Nagy baj nincs A Tanítónővel Győrben – leszámítva persze az erős rendezői gondolat hiányát. Azt, hogy nem tudjuk meg, mi közünk lehet ehhez a százesztendős történethez. Miért kell újra és újra megrágnunk a derék vidéki magyar elmaradottság sokat csócsált csontját. Bródy igen eredeti volt a maga korában, néhány évvel az első világháború előtt, amikor kitalálta és pompásan megfogalmazta a maga tanítónőjét, aki természetes emberi magatartásként, belülről fakadó igénnyel viselkedik emancipált nőként az évezredes feudális hierarchiától sújtott faluban, s aki szecessziós, élethabzsoló szenvedéllyel mondja ki egyszerű, magától értetődő gondolatait, vágyait. Tiszta, világos beszéddel fordul szembe az átpolitizált egyéni önzéssel, a megideologizált elnyomással, a hazugságokkal körített kizsákmányolással. 

Mindannak, ami Tóth Flóra körül tenyészik, megvannak a ma is jól felismerhető leszármazottai. Az utóbbi néhány esztendőben még talán erősebben is jelentkeznek, mint korábban, azok az évszázada is ásatag eszmék és magatartásformák, amelyek Bródy hősnőjét fenyegetik, s végül elkergetik a faluból. Az előadás akár rá is világíthatna ezekre. Tehetné direkt eszközökkel, anakronisztikus utalásokkal, vagy pusztán azzal, ha markáns figurákkal, erős szenvedélyekkel mutatná be a történetet. 

Ám ezt nem teszi. Korrekten érdektelennek, eminensen leckefelmondónak, színvonalasan iskolásnak látszik. Ács János legfontosabb rendezői eszméjének az tűnik, hogy a tanítónőt nagy T-vel íratja a színlapra. 

Érsek-Obádovics Mercédesz és Sárközi József (fotó: Fehér Alexandra)

Amúgy az előadás feltűnőbb hibáit, hiányait kényszerűségekből fakadónak is betudhatjuk. A szereposztás néhány ponton megalkuvónak tűnik, bár az sem kizárt, hogy a rendező a kézenfekvőbb, könnyebb megoldással, szerepértelmezéssel alkudott meg. Egyszerűen kevesebbel is beérte, mint amit kihozhatott volna egyik-másik alakításból. Már az első jelenet zavarba ejtő, bár a zavar oka a harmadik jelenetben derül ki igazán. A kántorlányt alakító Szina Kingát inkább néznénk cselédnek vagy filigrán szobalánynak valamely francia bohóságból, pedig a jelmeztervező Gyarmathy Ágnesnek formálisan igaza van, amikor kötényt ad rá, hiszen házias, gazdasszonyi természetű leány ő. Csak az az arc, az a termet sehogyan sem illik ehhez a jellemhez, ehhez a társadalmi szerephez. Amikor a megérkező tanítónő rácsodálkozik, hogy Katónak hívják, pedig olyan jó Mariska-arca van, akkor világosodik meg, hogy mi nem stimmelt addig sem: Szina Kingának egyáltalán nincs Mariska-arca. Pedig azon kívül minden megvan az alakításban, amit a szerep megkövetel: anyáskodó jóság, kicsit fanyar szomorúság, a bánatos lemondás, beletörődés képessége. Kesernyés mosollyal veszi tudomásul, hogy nem vesznek róla tudomást. Török András káplánja látszik a másik feltűnően félreosztott szerepnek. Neki különös pechje is van azzal, hogy Maszlay István remek, nagyszabású természetességgel megfogalmazott főura után, annak ellenpontjaként kell színre lépnie, a bölcs öregember után célratörő, elveket hangoztató, erőszakos fiatal papként. Helyette egy kopasz, kövérkés, puhánynak látszó, csöppet sem fiatalos férfi jelenik meg, akinél az imént tapssal távozó aggastyán sokkal férfiasabb jelenség volt. Lehetne persze erényt kovácsolni a hátrányból, a nem odaillő külső alól különös erővel törhetnének elő az ambiciózus és kéjsóvár pap utálatos jellemvonásai, ám színész és rendező egyaránt beéri a kézenfekvő tulajdonságok jelzésével. Nem ennyire feltűnően, de ugyanígy van ez más fontos szerepek esetében is, akkor, amikor a külső megjelenés látszatra még túlzottan is egybeesik a jellemmel. Az öreg Nagy Istvánt játszó Bede Fazekas Csaba szálfa termetű, gyönyörű öregembere maga a megtestesült erély, hatalom, uralkodás és elemi tisztességtudat, csak éppen minden paraszti buzgalom, güzü szorgalom, üzletemberi ravaszság idegen ettől a méltóságteljes termettől. Gyöngyössy Katalin viszont törékeny lényét keményíti hozzá a nagyasszony lelkületéhez, ám a ravaszkodó hátsó szándékok hangsúlyozása idegen marad tőle. Posonyi Takács László beéri a szolgabíró ocsmányságának, alamuszi erőszakosságának, nyílt jellemtelenségének mutogatásával. A kisebb szerepek esetében a rendező megelégszik azzal, hogy egyáltalán ott vannak a színészek, és elmondják néhány mondatukat. Alig tűnnek fel jobban, mint a többnyire hátulról látható, ki-be szalajtott tanítványok. Molnár Zsolt tanítója a címszereplő jelentéktelen, kicsit komikus pandanja, színtelensége tehát indokolt, rendben is lenne egy színgazdagabb előadásban, ahonnan kirína fakósága. A két főszereplő színészi adottsága és az előadásban megmutatkozó munkája méltányolható. Sárközi József jó ízléssel kerüli az úri gavallér, a mulatozó dzsentri kliséit. Kicsit talán túlságosan is. Idézetszerűen, egy szinte kötelező társadalmi magatartásforma felmutatásaképpen jó lenne látnunk e kliséket, és persze mögöttük az erős, öntörvényű személyiséget. Sárközi Józsefnek becsületszóra elhisszük ifj. Nagy megjavulási szándékának őszinteségét. És ez egyáltalán nem kevés. Nincs benne semmi hazugság, semmi csináltság, műviség, a szenvedély belső ereje látszik kevesebbnek a szükségesnél. Érsek-Obádovics Mercédesz gondosan vigyázza Tóth Flóra egyszerűségét, természetességét, vele született okosságát, kicsit, éppen csak a kellő mértékben pátoszos méltóságtudatát. Nem eszmék szócsöve, nem divatos gondolatfoszlányok felmondója, ismételgetője, hanem csakis önmagának, természetes eszének, személyes tapasztalatainak képviselője. De az ő alakításának is élét veszi, súlyát csökkenti a kevéssé inspiratív környezet. 

Bátonyi György díszlete praktikusan semmitmondó. Talán a fölé emelkedő tetőácsolat sugall némi transzcendenciát, akár templomra is utalhat, az igazi hitre, a Maszlay főura által képviselt bölcs morált is erősíthetné, csak ezt a rendező nem látszik észrevenni. Marad a forgóra szerelt, háttal egymásnak támaszkodó, szimmetrikus két helyszín, a kántorék háza, ahol Flóra lakik, és a tanterem, ahol Flóra dolgozik. Váltakozásuk akkurátusan szimmetrikus szerkesztést tesz lehetővé, precízen kettéoszthatóvá teszi a hagyományos három felvonást.

ZAPPE LÁSZLÓ