenységet, elkötelezettséget a pártpolitikával. A színházművészet jobbára képes a distinkcióra ez ügyben, jóllehet tág értelemben a kabaré is színházi műfaj, mégpedig keményen politizáló. Dömötör Adrienne kritikájának kulcsfogalmai az eklektika s az összhang, termékeny feszültséget sejtetve. Mint írja: a „zenei betétek odavissza száguldoznak a világ zeneirodalmának legkülönbözőbb korszakaiban, és gazdagon merítenek a hazai közelebbi és távolabbi múlt muzsikáiból is”.

Hasonló jellegre utal D. Magyari Imre esszéje A kétfejű fenevad című, 1686-ban játszódó Weöres Sándor-mű miskolci előadásáról szólva: „látunk kaftánt és fürdőnadrágot, fezt és nyakkendőt, tőrt és géppisztolyt, turbánt és tányérsapkát, hallunk népdalt, mozgalmi dalt, indulót, híradószignált, még a Bóbita is megszólal”. Szerzőnk vélelme szerint az utolsó előadást látta, bár volt még egy a nyár végén a Városmajori Szemlén, ahol meg is kapta a produkció a legjobb előadás díját. Hogy mégis érdemes volt megörökítenie gondolatait e tárgyban, arról meggyőződhet ki-ki maga. (Meglehet, a 33 éves Criticai Lapoknak is ez az utolsó száma – jó volna, ha mi is tévednénk, s nem csak egy követné még szerencsés esetben e mostanit…)

Az összjáték ihlette meg a Csetepaté Chioggiában című, a Miskolci Nemzeti Színház és a Városmajori Színpad koprodukciójában létrejött Goldoni-előadásról író Gabnai Katalint, az ugyancsak Goldoni szerzette Nyaralás trilógiából gyúrt Egy nyár című, Ascher Tamás rendezte előadás kapcsán (Katona József Színház) pedig Fried Ilona a szerző minden komédiájában érzékelhető társadalomkritikai attitűdöt emeli ki.

Bár hasonlót ígér a Katona József Színház Kamrájában bemutatott kortárs mű, Biró Zsombor Aurél 2031 című drámája, amely – mint Szekeres Szabolcs írja – „két választásnyira pillant előre”, a közéleti kérdést (a színházművészet és a színházi képzés állapotát, problémáit) adott esetben szűk kört érintő alulnézetből közelíti. TÖBB SZÓLAMBAN reflektáló szerzőink (D. Magyari Imre a másik) mindketten dilemmaként említenek egy díszletelemet, a játéktér hátsó falán tátongó sziklaüreget.

Bagossy Levente díszletei jobbára nem talányosak, inkább minuciózusan felidéző erejűek, miként arról az utóbbi évek, hónapok több kiállításán is megbizonyosodhattak az érdeklődők Székelyudvarhelytől Budapestig. A vígszínházi és a Fúgában volt megnyitón kértük el Nádasdy Ádám, illetve Puskás Tamás beszédét.

Az előadás „furcsa, egyedi” látványvilágából indul ki D. Magyari Imre a Született Wágner Emese című előadást író, játszó Szalontay Tündével készített interjúban, aki nem járt a Színművészeti Egyetemre, örökbefogadott gyerekként nőtt fel, és leginkább a független színházi szférában működik.

E szféra legjelentősebb fesztiválja a Thealter, melyet idén 35. alkalommal rendeztek meg, s ugyanúgy anyagi gondokkal küzd, mint a két évvel fiatalabb Criticai Lapok. Az idei programban – Ódor Klára beszámolója szerint – női sorsok, a családon belüli erőszak, a hátrányos helyzetűek és hátrányosan megkülönböztetettek kerültek a figyelem középpontjába – sok-sok közéleti téma, és persze maga a színházcsinálás.

A Vasvári Színjátszó Fesztivál nem kevésbé nagy hagyományú, s mindig lehetőség új felfedezésekre. A legjobb előadás díját elnyert produkció, a Kék örvény legendája a bajai Rábl Színpad előadásában kamaszok problémáival, életérzésével foglalkozik, miként a több mint ötszáz évvel korábban, 1500 körül játszódó Legyetek jók, ha tudtok is a Magyar Színházban. Varga Kinga szavaival az előadás olyan „mélyre ható kérdéseket vet fel, amelyeket a könnyű műfaj sem fed el”. Ilyen 
a gyermekprostitúció, a pedofília, egyházi méltóságok erkölcstelensége, álszentsége például. Nem politizáló előadás, ám a történetek tele vannak megkerülhetetlen társadalmi, közéleti anomáliákkal, ha tetszik, ha nem. A művészet már csak ilyen.

Szűcs Katalin Ágnes