Nem terveztük kétrészesre, most mégis a második részét közöljük Lenkei Júlia Balázs Béla-tanulmányának, elnézést kérve szerzőnktől és mindenkitől, aki meglepve konstatálhatta, hogy kurtán-furcsán van vége az írásnak. Tördelés közben tűnt el észrevétlenül a cikk egy része, amelyet most egy gondolati egység kezdetéig visszanyúlva, s az előzményeket Lenkei Júlia bevezetőjével felidézve közlünk. (A szerk.)
2009 tavaszán egy előadásra készülve beleakadtam a Színművészeti Egyetem Balázs Béla születésének 125. évfordulóján hirdetett forgatókönyv-pályázatába. A kiírás két eredeti, 1930-ból származó Balázs-filmnovellát ajánlott a jelentkezőknek feldolgozásra. Az egyik szinopszis megdöbbentően emlékeztetett a Lulu és Beata, avagy Eszmék harca című, Pesten is játszott komédia meséjére. A darab 1947-ben szégyenletesen megbukott, s bukásának körülményei kissé zavarosnak tűntek előttem. A közel két évtizeddel korábbi „expozé” felbukkanása arra indított, hogy jobban utánanézzek a szöveg sorsának. Amit találtam, attól leesett az állam, ezért elhatároztam, hogy megosztom a nyilvánossággal. Megpróbáltam úgy előadni a történetet, hogy az olvasó legalább részben élje át ugyanazt a meglepetésélményt, amit én ott a kánikulában gőzölgő félhomályos kézirattári asztal mellett.
Meglepetés lett is, de kicsit másképp, mint képzeltem. Az élet egy pontján, már a korrektúra után, a szöveg egy része, mondhatnám, a veleje, a poén, amiért az egészet írtam – elveszett, így jelent meg. Van ilyen. A lap becsülettel felajánlotta, hogy helyrehozzuk. Most következik tehát a második rész. Az előzményben áttekintettem a budapesti bemutató kritikai visszhangját, és elmeséltem az 1930-as filmnovella történetét, amely végül csakugyan egy filmben csúcsosodott ki. Most a színdarabváltozatok története következik. Aldant, az ifjú feltalálót két konkurens cég, egy bank meg egy tröszt próbálja a találmány befejezésétől eltéríteni, illetve arra rávenni a földi, illetve az égi szerelem ígéretével: Lulu, a rosszlány, illetve Beata, a (még rosszabb) széplélek bevetésével . [L. J.]
Krisztián Ferenc és Mezey Mária – Balázs Béla: Lulu és Beáta, avagy: eszmék harca,
Belvárosi Színház, 1947
A Lulu és Beata soha nem jelent meg nyomtatásban. Kézirata megtalálható Balázs Béla hagyatékában a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában1. Az itt olvasható, feltehetőleg a bemutatott változat szerinti történet néhány jelenetcserén túl két lényeges ponton különbözik az Eizensteinnek felvázolttól. Az egyik Seeglund ügynök figurája, amit a színházi szinopszis írásakor talált ki (mint láttuk, akkor még Lammnak nevezte) – őrá azért van szükség, mert a kevés helyszínhez kötődő színdarabban kellett egy szervezőerő, ami előreviszi a cselekményt és indokolja a fordulatokat. Neki kellett biztosítania azt az „illuzórikus folyamatosságot”, amely a drámának az Anyag és műfaj tanulmányban kifejtettek szerint a filmmel szemben sajátja. Ez módot adott Balázsnak egy remek figura megalkotására. A másik különbség a darab kimenetele. A filmszinopszisban az ifjú tudós abszolút vesztes lesz, az optimizmust kizárólag a fiatalok jövőbe vetett hite alapozza meg. A „találmányellenes” bank ugyanis „súlyos áldozatra szánja el magát: fölvásárolja a »találmánypárti« bankot és kartelljába vonja. Csakhogy a találmánypárti bank a tudós fordulatáról és átváltozásáról kellő időben informálva, elvesztve már a reményt, hogy a férfi a szolid munkához visszatérhet, az eladás biztos üzletébe bocsátkozik, és bezárja a laboratóriumot. Ekkor megjelenik a »megtisztult« tudós, szent lelkesedéssel a munka s a tudomány iránt. Kidobják. Senkit sem érdekel többé ez. Sem a tudomány, sem az erkölcs, ellenben nyilvánvalóvá lesz számára, hogy gazember ő, mert találmányával munkások és tisztviselők ezreinek kenyerét vette volna el, és erkölcse a létező legerkölcstelenebb. Íme, mindketten itt állnak megfürödve! [A »földi« szerelmet képviselő, az eredeti terv szerint a tudóst a munkától eltéríteni megbízott leánnyal, aki valamennyiük között a legokosabb, s hamar átlátva a dolgokat, úgy dönt, hogy visszavezeti az ifjút a tisztességes munka útjára; különben is beleszeretett – [LJ.]A földi szerelem égivé vált, és most – pillanatnyilag – semmi pénz nem remélhető, mert ők idealisták – egyelőre, akik a tudomány nagy eszméiért éhezni is készek.” A színdarabban a történelmi és a dramaturgiai körülmények egyaránt megváltozván a történet végén Seeglund, a kettős ügynök szenvedi el megérdemelt büntetését. Aldan kilép a képből, a tőkések sok pénzt veszítenek, haragjukat valamennyien Seeglundra zúdítják.
Az MS 5012/3–5. számú hagyatéki dosszié három iratcsomót tartalmaz. Az első maga a darab gépelt kéziratának egy teljes indigós példánya sok kézírásos javítással. A második bizonyos kivett-lecserélt részek ugyanilyen javított gépiratait tartalmazza, a harmadik tollal írott fogalmazványokat, részben Balázs, részben egy idegen, feltehetőleg Balázsné kézírásával az Álmodó ifjúság elfelezett korrektúralapjainak hátoldalán – készségesen rendelkezésre állva, ha kellő információ híján datálni szeretnénk a szöveget. Az első példány (a teljes szöveg) szép szabályosan paginázva van a bal felső sarokban, ám az oldalszámozás egy ponton megtörik, a 69. oldal után az addig (az előjáték és a 10–11. oldal kivételével) indigós példány a 73. oldalig első példánnyá változik, majd onnan ismét az indigós példány jön, az eredeti 82. oldaltól 74.-re visszaszámozva folytatódik a kézirat, mely így a 99. helyett a 92. oldalon ér véget. A felvonások-jelenetek-képek számozása is többször át van húzva.
A második iratcsomóban megtalálható az előző példányból származó 70–81. oldal, mégpedig két részletben, a 70–74., és a 69–74.-re számozottól a 81.-ig, valamint ezek több átírt változata is. A harmadik, kéziratos iratcsomóban pedig ezeknek különböző gépelés előtti változatai találhatók. Egyik példányon sincs cím, alcím, műfaj.
A Rónay Mihály András által szimmetrikusan felvázolt szerkezet a valóságban természetesen kronologikus. Az első felvonásban veti be a találmány megvalósításában ellenérdekelt fél, a konkurens Cornelius Rt. Seeglund ügynök tanácsára Lulut, a földi szerelmet, aki a második felvonásban sikerrel jár. A harmadik felvonás első jelenetében ugyanaz a Seeglund a megvalósításban érdekelt Van Rosa bankárnak Beatát, az égi szerelmet kommandírozza. Beata missziója következtében Lulu megbukik, a találmány majdnem kész. A második jelenetben a társaság az rt. tanácstermében új megoldáson töri a fejét:
„Lulu: Nincs ingerlőbb sex appeal az okos dumánál. Semmitől se lesz egy asszony olyan izgató és vonzó, mint ha világnézete van. […] Szellemi parfümöt adjatok nekem, gondolatokat, egy elleneszmét adjatok és kihozom Aldant Beata paplanja alól is.”
Seeglund a megoldás érdekében konkretizálja a helyzetet: „Az ember legmagasztosabb célja és feladata, mondják ők, hogy szellemével, tudásával megfejtse az élet és természet titkait, mert ez az emberi tökéletesedés útja. Tehát gondolkodj, dolgozz, találj fel éjjel-nappal, mondj le az élet örömeiről, ne legyen többet Luna Varieté, sem Lulu, tudás és erkölcs és punktum.
1. felügyelő bizottsági tag: És milyen elleneszmét tud ajánlani?
Seeglund: A fordítottját.
2. felügyelő bizottsági tag: Hogyhogy?
Seeglund: A filozófiában, uraim, mi sem egyszerűbb. Mi azt hirdetjük, hogy a szellem és a tudás nem hasznosak, hanem ártalmasak az emberiségnek. Hogy az erkölcsös és önmegtartóztató élet rontja a testet és a lelket és veszedelme a kultúrának.
1. felügyelő bizottsági tag: De hát el lehet ilyesmit hitetni egy értelmes és képzett emberrel?
Seeglund: Egy emberrel? Eggyel? Százezerrel, millióval! Kérek egy pohár vizet.”
Seeglund agya beindult. Következik egy nagymonológ a tudomány egészségkárosító mivoltáról. Saját szavaitól egyre jobban fellelkesülve, már-már az eksztázisig jutva így szaval: „Teozófia! Cristian Science! Intuíció! Meditáció! Kosmogonia! Eros! Nietzsche! Bergson! Keyserling! Klages! Rosenberg! Éljen az élet kiteljesedése! Ki a laboratóriumból! Merüljünk el a dionysikus életmámor kéjes extázisába!... A morál képmutatás! És Aldan csak képmutatásból akarja találmányát kitalálni.” A szónoklattól a résztvevők is belelkesülnek. A jelenet ezzel ér véget: „Most érkezett el a te időd, Lulu! Előre! Lulu: És milyen ruhát csináltassak ehhez a világszemlélethez?”
A következő képben már Aldan lakásán vagyunk, aki hamar távozik, édesanyja az egész jelenet alatt halkan csomagol, további újabb szereplőkkel is kiegészítve felvonul – meglehetős őrületben – az egész eddigi szereplőgárda, jó nagy rohangálás van, mindegyik fél a saját programját akarja folytatni, egész mulatságos a dolog, mama különböző vicces fordulatok után el, a résztvevők lassan rájönnek, hogy Aldan, átlátván és megelégelvén, hogy szórakoznak vele, anyja segítségével kilépett a buliból, jelenleg éppen külföldre utazik az egyetlen asszonnyal, aki igazán szereti, az édesanyjával. A sok becsődölt dühe miatt Seeglund viszi el a balhét, függöny.
A második iratcsomóban található variánsok szerint azonban az Aldan lelkéért való harc eredetileg nem ért volna véget az elleneszme seeglundi felvezetésével. Az otthoni jelenetet megelőzve szerepelt még egy kép, aminek többféle kidolgozási kísérletét is megtaláljuk itt. A tudományellenes eszme életre kelt, működésbe lendült, sikeresen hódított. Az eredeti (indigós) teljes példányból kivett 70–74. oldalon egy gyűlésterem oldalszobájában vagyunk, a falakon plakátok, jelszavak, a szomszédban zajlik valami gyűlés. Valaki óvatosan rést nyit az ajtón: „Tisztára megőrültek a tömegek. Ránk fogják törni az ajtót!” Seeglund Luluval és az rt. felügyelőbizottsági tagjaival a küzdő feleket várja: „Ha megérkeznek Van Rosa és Beata Angelica világnézeti csapatai, itt megkezdődik az eszmék harca.[...] Kibontottuk világnézetünk lángoló zászlaját!
2. felügyelő bizottsági tag: Megőrültek az urak? Míg én betegen fekszem a szanatóriumban, a Cornelius Rt. filozófiákat finanszíroz, szektaalapításra költi a pénzét, nyilvános világnézeti vitákat rendez?
1. felügyelő bizottsági tag: Ön, kolléga úr, üdült, mi dolgoztunk és megmentjük a Cornelius Rt.-t.”
A következő néhány összefűzött lap az eredeti indigós kézirat 69–81. oldalát tartalmazza, amikből a fenti 5 oldal ki van véve és az első oldal 69–74.-re átszámozva, majd a 75–81. oldalig folytatódik a számozás. Helyszín itt is a gyűlésterem oldalszobája, a szomszédból taps, füttyögés hallatszik. „Seeglund egy létrán állva szögezi az életösztönök talajgyökerességéről szóló transzparenst. Fején kissé félrecsúszott rózsakoszorú.” Vicces alakok futkorásznak, egy púpos vénleány a vágyakról szaval: „Szabadságot a virágzó vágyaknak! A testem az enyém! A testem a tiéd!”, lobogó hajú diák, lángkeresztes lovag nagy nehezen elkergeti. Jön Van Rosa, az érdekelt, aki a döntő órában nem hagyja el seregét. Seeglund élvezettel uszítja egymásnak a feleket: „Csakhogy végre itt vannak! Legfőbb, legeslegfőbb ideje. Már tombol a filozófiai rendszerek és világnézetek csatája. […] A harc Aldanért folyik, jól tudja, vezérigazgató úr. A tudományért! Az emberi szellem győz a természeten. A kémia győz Corneliuson.
Beata: Önt hívták és kihívták, doktor Van Rosa. Ön nem engedheti, hogy itt porba hulljon a munka vallásának, a tudás fáklyájának zászlaja!” Seeglund behallgat a terembe: „Most, doktor úr! Most muszáj bemenni! Éppen az előbb hajították le az egyik munkavallásost az emelvényről!”
„Van Rosa: Nem értem, nem értem, hogyan tűrheti a kormány és a rendőrség, hogy itt vallássá kiáltsanak ki egy ilyen rózsamámor szövetséget, egy ilyen trösztök által finanszírozott erkölcstelen mozgalmat, mely aláássa a nép erejét!
Seeglund: Kormány! Rendőrség! Vezérigazgató úr javíthatatlan idealista marad. És a miniszterelnök részvényei, amelyekkel érdekelve van a Cornelius Rt-nél? Hát tehet ő valamit Cornelius ellen? Hát érdeke neki, hogy Aldan dolgozzék vagy éppen fordítva?”
Beata „Legyen hát, történjék, aminek történnie kell!” felkiáltással bevonul a hadszíntérre. Van Rosa követi. „A teremben nagy recsegés, csörömpölés jelzi a verekedés kezdetét.” Jön Cornelius megtépve, habzó szájjal, verekedni akar, hívei követik, de még a saját emberét is megveri, lesztrájkvezérezi, lebolsevikozza, mert aláássák a fegyelmet az ő üzemeiben. Tanácsosa figyelmezteti, hogy ez az ő embere.
„Az ifjú: Vesszen a rabszolgamorál!
Cornelius (ledobja kabátját, felragad egy széket s a fiatal ember után rohan): Képen váglak, hogy kidagadsz a koporsódból! (Eltűnik a lármában az ajtó mögött.)
Lulu: Csuda egy pofa! Egymaga prézlire veri mind a két világnézetet!” A jelenet hatalmas verekedésbe torkollik, mindenki tör-zúz, megsebesül, a színpadon kő kövön nem marad. A végén jön a rendőrség. A nem túl nagy fantáziával rendelkező olvasó szeme előtt megjelennek a filmcsinálás hőskorának nagyszabású verekedős jelenetei.
A kézirat- és oldalszámvariánsok alapján úgy látszik, hogy az eredeti elképzelés szerint az eszmék harca egy fenomenális verekedős jelenettel ért volna véget. Ez eredetileg a gyűlést megelőző pillanatokat is tartalmazta, ez volt a 70–74. oldal. Ezt kivették a kéziratból, a maradék oldalszámozását egymáshoz igazították, ezért lett az eredeti 69. oldal 69–74. oldal. Végül az egész gyűlés-kép kikerült a szövegből, a világnézetek csatája a Cornelius-tanácstermi beszélgetésben a legújabb tudományellenes eszme seeglundi apoteózisában kulminált, valódi csata nélkül torkollt az Aldan családnál létrejövő összecsapásba és megoldásba.
A hagyatékban a magyar nyelvűek mellett megtalálhatók a darab német2 és orosznyelvű3 kéz(gép)iratai is. Az orosz változat címe: Ljubov zemnaja i nyebesznaja, németből fordította Natalia Mann. Vszeszojuznie Upravlenyije po Ohrane Avtorszkih Prav Otgyel Raszposztranyenyija, Moszkva, 1944. Alcím nincs, műfajmegjelölése: komédia 4 felvonásban, előjátékkal4. A gépelt német változaton ez áll: Himmlische und irdische Liebe. Áthúzott cím: Kampf um Ideen. Műfaj: Eine philosophische Komödie. 1945 by Alexander Marton Ltd., Budapest. Ez fordítót (természetesen) nem jelöl, ez lehet az eredeti szöveg5. A német dossziéban is vannak a kész gépirat mellett kéziratos lapok is. A teljes, copyrightolt német szöveg azonban ismét tartalmaz többletet a magyar és az orosz változatokhoz képest, még a bővebb, később megrövidített magyar változathoz képest is. Itt látszik visszajönni a képbe a burleszk mellett a filozófiai komédia. A III. felvonás 2. képében, a Cornelius-tanácsbeli jelenetben fellép egy új szereplő: Privatdozent für Philosophie der Neuzeit Sörensen. Ő adja itt elő és magyarázza el az új eszmét, ami által az nagyobb jelentőséget nyer, az erővonalak megváltoznak. Ez a szereplő sem a magyar, sem az orosz változatban nincs jelen. A IV. felvonás 1. képe itt is a Künstlerzimmer, mint a feltételezett eredeti magyar változatban, a IV/2. itt is az Aldan-lakás. A német változat is igazolja feltételezésünket a magyar változat történetéről. Talán nem túl meglepő: a hagyatékban található orosz változatból hiányzik a nagygyűléses-verekedős jelenet. Ott is megelégszenek azzal, hogy Seeglund szállítja a kontr-igyeát. A magyar nyelvű kéziratvariánsok alapján nem valószínű, hogy Balázs eleve a lightosabb orosz változatot akarta volna Pestre hozni, úgy tűnik, megpróbálkozott a szaftosabb német változattal, aztán több próbálkozás után kikötött a gyöngédebb variációnál6. Azt nem tudjuk, hogy a film alapanyaga melyik szöveg- és cselekményváltozat volt (a levelezésből ez konkrétan nem derül ki, csak annyi, hogy a DEFA az oroszoknál is eljárt), de érdemes élni a gyanúperrel, mivel 1946-ból létezik egy újabb német szövegvariáns, amelyet oroszból fordított Siegfried Behrsing, s amelynek címe is az orosz alapján precízen: Irdische und himmlische Liebe7. Az első DEFA-levél ezt a címváltozatot említi.
A félretett lapok, jelenetfogalmazványok és idegen nyelvű változatok tanúsága szerint Balázs Béla nem egyszerűen darabja alcímét változtatta meg az 1947. februári budapesti bemutató számára, hanem egész műfaját és szövegének tetemes részét. A fergeteges komédiából a csúcsjelenet megszüntetésével, a történet lesimításával és a Cornelius-tanácsbeli jelenet és a zárójelenet összekötésével itt-ott még így is szellemes, ám meglehetősen tancélos, az eredetinél mindenesetre unalmasabb vígjátékocskát csinált. A darab tulajdonképpen ott akarna az eszmék harcába, filozófiai komédiába fordulni, ahol a szerző felvezeti az elleneszmét, amikor a tudományban való elmélyülést, illetve a tudománnyal való szembefordulást egyformán profitérdekeltnek, a kapitalizmus jellemzőinek tartva kigúnyolja. Ama Színház-belimagyarázkodó cikkben Balázs Béla azt mondja, hogy Bárdos Artúrnak elsősorban a „filozófiai” megjelöléssel volt gondja: „»Filozófiai burleszk« volt darabom eredeti alcíme. Bárdos attól félt, hogy a filozófia szó elriasztja majd a közönséget. Viszont szeretett volna valami magyarázó bevezetést a szimpla naturalizmusba túlságosan beleszokott magyar közönség számára. Nem hallgattam az okos baráti szóra, mert nem szívelem a magyarázatok mankóját, és mert bíztam abban, hogy darabom legelső jelenete már annyira valószínűtlen, hogy utána senki se várja majd valóságok képét, hanem csak igazságok példázatát.”
A filozófiai komédia főirányától azonban már Sörensen alakjának eliminálásával eltért Balázs, ám „eszmei mondanivalójáról”, a kapitalizmus természetének leleplezéséről nem akart lemondani. Mivel azonban jobb író volt, mint ideológus, túllépett a mondanivaló tételes magyarázgatásánál, éspedig éppen a burleszkkel. Amikor a nagygyűléses jelenetet kihúzta, a darab megmosolyogtató lett. (Viszont ebben a változatban bontakozhatott ki igazán – volt kénytelen kibontakozni – Seeglund remek figurája, akinek itt muszáj volt magára vállalnia a teljes elleneszme-felhozatalt.) Az egész történet burleszkbe fordításával megszűnt volna az alakok realista ábrázolásának szükségszerűsége, a színdarab egy másik valóságszférába, az abszurdba lépett át, ahol már egészen más esztétikai törvények működnek. Azzal, hogy ezt megszüntette, tulajdonképpen maga adott lovat kritikusai alá. A burleszkjelleg valóban elhalványul, pláne hogy egyik-másik alakja ábrázolásában Balázs nem tudott ellenállni költői megjelenítő tehetségének. Ezt rosszallják a kritikák, ami nem akadályozza meg, hogy más kritikák éppen az alakok sematikusságát róják fel neki. „Szóval két műfaj között a kritikusok alá estem” – írja büszkén, aki ifjúkora óta új műfajok meghonosítója volt. De ebben a magamentsége írásban is végig csak az alcímről van szó, sehol arról, hogy a szövegen is változtatás esett. Hogy teljesen szabad akaratából-e avagy a próbák tanulságait levonva és a kellemetlennek ígérkező fogadtatásra tekintettel kényszerből tette mindezt, már sohase fog kiderülni. Hogy mindebből Rabenalt filmjében mi sült ki, nem tudom, nem láttam (bizonyára előkeríthető), a két német változat (a balázsi és a visszafordított) összehasonlítására sem volt módom (jópofa lehet), a szövegváltozatokra rátalálva a budapesti fogadtatás egyik-másik talányos megjegyzésének hátterét próbáltam kibogozni. Az archívumokban évtizedeken át porosodó papírokban lappangó halott információ egyszer csak felvillantja a politikailag vezérelt ízlésdiktatúra kialakulásának egy pillanatát, sok mindent megmutatva abból, hogyan zajlottak egykor a dolgok a film-, színház-, ideológia- és politikacsinálók titkos vegykonyháiban.
Lenkei Júlia
1 Sem az OSZMI-ban (Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet), sem az OSZK Színháztörténeti Tárában nincs belőle példány.
2 MS 5012/6–7.
3 MS 5012/8.
4 A tekintélyes Demeter-bibliográfia (http://demeter.oszk.hu/apache2-default/d.php?a=ix) 3 különböző példányát említi az orosz változatnak; de az OSZK készséges munkatársai nem tudták megmondani, hogy ezek hol találhatók. 1946 augusztusában Balázs maga is említi feleségének írott egyik levelében (MS 5021/23), hogy „megjelent a komédia is oroszul”, de neki magának nincs belőle példánya.
5 A Marton-féle kéziratból az OSZK Színháztörténeti Tárában is található egy csonka példány, amelyből éppen a harmadik felvonás első jelenetének harmadik oldalától (Van Rosánál) a negyedik felvonás közepéig (Aldan lakásán) tartó rész hiányzik.
6 Más kérdés, hogy német nyelvű környezetben még a durvább német változat is túl didaktikusnak bizonyult: Zsuffa szerint bécsi próbálkozása ezen bukott el, de ezt az információját nem adatolja (Zsuffa i. m. 333. o.).
