A nevelőnők körül mindig van valami titokzatosság. A Madách Színházban Mary Poppins kalandjai szórakoztatják a közönséget, Marie Curie két Nobel-díja előtt, még Sklodowskaként fiatalkorában nevelőnőként kereste a kenyerét, a Mai Manó Házban napjainkban pedig egy Amerikában élő nevelőnő, Vivian Maier fényképeiből volt látható egy kiállítás. Maier csodálatos életművének felbukkanása teljesen váratlan volt, mindössze néhány éve történt. A históriában nagy szerepet játszik korunk meghatározója, az internet is.
A figyelemre méltó történet úgy kezdődött, hogy egy fiatal chicagói ingatlanügynök, John Maloof, első saját lakásába költözve érdeklődni kezdett a környék múltja iránt. Társszerzőként beszállt egy helytörténeti könyv írásába is. A kiadó szerette volna sok, korabeli képpel illusztrálva megjelentetni a kötetet. Ezeket keresve, 2007-ben egy árverésen 400 dollárért vaktában megvásárolt egy doboz 1960-as években készült negatívot. Néhányat beszkennelve szomorúan állapította meg, hogy a készülő könyvhöz nem jók, nem azon a környéken készültek, ezért egy időre félretette őket, amíg a könyv megjelent. Ezután vette elő ismét a fotókat, és megragadta az ismeretlen eredetű képek hangulata, amelyek a 60-as évek Chicagójának mindennapi apróságait, utcai jeleneteit mutatták. Kiderült, hogy mind egy fotográfus műve. Maloof addig nem foglalkozott fényképezéssel, de ezután először egy olcsó, később egy komolyabb géppel maga is elkezdte járni Chicago utcáit, eközben laboratóriumot rendezett be lakásában, és a megszerzett filmeket folyamatosan kezdte feldolgozni. Ez lassan szenvedélyévé vált, és megtudva, hogy az árverésen az ismeretlen fotós más negatívjai is gazdára találtak, a vevőktől sikerült összegyűjtenie a kalapács alá került tároló anyagának 90%-át, több mint 100 000 negatívot, 3000 képet, rengeteg előhívott és előhívatlan filmet és más anyagokat. Az egyik film borítékján fedezte fel a nevet: Vivian Maier.
Eközben létrehozott egy blogot is az interneten, amelyre feltette Maier 100 képét. Ez nem vonzott sok érdeklődőt. Gyökeresen megváltozott azonban a helyzet, amikor egy nagy fotógyűjtő honlapra, a Flickr-re tette fel a képeket. Azonnal érdeklődők százai küldték be elragadtatott kommentjeiket, vagy keresték fel Maloofot e-mailben. Mivel a név ismeretlen volt, korunk szokása szerint begépelte a Google keresőbe. A pár találat egyike egy néhány nappal előbbi gyászjelentés volt a Chicago Tribune-ban Vivian Maier 83 éves korában bekövetkezett haláláról. A feladókat felkeresve kezdte el lassan felderíteni a teljesen ismeretlen fényképész életét.
Maier képei egészen különlegesek. A városi, utcai fényképészetet művelte, járókelőket, utcaképeket, időnként egyes kis, jellemző részleteket fotózva. A képek nagy része Chicagóban, más részük New Yorkban, Floridában, némelyikük európai vagy egyiptomi kiránduláson készült. Tükörreflexes Rolleiflex fényképezőgéppel dolgozott, ami négyzetes képeket készít. A fotók egyrészt személytelenek, a rajtuk lévő embereknek látszólag nincs tudomásuk arról, hogy őket most fotografálják, ugyanakkor nagyon is személyesek, egy-egy intim, elkapott, jellemző pillanatot ragadnak meg. Láthatjuk a részeg járókelőt cipelő rendőröket, a buszra váró nők sorát, az utcán játszó gyerekeket, a hajón egymás vállán, az autóban, vagy a tengerparton alvókat, egyes járókelők kiválóan megragadott portréit, vagy lábakat, kézben tartott s utcán heverő tárgyakat. A felvételkészítés módja is hozzájárulhatott, hogy Vivian Maier ilyen zavartalanul készíthette képeit: a tükörreflexes gép derékmagasságban lóg a fényképész nyakában, aki a gépbe, nem a felvétel alanyára (tárgyára?) néz, a folyamat tehát észrevétlen marad. Ezáltal a mindennapi apró érdekességeknek, az 1950-es, 60-as évek nagyvárosi Amerikájának egyedülálló hangulatú krónikásává vált.
Nem volt egyszerű az egyébként is tartózkodó, visszahúzódó természetű Maier életének felderítése. A gyászjelentés alapján kiderült, hogy a fényképek készítője életének döntő részében nevelőnőként dolgozott jómódú családoknál. A gyerekekkel jóban volt, nagyon szerették, amikor kirándulni vitte őket, nyakában az elmaradhatatlan fényképezőgéppel. Senki nem tudott azonban az egyre gyűlő, hatalmas mennyiségű fotóról. A gyerekek azonban felnőttek, így Vivian családról családra vándorolt, lassan előhívni sem tudta a filmeket. Később egy kisebb, Leica fényképezőgéppel színes filmre is kezdett dolgozni, de egyre nehezebb körülmények közé került a 80-as években. Holmijait dobozokban megőrzőkben hagyta, míg egykori neveltjei béreltek számára egy kis lakást. A bérleti díj meg nem fizetése miatt árverezték el az egyik megőrzőben hagyott dolgait 2007-ben (amelyekből Maloof vásárolt). 2008-ban egy jégfolton elcsúszva elesett, fejsérüléséből már nem gyógyult fel, és 2009 áprilisában meghalt.
A tükörképen Vivian Maier látható
John Maloof, ráébredvén arra, micsoda kincs került a kezébe, életét Vivian Maier meg- és elismertetésének szentelte. Könnyű dolga volt, mert a képek valóban nagyon jók. Azonkívül, hogy a városi élet mindennapi kis tragikomédiáit mutatják, érdekes karaktereket, történéseket, helyzeteket, minden egyes kép kompozíciója is tökéletes. Ha egy-egy fotót kiragadunk a sorból, meg lehet figyelni rajtuk a képszerkesztés jól ismert szabályait, vagy ha ezek sérülnek (például az ábrázolt személy feje vagy lába lemarad), akkor annak oka van, és így nyer a kép külön értelmet. Bár Maier visszahúzódó volt, sok önarcképe van, gyakran fényképezi magát tükröződésekben, tükrökön és kirakatüvegekben. Más esetekben hangsúlyosan szerepel árnyéka. Innen ismerjük külsejét: magas, sovány, közepesen jól öltözött, néha kalapot visel. Ismerői szerint férficipőket hordott, nyílt, szókimondó természete volt. Szerette a színházat, a mozit, szocialista és feminista gondolkodású volt. Mindamellett magányos, a visszaemlékezésekben említik, hogy sohasem kapott személyes telefonhívást. Család nélkül, magányosan is halt meg.
Az utóbbi évek kutatásaiból sikerült életének korai szakaszát is többé-kevésbé felderíteni. New York Cityben született 1926 februárjában, anyja francia volt, apja az Osztrák–Magyar Monarchiából származott. Az apa többet nem is kerül elő, négy év múlva anya és lánya már nélküle laknak együtt Jeanne Bertrand ismert portréfényképésznél, lehetséges, hogy innen származik Vivian vonzalma a fényképészet iránt. Az adatok szerint 1939-ben anyjával együtt tér vissza Franciaországból az USA-ba. A következő visszaérkezéskor, 1951-ben, már anyja nélkül szerepel a bevándorlási hivatal aktáiban. Franciaországban, 1949 táján veszi első egyszerű boxgépét, és kezdi fényképészeti kísérleteit. 1951 és 1956 közt New Yorkban él nevelőnőként, itt veszi meg 1952-ben a Rolleiflexet, amellyel a következő években fényképez. Chicagóba 1956-ban költözik, ahol a Gensburg család három fia mellett nevelőnősködik, ők kerültek hozzá legközelebb élete folyamán.
John Maloofnak egyedülálló szerencséje volt az említett doboz megvételével. Mint egy helyütt írja, felfedezése nem hasonlítható egy ismeretlen Renoir, Cezanne vagy da Vinci festmény megtalálásához, ő egy világraszóló jelentőségű, de addig teljesen ismeretlen művészt fedezett fel. A mi szerencsénk (és az övé is), hogy ezt felismerte, és megismerteti a világgal. Vivian Maier képeiből már több kiállítást szervezett Amerikában és Európában, kiadott egy könyvet Vivian Maier: Street Photographer címmel (kapható többek közt a Mai Manó Házban és az amazon.com-on). Nagy szerencsénk volt Budapesten, hogy ennek a kiváló utcai fényképésznek a fotóit láthattuk a Mai Manó Házban megrendezett kiállításon a Howard Greenberg Gallery jóvoltából, még a tervezett 2013-as nagy európai turné előtt.
KÁLMÁN BÉLA
