A szatmári színészek és nézők először találkoznak szemtől szembe Mohácsi János rendezővel. Ő a bohókás arcát mutatja és mulattatásba kezd. Szardíniával, pálinkát hajkurászó színésszel, szerelmi háromszöggel, véletlenül ide-oda pottyanó karddal és ezernyi mohácsis poénnal. Könnycsordulásig nevettet. Közben pedig, két poén és röhögés között, a színházi alkotófolyamatról beszél – (ön)iróniával és szeretettel. Mohácsiék szatmári Veszett fejszéje nem a kaposvári előadás egyszerű remake-je. Noha az alaptörténet változatlan maradt, Michael Frayn sokszorosan átírt bohózata a szatmári társulathoz igazíttatott.
A színház a színházban típusú előadás a Szopottgombóc című bohóság három fázisát mutatja be. Az első felvonásban minden rendező legkegyetlenebb rémálma válik valóra. A bemutató előtt két nappal az előadás még körülbelül sem állt össze: a színészek nem értenek semmit, a szardínia slambucként, a rendező pedig idegbetegként végzi. A második felvonás a bemutatót láttatja hátulról, a kulisszák mögül. Az előadás állapota nem javult a főpróba óta, sőt: a színészek magánügyei (féltékenység, hisztéria) és függőségei (alkohol, kontaktlencse) miatt a premier végig a szakadék szélén egyensúlyoz. A harmadik felvonás a tökéletes szétesettség állapotában láttatja a másfél éve bemutatott bohózat előadását – ezúttal ismét elölnézetből. Az elfelejtett szöveg, a félresikerült improvizációk végeláthatatlan sora és az összekuszálódott ki-be járkálások miatt a Szopottgombóc előadása csődöt mond és félbeszakad.
Frayn kétrétegű bohózata önmagában is megállná a helyét, a szatmári előadás erőssége azonban a két Mohácsi keze nyomát viselő lendületes, poéndús szöveg és a színészek lelkes, pontos, árnyalt játéka. A Veszett fejsze elsősorban e két vonásnak köszönhetően lett több egyszerű, szórakoztató bohózatnál. A színészekre általánosan jellemző (néhány félrecsúszott pillanat, gesztus kivételével) az őszinte, lelkes alkotni akarás és a laza, mégis pontos játék. Szemlátomást ráéreztek Mohácsiék nyelvére, a figurák lényegére és jól érzik magukat ezek bőrében, meg a sajátjukban is. Épp ezért képesek megőrizni mindvégig lazaságukat és természetességüket.
Nagy Csongor talán mindenkinél jobban. Csodálatos könnyedséggel játssza el Tarafás Mártont, a színészt és Rogert, a Szopottgombóc ingatlanügynökét. Mártonját elsősorban Bellához (Lőrincz Ágnes) fűződő viszonya és törni-zúzni képes veszekedéseik határozzák meg. Rogerje esetében is a női nemre, azon belül is Vicki Smallra (Vencz Stella) és közös hálószobai hercehurcájukra kerül a hangsúly. Mindenkinek lódít, hízeleg, csak hogy csalafintasága ki ne derüljön. Mrs. Clackettet például a végtelenségig becézgeti, nevét számtalanszor átkölti, néha kedvesen, máskor ironikusan. Így lesz a házvezetőnőből Mrs. Krokett, Makett, Kokett, Csökött, Kopott, Repedt satöbbi. Mohácsi ugyanazt a poént süti el újra és újra. A nevek azonban ötletesek és mindig jó pillanatban hangzanak el, ezért a tizedik, de még a huszonharmadik alkalommal is képesek nevetést kicsalni a nézőből.
A nevek változatosak, izgalmasak, viselőjük kevésbé. A Lőrincz Ágnes Bellája által játszott Mrs. Clackett sorozat- és szardíniafüggő. Bella figurája itt elsősorban nem önmagában, hanem Mrs. Clackett szempontjából fontos. A színésznő és Márton civakodása miatt a bemutató és vele együtt Mrs. Clackett közel kerül ahhoz, hogy egyáltalán ne is jöjjön létre. A premier utáni másfél év alatt pedig Bellából alkoholista, így Mrs. Clackettből Mrs. Smirnoff, azaz részeges házvezetőnő lesz.
A Lőrincz Ágnes játszotta két figura szimbiózisához hasonló egymásrahatás figyelhető meg Czintos József Czirjákja és az általa megformált Betörő között is. Czirják mindenekelőtt alkoholfüggő. Olyan szoros barátságot kötött az italokkal, hogy az előadás második felvonásában, a Szopottgombóc premierje alatt szakadatlanul egy üveg pálinka után szaladgál. Alkoholcentrikussága rányomja bélyegét színészi munkájára is: elalszik próba közben, iszik premier alatt és gyakran elfelejti a szövegét. Ezen a súgó, Beke Ági (Gál Ágnes) sem tud segíteni, mert Czirják nagyothalló is. A Mohácsi István fordította-formálta szöveg a félrehallások terén is lenyűgöző. A félresikerült súgások egyik legszebb példája, amikor a „Bizony nem könnyű hozzászokni a nyugdíjhoz” mondatból „Iszonyú szörnyű tortát lopni a pudinghoz” lesz. Mohácsi István szövege és Czintos játéka közösen elhitetik, hogy ezt tényleg félre lehet így érteni. Czirják pálinkaszeretete és nagyothallása ily módon közvetlenül meghatározza a Betörő figuráját is. A rabló így egy bohóságokat beszélő, sopánkodó, siránkozó öregemberré lesz, akin mosolyogni lehet, de komolyan venni őt képtelenség.
Czirják és a Betörő kölcsönhatásával szemben Vencz Stella Zitája és Vickije egymástól távol eső utakon jár, akárcsak Némethy Zsuzsa Hannája és Flaviája. A Vencz Stella játszotta mindkét nőt elsősorban a férfiakhoz fűződő viszony határozza meg. Alapvető különbség közöttük, hogy Zita esetében szerelemről beszélhetünk, Vicki azonban csak egy rövid és velős együttlét után áhítozik. Zita érzékeny, Vicki felszínes. Vencz Stella élesen elválasztja egymástól a két figurát. Mindvégig sikerül egyensúlyt tartania közöttük, így egyikük sem nyomja el a másikat.
Némethy Zsuzsa esetében Flavia sokkal hangsúlyosabb, mint Hanna. Ennek oka elsősorban az, hogy a férjével titokban hazalopódzkodó Flavia játékos, színes, mókás, míg Hanna idegesítően minden lében kanál. Flaviának már a puszta jelenlététől dől a közönség a röhögéstől: se nem hall, se nem lát, hurcolja maga után a citromfát és csak énekli, hogy All you need is love, paparararam, titkos szerelmeskedésre készülvén férjével.
Nagy Orbán meglehetősen balfék Philipet játszik, aki mindent mindennel összeragaszt, de főként saját magát az adóhivatali felszólítással. Majd naivan elhiszi Flaviának, hogy a fürdőszobában található halálfejes zöld üveg megold mindent. Az ügyefogyottság a közös a Nagy Orbán játszta két figurában. Feriként gyakran nem érti, mi miért történik a színpadon. Feri lelkes színész, de sok mindenben nincs otthon: nyílászárókban, kézipoggyászban, cselekményben, szavakban. Emiatt gyakran kérdez butaságokat, amitől a rendező, Artúr elveszíti a fejét.
Sok minden hibádzik ezzel a társulattal, mégis a legkevésbé kedvelhető figura Artúr, a rendező. Magánemberként lator, hiszen két kollégájának, Zitának és Szilvinek (Varga Andrea) is csapja a szelet. Rendezőként pedig felszínes és türelmetlen. Felületessége már a színházról való gondolkodásmódjában tetten érhető. A színész bejön, elmondja, kimegy. Artúr szerint ez a bohózat. Ez a színház. Sőt, ez az élet is. Ezért történhet meg, hogy alig döcögő Szopottgombócot rendez, amely már a bemutató előtt készül csődöt mondani. István István ingerült gesztusokkal, nyugtalan fel-alá járkálással Artúr idegbajközeli állapotát hangsúlyozza, aki minden érzéketlensége ellenére azért az utolsó percig hisz abban, hogy meg fog születni és gurulni fog a Szopottgombóc, a hibáival együtt is. A kitartás, a tűrés sokkal mélyebb formája jellemzi Artúr kedvesét, segédjét, a kis Surányi Szilvit. Varga Andrea Szilvije alázatos, szerelmes és törékeny. Ugráltatják, kávét főzetnek vele, hol az ügyelőt, hol Czirjákot mint Betörőt kénytelen helyettesíteni. Az őt körülvevő káosz, felszínesség és hisztéria közepette Szilvi sorsát olykor igazán tragikusnak érezzük.
Mohácsi előadásának egyik nagy erénye, hogy az egészen kicsi szerepek is aprólékosan kidolgozottak. A háttéremberek nem mosódnak össze, mert mindegyikük sajátos színeket kapott. Róbert Gábor kissé bohócos ügyelőt játszik. Két körrel mindig lemarad a többiektől, és abban sem biztos, melyik világon van. Nagy Antal kellékese kétbalkezes. A kard, amit egyébként fölöslegesen tart magánál, mindig kiesik a kezéből és a legváratlanabb pillanatokban vérfagyasztóan beleáll a színpadba. A frusztrált súgó, Beke Ági a színpadtól való irtóztató félelmével kénytelen együtt élni. Sírógörcsöt kap, mert egy pillanatra bugyiban kell beugrania az előadásba Zita helyett, s még tapsrendkor sem akar színpadra lépni. Gál Ágnes sajnos félrecsúszik a figura felépítésében: minden gesztusra fölöslegesen rátesz két lapáttal. Így elveszíti azt az iróniával, enyhe teatralitással fűszerezett természetességet, amely a Veszett fejsze sajátja.
Ez hiányzik az előadás utolsó jelenetéből is, amelyben a szatmári társulat színészei civilekként üldögélnek a színpad különböző pontjain és mesélnek a nézőknek. Elmondják, hogy egy előadásban természetesen soha nincs ennyi hiba. Most csak viccesek akartak lenni. De beszélnek arról is, hogy hibák esetén mindenki eszeveszetten gürcöl azért, hogy az előadás menjen tovább. A színészek nem találják a helyüket ebben a jelenetben, de ez a néhány pillanat mégis fontos. Ez a jelenet erősíti fel az előadás komolyan vehető rétegét. Itt is azt az elhivatottságot és színházszeretetet láthatjuk, amelyről Márton beszél az előadás elején. Márton replikája néhány mondatban összefoglalja az idei szatmári évadot. A színészeknek tizenkét bemutatót kell legyúrniuk s a román szekcióval osztozkodva a színpadon, egy dohos lyukban próbálniuk. A POSZT-ról nem is álmodnak, max. Kisvárdában reménykednek. A színészeknek valóban irgalmatlan tempót diktált ez az évad, az eredmény azonban nem maradt el. Azon túl, hogy a szatmári társulat a Veszett fejszével részt vesz a POSZT-on, a legfontosabb, amit Márton is hangsúlyoz: a Harag György Társulat ebben az évadban igazi színházat kezdett játszani.
MÁRTON IMOLA
