A szentendrei MűvészetMalom zsúfolt nézőterén ülő sokaságból kevesen és keveset. Még mi sem láttuk, sem személyesen, sem a híradóban, nem olvastuk egyetlen sorát sem, akik pedig ahhoz a nemzedékhez tartozunk, amely megélte Brezsnyev regnálását, a világ szeme láttára végbement kínos testi-szellemi összeomlását, és előszeretettel mesélte a kajánnál kajánabb, hazai és import Brezsnyev-vicceket. De arról, hogy ennek az érmektől csörgő gólemnek lett volna egy rajongásig szeretett, elkényeztetett, lenézett, elzüllött leánya, alig hallottunk. Őt Csákányi Eszternek kellett közénk invitálni, legalább egy estére. Csákányi Eszter megmintázta, életre keltette – nem a szobrát, a portréját, hanem azt az ezerarcú, szerencsétlen szörnyeteget, aki Galina lehetett, vagy talán csak lehetett volna, ha tükörben látjuk és nem rivaldafényben.
Ki kicsoda a Malomban?
A darab „ismeretlen” szerzőjéről még annyit sem tudtunk, mint hőséről. A világhálóról derült ki, hogy az 1976-ban született szlovák író dramaturgiát és rendezést tanult a pozsonyi egyetemen, ahol ma drámai szövegek elemzésére okítja a holnap színházi embereit. Első novelláskötetének megjelenése (2001) óta számos darabját és még több adaptációját játsszák a Szlovák Nemzeti Színházban, amelynek dramaturgja. Legnagyobb sikerét A vörös hercegnővel aratta. Bennünket talán még ez a szokványos cím is tévútra vezetett volna. Szemünk előtt a vörös grófnő, Károlyi Katinka szerepében remeklő Básti Juli jelent volna meg. Magyarázni sem kell, mennyivel furább, frappánsabb cégér ez az oroszból rontott-magyarított, blikkfangos Dolcsaja vita.
Amelynek szentendrei rendezőjéről, Ardai Petráról ugyancsak keveset hallottunk a premierig. Pedig a magyar-holland identitású, Amszterdamban úgymond „mozgásszínésznek” készülő művészjelölt, az általa létrehozott Space Színház formáció megalapítása óta többször is sikeresen mutatkozott be Budapesten. A Keleti pályaudvaron helyszínre lelt Holland cunami az előítéletek elleni harc jegyében született, az Emlékmű a jelennek 1956-ra utalt. Talán nem is egészen véletlen, hogy Csákányi Eszter alkalmilag, beugróként még dolgozott is a hazai világra nyitott fiatal rendezővel.
A harmadik „ismeretlen”, akinek kulcsszerepe volt a szentendrei bemutató létrejöttében, D. Szabó László, Szlovákiában élő újságíró, fordító, aki ajánlotta és „házhoz szállította” Csákányi Eszternek a szöveget, a szerepet. De hogy a Brezsnyev lányáról szerkesztett dokumentumdarabból ilyen hatásos irodalmi mű született, az a szöveg felfrissítésére, aktualizálására vállalkozó Parti Nagy Lajos érdeme. Már korábban, az általa megálmodott A hét asszonya című monológsorozat lenyűgözött nézőiként is eljátszottunk a gondolattal, hogy vajon Parti Nagy tud ilyen tökéletesen „Csákányiul”, vagy Csákányihoz áll ennyire közel Parti Nagy stilizált, remekberontott nyelve. Feltehetően az az igazság, amivel az író – teljes joggal – hivalkodik, hogy ő minden mondatát rá merné bízni a színésznőre, már csak azért is, mert Csákányi színészete és az ő „írászata” (P. N. L. megfogalmazása) között nagyon erős áthallásokat érez. Ezzel a belső rokonsággal (is) magyarázza, hogy már munka közben folyamatosan Csákányi Eszter hangján hallotta saját mondatait.
Mitől friss a tavalyi hó?
A Galina Brezsnyeva életéről komponált darab kerettörténete egy a BBC készítette dokumentumfilm születésére utal. Jellemző és leleplező a beharangozott filmsorozat plakáton hirdetett címe: Hol van már a tavalyi hó?. Ki emlékszik már Brezsnyevre, Brezsnyevára és a korra, amelyben a privilegizáltak dőzsölése a kevesek számára eltakarta a nép nyomorát? Ki emlékszik a feje tetejére fordított értékrendre, a vezéri csókokra, az érmektől csörgő diktátor leplezhetetlen szenilitására? A budapesti Gödörben készített és a színpadi képernyőkre vetített interjú a felejtés fesztiválja: a kérdezett pesti fiatalok tudatlansága olyan elképesztő, hogy már inkább mulatságosnak érezzük. Siránkozni az ismeretek hiányán kivételesen azért sem érdemes, mert a felidézett tényanyag, Galina Brezsnyeva eseménydús élete egyáltalán nem fontos, és nem is igazán érdekes. Legfőképpen pedig nem éppen tanulságos. A nagy vezér árnyékában nem lett belőle – apja óhajtása szerint – sem külügyminiszter, sem nagykövet, luxusban tobzódó féltehetségként próbálgatta a művészeteket, de legfőképpen a férfiakat. Tartalmatlanul álmodozott, és ostobán lázadt. Így aztán élete alkonyáig megmaradt fehérmájú szeretőnek és boldogtalan feleségnek, aki főként pezsgővel, vodkával és kaviárral vigasztalódott, mindaddig, amíg végleg talajt vesztve bele nem hullott az alkoholizmus és a szenilitás gödrébe. Még bohócnak sem vált be, és a kétes úton szerzett fényes brillek is csak bajt hoztak rá.
Az életrajzi tényeket – amelyek hátterében azért végig ott kanyarog a történelem – a színpadon kiegészíti, kikerekíti az írói fikció. Méghozzá annyi leleménnyel, hogy Galina sorsát egy-két kritikus Tennessee Williams hősnőinek vergődéséhez hasonlította.
Csákányi Eszter számára a privilegizált teremtés széteső jelleme voltaképpen csak alkalom arra, hogy szembenézzen a nagy ember árnyékában vergődő kisember szorongásával, a kisszerű családi konfliktusokkal, és ezenközben végigjárja az öregedés, az emberi széthullás pokolra vezető útját. Elhízott figurája, esendő eleganciája már akkor adalék az öregedés látleletéhez, amikor a vele készülő interjú reményében, várakozásteljes kivagyisággal lép a színpadra. De a hanyatlás perceit és óráit szerves egységbe foglaló kórtörténet ábrázolása mégis maga a folyamatos változás. Galina nem tud olyan szánalmas lenni, hogy ne érezzük mögötte az elvesztett, talmi édes élet utáni vágyat. A celebrangról is lecsúszott sztár csüggesztő emlékei sorolásakor fel-felvillan az önvádnál is fájdalmasabb bosszúvágy.
Parti Nagy egy írásában eleven kaleidoszkópnak nevezte a színésznő arcát, amelynek lényege a mindenkori, meghökkentő változékonyság. Ezúttal a villanásokra töredezett, a szélsőséges átváltozás egy összefüggő folyamat része: a diktátor megkeseredett, széthullott lánya a szemünk láttára veszti el a tenni vágyás, a szerelemre való készség és képesség maradékát. Az átalakulás egyirányú, mégsem teljesen egyértelmű. Amikor a nyílt színen is gyorsan öregedő asszony a nőiségét felőrlő fizikai folyamat következtében a gödör peremére ér, de egy pillanatra még felvillan benne a hódítás képességének vagy talán csak akarásának utolsó szikrája: nemcsak szánalmas, de komikus is. És mégsem lehetetlen, hogy Oleg, a húszas évei végén járó show-man váratlanul áldozatul eshet az asszony csillapíthatatlan vágyainak. Van az emlékeinél időző Galinának egy kurta jelenete, amelyben Rajkinnak az emberi élet mulandóságát összegező jegyeit és jelzéseit foglalja keretbe: az arc, a kéz, a test üzenete költészet és szavakba nem gyömöszölhető filozófia.
Az ilyen pillanatokért, az ilyen alakításért érdemes életre kelteni még egy felejthető halottat is: örök emberi vereségek, fájdalmak képviselőjeként a szovjet édes életben elnyomorodott vörös hercegnő, Csákányi Eszternek hála, néhány estére mégis halhatatlanná nőtt.
FÖLDES ANNA
