A zenetörténetben nyomon követhető, hogyan alakult a zene, konkrétan az egyes műfajok iránti érdeklődés az évszázadok folyamán. Érdekes megfigyelni, ahogyan hirtelen ízlésváltozás következik be, s például a mindig valami mást (habár nagyon hasonlót) elve helyett a kedvenc-ismételgetés jön divatba. Magyarázható a köznyelviséggel, a nüánszokban örömöt lelő érzékenységgel – de ez utóbbi biztosítja azt a kitüntetett figyelmet, amely egyik interpretációt előnyben részesíti a másikkal szemben. Amikor tehát a „mit” kérdése immár háttérbe szorul (hiszen a hallgató ismeri a művet, előre tudja a folytatást), s a „hogyan” válik elsődleges szemponttá.
Még ilyen madártávlatú elképzeléssel is alig rendelkezünk azonban arról, hogy milyen olvasmányok örvendenek közkedveltségnek. Vagy általánosabban: adott korban milyen műfajok/tematika iránti érdeklődéssel lehet számolni. Ráadásul, a média jóvoltából, a különböző források által elérhető élmény- és ismeretanyag megszerzésének lehetőségével az olvasás mint tevékenység igencsak háttérbe szorult. Hangkulisszák kínálnak hallgatnivalót (pontosabban zsongítják a hallást) lépten-nyomon, míg a próza csakúgy kiköveteli a rá szánandó időt, mint az érdeklődésből, teljes figyelemmel hallgatandó muzsika. Pontosabban zeneművek.
Mit olvasunk? Olyan érdeklődéskiváltó irodalmat, amelynek a beszerzése örömteli feladat (legyen bár idő- és pénzigényes), vagy ami könnyen hozzáférhető (könyvtárban a könyvtárlátogatónak, s könyvespolcon annak, aki anakronisztikusan hódol a könyvgyűjtés szenvedélyének). De hogy honnan jön az ötlet – jön-e egyáltalán –, az szinte kiszámíthatatlan. Vajon hányan kapnak gusztust irodalomtörténeti értékeink egyikére-másikára?
Egyrészt, van a bőség zavara, másrészt pedig az ötlettelenségé. Ez utóbbin segítenek a hangoskönyvek, amelyek fogyasztásra készen kínálnak irodalmi élményt, színész-előadók közvetítésével. Nemcsak az olvasáshoz nem szokottak számára jelent többlet-élményt a prózai hallgatnivaló!
Mesét hallgatni jó, és ízes tálalásban bármilyen fajsúlyú irodalom gyönyörködtető tud lenni. Eme meggondolások hívhatták életre a Hungaroton új Hangoskönyveit.
hangoskonyvek3
Molnár Piroska Illyés Gyula 77 magyar népmeséjéből mond el kettőt (A kis gömböc, Az égigérő fa), s a hallgató, lett légyen idős vagy fiatal, feledi az idő múlását, átadja magát a történeteknek. Igaz, közben lehet tevékenykedni is valamit, valami mechanikusat, s akkor kétszeresen hasznosítható az idő. Tegyük hozzá: ellentétben a háttérzenével, a szöveges hallgatnivaló automatikusan előtérbe tolakodik, leköti a figyelmet. Az ismerős történetnél az elmondás mikéntje válik érdekessé, kevésbé ismerősnél pedig ott van a találgatás lehetősége, a kínálkozó variánsokban való gyönyörködésé. (HCD 14345)
Mácsai Pál Karinthy Frigyes hét novellája iránt kelti fel az érdeklődést (Az eskü, Hasműtét, A cirkusz, Lógok a szeren, Találkozás egy fiatalemberrel, Barabbás, Üzenet a palackban). Itt számolhatunk azzal, hogy e programon belül egymás tőszomszédságába kerül ismeretlen és ismerős. De akárhogyan is legyen, az irodalom vonzáskörébe kerül a hallgató. A történetek, mondhatni példázatok időnként torokszorítóak, de mindig adnak olyasfajta élményt, amelyet szokás volt katarzisként emlegetni, amikor az írásművek személyiségformáló erejét értéknek tekintették. És a novellák hallgatásakor társművészeti élmények villanhatnak fel. A Barabbás egyfelvonásos komponálására ihlette Vajda Jánost, a Találkozás egy fiatalemberrel pedig a XX. század végi elektroakusztikus zeneszerzés egyik értékes darabját hívta életre, Láng István azonos című kompozícióját, amelynek elsődleges terjesztője – előadói apparátusából adódóan – úgyszintén a hangfelvétel lehetne (akár CD-n, akár rádiófelvétel sugárzásaként). (HCD 14348)
Krúdyt olvasni – kevés eredménnyel járna a közvéleménykutató, ha konkrét olvasmányélményekre kérdezne rá „az utca emberénél”. Kulka Jánosnak köszönhetően, aki a Hangoskönyv-sorozatban két novellát olvas fel (Madame Louise délutánjai, Utolsó szivar az Arabs Szürkénél), talán lekerül a könyvespolcokról néhány novelláskötet, hiszen az atmoszférateremtő előadás egy rég letűnt, ám korántsem érdektelen világba enged bepillantást. Nem kevésbé egzotikus egy ilyen időutazás, mint a televíziós szappanoperák távoli tájakon játszódó történetei, s közben, szinte észrevétlenül feltárulnak előttünk emberi jellemvonások, érzés- és gondolatvilágok – ismeretlen ismerősökre tehetünk szert, olyanokra, akik iránt a továbbiakban semmiféle elkötelezettséggel nem rendelkezünk. Empátiaképző anélkül, hogy sérüléseket szerezhetnénk. (HCD 14346)
Villanások a kimeríthetetlenül gazdag magyar irodalomból. Nemcsak fogyasztásra kész állapotban (hiszen ez a nyomtatott irodalomról is elmondható), hanem kiporciózva, egyszersmind lehetővé téve a kisebb adagokban való fogyasztást csakúgy, mint a – korlátlan – ismétlést.
A 2014 őszén készült stúdiófelvételek vélhetőleg korlátlan ideig megőrzik a szavatosságukat. De hatásukat csak akkor tudják kifejteni, ha működésbe léphetnek, ha vizsgázhatnak a gyakorlatban. S a folytatásra is vélhetőleg az érdeklődés mértékének függvényében kerülhet sor. Merthogy a terjesztéshez az értéknek áruvá kell válnia…
FITTLER KATALIN
