A világhírű, sok műfajú, középkorú norvég Jon Fosse nem ismeretlen a magyar színpadokon sem, és a magyar próza világában. Rusznyák Gábor – sikerrel – már korábban színre vitte a trilógia Oidipusz részét, s annak sok eszközét kontinuusan átvitte új előadásába.

Fosse ugyan nem írja újra a Labdakidák bonyolult családtörténetét, de tömörít, egyszerűsít, kiemel, a használt nyelv sem követi Szophoklész költőiségét. Puritán, tördelt. Egyféle megszállottsággal megvert emberekről van szó. Nem érzelmek és a családi kötések vezetik őket. Rusznyák leleményesen visszahozza az Oidipusz szereplőit, kisebb létszámú kórusként. Oidipusz (Kocsis Pál), Iokaszté (Csapó Virág), Laiosz (Tóth Géza) most egy sorban ülnek, zeneszerszámokkal, változó arányban prózai vagy énekbeszédet mondva. Ruháik más árnyalatúak, mint a fiatalabb generációé (az övék sárgásbarna és bonyolultan cipzáros – Remete Kriszta szép munkái). Nekik vannak érzéseik, ha hatásuk nincs is szeretteikre.

Szalai József és Rusznyák Gábor tervezte a díszletet – komolyan tanulmányozva a görög temetési szokásokat. Ugyanakkor a magyar néphagyomány is megjelenik zeneileg, Horváth Zita siratóasszonyként az ismert népdalokat recitálja. (Például „Az hol én elmegyek, még a fák es sírnak…”.) A csöpögő víz hangai, Rozs Tamás a cimbalomnál, időnként két, különböző színű biliárdgolyóval ütve a húrokat: szintén elképesztő, komoly, szinte hátborzongató hangulatot jelent. A vizuális elemek közül egy nagy kalitkában behozott varjú (amely csak egyetlenegyszer, az általam látott előadás legvégén szólalt meg) az egész kemény, összehangolt világát erősíti. A nézőtér feletti lepel, melyet ránk húznak, a halotti lepel központi témáját tükrözi. Kicsit meghökkentő, bár valahogy összeköti a mai nappal, amit látunk-hallunk, amikor Kreón rágyújt az „Én mindenkiben csalódtam, nem sajnál senki” kezdetű kupléra. 

Antigoné – Csiky Gergely Színház, Kaposvár (fotó: Memlaur Imre) 

Zenei nyelv van, a drapériák nyelve, a tárgyak nyelve. A legerőteljesebb Iszménéé: ő süketnéma, s jelnyelvet használ. Páratlanul érdekes újítás ez, az egész tragédia felfogásának kulcsa. Itt mindenki egyedül van a maga igazával. Iszméné már nem tudja elmesélni gondolatait, családja veszteségeit felsorolni, vagy visszatartani Antigonét. Először így is elutasítja, csak utóbb kérne a hősi kiállásból. 

Maga a játéktér a legizgalmasabb. A kúton kívül egy hullamosó gödör van a közepén, ebben mossák és húzzák a gyolcsot Eteoklészra, mielőtt kiviszik. Polyneikész végig a színen marad, és a gyolcszsákban – mondjuk így – küzd a temetetlenségével. Ez is – mint a holtak kórussá válása – bizonyítja, hogy az élők nem szakítanak teljesen a holtakkal, ahogyan a holtak sem velünk, míg le nem rendeztük érzelmi viszonyainkat. Különlegesen erős és megindító ez a mozzanata és rétege az előadásnak. Teiresziász pedig ugyanolyan bonyolult és vizuálisan is megkomponált figura, mint a többiek, igazi telitalálat. Kelemen József nagyszerű alakításában a vak jós öltönyben van, nagy mellekkel, kifestett körömmel, riasztó kontaktlencsével.

A színészek teljesítménye teljesen egyenrangú a metaforikus tér varázsával. Grisnik Petra alakja, hangja, lágyság alatti keménysége: eszményi Antigoné. Igaza van, de monomániája is végletes, és megbabonázza a halál. Különösen szép, ahogyan hasonlítanak egymásra Iszménével, hosszú, fonott szőke copfjuk ugyanúgy fésült, alkatuk, alakjuk hasonló. Rácz Panni nagy alázattal tanulja és használja kifejezően a jelnyelvet. (A koherens mozgásvilágért Gemza Péter felel.) Antigoné itt nem lázadó, hanem makacs. Érvei ugyanolyan erejűek, mint Kreónéi. Gyuricza István játékában Kreón makacs, gőgös – de a maga igazának talaján áll, néha már groteszkül. A szerelemszál szinte kimarad, Haimón itt nem olyan nagy „tétel”, még apjával szemben sem. Ebben csak kis részben felelős Gulácsi Tamás kissé színtelen alakítása.

A három halott családtag, Kocsis Pál, Csapó Virág és Tóth Géza mindenben kettősségüket – és ritmusérzéküket – bizonyítják. Fizikailag is, lelki tehertételként is Takács Géza van Polyneikészként a legösszetettebb helyzetben. Végig jelen a medencében, csak a zsákban vergődve reagálja le környezete eseményeit. 

A fordítás – Krisár Csilla Mária munkája – s a világítás – Memlaur Imréé – sokat tesz azért, hogy ez az idei legszínvonalasabb stúdióelőadás. Rusznyák Gábor kimunkált, végiggondolt, következetes foglalkozása a görög drámával a hazai színházi élet nyeresége.

BUDAI KATALIN