Arany János, Jókai Mór és Kemény Zsigmond is tagja volt annak az akadémiai bírálóbizottságnak, amely Madách jeligésen benyújtott mûvét, a közvetlenül Az ember tragédiája elkészülte után íródott Mózest (1861) a "dramatizált eposz" bélyeggel sújtotta, s kizárta a jutalmazásból. Könyvdrámának, a színre vihetõség szempontjából méltatlan másoderesztésnek tartották az irodalomtudomány ortodox esztétái, egészen az újabb idõkig. A Madách válogatott mûveinek 1989-ben megjelent kiadásához fûzött tanulmányban fogalmazódik meg elõször: az életmû gerincét a Tragédia és a Mózes együtt rajzolta ki (szerkesztette: Horváth Károly-Kerényi Ferenc). Az 1880-as kolozsvári bemutató a filoszokat igazolta. Az 1925-ös pesti (Nemzeti Színház) elõadást Abonyi Géza (Mózes) és Jászai Mari (Jókhebéd) fellépése sem tudta megmenteni. A mû sorsfordulatát az 1967-es esztendõ hozta el. A veszprémi színház megbízásából Keresztury Dezsõ restaurációt végzett a szövegen. A túlzó archaizmusokat finomította: veretes, de modern mondatokat alkotott. Az eredetileg ötfelvonásos tragédiát két, öt-öt képbõl álló felvonásra osztotta. Megváltoztatta a jelenethangsúlyokat. A jótékony beavatkozás eredményeképpen - Turián György rendezésében - harmincnyolc elõadást ért meg a darab, s ezt a verziót vette át Marton Endre is a Nemzetiben. A címszerepet Sinkovits Imre - az 1986-os felújítással együtt - több mint négyszázötvenszer játszotta.

A restauráció egyik erénye az allúziók érvénykörének tágítása volt. A cselekményt Madách a Biblia Mózes 2., 4. és 5. könyvéből merítette. A származására ráébredő, majd a Jahvétól kapott küldetést elfogadó próféta vezetésével elindulnak az egyiptomi fáraó elnyomásától gyötört zsidók új hazájuk, a "tejjel-mézzel folyó" Kánaán felé. A hosszú, eredménytelen bolyongás után Mózes negyven napra elvonul, hogy Jehovától megszerezze a Tízparancsolat kőtábláit. Ez idő alatt Izrael népe fellázad. Elfordul egyetlen Istenétől, s leborul az Aranyborjú előtt. Mózes Józsué és a levita törzs segítségével kíméletlenül leszámol a megtévedettekkel. Csak a moabiták támadása vet véget az öldöklésnek. Eljutnak Kánaánhoz, ám a kiküldött kémek jelentése visszariasztja a többséget a harctól. Abiram és Dátán nyíltan fellázad Mózes ellen. A csalódott Jehova kiirtaná mind a választott népet, Mózes könyörgésére azonban megenyhül: csak annak a nemzedéknek kell elpusztulnia, amelyikkel együtt hagyta el Egyiptomot. Újabb negyvenéves vándorlás következik, mire a nép ismét Kánaán földjéhez ér. Mózes ekkor átadja a vezérséget Józsuénak, és elvonul a Nébó hegyére meghalni. A hegyről még látja az Ígéret földjét, de Jerikó ostroma és a Kánaán meghódítása már a Józsué vezette új nemzedékre vár. 1966-ban, a szövegrestauráció idején zajlott az 56-os események tízéves évfordulójának elhallgatása. Sinkovits-Mózes azt hirdette: "igen, lehet olyan nagy az elnyomás, az embernek fel kell emelnie a fejét, és meg kell próbálnia a szabadulást". Ahol Madách azt írta: "zsidók", ő azt mondta: "népem"; ami a költőnél: "Izrael", az a színésznél: "hazám". Túl a szócseréken, a jelenetek súlyozása is az egyetemes szabadságvágy irányába fordította az osztrák-magyar szembenállásra kihegyezett alapcselekmény sugarát.

Csiszár Imre rendezése a Keresztury-verzióra támaszkodik. Miskolcon az első jelenetbeli trónterem az előszínpad alól emelkedik ki. A trón tövében egy rabszolga hatalmas pálmaággal űzi a legyeket az elérhetetlen magasságban ülő fáraó homloka elől. A Mózes bemutatására jelentkező főpapot és kíséretét nincs, aki legyezné. Ezért ők reflexből elindítanak, és nagy hirtelen visszafognak olykor egy-egy hessegető mozdulatot. Mindnyájan, kivéve az üdvözült ábrázatú, jövőjére guvadó tanítványt. Gáspár Tibor gyalogszfinx. E karakteresre világított, üveges bámulat az epilógusban tér vissza majd. Az agg Mózes, búcsúzkodóban, az immár karnyújtásnyira fekvő jövőt, a szem hályogburkán átszüremlő Kánaán-víziót közvetíti felénk. E tekintetből csupán a kinyújtandó kar szükséges hosszát nem lehet kiszámítani. A két nézés eszmei keretbe foglalja a játékot. 2004-et írunk: Jerikó bevéve, az oroszok kimentek: mégis, most hány méter Kánaán?

Értsük másként a főpapi kíséret légyűző mozdulatát! Talán Mózes szavai váltanak ki egyezményes jeleket? Visszafelé következtetve az utóbbi magyarázatra hajlunk. Csiszár prófétája skizofrén. Az égő csipkebokor mellett Gáspár szólítja meg Jehovaként Gáspárt, s a dialógusuk mindvégig kettejük közt marad. Az optimalistává "megvilágosult" személyiség akaratának terjeszkedési folyamatát (expanzióját) rögzíti az előadás, a népétől mind több lemondást, áldozatot, fegyelmet és erkölcsöt követelő próféta viselkedésének változásaiban. A hasadással tisztult tudat kristályszerkezetű szimbólumokat tárol. Az eminens tanítvány csodálatos elme. Képzelt egyiptomiként imponálóan fogalmazza meg a zsidóság beolvasztásának vagy felszámolásának diktátumát. Lenyűgözi a fáraót, ám utóbb, dicsősége teljében, kettesben marad a dajkájának hitt Jókhebéddel. Az asszony elérkezettnek látja az időt, hogy felfedje titkát: ő - Áron anyja - szülte Mózest. Meg kell ismernie a zsidók szenvedéseit, és fel kell szabadítania a népet - tűzi célul az anya, Máhr Ági, a fogantatásban keletkezett gyermeki adósság kérlelhetetlen behajtója. Az egyetlen találkozásuk kisugárzása elegendő, hogy Áron rá tudja bírni Mózest: hagyja ott családját, s álljon a zsidók élére. Elég lesz visszautalni később az anyaképre, s nyomban távozik Mózes lelkéből a csüggedt tolerancia. Halált hirdet: vesszen, aki eltévesztette a célt. A másik, felnövesztett nőszimbólum: a meggyaláztatása szégyenétől megháborodott Mirjam (Áron leánya, Húr jegyese), akinek sorsa miatt Mózes gyilkossággal vett elégtételt. Káini tett volt, mondanánk, ha nem sejtenénk ihletettséget (az autonóm akarat reakciója) a mozdulat hirtelensége mögött. Mirjam szerepében Németi Gyöngyi kinetikus festmény: a forradalmár nő. Túlélő mártírként követi a karavánt, s tébollyal/szeszéllyel bujtogat. A harmadik nőtípus, a madáchi Éva-alapmodell: a meghitt családi fészek projektjét kínáló és a gyermekáldással zsaroló asszony. A szent eszme oltárán könnyeden feláldozható, elhagyandó teher. Cippóra (Jethro leánya), Mózes neje sorsán keresztül lehet bemutatni az önjáró tudat másik stigmáját: az érzéketlenül perifériára szorított privát erkölcsiséget: az előzményviszony és következménykép nélküli cselekvést. Varga Andrea, ura küldetése áldozataként, jelesen választja meg az arányt a kéjre való alkalmasság, és az eldobnivalóság attribútumai között, s fesztelen hordja a nem belátó engedelmesség köpönyegét. A negyedik nőfajta a vakszerelemre gyújtó nő. Amra, Józsué foglya moabita leány. Mózes eltiltja tőle (a női nemtől általában) az utódául kiszemelt ifjút. Jancsó Dóra egzotikus termékenységi minimálbalettet mutat be: a sejtelmes szörnyeteg kísértő táncát. Testet ölt ebben mindaz a borzalom, ami Madáchot környékezte, ha asszonyt kellett a drámacselekménybe szőnie.

A Mózest egyhősű darabnak tartják: a miskolci rendezés árnyalja ezt a képet. A Csiszár-féle artikulációban markánsan megjelennek a Mózes programjával szemben fellépő, a nép szenvedését sokalló, a visszafordulást és a fáraó megkövetését szorgalmazó reálpolitikusok. Abiram és Dátán igazsága - a szöveg tartalmához képest - felerősödik. A megkövezési hangulatba került tömeg élén Szegedi Dezső (Abiram) különösen meggyőző alakítást nyújt. A többiek rezonőrök - moderátorok. Kivétel a cselekmény folyamán felcseperedő, s végül utóddá előlépő Józsué lenne. Janicsek Péter játssza. Hálátlan utópiaszerep. Dosztojevszkij sem tudta igazán megoldani a színjó mintapéldányának tervezett Aljosa Karamazov életre keltését, el is vetette a trilógiának szánt regény önállóan róla szóló fejezetének gondolatát. Józsué figurája suta.

A mélydráma íve kevésbé a reálpolitikusok és Mózes, inkább Izrael népe s az ő prófétája között feszül. Csiszár remek pedagógiai érzékkel találta meg Gáspár Tibor számára a szerepet; abban az életkorban s a színészi érettség azon fokán, amikor a Mózes-figura hitelessé tételére - az ifjonti lobogástól az elhivatott személy kegyetlenségén át az aggkor bölcsült derűjéig - a teljes árnyalatkészlet birtokában van. Az eleve üdvözültség arcfényváltozatait precíz szinkronban tartja a mozdulatok nehezedésével. A duplatudattal élő ember szüntelen kettős kommunikációját - a Jehova-énje akaratát kifelé közvetítő, és a próféta-én cselekvési (küldetési) kudarcait befelé igazoló beszédet - kizökkenések nélkül oldja meg. Hosszú epilógusa végén, amint a halál ösvényére lép, mintha kérdést hagyna ránk: az ember személyes élethossza vajon mennyi reménykedési idővel terhelhető?

A kérdésre valamivel korábban már lepereg a válasz a szemünk előtt. Az epilógust megelőző, záró tömegjelenet: inverz haláltánc. Az élénk és kontrasztos sivatagfényességben, balról a színpadra kanyarodik a zsidók sora. Középen levetik, gúlába halmozzák ősortodox, fekete kaftánjukat, s az alóla kibukkanó, életszínűen harsány, tehát harmonikus színorgiát alkotó jelmezegyüttesben vonulnak tovább. Izrael népe átöltözködik: mediterrán/karneváli pompára vált: az élet megélni való voltát előrehagyatékozza a rendező.

Hosszú utat jár be, amíg idáig elérkezik a tömeg. Szenved, lelkesül, örvend, megtéved, átkoz, csügged és kétkedik. A tömegpszichózis folyamatábráját a kinetikus testszobrászat és a torokkari összhangzat (ének- és indulathangok kórusa) élményi együttese révén alkotja meg a rendező. A Mózessel szembeni lázadás lappangó fázisától a vulkánküszöbig terjedő, s a kritikus ponton megtorpanó csoportok dinamikája, vagy a visszahőkölt nép tablói: a teljes színház (= totális) arzenálját mozgósítják, akár a nép magánszabadságharcát manifesztáló Aranyborjú-ünnep bacchanáliája. Már a trónterembeli előjátékhoz megszólaltatott nyitány is a vészteljes szimbiózis klímáját sugárzó tartozék. Selmeczi György arameus minimálkompozíciója valami doromboló/dübörgő mélyvinnyogás: gyökérzene. E startélményre következnek a dekonstruált szimbólumok (működő térpiktogram, üzemelő ikon): a gigantikusra torzított talapzattrón, a fémvázas, de lángoló csipkebokor, az aranyszínre kasírozott aranyborjú. A posztmodern ihletésű kifejezésmód ugyanakkor a hagyományszerű elmeanatómiai realizmust (stílusirány) termékenyíti, s a kettő összegződéséből keveredik ki egy titokzatos mikrohullám, amely a nézőt belevibrálja Mózes tudatáramába. Ron Howard e stílusban készült alapművére, az Egy csodálatos elmére hivatkozom. Hasonlóan a filmhez, egy bizonyos ponton Csiszárnál is elveszítjük a megtalálni vélt fonalat. Melyik volt a zseniális ember első tévképzete? Mikor következett be a tudathasadás? Csakugyan az égő csipkebokornál? Netán a hős hasadt tudattal született? Talán a trón lábánál a megdicsőült ifjú egy pillanatra elveszítette az eszméletét, s azon pillanat alatt - Mózes próféta képében - végigálmodta a zsidóság történelmét? Az ember tragédiája Ádámja köszönne ránk?

A talányteremtés érdekében jelentékeny alkotóerőket hívott társul a rendező. A maga tervezte játékteret a Szakács Györgyi által megálmodott jelmezek formálják díszletté. A kinetikus képzőművészeti élményteremtésben Kozma Attila és Veres Attila lehetett a közreműködő. A nagy formátumú rendezők pályáján a forradalmakat kudarcok, a kudarcokat emelkedők, az emelkedőket apályok s újabb forradalmak követik. E spirálon periodikusan jelentkeznek a szintézis kegyelmi pillanatai. Úgy gondolom, Csiszár a Mózessel ilyen ponthoz érkezett. Az élményt az 1983-as Peer Gynt-emlékemhez tudom hasonlítani.

BALOGH TIBOR