Hajós Zsuzsa: Csipkerózsika – Kövér Béla Bábszínház

Egymást szerető pár esetében legtöbbször óhatatlanul felmerül, hogy gyermeket sze-retnének. Ezt a gyermeket szeretettel nevelik, talán a maguk képére is formálnák, ez utóbbi azonban nem mindig sikerül, de ez nem is baj. A Kövér Béla Bábszínház Csipkerózsika című előadása igazi ínyencség azok számára, akik kedvelik az ún. crossover produkciókat és hajlandóak gondolkodni önmagukról, valamint kapcsolatukról a környezetükkel. Kiváló operabeavató ez azoknak is, akik még csak most kóstolgatják a komolyabb zenei műfajt.

A humoros előadás sokrétű szimbolikával dolgozik. Csipkerózsika számtalan változatból ismert történetét – Gianbattista Basilétól Charles Perrault-én át a Grimm-fivérekéig – azonban csak nyomokban tartalmazza, ezért csalódást okozhat azoknak a nézőknek, akik nem tájékozódnak előre arról, mit fognak látni. Nem klasszikus, kesztyűbábos tündéri világba röppenünk, hanem a rögvalóságba, amellyel visszafogott, pasztell árnyalatok segítségével könnyebben azonosulhatunk (tervező: Jeli Sára Luca).

A mesék régen szoros kapcsolatban álltak az emberekkel, ezek segítségével értették meg a világot, találtak magyarázatot vélt vagy valós problémáikra. A Csipkerózsika – bármelyik ismertebb változatára gondolunk is – varázsmese vagy tündérmese, a benne szereplő lényegesebb karakterek a bábelőadásban is megtalálhatóak, így a hős (Győző), az adományozó (Zsálya és Kamilla tündérek) és az ellenfél (Nadragulya). Hajós Zsuzsa író, aki a tavalyi évadban a Patkányfogó projekt című multimediális előadást jegyezte dramaturgként, most egy XXI. századi (Csipke)Rózsikát vagy inkább Rozit tett elénk, aki éppen olyan, mint bármelyik 15 éves kamasz a nézők környezetében. Amit viszont eddig nem tudtunk meg soha: mi történt a 100 éves álom alatt Csipkerózsika fejében?

Russa Karina e. h. és Presits Tamás (forrás: Kövér Béla Bábszínház)

2022-ben a győri Vaskakas Bábszínház Tárnoki Márk rendezésében már játszotta Hajós Zsuzsa író-dramaturg hasonló című darabját Brandenburg Ádám kortárs zenéjével, ám ez a szegedi előadás nagyon más és nagyon szegedi. Született egy kerettörténet, hiszen a Bazsarózsa virágboltban játszódnak az események, s minden, ami a színpadon látható, ebbe a keretbe illeszkedik. Mindez Kiss Ágnes rendezői koncepciójának eredménye (rendezőasszisztens: Nagy Regina e. h. és Nikodémusz Hajnalka), s a Kövér Béla Bábszínház igazgatója az előadások előtt már az előtérben beavatja a nézősereget a produkció rejtelmeibe, kérdéseivel megkönnyítve a befogadást, hiszen nem akármi vár ránk az ajtók mögött. (Az előadáshoz még feladatlapot is kaphattak a nézők, aminek segítségével továbbgondolhatták a látottakat.) Opera- és bábelőadás kombinációját rejti a cím alatt szereplő éber-álom-játék műfaji megjelölés. Kiss Ágnesnek egyébként nem ez az első olyan munkája, amelyben klasszikus dalművet visz bábszínpadra, hiszen 2011-ben Pergolesi barokk vígoperáját rendezte ugyanitt, Liviette e Tracollo – Opera félárnyékban címmel, pop-átiratban.

A bábszínház kicsi színpadán tehát a Bazsarózsa virágbolt belsője tárul elénk, a háttérben az üvegablakon esőcseppek csorognak alá, hallgatjuk kopogásukat, s látunk egy ablakkeretben alvó kislányt (Rozi/Rózsa – Spergel Anna). Meghökkentő már ez is, hiszen tudomásunk szerint Csipkerózsika még nem is létezik a mese kezdetén, pláne nem alszik, csak az iránta érzett szülői vágy fogan meg. A színre lépő szülők (Anya/Csilla királyné – Russa Karina e. h., Apa/Péter király – Presits Tamás) rögtön egyértelműsítik a helyzetet: igen, virágboltban vagyunk, az alvó lányka Rozi nevű kamasz gyermekük, aki 15 éves és nem hajlandó tudomást venni a külvilágról. Folyton alszik. Mit tesz ebben a helyzetben a jó szülő? Játszani kezd, de nem veszi figyelembe, hogy az idő eltelt, egy kamaszt nem lehet ugyanúgy kezelni, mint egy négyévest. Ennek ellenére – vagy éppen ezért, elkezdődik hát egy különös játék, amibe bevonják Győzőt is (Vatamány Atanáz mv.), aki csak fokföldi ibolyát vásárolni érkezik az üzletbe.

A színpadkép meglehetősen zsúfoltnak tű-nik, hiszen minden látható, aminek egy virágboltban lennie kell. A bábszínházban nincsenek díszletek, tudjuk, minden jelenlévő tárgynak feladata lesz. Óriási fejű, pasztellszínű bazsarózsák, amelyek azonban többfunkciósak: akár önálló életet élő lámpaként, akár Csilla királyné mikrofonjaként vagy éppen Péter király vívótőrjeként is használhatóak. A bolti eladópult előtti két, cél szerint mozgatható 4x2 fiókos komód pedig kincseket rejt: megfér benne a gyermekáldást célzó gyógynövényes fürdő, az uralkodói mivoltot szimbolizáló koronás fejpántok, a királyi hermelin, a tündérbábok, Zsálya és Kamilla (Vatamány Atanáz), valamint Nadragulya (Russa Karina). Utóbbi azonban egyaránt lehet boszorkány és tündér is, erre utal beszédes elnevezése is, ugyanis e gyógynövény népies neve „álomhozó fű”, vagy „szép asszony füve”. A szép asszony pedig a néphagyomány szerint egyaránt lehet rontó és segítő is. Még a lilás-fekete színe és hosszú karjai is a növényre hajaznak.

A királyi-szülői pár játékában a legfőbb probléma az eddig elmaradt gyermekáldás, a tündérek közti nézeteltérés tárgya pedig az igazmondás szabadsága: van-e joga megtudni a királyi párnak, hogy 15 év boldogságáért valójában 100 éves álom az ár? A fő dilemma, mint minden ember életében: hagyjunk-e valakit jótékony hazugságban, hallgassuk-e el a teljes valót csak azért, hogy tudatlanságban éljen boldogan, vagy szembesítsük az igazsággal és adjuk meg számára a választás lehetőségét? Van-e joga bárkinek ilyen módon beleavatkozni egy másik ember életébe? Esetleg kötelesség ezt megtenni? Jelen előadásban sincs egyetértés, hiszen Zsálya és Kamilla amellett érvelnek, hogy nem kell tudniuk mindenről, míg Nadragulya az őszinteség híve.

S az a bizonyos, várhatóan 15 boldog év sem felhőtlen, hiszen Rózsát biztonsága érdekében mindentől megfosztják, amit veszélyesnek ítélnek. Elfelejtik azonban, hogy egy szülő nem védheti meg mindentől a gyerekét, csak eszközöket adhat neki ahhoz, hogy szükség esetén elhárítsa a veszélyt. Az átok persze végül beteljesül (mert az átkok már csak ilyenek), s nyilvánvaló, hogy egy szülő éppen önmagától nem tudja megvédeni szeretett gyerekét, bármennyire is akarja. A rózsák kötelező kelléke a tüske, amely óvatlanul megszúr, kiserked a vér, éppen úgy, ahogyan elkerülhetetlen, hogy a kislányból érett nagylány, majd szerelmes nő legyen – ezt senki nem akadályozhatja meg, egyetlen apa és király – így Péter – sem.

Az előadás második része már egészen más zenei és látványvilágot hoz, árnyjátékkal előadott operára vált. Ez a vizuális meg-oldás az egyébként nehezebb zenei műfajt könnyebben befogadhatóvá teszi a gyerekközönségnek. A bábszínészeknek csak az árnyai érintkeznek, váltanak csókot szükség szerint, de egy álomban nem is történhet valódi fizikai érintkezés a testek közt. A négy szereplő, akiket hallottam már korábban más előadásban is énekelni, elképesztő pontossággal, rendkívül tisztán adja elő a Brandenburg Ádám komponálta áriáikat, duetteket (korrepetitor: Vajda Júlia) a felvételről megszólaló Szegedi Szimfonikus Zenekar remek kíséretével (zenei rendező: Gyüdi Sándor, vezényel: Dubóczky Gergely).

A zömmel fekete-fehér (árny)játékban (untermann: Nikodemusz Hajnalka) a virágbolt növényei és tárgyai rendre életre kelnek, így a háromfejű Sárkány a bolti filodendron (kála), a megmentő hős herceg a fokföldi ibolya – síkbáb formájában. Rózsa piros színű rózsa, az álomban segítőként jelenlévő Nadragulya pedig lila síkbáb. A színpad hátsó falán képregényszerűen elevenedik meg Rózsa álma, a fehér vászon előtt a bábszínészek árnyai körvonalazódnak. A retinánkra vetülő álomképek sora pedig nem egyéb, mint a kamaszkor problémáival, az önmagunkkal szembesülés kalandja: az önbizalomhiány, a megalázottság érzése, hogy más vagyok, mint a többiek. Jelen esetben az öltözködés miatti gúny érzete a meghatározó. A kamasz elhiszi azt, amit a környezete állít róla, így Rózsa is azt, amit a Sárkány első feje szajkóz: „ügyefogyott, együgyű, ügyetlen”, s ezzel okolja sikertelen kulcslopását. (Az 1. fej Russa Karina, a 2. Vatamány Atanáz, a 3. Presits Tamás.) A kulcs (Bruno Bettelheimnél a szexuális ébredés szimbóluma) – megszerzése közben pedig észrevétlenül felnőtté válik a kislány: nővé érik. Az árnyjátékban csigalépcsővé váló fém szemetes kuka egyaránt jelenti az önismereti út végigjárását – Rózsa fejlődik, míg az első sárkánytól eljut a harmadikig és kiszabadítja a herceget (ez is egy óriási csavar a történetben, hiszen ennek fordítva kellene lennie) – és szimbolizálja a bettelheimi lélekutazást: senki nem kerülheti el a végzetét. Rózsa is „kénytelen” felnőni, s szerelembe esni.

Mókás a második Sárkányfejhez köthető tárgyjáték a csizmával, míg a harmadik Sárkányfejjel folytatott bensőséges párbeszéd a két ifjú közti félreértéshez vezet. Azonban a szerelem simogató dallamok kíséretében szárba szökik, s ahogyan a piros és zöldes-lila kerek bolygók először egymás körül keringenek a hátsó vetítővásznon, majd egymásba olvadnak, úgy lesz egymásé örökkön örökké Rózsa és Győző is. Megtörténik a csókjelenet, de ez sem nélkülözi a humort. Rózsa végre felébred, vállalja roziságát, s itt a vége, fuss el véle – a nézők pedig az utolsó homofón hangzatot dúdolva elmélkedhetnek arról, milyen vékony a határ ébrenlét és álom közt, s hogy vajon „álom volt ez vagy valóság”.

Ódor Klára