Magyarországi Bábszínházak 15. Találkozója - Ciróka Bábszínház, Kecskemét
A tizennegyedik volt számomra az első
2018-ban jutottam el először a nevezetes bábfesztiválra. Nagyon sok kiváló előadást láttam, köztük egészen kiemelkedőket is.1 Ez azonban csak az egyik fontos tényezője volt annak, amiért magával ragadott a néhány napos kecskeméti esemény. Az, hogy a bábos műfajok, szóljanak bármely korosztályhoz is, kivételes színházi élményt jelenthetnek, azóta tudom, hogy bábelőadásokra kezdtem járni. (Elkötelezettségemet egy fiatal felnőttként látott cseh marionett-vendégjátékhoz kötöm.)
Fehérlófia – Lendváczky Zoltán, Ciróka Bábszínház
Kecskeméten számomra az újdonságot a bábosok teremtette nagyszerű hangulat jelentette: a színházi szakma egy olyan szegmensével találkozhattam, amelynek képviselői kifejezetten szeretnek egymás társaságában tartózkodni, és – jóllehet nyilván nem értenek mindig mindenben egyet – úgy tudnak egymás munkájáról beszélni, hogy a legigényesebb szakmai szempontok mellett a másikra való érzékeny odafigyelés ugyanolyan fontos számukra. Követik és értékelik egymás pályáját és kíváncsiak is a többiek véleményére, annál is inkább, mivel – kis szakma lévén – szinte mindenki dolgozott már mindenkivel, és az együttműködések jelentős része jó eséllyel a későbbiekben is folytatódni fog. Itt tehát nem az a jellemző (mint más fesztiválok esetében annyiszor), hogy a társulatoknak az előadásuk után már utazniuk is kell haza, hanem kinek-kinek lehetősége van a többi produkciót is megnézni, és ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az esti szakmai megbeszélések is kifejezetten izgalmasak, tartalmasak. Kíváncsian vártam hát a következő találkozót, amely már egészen közelinek tűnt, amikor legközelebb megfordultam a Cirókában.2
Azután az ismert okok következtében mégiscsak elég sokat kellett várni a tizenötödikre. Beszédes adalék, hogy az előadások pár mondatos felvezetőjében a leggyakoribb szócsoport a covid-járvány-pandémia. Volt produkció, amely a covid okozta kényszerszünet alatt jutott el az ötlettől a megvalósításig, más bemutatót el kellett halasztani, elkészült előadásokat jegeltek, majd újra elővettek – csak néhány szcenárió az elmúlt két évből. De a színvonal mit sem változott, csak a hangulat volt még felfokozottabb, hiszen 2020-ban mindannyian megtanultuk – amit persze addig is tudtunk, csak leleményesen hárítottunk –, hogy semmi nem magától értetődő, és már az nagy öröm, ha terveinket éppen nem húzzák keresztül a természet erői.
Anima – Budapest Bábszínház
Témák, bábtechnikák és korosztályok
Az idén arra kaptam lehetőséget, hogy a fesztivál első négy napján vegyek részt. (Az ötödik nap előadásait más forrásból próbálom majd pótolni.) Tizenkilenc előadást láttam ezalatt – csak azért nem mind a húszat, mert úgy adódott, hogy kettő ütközött egymással, és ebben az egy esetben nem voltak alternatív időpontok. A paletta igazán színesnek mutatkozott, akár a bábos technikákat, akár a célközönségként számon tartott korosztályokat vagy a feldolgozott témákat nézzük.
Számos előadás, olykor egymással tematikus érintkezésben is, bizonyos archetipikus tartalmakat dolgozott fel, és a történeteken keresztül például az élet‒halál‒örök élet, a felnövés / fel nem növés, a hőssé válás kérdéseivel szembesítette a nézőt. Más előadások aktuális és roppant fontos témákat állítottak középpontba a kisebb vagy a nagyobb korosztályok számára, amikor a környezeti kataklizmával, a gyerekkori pszichés mássággal vagy a kiskori abúzussal és annak felfedhetőségével foglalkoztak. Megint más előadások a bábos-színházi műfajok határait feszegették sok humorral és olykor némi posztmodern beütéssel, eljátszva például a kérdéssel, hogy mi is valójában a báb, vagy bemutatva, milyen lehet ma egy igazán élvezetes egyszemélyes történetmesélés, illetve bábszínészek mutatkoztak be – ahogy mondani szoktuk – prózai színészként, a bábos gyakorlatból is hozott fantáziával és humorérzékkel.
Egyszer voltam – Vajda Zsuzsanna és Pilári Gábor, MárkusZínház (fotó: Szentendrei Antal)
A bábtechnikákat illetően a látott előadások alapján a legkedveltebbnek a bunraku és a marionett tűnt, de sokféle asztali bábbal és egyéb módon megjelenített-mozgatott figurával is találkozhattunk. És ha már a legeknél tartunk: a legtöbb előadásban közreműködő alkotó Boráros Szilárd (tervező, rendező, szereplő) és Markó Róbert (író, dramaturg, rendező) volt.
Bár a színlapokon látható korosztályi ajánlások olykor meglehetősen billenékeny információt közvetítenek – az egyik szakmai megbeszélésen erről külön is esett szó –, alapvető tájékoztató értéküket nehezen lehetne vitatni. Így most magam is ezekből indulok ki, amikor – az idősebb célközönségtől a fiatalabbak felé haladva – áttekintem a látott produkciókat.
Előadások középiskolás korosztálytól
Mit tud a bábszínész, és mit a báb (és mit nem)? Hol kezdődnek, és hol (nem) végződnek kettejük között a határok, és mire mennének egymás nélkül? Egyáltalán: mi az, hogy báb? Keresve sem lehetett volna frappánsabb felvezetést találni a seregszemléhez, mint az Ellinger Edina rendezte Anima előadását (Budapest Bábszínház), amelyet az SZFE végzős bábszínész hallgatói írtak, játszanak – és tartanak frissen azóta, hogy másodéves egyetemi gyakorlatként elkezdték játszani. Az előadás – amely tizenhat éves kor feletti nézőknek szól – különleges színpadi tanulmány, tele szellemesnél szellemesebb ötlettel. A bohókás, mégis sokszor filozófiai mélységű jelenetek a nézőt arra ragadtatják, hogy önálló entitásoknak lássa – „szándékaiknak” megfelelően – a mégoly puritán kinézetű fehér bábokat, és elfacsarodjon a szíve, amikor létük határaival szembesül: szegények nemhogy szerelmeskedni nem tudnak, de még egy jót kő-papír-ollózni sem képesek. Kiváló csapatmunka, szakmaszerelem – és örömbábszínház felsőfokon.
A Szerb Antal-kód – Budapest Bábszínház
A fesztiválon volt a premierje a Barguzin – lehullt csillag fénye című előadásnak. A Ciróka Bábszínház együttese Fábián Péter darabjával és rendezésében fergeteges vígjátékot kerekít (tizenhat pluszos nézőket megcélozva) a bő másfél évszázadra visszatekintő Petőfi-legendárium nyomán, szemmel látható élvezettel vetve bele magát a „prózai színészi” létbe. Bár ezt a produkciót is a csapatjáték határozza meg, Kricsó Júlia Rita sámánasszonyát nem lehet nem kiemelni. A női csontvázból kreált ereklye körüli bonyodalmak akár parodisztikus ötletelésnek is tűnhetnének, ha nem emlékeznénk a „kazánkirály” lelkes, vágyvezérelt expedícióira. A mű éppen ezekre építve játszik el a legendákhoz való vonzódás és az őskeresés – szarkazmussal és meghatottsággal éppúgy megközelíthető – témájával. Az előadás a történet újabb és újabb izgalmas fordulatainak lezárásaképpen össz-színpadi versmondásba torkollik: a színészek Petőfi-verseket kezdenek el, majd kórusként összehangozva mondják végig a sorokat. Íme, Petőfi él, és valóban része az életünknek.
Ugyancsak Fábián Péter írta és rendezte a Budapest Bábszínházban bemutatott A Szerb Antal-kód – avagy a Pendragon legenda című adaptációt, amely a Szerb Antal-műnek A Da Vinci-kód-dal megfűszerezett változata (tizennégy éves kor felettieknek ajánlva), vendégszövegekkel és a kortárs jelenre hajazó jelenetekkel is kiegészülve. Az előadásban a színészek elsősorban prózai játékosként vesznek részt, de számos ponton különböző bábok is megjelennek. A végeredmény: jó tempójú, szövevényes és izgalmas kultúrkrimi – de egyúttal jóval több is ennél. A cselekményre a tragikum árnya is rávetül, az alkotók ugyanis Szerb Antal életét és halálát is beleszövik a történetbe. A legmegrendítőbb jelenetben elhangzik az In memoriam dr. K. H. G. című Örkény-egypercesnek a színpadi helyzethez igazított változata, az írót formázó báb pedig hamarosan égő áldozatként végzi egy vaskályha pirosan fellobbanó tüzében. Emlékezetes előadás – függetlenül attól, hogy utólag az összes cselekményszál minden történetdarabkáját aligha tudnám hibátlan mozaikképpé összeilleszteni.
A fekete kakas – Fabók Mancsi
A fesztivál legrejtélyesebb előadása A jegesmedvék etetése tilos! című Manna Produkció, tizennégy pluszos nézőknek szánva. Szerzője a két szereplő: Nagy Petra és Kovács Domokos (utóbbi a rendezést is jegyzi). Az előadás valahol a performansz, a mozgásszínház és a bábszínház határán helyezkedik el. Fő eleme egy különleges, hulladékokból készült szobor, amely egy állatfejet (a címből tudhatóan: jegesmedvét) formáz, és a színész testének mintegy a meghosszabbításaként működik. Az ily módon megjelenített élőlény kerül különböző (konfliktus)helyzetekbe a színpadot elborító nejlonfóliák – ha tetszik: jégtáblák – között. Az előadás számos szép képpel hívja fel a figyelmet a klímakatasztrófa veszélyére, szerencsés módon bármifajta didaxis nélkül, messze elkerülve, hogy a nézők a mozdulatok nyelvét történetmesélésre próbálják lefordítani.
Johannes doktor Faust, borzadályos komédia ördögökkel – Magamura Alkotóműhely (fotó: Kovács Zoltán)
Szép, mégis elfeledett klasszikust, Mikszáth Kálmán A fekete kakasát adaptálta sokféle bábot, maszkot és egyéb csodákat felvonultató monoszínházára Fabók Mariann (Fabók Mancsi Bábszínháza, tizennégy év feletti nézők számára). Mikszáth humora és Fabók derűje elválaszthatatlanok egymástól: a színész-rendező tökélyre fejlesztett színpadi elbeszélőstílusának legfontosabb jellemzői ezúttal is a közvetlen, kedves-cserfes, népi hangvétel, a nézőkkel tartott intenzív (de sosem tolakodó) kapcsolat, az improvizációra való nyitottság. Nem tudom, jól számoltam-e – a játék bőven vitt magával annyira, hogy ne tudjak másra figyelni –, Fabók legalább nyolc figurát kelt életre Palya Gábor remek bábjainak és maszkjainak segítségével; a leleményes bábszínházi anatómia eredményeképp sokszor egyszerre többen is a színen vannak. Az aprócska színpad sokfunkciós díszletelemei között egyszerre vicces-szórakoztató és misztikus, mély értelmű történet kel életre a sors forgandóságáról és az emberi jóságba, szeretetbe vetett hitről.
Felsős általános iskolás kortól javasolt
előadások
A Kabóca Bábszínház Rómeó és Júliáját, Bartal Kiss Rita rendezését az a törekvés határozza meg, hogy a színészek alapvetően maradjanak a háttérben – fekete dresszben játszva tartják maguk elé a bábokat –, ugyanakkor mint csoport hangsúlyosan legyenek jelen a játék bizonyos pontjain. Ez utóbbi ötlet nyomán nagyszerű mozgásszínházi jelenetek születnek (rögtön egy ilyennel indul az előadás), de szép az is, amikor – prózai színészetre váltva – Shakespeare-szonetteket szőnek az előadásba. Az ismert dráma cselekményének meghatározó részét azonban a bábokkal játszatják el (tizenhárom éves kor feletti nézőknek szánva), és bár születnek kedves, ötletes bábos jelenetek is (csak pont Júlia figurája ne lenne ennyire bájtalan!), az előadásnak mégsem sikerült teljesen meggyőznie, hogy az alapanyag feltétlenül éppen ezt a színpadi műfajt követelné ki magának.
Rómeó és Júlia – Kabóca Bábszínház
Valódi összművészeti produkciót láthattunk klasszikus marionett dobozszínház falai között megjelenítve: a cseh népi bábjátékok alapján született a Johannes doktor Faust, borzadályos komédia ördögökkel című előadás (írta: Boráros Milada). A Magamura Alkotóműhely tizenkét éves kor feletti nézőknek ajánlja a sok-sok bohózati elemmel átszőtt kalandos történetet. A Boráros Milada és Boráros Szilárd által rendezett és játszott ős-Faust-változat Boráros Szilárd gyönyörű bábjaival jeleníti meg Faust doktor ismert és ismeretlen kalandjait. Szó esik ugyan az örök élet titkáról is, de itt az evilági szenvedélyeknek sokkal nagyobb szerep jut. Az előadás látványvilága kiemelkedően igényes és ötletes, a figuratív bábok mellett képzőművészeti ihletettségű nonfiguratív szereplők is megjelennek. A játék fontos eleme az élőzene (Pilári Áron, Takács Dániel), és az összképhez az is nagyban hozzájárul, hogy – takarás híján – azt is láthatjuk, a két bábos milyen bravúrosan mozgatja a kis figurák legapróbb porcikáit is.
Szintén népies hangvételű – amúgy kifejezetten csehes, Hrabalos, Pepin bácsis hangulatú – bohózatot láthattunk Czéh Dániel egyszemélyes előadásában, A kisgömböcben, amelyre az alkotók tíz éves kortól várják a nézőket. A Markó Róbert által írt és Schneider Jankó rendezte produkció (KL Színház – Magamura Alkotóműhely) a Kisgömböc-mese egyéni változatát jeleníti meg: szószátyár, szakmájába szerelmes henteslegény hord össze hetet-havat közel egy órán keresztül, hogy azután az utolsó tíz percben a címben ígért mesére is sor kerüljön a különleges egyéniség sajátos interpretációjában. („Amikor aztán a kisgömböc egy színházat is be akart kapni, azt mondtam: na most már aztán elég legyen ám!”) Czéh Dániel bábok nélküli, de mindenféle kellékkel megtámogatott vásári bohócériájának lendülete egy pillanatra sem hagy alább: kiváló miliőt teremt, precízen poentíroz és magabiztosan vonja be a nézőket is a játék bizonyos pontjain. A kecskeméti kocsmaudvar pedig a lehető legjobb helyszínt kínálta a koraesti vásári bohémsághoz.
Kisiskolás kortól ajánlott előadások
Szálinger Balázs poétikus meséje, A halhatatlanságra vágyó királyfi bölcs tudást közvetít kicsiknek (papírforma szerint a nyolc éves kor felettieknek) és nagyoknak egyaránt. A Freeszfe Maróthy Anna Zorka rendezte előadása különösen sok izgalmas felfedezni valót kínál a felsőbb korosztályok számára is, hiszen az archetipikus történet reminiszcenciáknak valóságos erdejébe kalauzolja nézőjét. (A középkori élet‒halál párbeszédtől kezdve például az Árgyélus királyfin át a Csongor és Tündéig és a János vitézig.) A halhatatlanság – azaz az örök élet – vagy a halál fogja elnyerni a királyfit? Bár a halhatatlanság győz, a királyfi egy idő után mégis elhagyja. Elege van a tökéletességből, a földi élet valóságára vágyakozik – csakhogy addigra már örökre lekésett róla. Színészek (az asztal két végén az ellenfelek: Cseri Hanna, Csarkó Bettina) és bábok együttjátszásának szemet gyönyörködtető közege a homokszín és a világoskék meghatározta látványvilág (Lengyel Viola és a rendező munkája), amelynek fontos elemei a pergő idő megjelenítésének színpadi metaforái.
A kisgömböc – Czéh Dániel, KL Színház–Magamura Alkotóközösség (fotó: Farkas B. Szabina)
A fesztivál legégetőbb témájával a Mesebolt Bábszínház állt elő: a Somogyi Tamás rendezte Lili és a bátorság a gyerekkori szexuális abúzusról szól, és arról, hogyan lehet a kialakuló elviselhetetlen helyzetnek mielőbb véget vetni. Paulik Móni, Vincze Zsuzsi és Veres András írói munkáját szociológiai kutatások előzték meg, az előadást pedig témafeldolgozó foglalkozás követi, amelyre a gyerekek – az előadás hét éves kor felettieknek szól – szülők nélkül hivatalosak. Kapnak továbbá egy körültekintően összeállított, szép kiállítású felvilágosító füzetet is, amelyet majd szüleikkel együtt tudnak végigtanulmányozni. A téma kifejezetten bábszínpadra kívánkozik, elkerülendő a naturalisztikus ábrázolás buktatóit, a Lilit ábrázoló báb ráadásul erősen stilizált figura, az előadás pedig finom egyensúlyt tart a bevonódás és eltávolítás, történetmesélés és tanítás között. A Varga Bori által életre keltett Lilitől a kiskorú néző valami nagyon lényegeset tanulhat meg: a rossz titkokat sosem szabad magában tartania.
Szintén érzékeny témát dolgoz fel Gimesi Dóra Emma csöndje című műve: hogyan találhatja meg a helyét a családban és a kortársai között egy olyan kisgyerek, aki valamilyen szempontból másképp működik, mint kortársai. Horváth Péter dramaturg és Kuthy Ágnes rendező a Kolibri Színház előadásában a mű másik nagyon fontos vonatkozásának is hangsúlyos szerepet szán: a környezet, az élővilág megóvásának kérdése fantáziadús jelenetek, színpadi képek közvetítésével bontakozik ki (a produkció hét éves kortól ajánlott). A magányába visszahúzódó kislány (Alexics Rita formálja meg finom színészi és bábszínészi eszközökkel) az emberekkel nem, de a tenger élőlényeivel bármikor könnyen barátságba tud kerülni. A színpadon a nagy kékségbe is belelátunk; a mélytengeri élővilágot Michac Gábor látványtervező szép, jól mozgatható és olykor vicces állatai jelenítik meg. A társulat kiváló csapatmunkája tempós, mozgalmas előadást eredményez, amely mentes minden harsányságtól, és a hangok mellett a csöndnek is figyelmet követel.
A Pán Pétert, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház produkcióját ezzel szemben számomra elsősorban éppen a hangereje jellemezte. Bizonyára a nézők figyelmének megragadása és lekötése érdekében választották az alkotók a szinte folyamatos fortissimót zenében és prózában, én magam azonban – talán ellentétben a hét éves kor körüliekkel, akiknek az előadás szól – kifejezetten kihívásként szembesültem ezzel. Pán Péter története régóta közkedvelt mese, népszerűségének kulcsa mindenekelőtt a főszereplő bizarr, de sokunk számára nagyon is átélhető ötlete – a pszichológiában szindrómát is elneveztek róla –, miszerint köszöni, de inkább nem szeretne felnőni. A meséből ezúttal Sényi Fanni írt színpadi változatot, amelyet Lázár Helga rendezésében mutattak be. A színt felnőttszereplők és tarka-barka plüssállatok népesítik be, utóbbiak hatalmas mennyiségben, miközben a cselekmény különösebb izgalmak nélkül csordogál a medrében.
A házigazdák egy vérbeli bábos produkcióval is megmutatkoztak a fesztiválon: Fehérlófia meséjét Veres András adaptálta bábszínpadra. A cselekménydús előadást egyetlen színész játssza megszámlálhatatlanul sok és sokféle bábot mozgatva: Lendváczky Zoltán bravúros teljesítményt nyújt, nemcsak a bábtechnikák sokféleségét illetően, hanem játéka dinamizmusával is. A felnövekedés-történet, a hőssé válásra tett kísérletek mozgalmas jelenetei magukkal ragadják a nézőt (célközönség a hat éves kor felettiek), és észrevétlenül is átlendítik az alapmese egynémely bizarrnak is mondható mozzanatán. Kedvenc mondatom az előadásból: Fehérlófia „biztos volt magában, de még nem ismerte önmagát”. Kedvenc bábos jelenetem pedig az almává csomagolt királylányok kifeslése – de amúgy a Grosschmid Erik tervezte fantáziadús figurák mindegyike kifejezetten szeretni való. Igazán kár, hogy – a hátrébb ülők számára legalábbis – a jelenetek egy része áldozatul esik a Ciróka kisterme látási viszonyainak.
Óvodás kortól javasoltak
Ha a Dzsungel könyvéről mint színpadi produkcióról hallunk, elsőre biztosan a Pesti Színházból diadalútjára indult musicalre gondolunk. A Vaskakas Bábszínház előadása azonban éppen arra jó példa, hogy lehet és érdemes is másféle színházi műfajban gondolkodó, új adaptációt bemutatni. Bár a Kipling műve alapján Nagy Orsolya által írt változat Markó Róbert rendezésében nem nélkülöz sem zenét, sem koreográfiát, elsősorban mégis prózai színház, nagyon erős látványvilággal. Svila Velichkova tervező színekben tobzódó jelmezeit maszkszerűre formált, roppant ötletes fejrevalók egészítik ki, amelyek segítséget kínálnak az öt pluszos korosztálynak, hogy azonosítani tudja a szereplőket. Remek és sokféleképpen használható a színes textilből készült liánok alkotta díszlet. Az előadás friss hangvételére jellemző, hogy – a célközönségre szabottan – a természetvédelem kérdése is helyet kap a cselekményben. A vadon törvényeiről mit sem tudó arrogáns vadász mint az irónia tárgya jelenik meg, amint elegáns feleségével együtt csetlik-botlik a dzsungelben.
A felnövekedés-történetek sajátos változatát mutatta meg a magyar népmesét feldolgozó Vas Laci, a Vojtina Bábszínház négyéves kortól ajánlott előadása. A lepukkant, retróra hangolt provinciális környezetben mackós‒papucsos‒otthonkás idős házaspár éldegéli nem különösebben izgalmas hétköznapjait (tervező: Horváth Márk). Kapcsolatukat jól tükrözik a Gyere már, kihűl az étel! – Jól, van, jól van, megyek már! típusú párbeszédek. A Markó Róbert rendezte színpadi változatban – amelyet Tengely Gáborral közösen írtak – ez a miliő keretezi Vas Laci (bácsi) régmúltba tekintő történeteit, amelyekben egy ifjú hősies tetteket hajt végre és elnyeri szíve hölgyének kezét. Ilyen volt – ilyen lett. Az előadás többféle bábos technikát vonultat fel a különböző helyzetekben és életkorokban, míg mai házaspárként a két szereplő mint prózai színész van jelen. Vas Laci roppant színes egyéniségű mesélő (még az is lehet, hogy afféle vidéki magyar Münchausen?), és alakítója, Reschofsky György kifogyhatatlan energiákkal működteti az emlékidézés mozgalmas színpadi rendszerét.
A Madarak nyelve, Boráros Milada darabja és a Bóbita Bábszínház előadása ugyancsak fejlődéstörténetként értelmezhető: kisfiú korában a főszereplő egyszer csak észrevette, hogy érti a madarak beszédjét. Felnőve a királylányban talál párjára, aki ezután szintén érteni kezd a madarak nyelvén. A hosszú pálcák végén röptetett színes madarak – annak megfelelően, hogy értik-e már őket az emberek, vagy még nem – eleinte zenei hangokkal kommunikálnak, később emberi szavakban nyilvánulnak meg. A Szenteczki Zita rendezte előadás egyik legizgalmasabb eleme a díszlet: a színpad nagy részét egy malomszerűen forgatható, fából készült szerkezet foglalja el, amely akár hajóként, akár épületként is tud működni (tervező: Boráros Szilárd). A négyéves kor felettieknek ajánlott előadás története, karakterei egyszerűek, könnyen átláthatók. Ami azonban ebben az előadásban mindent visz: Czéh Dániel játékos kedve, temperamentuma és humora.
Moll tündér álma – Harlekin Bábszínház
Gyerekkorom egyik kedvenc meséje volt a Holle anyó, de azóta talán nem is találkoztam vele. Így most szembesültem azzal, hogy a népmondaként is számon tartott és Grimm által is feldolgozott mese valójában egy erősen didaxisba hajló történet, amely untig ismert motívumokból épül fel. A Miskolci Csodamalom Bábszínház színlapja nem tudósít arról, hogy Veres András, a bemutatott változat írója milyen alapanyagból indult ki, de a feldolgozáson erősen érződik, hogy az alkotók a tanítójelleget minél kevésbé akarták hangsúlyozni, a mesei panelhelyzeteket pedig ötletes megjelenítéssel, humoros tárgyanimációkkal teszik érdekessé (tervező: Grosschmid Erik). A Varga Péter Róbert rendezte előadás a négy éves kor feletti nézőket célozza meg. A cselekmény világos szerkezete, a kedves bábok, a szép színek és formák minden bizonnyal közel hozzák a kicsikhez Holle anyó archaikus világát.
Két előadás szólt a legkisebbekhez, egyéves kortól. Bizonyára nem véletlen, hogy a szereplők egyben a darabok írói és az előadások rendezői is: a csecsemőszínházi bemutatóknál különösen fontos lehet a közös gondolkodás, mérlegelés az ötlet megszületésétől kezdve a képzeletbeli függöny leeresztéséig. Az Egyszer voltam a MárkusZínház előadása, a szerzők Pilári Lili Eszter és Vajda Zsuzsanna, a háromszereplős előadásban rajtuk kívül még Pilári Gábor lép fel. A biztos ízlésű és nagy szakmai felkészültségű családi együttes a csecsemőszínházi környezetben is otthonosan mozog: finom fény- és árnyjátékokkal, pár kellékkel és puritán mozzanatokkal fest fel egy egyszerű helyzetet: egy lány útra kel. Majd megmutatja bőröndjét: mi mindent gyűjtött bele az úton. Az előadás végén meg is invitálják az apróságokat, hogy közelről is szemrevételezhessék és kezükbe is vehessék a bőrönd tartalmát. A produkció fontos eleme a mozdulatokkal együtt élő zene (Pilári Áron); a verbalitást néhány rövid énekelt vers képviseli (Weöres Sándortól válogatva).
A másik általam látott csecsemőszínházi előadás a Moll tündér álma, a Harlekin Bábszínház produkciója. Különleges fejlődéstörténet, és nemcsak attól, hogy a legkisebbeket célozza meg, hanem azért is, mert lány a főszereplője: egy bűbájos pillangótündér (tervező: Csonka Erzsébet), aki először a saját tükörképétől is megijed, de azután nagy kíváncsisággal és kitartással apránként felfedezi a körülötte lévő világot. A barátjául választott hernyócska pedig azzal lepi meg, hogy a bábjából (vagyis amikor a színpadi báb biológiai értelemben is bábbá válik) egy pillangótündér fiú bújik elő. Szűcs Réka és Zádori Szilárd nagyon kedves történetet talált ki és valósított meg roppant igényes módon: a pálcás báboknak még a kézfeje is külön mozgatható. Leleményes a szereplők hangutánzós-halandzsás halk pöszmögése is; mondatok, szavak nem hangzanak el, csak – kedves poénként a nagyobb nézőknek – a moll és a dúr szavak vehetők ki, tudatosítva a főszereplő nevét (és nem hagyva kétséget társának neve felől sem). Az előadás végül itt is bábsimogatóba torkollik.
*
Egy híján húsz előadás, egyéves kortól tizenhatéves (vagy afölötti) korosztályig. Bár kifejezetten a felnőtteket célzó előadást a fesztivál első négy napján nem láttam, a tizennégy‒tizenhat éves kortól ajánlott darabok legnagyobb részét felnőttelőadásnak (is) gondolom, már ha érdemes egyáltalán ilyen megkülönböztetést tenni gimnazista és nagykorú nézők között.
A seregszemle betöltötte a feladatát: összehozta a bábos szakma résztvevőit egymással, a kecskeméti közönséggel (már amennyire a különböző helyszínek nézőterei erre lehetőséget adtak) és a műfaj iránt érdeklődő színikritikusokkal is.
Én meg most várom a következőt, a tizenhatodikat.
Dömötör Adrienne
JEGYZETEK
1 Az egyikről be is számoltam: https://szinhaz.net/2018/11/28/domotor-adrienne-ujrameselve/
2 A látogatás lenyomata: https://szinhaz.net/2019/04/18/domotor-adrienne-gazdanak-macskaja-macskanak-embere/
