Késve bár, de törve nem… Ilyen későn még soha nem jelent meg az adott évfolyam első száma. Meg kellett várnunk az átalakult NKA illetékes kollégiumának (Előadó-művészetek Kollégiuma) döntését 
a 2026-ra szóló támogatásról, hogy tervezni tudjunk. Hogy megtudjuk, életben marad-e az idén XXXV. évfolyamába lépett Criticai Lapok. 
A megítélt 2,25 millió forint támogatásból négy számot kell kihoznunk. Ha sikerül még    a felajánlott SZJA 1%-ok révén, illetve koldulás útján kiegészíteni ezt az összeget, akkor többször fogunk megjelenni. (Csak összehasonlításként: az elmúlt 16 évet megelőzőben 11,5 millió forintot kaptunk a Színházművészeti Kollégiumtól, tavaly 1 azaz egymilliót. De mert – Mohácsiasan fogalmazva – szemérmes koldusnak az anyja se érti a szavát,    íme a számlaszám, amelyen támogatható folyóiratunk: Criticai Lapok Alapítvány, 11991102-02163835-00000000.) Örkénnyel szólva nézzünk hát bizakodva a jövőbe, amit a múlt firtatásával kezdünk e számunkban: Kadelka László a legendás színházpedagógus, a 100 éve született Bodnár Sándor emlékét idézi meg. Ő vezette a Nemzeti Színház Stúdióját, ahol sok, később naggyá lett színész kezdte a mesterséget tanulni, kiesve a Színház- és Filmművészeti Főiskola felvételi vizsgáján a második vagy harmadik fordulóban.

Lábán Katalin – a színházi köztudatban csak Lábán Kati – nem járt 
a „színműre”, nem vették fel se színész-, se rendezőhallgatónak. Lett belőle színházcsináló. Az egyik alapítója a tavaly 35 évessé lett RS9 Stúdiószínháznak. Független alkotókként – mint Józsa Ágnes vele készült interjújából 
is kiderül – ők is a létért küzdenek, de nézzünk bizakodva a jövőbe!

Az RS9 jelentette az első színházi megszólalás lehetőségét Kisari Szabolcs számára, aki a Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulója alkalmából kiírt drámapályázaton ért el 3. helyezést Titkos menetrend című darabjával, amit Lábán Kati színre is vitt az RS9-ben. Az előadás dramaturgja, Bánfalvy-Orosz Eszter nemcsak a műről beszélgetett a szerzővel.

E sorok írója legutóbb az RS9-ben látta Kovács Krisztiánt „színpadon” (azért az idézőjel, mert a Vallai kert nevű játszóhely esetében efféle alkalmatosságról aligha beszélhetünk): az Etűdök elképzelt érzésekre című, Sediánszky Nóra írta és rendezte előadásban játszott – izgalmas lehetőséget kapva –    nagyon különböző karaktereket. Vele beszélgetett Ménesi Gábor, további adalékokkal szolgálva az életkörülmények művészi pályát meghatározó voltáról s a független színházi alkotók létezésmódjáról.

Ha úgy tetszik, független művészek a bárzongoristák is, akik 2021-ben egyesületet is létrehoztak, melynek elnökét, a komolyzene felől érkezett, Zeneakadémiát végzett Nyári Gyulát s a műfajt Józsa Ágnes mutatja be.

A komolyzene egyik meghatározó hajlékában, az Operaházban színre vitt Wagner-opera, a Lohengrin Almási-Tóth András rendezte előadásának mindkét szereposztásáról megemlékezik kritikájában Lénárt Gábor.

Kiváló beavató az opera műfajába Ódor Klára szerint a Kövér Béla Bábszínház Csipkerózsika-előadása, mely Hajós Zsuzsa feldolgozásában nem tündéri mesevilágba röpít, hanem a rögvalóságot varázsolja színre.

A „rögvalóság” jelenik meg a Budapest Bábszínház Akik már nem leszünk sosem című, felnőtteknek szóló előadásában is, mely Krusovszky Dénes regényének – Dömötör Adrienne reflexiója szerint igen plasztikus – bábszínpadi feldolgozása.   

A színpadi adaptációk problémáit is feszegeti Tóth Péter írása, amelynek apropója a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban bemutatott filmadaptáció, az Amint a mennyben, de szerzőnk egyúttal átfogó képet is ad a teátrum elmúlt időszakáról.

Eleve színpadra szánt művek, XX. századi félklasszikusok, Az üvegcipő és Szabó Magda Az a szép, fényes nap című történelmi drámájának előadásáról szólva Urbán Balázs átfogó képet ugyan nem adhat a debreceni Csokonai Nemzeti Színház közelmúltjáról, azt viszont szemléletesen érzékelteti, hogy nem mindig működnek a jól bevált sztereotípiák.

Egészen klasszikus a téma, amit egy kortárs kanadai írónő, Margaret Atwood értelmezett újra kisprózában, Pénelopeia címmel, s Balázs Zoltán vitte színre a Maladype Színházban. Az előadásról két tudós szerzőnk, Almási Zsolt és Csepeli György gondolatait közöljük.

Szűcs Katalin Ágnes