Biró Zsombor Aurél: 2031 – Katona József Színház. Kamra

„Ibsen. Füst. Esterházy. Meg a fiatalok. Ha ők nincsenek, akkor nincsen Budapest. Akkor nincsenek magyarok.” A monológot Gelléry Károly egyetemi tanár mondja. A rendező és színházigazgató példás elhivatottságú művész. Nincs az a közéleti, vagy politikai csapda, amelyből a sokat próbált, ravasz róka ki ne tudna mászni.

Biró Zsombor Aurél 2031 című drámája két választásnyira pillant előre. Magyarországon a rendszer változatlan, azt nem számítva, hogy a hatalom birtokosai minden eddiginél biztosabbnak érzik magukat kiválóan jövedelmező pozícióikban. Habár egyre szorosabbra fogják a gyeplőt a vezetők, a társadalmi és a politikai változás a XXI. század negyedik évtizedében sem több hiú ábrándnál mifelénk.

A 2031 a végig nem mondott, a félbeszakadt mondatok színdarabja. A mindennapok végtelen nyelvi szürkeségét imitáló, csonka párbeszédekben a megszólalásokat záró – szépszámban előforduló – három pontok roppant beszédesek. Biró darabja a fentiek miatt nem könnyen olvasható, hiszen erősen számít a figyelmünkre és a fantáziánkra. A drámaszöveg szinte rendezőként határozza meg az olvasóját. A szerző tematizálja a drámaolvasás örök dilemmáját, ezért nem ad könnyebbséget a befogadónak. 
A megszokottnál jobban számít ugyanis, hogy ki beszél éppen, így nem feledkezhetünk bele a majdan a színpadon elhangzó szövegbe.

A 2031-ből a Kamrában készült előadás rendezője, Dohy Balázs jól érzi a nyelvi salakanyag mögött az el nem hangzottak, a három pontok ritmusát. Az elharapott mondatok, a szavak, a bizonytalan irányú visszakérdezések különös izgalmat kapnak. Az előadás felénél hangzik el mintegy mellékesen a mondat („megfogta a faszomat”), amely aztán fokozatosan árnyaltabb megvilágításba helyezi a közösen megélt múltat.

Vizi Dávid, Fekete Ernő és Tasnádi Bence (fotó: Dömölky Dániel)

Gelléry Károly tanár úr lakásán, néhány nappal karácsony előtt gyűlnek össze a tíz éve az SZFE-n végzett ifjú rendezők.

A nézőnek dilemmát okoz a játéktér egyik végén a sziklaüreg. Elgondolkodtató, hogy vajon metaforikusan mire, vagy kire utal. Mivel egyedül Gelléry érkezik és távozik a barlangnyíláson keresztül, vélhetően inkább metaforikus a motívum. Izsák Lili látványtervező a szobabelsőt megtörve helyezte el a sziklaüreget, talán azt sugallva ezzel, hogy Gelléry emberi őskövület, de ez a térbeli utalás az előadás egészéhez képest szájbarágós megoldás.

Fekete Ernő sokunk számára ismerős pedagógust játszik. Gelléry karizmatikus tanár és művész. Intelligenciájának, lehengerlő stílusának és biztosnak gondolt hatalmi pozíciójának köszönhetően könnyedén manipulál másokat. Fekete Ernő ritkán tapasztalt gyújtóerővel mondja az első bekezdésben idézett monológot. Gelléry, a Petri György Színház vezetője hittel és hévvel beszél arról, hogy a kultúra a nemzet életében elengedhetetlen összetartó erő a különböző társadalmi csoportok és az egyének között egyaránt. A hatalom, amely ritkítja a művészet kínálta lehetőségeket a mindennapok realitásainak magasabb szintű, más dimenzióban történő megélésére, illetve akadályozni igyekszik az állampolgár felborult belső békéjének gyógyítását a művészet segítségével, bűnt követ el az általa vezetett társadalom ellen.

Gelléry gyengeségeként a saját határaival nincs tisztában. Nem tud és nem akar bocsánatot kérni. Azt hiszi, pedagógusként MINDENT megtehet, hogy jobb teljesítményre ösztönözze rendezőszakos osztályának tagjait. Fekete Ernő alakítása gyanús nyomokat hagy a nézői tudatban. A tanár úr itt-ott önkéntelenül elejt olyan megjegyzéseket, amelyek arról árulkodnak, hogy még most sem kollégaként, nem egyenrangú félként, hanem hátulgombolós, irányításra szoruló diákként tekint a valamikori rendezőszakos hallgatóira. A magabiztos Gelléry, a nagy túlélő egy pillanatig sem hiszi el, hogy lebukhat.

Egykori hallgatói igyekeznek átvészelni a kaotikus magyar közéleti és művészeti viszonyokat. Hallunk az előadásban arról, hogy 2031-re mind a Radnóti Miklós Színház, mind a Katona József Színház társulata szétesik. A volt diákok az oktatás során történt abúzushoz, illetve a hatalomhoz való viszonyulásuk függvényében helyeződnek el az előadás koordinátarendszerében. Az előbbihez való hozzáállásuk a cselekményidő alatt sokat módosul, mindez nagyban hozzájárul a játék dinamikájához. Andor (Béres Bence) eleinte neutrálisan viszonyul a Gelléry által elkövetett túlkapásokhoz, később magával ragadja a többiek leleplezésre hajló lendülete, végül mindent mérlegre téve élete legboldogabb időszakának nevezi az egyetemi éveket, beleértve ebbe karizmatikus tanárukat is.

Kapcsolatuk a hatalommal ezzel ellentétben állandó. Hanna (Mentes Júlia) a független szférában dolgozik. A regnáló hatalomhoz legközelebb a Vizi Dávid játszotta Misi áll. Vélhetően ő a legkevésbé tehetséges alkotó a fiatalok közül.

Bálint nem találja a helyét a színház világában. A Tasnádi Bence játszotta izgága, kötekedő fiatalember már bukott egy Kleist-darabbal Miskolcon, és mivel egyre kevesebb a hely a pályán, jól tudja, hogy sok esélye nem lesz megkapaszkodni a szakma elismert rendezői között. Tasnádi nemcsak a fiatalember türelmetlen arroganciáját, hanem művészi elbizonytalanodásából fakadó félelmeit is hangsúlyossá teszi. Felejthetetlen, mert pikareszkül tragikomikus, amikor Bálint nagy lezseren arról beszél, hogy a young blood transfusion módszerével tartják fitten a leválthatatlannak tűnő politikai vezetés tagjait.

Az egyetemi évek éles kritikájaként a pályaelhagyáshoz legközelebb éppen a leg-tehetségesebb fiatal rendező, Ricsi áll. Lengyel Benjámin indulatos, nehezen kezelhető fiatalemberéhez nem tudott közeledni Gelléry Károly, amikor pedig megtette, megbocsáthatatlan bűnt követett el. Az írott drámára annyira jellemző három pontok Ricsi esetében a legfontosabbak. Lengyel kifakadásaiban ezért sohasem az a lényeges, ami elhangzik – többször ismételgeti egyébként ugyanazt –, sokkal inkább az, amit érzékeltet a publikummal. Az elfogyó szufla drámaiságában csak sejthető, hogy mennyi minden tört meg Ricsiben abban a traumatikus pillanatban.

A Kamra bátor és lendületes egyfelvonásosa arra figyelmeztet, hogy az elmúlt két év-tizedben visszavonhatatlanul megváltoztak a hatalom gyakorlásának módozatai a mindennapi közösségek szintjén is. Ha azt hisszük, hogy a felmerült konfliktusokat minden esetben kezelni tudjuk a régi lendülettel, nehezen helyrehozható hibát követhetünk el.

Szekeres Szabolcs