Csillogó, villogó, jeles csinálmány, jogilag és gazdaságilag nemzetközi méretekben levédett, Magyarországon pedig parádésan kivitelezett óriásprodukció a papagájfejű ernyőjével londoni szelekben röpdöső nevelőnőről szóló zenés játék. Eredeti zenéje a dalszövegekkel Richard M. Sherman és Robert B. Sherman nevéhez köthető, a szövegkönyv Julian Fellowes munkája. Az új dalokat és az új dalszövegeket viszont Cameron Mackintosh közreműködésével George Stiles és Anthony Drewe szerezte. Ez utóbbiakkal P. L. Travers kívánságára kell most megbarátkoznunk, hiszen a filmbeli motívumok mindenki számára ismerősek.
A csudálatos Mary szerzője tudniillik anglomán ausztrál. Eredeti neve Helen Lyndon Goff, 1899-ben született Queenslandben, poétaként indult, színésznőként folytatta, járt Új-Zélandon is, s újságíróként és elismert költőként teljesedett ki Sidneyben. De – friss szelekre vágyva – 1924-ben Angliába költözött, s azon túl P. L. Travers néven publikált. Nem elhanyagolható motívum életében az ír kultúrával való találkozás G. W. Russell és Yeats köreiben. A költő Russell adta az ötletet egy boszorkányról szóló meséhez, amit végül is Travers, otthon lévén bizonyos helyzetekben mint bukott bankigazgató leánya, könyvvé, sőt, könyvsorozattá növesztett. Az 1934-ben megjelent első kötet már két év múlva napvilágot látott magyarul is, Benedek Marcell fordításában, a sorozat utolsó műve Londonban, 1988-ban jelent meg.
Pál Dániel Máté, Polyák Lilla, Csonka András és Bakosfalvi Antónia (fotó: Madách Színház)
Walt Disney évtizedeken át udvarolt a megfilmesítés jogáért, míg 1964-ben bemutatták a filmet, s világsiker lett. Cameron Mackintosh, aki már a Macskák és Az Operaház fantomjának producere volt akkorra, színpadra óhajtotta vinni a művet. De csak 1993-ban fogadta őt a pipifaxos szerző, kikötve, hogy bár megjelenhetnek színpadon a film dalai, minden új betétszám csakis angliai szerzők műve lehet. Travers 1996-ban elhunyt, Mary Poppins pedig először Londonban (2004), majd később New Yorkban (2006) színpadra penderült, s azóta is pörög-forog a világban.
Szirtes Tamás rendező Rózsa István díszlettervezővel, Kocsák Tibor zenei vezetővel, Tihanyi Ákos koreográfussal és Rományi Nóra jelmeztervezővel hozta létre a jelen produkciót. Mary ernyője kozmikus méretűre tágul, aláköltöznek házak és csillagok, s előbukkan a Cseresznyefa utca 17. szám alatti – század eleji angol méretekben mérve – szerény hajlék, ami nekünk ma is, és még sokáig, fényűző palotának tűnik. Rézedényes konyhával, apai dolgozószobával, lépcsőn megközelíthető gyerekbirodalommal, s ablakon-falon át betáncoló csillagokkal fordul elénkbe a Banks család házacskája.
Banks mama (Koós Réka) kiéletlen színésznői vágyait tartja féken, csatázik gyermekeivel, s gyermekeinek gyorsan cserélődő nevelőnőivel. Tűri az egy horrorisztikus (később visszatérő!) hajdani nevelőnő, Andrew kisasszony (Pándy Piroska) által egykor megnyomorított lelkű férje, Banks papa (Szervét Tibor) rigolyáit, s próbálja uralni a házban elviselhetetlenné fokozódó helyzeteket. A regénybeli család itt egy ikerpárral kevesebb gyereket vonultat föl, de Jane (Rákosfalvi Antónia) és Michael (Pál Dániel Máté) pont elegendő problémát szolgáltat a mindennapokhoz. Ide röppen a keleti széllel az eszményi és ideális, tévedhetetlen, szerény, és persze abszolúte hibátlan Mary Poppins (Polyák Lilla), hogy szőnyegből eszkábált, üresnek tűnő, ámde feneketlen varázstáskájából idevarázsolja a hiányzó kellékeket, édessé tegye a keserűt, s mutasson valamit abból az öntörvényű szabadságból, ami egyébként vaskézzel fogja a téveteg ifjakat, egy jobb jövő reményében.
Travers egy holland fababához hasonlítja a csontos, magas, nagykezű, kék szemű, fekete hajú csodadadát. A regényben Mary arca rezzenéstelen, tekintete szikrákat lövellő, vasalt kötényének még a fodra is fantasztikus. A remekül éneklő Polyák Lilla körül – nem utolsósorban a mintaszerű világításnak köszönhetően – mindig jókor jelenik meg egy kis neonhidegségű fénykör. Mintha más világokhoz való tartozását, finom démoniságát jelezné röppenő járása is. Ez a Mary figyel valahová, ahová mi nem tudjuk követni. De amit jónak lát, azt itt elintézi, pikk-pakk! Kiviszi a két kis Banks-csemetét a parkba, ahol barátkozni lehet a táncoló szobrokkal, belátogat velük a szóvirágok házába, megismerteti őket a pénzzel, velük együtt etet galambokat, de Bertivel, a bohém kéményseprő- vagy inkább festőféle fickóval csak óvatosan találkoztatja őket. Berti (Csonka András) mintha földi követe, afféle kémkedő megfigyelője lenne a szelekben közlekedő Marynek. Csonka András talán az est legszervesebb jelenlétű, igazi kapcsolatokra kész, emberszabású felnőttjét hozza, könnyeden, emberségesen, kicsit fájdalmas mindentudással. Maga is járatos odafönt, bravúros csillagközi röpüléseik közt muszáj szteppelve elkopogniuk Maryvel a világhíres, kémények közti kéményseprős tánckórust: Csim, csimini, csim, csim, cserííí.
Banks papát majdnem kirúgják a bankból, de végül győz a jóság és az igazság, Mary is visszamehet a folyton forduló szelekbe, hiszen már megszabadította a szörnyeteg Andrew kisasszonytól, s lábra állította a lelkileg és anyagilag is legatyásodott hivatalnokcsaládot. A korrektségnél több színészi erő elsősorban Szervét Tibor szöveggel alig ellátott, görcsös családfőjében, s a két szerepben, Bumm tengernagyként és Bankigazgatóként rövid időre feltűnő, nagyszerű Lőte Attilában fedezhető fel.
Fordítási bizonytalanságoktól nem mentes a szöveg, Bárány Ferenc mintha egy hatvan évvel ezelőtti nyelven beszéltetné a szereplőket. Különösen zavaró, amint a kisfiú „rafinált nőci”-nek mondja a gyanúba vett Maryt. Ilyet tegnap sem mondott, de ma sem ismer, nem is mond egy hasonló körülmények között élő gyerek, még ha furmányos csajnak gondolja is a nevelőjét. Pedig a kisfiú, akit aznap este volt szerencsém látni, egészen elképesztő jelenléttel bír. Pál Dániel Máté nevét azért szükséges újból leírni, mert bámulatos a koncentrációja, a segítő figyelme, varázslatos az egész játékban. Ez nem jelenti azt, hogy jó, ha színésznek áll, lehet, hogy polgármester vagy nagyműtétet végző orvos lesz belőle, de hogy „ott lesz”, az biztos.
A nagyon angol motívumokból építkező játék eszembe juttatta azokat az éveket, amikor először jártam Angliában. Meglepett akkor az épületeket és a berendezéseket nézve, hogy ami üvegnek mutatta magát, az tényleg üveg volt, ami bőrnek vagy fának hirdette magát, az valóban bőr, valóban fa volt. Máshoz voltam szokva itthon. Ez az este, itt a Nagykörúton musicalnek mutatja magát, s ha másodszor is odanézünk, akkor is musical, hármas szereposztásban, annak minden velejárójával. Nem rossz dolog ezt megtapasztalni.
GABNAI KATALIN
