A plakáton bizarr csillagos éjszaka: kék háttér előtt nyolcágú csokor késekből, mellette holdként pompázik egy ragacsos pohár talpának nyoma. A színpadon nyersfával burkolt rönkház belseje: falai itt-ott erősen kibillennek a párhuzamosok és merőlegesek síkjából. Egy-két jobb napokat látott fabútor; a sparherd és lábakon álló mosdótál a múlt század közepe tájáról maradt még itt. (A plakátot Szabó Ádám Árpád, a díszletet Bartha József tervezte.)
A kép akár mesebelien bájos is lehetne. Csak hát az egyik ajtóból éppen egy kés áll ki. És kis híja csak, hogy az ajtó mögötti szobában betegeskedő öregember megúszta. De az indulatok nem csak egymás ellen feszülnek. Munkanélküliség, szegénység, elkeseredettség, kilátástalanság – és pálinka minden mennyiségben. Az erdélyi bányászfalunak a körülmények és egymás fogságában vergődő lakói arról híresültek el, hogy már jó ideje az ország legmagasabb öngyilkossági rátáját produkálják. De ez különösebben nem látszik érdekelni senkit. Sem országon belül, sem a határokon túl. A „Magyarból” érkezők mesebeli, fenyőillatú idillt várnak el; jó tehát, ha mindig kéznél vannak a népi ruhadarabok meg az ilyen-olyan zászlók, és érdemes a magánrepertoárban egy-két Gyere velem a Hargitára típusú zenés belefeledkezést is felszínen tartani.
Tehetetlenségérzet, elvágyódás, félresiklott szerelmek és félrement életek – a csehovi motívumokkal való hasonlóság korántsem a véletlen műve. Székely Csaba azonban nem Ványa bácsi-parafrázist, de nem is szikár szociodrámát írt; szereplőinek önálló színpadi élete van, végtelenül fájdalmas helyzeteiket pedig ellenállhatatlan humorral jeleníti meg. A színpadi előadás kihívása, hogy a téma sötét színei és az ábrázolásmód szeretetteli groteszkje egyaránt érvényesüljenek. A Sebestyén Aba rendezte Nemzeti színházi bemutató ezt messzemenően szem előtt tartja, az összetevőket azonban némileg más arányban hozza, mint a rendező korábbi, marosvásárhelyi Bányavirág-előadása.
A két bemutató között roppant sikeres történet zajlott – rövid kitérőként álljon itt ez is. (Az előzmények: 2011-ben a mű egy workshopon szerepelt Erdélyben, majd felolvasták a pécsi Nyílt Fórumon, ahol elnyerte a legjobb műnek járó díjat. Az ősbemutató ugyanebben az évben a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata együttműködésében jött létre. A produkció a POSZT szakmai zsűrijétől megkapta a legjobb előadás díját; a színészzsűri a két főszereplőnek, Bányai Kelemen Barnának és Viola Gábornak ítélte a legjobb férfialakítás díját. A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján az előadás a város közönségdíjasa, Sebestyén Aba pedig különdíjas lett. A gyergyószentmiklósi Nemzetiségi Színházi Fesztivál eredménye: a legjobb előadás és a két főszereplő díja, valamint a közönségzsűri díja. A mű az évad legjobb magyar drámájaként elnyerte a Színikritikusok Díját. Első határokon belüli bemutatója a következő évadban volt a budapesti Pinceszínházban. Ezt a nyíregyházi Vidor Fesztiválon a legjobb kamaraszínházi előadásként díjazták, az egyik főszereplő, Kaszás Gergő pedig a legjobb férfialakítás díját kapta. (A Bányavirág a Bányavidék című trilógia első darabja; az idén már a Bányavakságnak is volt két bemutatója, szintén Marosvásárhelyen és Budapesten, a Bányavíz pedig, amely megnyerte az Örkény István Színház drámapályázatát, felolvasószínházi előadásként lesz jelen az idei POSZT-on. A trilógiát néhány héttel ezelőtt kiadta a Magvető Kiadó.)
Stohl András és László Zsolt (fotó: Szkárossy Zsuzsa)
Visszatérve a Bányavirág Sebestyén Aba rendezte két bemutatójára, a különbség leginkább abban mutatkozik, hogy míg a marosvásárhelyi előadás rekeszizom-próbálóan röhögséges – és ezenközben mélyen szívfájdító – volt, a Nemzeti színházi előadás hangulata inkább balladai: az elkeseredettséget, szomorú tétovaságot emeli ki – és ezenközben késztet nevetésre.
Az utóbbi előadásban a mindennapi pepecselések komótosabban zajlanak, s a visszafogottabb tempó által hangsúlyosabbak lesznek. („Szagkulisszák” erősítik a miliőt: a nézőtérre érkezve intenzív pálinkaszag fogadja a közönséget, amit – a színpadon zajló tevékenységeket követve – kávéillat majd erős hagymaszag vált fel.) A balladisztikus hangvétel meghatározó rétegét képezi a Furulyás (Kerényi Róbert) játéka, aki az eseményeket chagalli figuraként szemléli a ház fölül, és gyönyörű szólókkal tagolja a jeleneteket, vagy aláfestésként bizonyos mozgások – verekedés, késelés – stilizálásához járul hozzá.
Amikor viszont nevetésre késztet az előadás, annak frenetikus hatása van. A temetés utáni seprűs-slagos burleszk rendező és színészek remek arányérzékéről tanúskodik. A két főszereplő, László Zsolt és Stohl András, azaz Iván és Mihály (persze a nevek sem véletlenek!) agyonittan csetlik-botlik hosszú perceken keresztül úgy, hogy a nézőt – miközben nem tudja abbahagyni a nevetést – őszintén lesújtja a szereplők sorsának menthetetlen töppedtsége. Kettejük közül – ahogyan az előadás során mindvégig – László Zsolt dolgozik sötétebb színekkel. A munka és célok nélkülivé vált mindennapok fokozatosan felőrlik a személyiséget: Iván eleinte dacos és dühös, idővel azonban már inkább csak lemondó. Stohl a tragikomikumnak a komikus oldala felől közelít: játéka szerint Mihályt ette szét jobban az alkohol, már nem is igen vannak józan pillanatai. Ördögi körben dülöngél: orvosi pályáját rég elitta, és most innia kell, hogy minél kevésbé gondoljon erre (illetve bármire is).
A főszereplők körül jó szándékú nők forgolódnak lelkesen és sután. Ilonka (Tompos Kátya) az orvos iránt táplál reménytelen szerelmet, Irma (Söptei Andrea) pedig ha kell, ha nem, idehordja napi rendszerességgel a befőttet, csak hogy Iván társaságában időzhessen kicsit. Csapzott frizura ide, gumicsizma oda, üdítő jelenségek a férfiak lepukkant világában: még van hitük, erejük rajongani, reménykedni. Bájos jelenet, amikor a kredenc mellett állva Ilonka és Iván között végre már majdnem történik valami, de a körülmények – az üvegajtóban megtestesülve – rendre közbeszólnak. Irma kitartó, eredménytelen próbálkozásai a legvégső elkeseredés felé visznek. Amikor férje, a mindig bárgyún vigyorgó, tutyi-mutyi Illés (Szarvas József remek alakítása) egyszer csak úgy dönt, hogy személyesen is hozzájárul az öngyilkossági ráta emeléséhez, Irma az előadás egyik legemlékezetesebb jelenetében semmibe révedő tekintettel tömni kezdi magába a többé már senkinek el nem kínálható kompótot.
A színészi játék minősége a vendégrendező és a társulat harmonikus együtt munkálkodásáról árulkodik. Az előadás feltétlenül megérdemli, hogy sorsát ne pecsételje meg a Nemzeti Színház júliusi vezetőváltása.
DÖMÖTÖR ADRIENNE
