100 éve született Bodnár Sándor

Bodnár Sándor, a tevékenysége által legendássá lett Nemzeti Stúdió hajdani vezetője 1926. február 1-jén született Hajdúböszörményben. 1987 óta nincs köztünk, egykori tanítványai – azóta többen Kossuth- és Jászai–díjas, Érdemes és Kiváló Művészek, a Nemzet Színészei – 
a mai napig emlegetik életre szóló tanácsait.

Amíg a Nemzeti Színház társulata a Blaha Lujza téri Népszínházban játszott, közel a Színház- és Filmművészeti Főiskola épületéhez, a diákok oda jártak színházi gyakorlatra. Ám amikor az épületből a Nagymező utcába költözött a teátrum, megváltozott a helyzet. Egyre több szín-házvezetőnek lett saját osztálya, akik a növendékeiket az általuk vezetett színházba vitték gyakorlatra. A Nemzeti „minőségi statisztéria” nélkül maradt. Hosszas tanácskozás után megszületett a döntés: a főiskolára fel nem vett, a második vagy harmadik rostán kiesettek jelentkezőket behívta a színház és – felvételit követően – ajánlatot tett nekik, mely szerint a repertoáron lévő előadásokban statisztálhatnak, al-kalmanként néhány mondatos szerepet is kaphatnak (természetesen anyagi juttatás ellenében) – mindezért a színház segíti a felkészülésüket a következő főiskolai felvételire.

Ennek a Nemzeti Stúdiónak volt Bodnár Sándor a – ma már legendás – vezetője.

Magyar-történelem szakos tanárként jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, s Gyárfás Miklós dramaturg osztályában végzett 1958-ban, Csurka István és Moldova György társaságában. 
A Nemzeti Színház szerződtette, amelynek legtöbbet foglalkoztatott játékmestere és segédrendezője lett olyan rendezők mellett, mint Apáthi Imre, Gellért Endre, Várkonyi Zoltán, Major Tamás, Marton Endre.

Rendkívül olvasott volt, hatalmas tárgyi tudással rendelkezett a magyar és a világirodalom terén, de páratlan történelmi ismereteit is nagyra értékelték a rendezők, akikkel dolgozott. Ennek köszönhetően számos alkalommal kapott lehetőséget önálló rendezésre is mind a Nemzetiben, mind az akkori Katona József Színházban, amely a Nemzeti kamaraszínháza volt. E nagyszerű színházi szakember, annyi kiváló előadás pótolhatatlan segédrendezője és játékmestere önálló rendezőként rendre sikertelen maradt, olyannyira, hogy néhány próbálkozás után nem is fogadott el több megbízást.

Fantasztikus pedagógiai és igazságérzékkel megáldott, igazi fegyelmezett színházi ember volt, aki – soha nem megfeledkezve az aktuális előadás „érdekeiről” – mindezt a tanítványaiba is át tudta ültetni. Az oktatásban kiteljesedett. Tanítványai rajongtak érte. Sokan közülük gyakran emlegették, hogy amikor felvételt nyertek a főiskolára, az ott tanultak meg sem közelítették a Bodnár Sándortól szerzett ismereteiket.

A Nemzeti Stúdióban számos további, egészen más habitusú tanár is oktatott. Tatár Eszter például, aki –1956-ban, színészi diplomával a zsebében Angliába távozott, ahonnan a hatvanas évek elején tért vissza – szintén játékmesteri feladatokat is ellátott. Vagy Poós Sándor rendező, akinek múlhatatlan érdemei vannak abban, hogy Déry Tibor Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című műve színpadra került.

És nem utolsósorban Simon Zoltán zenei vezető, aki az ének-zenei képzés tanáraként tevékenykedett. Egészen más karakterű peda-gógusként szinte fanatizálta a környezetét, olyan embereket is megtanítva énekelni, akiknek sem hangjuk, sem önbizalmuk nem volt.

Olyan szaktanárok segíttették továbbá az oktatást, mint Gáti József, Ronyecz Mária, Szigeti Károly, Montágh Imre, Molnár Piroska – felsorolni is nehéz, hogy az eltelt ötvenöt év alatt kik tanítottak még a legendává vált Nemzeti Stúdióban.

A ma aktív színházi és tévés szakemberek 70%-a „megjárta a Stúdiót”. Jelentős részük
 a főiskola nélkül, hosszabb időt vidéken töltve került a pályára, mint például Trokán Péter, Ujlaki Dénes vagy Csákányi Eszter – utóbbinak azok ítélték oda később a Kossuth-díjat, akik annak idején nem vették föl a főiskolára.

A vidéki színházak igazgatói voltak a stúdiós vizsgák leglelkesebb látogatói, nézték az újabb tehetségeket, hogy kit tudnak szerződtetni.

Az egykori stúdiósok közül színházigazgató lett: Halasi Imre, Koroknay Géza, Rázga Miklós, Tasnádi Márton, Ráckevei Anna, Oberfrank Pál, Zalán János.

Számosan részesültek Kossuth-díjban, Érdemes és Kiváló Művész elismerésben – köztük többen úgy, hogy nem jártak a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Közel negyvenen érdemelték ki a Jászai Mari-díjat. A Nemzet Színésze lett Andorai Péter és Szacsvay László.

A hajdani Nemzeti Stúdió jelentőségét, az ott folyó művészi és pedagógiai munkát leghitelesebben talán Vámos László 1986-ban elhangzott, a stúdió fennállásának 20. évét köszöntő szavai foglalják össze:
„…Húsz év alatt mintegy kétszázan tanultak itt, jelentős részük a pályán maradt, […] így nemcsak a Nemzeti Színház, hanem az egész magyar színészet második nevelőiskolája lett […] generációk járták végig a színpadi létezés, beszéd, mozgás, ének iskoláját… Sokan 
a főiskola nélkül, egyenesen innen kerültek 
a pályára… köszöntöm mindenekelőtt Bodnár Sándort, a kiváló pedagógust, rendezőt, húsz éven át a mai napig a stúdió vezetőjét, akinek, életműve ez a színiiskola, […] és vele, mellette a stúdió megalakulása óta a színészmesterség-tantárgy kiváló, fáradhatatlan oktatóját: Tatár Eszter rendezőt. Az, hogy a zenei nevelés, a zenében-ritmusban gondolkodás magas fokon épült be a stúdió munkájába, 
a harmadik alapító tagnak, a kiváló zenésznek, Simon Zoltánnak köszönhető. Elsősorban hármójuknak jár ezért a felmérhetetlen értékű munkáért a magyar színjátszás, a Nemzeti Színház köszönete. De köszönet jár mindazoknak, akik itt tanítottak és tanítanak. Megbocsátanak, ha közülük ma itt csak egy nevet említek meg kegyelettel,    a nagyszerű beszédtanárét: Montágh Imréét.”


A teljesség igénye nélkül íme egy rövid névsor a Nemzeti Stúdió egykori növendékeiből: Ábrahám Edit, Ács János, Bánsági Ildikó, Csákányi Eszter, Földes Tamás, Gazdag Tibor, Gazsó György, Gáti Oszkár, Gesztesi Károly, Hámori Ildikó, Kaszás Gergő, Katona János, Kautzky Armand, Korognai Károly, Kovács Nóra, Lesznek Tibor, Lippai László, Lukács Sándor, Martin Márta, Nagy Gábor, Újlaky Dénes, Usztics Mátyás, Pregitzer Fruzsina, Ráckevei Anna, Sáfár Mónika, Sára Bernadett, Szacsvay László, Szalay Krisztina, Szerednyei Béla, Szűcs Sándor, Tasnádi Márton, Ternyák Zoltán, Tóth József, Tóth Sándor, Végh Péter…
Ebben az évben ünnepeljük a Nemzeti Stúdió megalakulásának hatvanadik évfordulóját.

Bodnár Sándor 1987-óta nincs köztünk, az ötvenedik évfordulón a színház előcsarnokában felavattuk az emlékdomborművét, amelyet születésének századik évfordulóján elbo-rítottak a hálás tanítványok virágai.

Kadelka László