Ambiciózusan igényességre, nagy ívű programra törekvően, s a széleskörűen értelmezett színházi oktatást is megvalósítva mutatkozik meg a Békés Megyei Jókai Színház az elmúlt néhány évben. Színpadtechnikailag megújulva, más tereket is játékra mozgósítva a repertoár is követi ezt a dinamizmust.  Fiatal, de már Németországban és Magyarországon is több helyen dolgozott s Békéscsabán a Stuart Máriát színre vitt, Frankfurtban tanult, Bécsben élő rendezőnő, Szalma Dorotty kapta feladatul, hogy az operát kóstolgattassa a békéscsabai és környékbeli gyerekekkel. Tudjuk, hogy erre „van igény”, és a bábszínpadok vagy éppen Ingmar Bergman óta akár a film is segíthet a gyerek és az opera, a gyerek és Mozart közti távolság csökkentésében. Szalma Dorotty műfajilag talán mesemusicalt kreált, megtartotta dallamalapként a mozarti remekművet, és egy egyszerűbb, pop-rock dinamikára tette át, a zenei vezető Gulyás Levente átiratának és Zalán Tibor dramaturgiai munkájának segítségével. Meglehetősen nagy kihívás, hiszen operarendezőként Szalma többek között a Don Giovannit is színpadra állította, nem lehet tehát azt hinni, hogy nem vérezhetett a szíve. Akár a bátorság, akár a kompromisszumkészség, akár a pedagógiai furor vezette is most, a szándék nem ördögtől való. Még nagyobb kihívást (és talán megfizethetetlen anyagi áldozatot) az jelenthetett volna, ha egy élő – akár kisebb – zenekar játssza-demonstrálja az eredeti zenét. Éppen Mozart az, aki – maga is alig felnőve – könnyedséggel lopja be a komoly varázslatokat a kisiskolás kobakokba. Gulyás Levente jó színpadi zenész, mégis, valami elvész, talán az a megfoghatatlan finomság és érzéki, tapintható gyönyör, ami a lélekbe szűrődik – hiszen itt a gyerek az ütemes dumm-dumm stílusban kapja meg a melódiákat. Slágernek sláger az operasláger is, és Mozart ad ehhez muníciót. De időtállóbb matériából, rétegzettebben, rafináltabban. A valódi, vérbő opera szerencsére mégis megjelenik a színpadon: Sarastro és az Éj királynője nagyáriáit három kiváló operaénekes, Fábry Gabriella és Gábor Géza (a másik szereposztásban Altorjay Tamás) énekli. Ez valódi újdonság, és tényleg meghökkenti a megcélzott 8–10 éves korosztályt. (Előtte „rockzene a dzsungelban” szavakkal kommentálta szemüveges, harmadik osztályos nézőtársam a helyzetet.) Ez a koncepció belesimul abba a háromosztatú gondolkodásba (és a háromszög képi szimbolikájába is), amelyre épül a játék. Tamino és Pamina két helyes, rokonszenves, mai fiatal. Talán Tamino csak álmodja az egész történést maga is. Gulyás Attila alakban teljesen passzol, s éneklésben is majdnem hibátlan ebben a szép, naiv, merész hercegfiúszerepben. Gubik Petra kicsit elveszettebbnek tűnik Taminaként, hiába húz hangsúlyosan bakancsot, ő sem vág neki, hogy a mesét, Schikaneder alapsztoriját, a saját, szüleihez való viszonyát érdemben, azaz dramaturgiailag tisztázza. De nem dolga, hiszen, mint általában a nagy művek, egy kis ködösségért A varázsfuvola cselekménye sem megy a szomszédba, újraírt librettóval sem. Mozart zenéje tisztázza azt úgyis, ami egyébként elnagyolt. Az Éj világa a fekete, denevérszárnyú királynővel hagyományosabb (három hölgye neonzöld rovarként tüsténkedik), de a gyerekszínházi miliő ellentétül nem szabadkőműves égi műhelyt, zárt varázslótársaságot kap, hanem harsogó állatvilágot. Ez a határozott választás a metszésvonal: a Rousseau-festmény, a színes dzsungelvilág három mozgó-forgó hasábra préselve adja meg az alaptónust (díszlettervező: Mira János). Nyitányként pedig a színen átvonuló zsiráf. Innentől egy másik értelmezési szint indul el: Tamino az állatok fogságából szabadítja ki Paminát. Ez a világ nem lehet félelmetes, hiszen nyúl, víziló és malac alkotja a szabadkőműves papi triót, a legyeskedő Monostatos pedig – hiába tűnik úgy minden korosztály nézőpontjából, hogy megerőszakolni készül Paminát – csupán egy légy, nem több, és Pamina tényleg nem fél tőle. Csak az anyjától fél, de hát attól joggal. Az állatvilág mindenképp szerethető, tehát sem nagy próbatétel, sem igazi veszedelem nem származik ebből a furcsa lányrablásból. Nagyon színes jelmezek, tárgyötletek és technikák, valamint eltúlzott, ironizáló maszkok keverednek ki ebből a világból, melyet látható élvezettel alkotott meg Rátkai Erzsébet. A kék furulyából is méretes hurkakígyó lesz. (És volt is a kezdőképben.) Papageno feltupírozott arapapagáj és tarajos rocker, vadítóan vörös csizmában. Hogy félig ember, félig madár, gyarló és fegyelmezetlen: ennyi felsejlik. Csomós Lajos Vikidál Gyulá-san nyomja le a számokat, és osztatlan sikert arat. Papagena is ijesztően rút, elaggott madárcsőrös némberként érkezik, s lesz belőle tizennyolc éves lenge lány. Kara Tündének mindezt természetesen elhisszük. És el kell hangoznia a pa-pa-papagénó–pa-pa-papagénás duettnek is valahogyan. Sarastro maszkja és alakja egy gorilla alfahímé. Valljuk be, hogy ettől azért mindenkinek eláll a szava. Nem csak a képlékeny fekete, hiperrealista (idősebbeknek A majmok bolygója című klasszikus filmet is megidéző) maszk miatt. Hanem úgy egyáltalán. Hogy egy majom az apja Paminának? Ez első ránézésre mellbevágóan erős kép, és nehezen elhelyezhető. Aki látta a budapesti állatkert gorillacsaládját és Golót, az apát, az tudja, milyen komoly, filozofikus, súlyos egyéniségről lehet szó. (Én ennél a gorillánál komolyabb embert még nem láttam.) De mi van azokkal, akik nem látták ezt az elmélyült és bonyolult családi képet? Mindenesetre Szalma Dorotty mintha szintén erre alapozna. Méltósága és nyomatéka van megjelenésnek, hangnak, képnek: az abszurditáson túl. Így építkezik tehát a rendezés, bevetve és belógatva még fentről, fejjel lefelé egy nagyon dekoratív denevért is, dramaturgiailag indokolt helyeken. Megérthető ez a leosztás abban a kényszerhelyzetben, melyben igen nehéz elmagyarázni, kik is Sarastróék, és miért van háromszög a nyakukban, és miért áll a záróképben neonból is egy nagy háromszög. Egyszerűbb, ha állatkerti állatokként vagy mesekönyv-illusztrációként tekintünk az operai próbatétel világára. Így viszont az ember–állat kettősség nem elegendő a két emberen túli hatalom megmérkőzésének elképzeléséhez. Lejjebb szállítja azt a szintet, amit meg kell ugrania a gyereknézőnek, pedig lehet, hogy másként is megugorná. A zene is lejjebb van srófolva: ez is egy a mozaikos, hézagos, de elevenen vibráló és harsányan tobzódó színes forgatagos gyermekműsorból; ami látványként és élményként jön le: nem válik operai beavatássá, egy hercegfiús mese marad. Ez sem baj, csak az a pszichikai állapot, mely A varázsfuvola címmel megképződik, nem jön létre. Abban persze lehet bizakodni, hogy a fő, dúdolható motívumokat később felismerik majd, ha viszonthallják, de a zenei történetmesélés s az emberi hang és a hangszerek találkozásának csodáján még innen vannak e mostani gyereknézők. A mesét, mint megtudtam, már a tanítónénikkel tisztázták, ahhoz képest voltak kicsit meglepődve az állatokon. De hátha látják, meghallgatják Saint-Saëns-tól Az állatok farsangját vagy Prokofjevtől a Péter és a farkast is. 

 

35 Csörte - BekescsabaGulyás Attila és Kata Tünde (fotó: Nyári A./A-Team)

 

A másik előadás, a Csörte is rendhagyó, lokálisan mindenképp. Az Ibsen-ház stúdiószínpada most pástot képez, középen az „álomvilág” játszóhelye, egyik oldalon kocsmabelső, a másik oldalon szerény vidéki ház szerény szobácskája. Szinte a Portugál című, sokfelé játszott Egressy Zoltán-darab falusi presszó-kocsma ivójának tíz-tizenöt évvel ezelőtti aktualitású berendezésébe látszik tévedni a néző. Amúgy is teljesen portugálos a miliő, lecsúszott, reménytelen, isten háta mögötti vidékbe kéne beköltöznie az életnek, a kihívásnak, a nagyvilágnak. Brestyánszki Boros Rozália, szabadkai dramaturg, színműíró még 2010-ben, a Magyar Drámaíró Verseny játékán, az egy újsághír feldolgozása egy éjszaka alatt próbatétele alkalmával írta a darab vázát. (Ez a szerencsétlen című újságcikk az indokolatlanul magas internetszámla tulajdonosa és a szolgáltató közti vitáról tudósított, s erre alapult Brestyánszki dramolettje, melyen tovább dolgoztak, s kétfelvonásos játékká tették a békéscsabaiak, Fekete Péter rendezésében.) Ismerős tehát, és nem csupán az életből, hanem a színpadról is ez a világ. Most nem az – egyre anakronisztikusabb – elvágyódás a téma, hanem a megoldás egy torz kísérlete, valamint az új, elektronikus kütyük és a köztük tébláboló, elvesző ember világa. A közeljövőben nyilvánvalóan ez a tematika is el fog avulni, hiszen az itt főszerepet játszó internet, roaming, mobil, GPS, skype, karaoke-gép is; ami megmarad, az az emberi kapcsolatok – ilyen segédletekkel is csak erősített, gyorsított – leépülése. Felesége által elhagyott, lassú és nehézkes kocsmáros, Maci, és egy – talán egykori osztálytársnője, falubelije – magányos asszony, Bogi a két szereplő, akik gyerekeik távollététől szenvednek. Bogi gazdag, médiamogul fia nem ér rá levelet írni, inkább küld egy laptopot az anyjának. A kicsit kevésbé tisztázott helyzetű Józsi, a kocsmáros fia ismeri ezt a Pétert, fel is lépett egy tehetségkutató show-ban, de amúgy jegyellenőr a metróban. A karaoke-masinával versenyt, azt pedig világgá kürtölő tévé-vetélkedőt akar az apja pénzén a faluba telepíteni. Valami megmozdulhat, ha másban nem is, az emberi szívekben. Maci kicsit beleesik Bogiba, és néhány régi akkordot lefogva énekelgetni kezd. Bogi változatlanul nem tud megbarátkozni a skype-pal, pláne, hogy egyszer csak számlát kap: 300 ezer forintról. De hisz ő nem is használta! Innen azonban nincs hová fordulni. Nincs kinek panaszkodni, az idevalósi lányka a call-centerben már nem érti meg a nyilvánvaló keservet. Ennyi lenne gyorsvágtában a szüzsé. Négy autentikus színész, köztük két fajsúlyos, érett művész kap nagyszerű játéklehetőséget, és kiválóan él is vele. Katkó Ferenc ezt a nehezen mozduló nagydarab embert minden ízében megmutatja. Ha a szemhéját lejjebb ereszti, annak is van súlya: kevés szó, kevés mozdulat – mégis teljes a karakter. Bogi sorsáról kevesebbet tudunk, Kara Tündének főleg a fiáért és Puding nevű kutyájáért aggódó asszonyt ír elő a szöveg, de magától értetődő, hogy kvalitásos színészként mindent „alápakol”. Szegénységet, félszegséget, beszűkülést, egykori álmokat: nem csak azt, ami meg van írva, és nem csak azt, ami didaktikus. Párosuk, kivirulásuk az ének által a darab legszebb pillanatai. Józsi – Gulyás Attila megint sokat énekel és dinamikus a színpadi jelenléte – karaokés terve azonban a második felvonás maga. Szünetben a nézők is feliratkozhatnak egy dallista alapján, hogy a megrendezendő karaoke-versenyben (ezer forintért lehet énekelni) melyik dalra vállalkoznának. (V’Motorocktól Neotonig, Zoltán Erikától a Korálig nagy a választék.) Innentől aztán zavar keletkezik. Egyrészt a nézők, sok feszengés árán, de bevonódnak a játékba, hiszen zsűritagok lesznek, a közönség kisorsolt vállalkozó tagja is helytáll énekesként, fellép Józsi maga, s a nagyanyja házát áruló otthontalan leány, Vivi is, Liszi Melinda eltalált figurájában. (Közös jelenetük Józsival, a hirtelen feléledő kamaszemlékekkel azonban suta.) Kivetíti a fentről leereszkedő négy képernyő a szöveget, mi is belekerülünk az ismerős dalok húzásába. Ettől ez közösségi élmény lesz, s nem a falusi lepukkant, Mónika-show-s világ egyik részeleme. Ahogy a csillogó, üres, hiszteroid média, ugyanúgy a médiakritika kliséi is kimerülőben. Egyszerre nehéz átélni a kettőt, míg jókedvűen énekelünk, nem érezzük, hogy kettős butaság áldozatai vagyunk, ugyanakkor nehéz visszatérnünk Maci, Bogi, Józsi és Vivi vergődéséhez, a bebukó vállalkozás, a kapcsolatot nem lelő anya és az eszeveszetten felment számla történetéhez. A nézői attitűd így zavarodott keveredést mutat, hiszen, ha jól szórakozik, érzéketlen marad a dráma iránt, ha viszont nem vonódik be a média-fikázásos show-ba, akkor meg lecsúszik az előadás bő harmadáról. A váltásokat tehát nehéz követni, az átmenetek pengeélen egyensúlyoznak, a kivilágított, flitteres dalok után alig látja-hallja az ember Maciék molyolását.

 

ujjjj varázs fuvola fotó A TEAM  110 copyKara Tünde és Csomós Lajos (fotó: Nyári A./A-Team)

 

A véget színpadtechnikailag sikeresen oldja meg egy fentről leereszkedő áttetsző henger, melyben megközelíthetetlenül cseveg a soha emberi szóval el nem érhető help-desk manager kisasszony, Vivi.

A szolgáltató mindent megtesz, csak amit kellene, azt nem, épeszű magyarázatot és korrekciót a magas számláért nem ad, azt soha. Ehhez képest már nagyon sok, akusztikusan is, hogy GPS-t és mobilhangot kell túlkiabálniuk az autóban a tehetetlenül hazatérőknek. Az üveghengerben (itt vastag nejlon) ülő yuppie-nő bornírt Barbie baba képe erős vizuális jel. (A díszlet is Fekete Péter munkája.) Boginak tehát énekelnie kell a verseny fődíjáért, ha ki akar keveredni a rosszul használt internet okozta adósságcsapdából: az ő riadt-szép énekével (amely kicsi stílusficamként nem a fenti repertoárból való) zárul az előadás, ismét emelkedett pillanattal. Túlterhelt realista életkép – valós figyelmeztetés, szép színészi megoldások, így summázhatjuk ezt a vállalkozást.

BUDAI KATALIN

 

NKA csak logo egyszines

1