Két kiállításmegnyitó

A nevem Mary Page Marlow, Centrál Színház

„Alkalmazott művészek vagyunk”

Tisztelt Közönség,

én a szavak embere vagyok, a szavakból élek, ezért is van, hogy csodálattal figyelem azt az embert, aki a látványból, a terekből él: a díszlettervezőt. Az ő munkája az enyémhez, a fordítóéhoz annyiban hasonló, hogy mindketten alkalmazott művészek vagyunk: ahogy a fordítónak az eredeti szerzőhöz kell alkalmazkodnia, úgy kell a díszlettervezőnek a rendező elképzeléséhez. Sőt, talán még az eredeti szerzőhöz is, beleértve olyan részletkérdéseket, hogy legyen-e erkély a Rómeó és Júliában, vagy ne legyen. (Maga Shakespeare a darabjában nem is ír erkélyről, de attól még igenis volt.)

És mégis, alkalmazkodás, rendező ide-oda, szerző ide-oda, Bagossy Leventének világa van. Valami tépett, valami rendetlen, valami félig kész benyomást kelt – miközben a legnagyobb precizitással és műgonddal készíti díszleteit. De ahogy táncos ismerőseim mondják: az a legnehezebb, ha botladozó figurát akarunk alakítani a színpadon. Nem is félig kész, inkább félbehagyott, elhagyott, elfelejtett helyek és terek, nekem sokszor ilyen benyomást keltenek. Majd tessenek megnézni, milyen gyakran vannak lécek, amik a semmiben végződnek, mint egy széthullófélben lévő kéve. Pilinszky jut eszembe: „Izzó mezőbe tűzdelt árva lécek, és mozdulatlan, égő ketrecek.” És ha nem is égnek Bagossy színpadai, valami izzást, valami halk dörömbölést vélek hallani belőlük. Ahogy manapság mondják: befigyel a téboly. A Hamlet lelátóján csontvázak ülnek.

Felhívnám a figyelmet, hogy valójában két kiállítást látunk egyben: egyfelől a díszlettervező terveit, másfelől egy makett-készítő mester hallatlan pontossággal és szeretettel elkészült mikrovilágát. Tessék megnézni a pici székeket, a virágokat, a pici csontvázakat, a kereszthúros zongorát, a csellót. Bagossy még a színház (főleg a Víg) színpadának kapuzatát, tehát a proszcéniumot is elkészíti, hiszen az is a látványhoz tartozik, a közönség abban a keretben látja a darabot. Nekem ez a mikrovilág külön öröm (a vasútmodelleket is imádom), pláne, hogy ezekbe a díszletekbe oldalról, sőt hátulról is be lehet kukkantani. Van valami ősi, örömmel vegyes szorongás a méretváltozásban, nem hiába vannak tele a népmesék óriásokkal és törpékkel. A varázsló megsuhintja pálcáját, és hopp! dobozzá kicsinyedik a nagyszínpad.

Azt mondtam: legjellemzőbb munkái félig kész terek, mögöttük-alattuk az őrület halk dörömbölése. No de –láthatják majd, ahogy körbenéznek – a Barátom, Harvey díszletében az ellenkezőjét kapjuk: kifogástalan polgári miliő, az utolsó szőnyegrojtig jólfésült bútorzat, hibátlan csillár. Bagossy szinte fricskáz minket: tud ő ilyet is – mint amikor egy elektronikus világzenész odaül a csembalóhoz és Bachot játszik. Fricskáz, igen, de miről is szól ez a darab? Hát éppen az elmebajról. Mintha a díszlet azt mondaná: ha már a szerző beleírta, akkor legyen az elmebaj leképezése pont fordítva: a száz, sőt száztíz százalékig konszolidált látványvilág.

Bagossy Levente, ez a szelíd ember vasmarokkal tartja kézben a minduntalan kitörni készülő tébolyt. Ez nagyon jót tesz a színháznak: a téboly is meg a vasmarok is. És külön bámulom, ahogy egészen picike vasmarkával elkészítette a maketteket. Milyen csodálatos foglalkozás!

Nádasdy Ádám

A Nyugat császára, Pesti Színház

„A díszlettervezők Andersenje”

Mindig kell valaki, aki kiáll középre és megmondja a tutit, hogy miért szép, miért jó, miért pont így helyes valami. Ilyenek vagyunk: igazodunk. És egyre inkább kell, hogy megmondja valaki, mert bizony sűrűn kerül elénk olyasmi, amiről jobb, ha megmondják, miért szép, miért jó, miért helyes.

Ha nagyon zavarban vagyok modernitásokkal, ha úgy érzem, nagyon hiányzik belőlük valami, a nyelvhez menekülök: a magyarban egy szakma kiválósága is művész. Az asztalos, az ács, a kovács, de még egy cipész is lehet az. Vannak szakik, vannak mesterek, és vannak, akik olyasmit tudnak, amit senki már: ők a szakma művészei.

Levi minden bizonnyal az: díszlettervező művész! Nem igyekszik, nem igazodik, nem modernkedik. A darabok titkát, a szövegek illékony világát ragadja meg, formát ad nekik, mesél. Alámerül oda, ahol a mese születik, a kavargó vágyak és félelmek világába, és onnan merít. Úgy is mondhatnám: Levi a díszlettervezők Andersenje!

Az öreg hölgy látogatása, Vígszínház

Most én állok itt, hogy megmondjam a tutit. De azzal bíztatom magam, hogy akármilyen sületlenséget hordanék is össze, Levi makettjei úgyis helyre tesznek majd mindent. Nem kell értelmezni, megvilágítani, magyarázni őket, éppen úgy és oda hatnak majd, ahova kell.

Mert az ő makettjei külön csodák.

Utánozhatatlan, korszerűtlen munkák. Ilyenre ma már nincs idő, nincs mód, nincs tudás. 
A piciny, mégis minden részletében pontos világok különös öröm forrásai. Óriást csinálnak belőlünk. Belebámulunk a dobozokba és mindenhatóvá leszünk: ezt ideteszem, az odaáll… és a világ engedelmeskedik nekünk. Pont olyan, mint az igazi, a nagy és félelmetes, mégis engedelmes, kezes. Mondom, mesés!

De ne hallhassatok tovább! Ezek csak ügyetlen szavak, pedig körben minden dobozban ott a mese, a csoda. Menjetek, lézengjetek! Ajándékozzátok meg magatokat Levi munkáival!

Puskás Tamás