A harmadik emelet tornatermi fényei nem akarnak kialudni. Mintha azt mondanák: te itt most nem leszel békén hagyva. Vár egy darabig az ember, aztán ő is elkezdi nézni a fölmagasodó, kopár polcrendszer aljában elhelyezett készüléken futó fekete-fehér filmet. Orosz klasszikus. Azt nézik a lengén öltözött játszók is, mintha mérkőzés szünetében ülnének be pihenni egy kicsit. Csak később foghatni föl, hogy olyan ez, mintha egyenes adásban mutatnák a jelen idejű balhét a tévénézőknek, hiszen a Patyomkin páncélos férges húson kiakadt legénységének lázadását közvetítik az odesszai kikötőből, s a figyelők maguk a gazdák, a hajózási nagyvállalkozó Zseleznova családtagjai és szolgálói.

A mesélés módját és körülményeit valami gyermeki finomság, babázó bíbelődés jellemzi: hajók a padlón, papírból hajtogatva, alattuk térkép, s az északi vizekben időnként „megmossák" arcukat a szereplők – díszlettervező Ambrus Mária, jelmeztervező Benedek Mari. Fiatal férfiak kigombolt ingben, mintás alsónadrágban mutatják magukat, csupasz bőrükre írva a nevük vagy annak kezdőbetűje, a nők pedig a munkaköpenyeiken viselnek feliratot, hogy követni lehessen a szerepátvételek rendjét. Mert mindenki játszik mindenkit. Kivéve Básti Julit, aki maga Vassza Zseleznova, a „fagykemény" asszony, az oroszlán a hiénák között.

Amikor Gorkij két nekifutásra készült, húsz év kihagyásával, a harmincas években készre írott művét 1949-ben nálunk bemutatták, ki is adták azt egy 71 oldalas füzetben, Gábor Andor fordításában. A rendező Zsótér Sándor és Ungár Júlia az orosz eredetiből készítették az előadás szövegét, s csak a számukra érdekes mozzanatokat hagyták meg belőle. Csak sejteni lehet, hogy a drámai szövegtestet miként kopogtatta és tapintotta végig az előkészületek során az elemzésre kész csapat, keresve a „hasznos", az élő anyagot benne. A hallgatózó figyelem talán valami hőtérkép készítésével párosult. Vassza Zseleznova a magma, körötte mindenki csak pörk és hamu. Vassza, amikor kezdéskor megtudja, hogy semmirekellő férje kisgyerekeket molesztált, s ezért el fogják ítélni, mérget itat vele, hogy a család renoméja ne sérüljön: „Vedd be a port!" – sziszegi Básti, s az előadás egyszerre ledob magáról minden furcsálkodó műanyagformát, s elkezdi elmesélni a nagyvad halálát. Básti Juli elképesztő erejű alakítása, muszáj-herkulesi gyürkőzése hősies reménytelenséget s jól fölismerhető, hazai keserűséget áraszt. Vassza lányai (Varga Mária, Stork Natasa és Söptei Andrea) s szolgálói (Mészáros Piroska, Bánfalvi Eszter) kézről kézre adják, sőt, meg is cserélik szerepeiket. A ház asszonyának úgyis csak a megoldandó problémát s annak sorszámát jelentik a feltűnő alakok. A sógor, a fiú és az unoka természetes módon gömbölyödnek-hemperednek bele a térbe, ha épp róluk van szó, szöveggel vagy anélkül. A távoli fiú világjáró „forradalmár" neje (Mészáros Piroska és/vagy Bánfalvi Eszter) combtőig vérpiros harisnyában, arany kosztümben járkál a történetben, mintha fia, az ötéves unoka izgatná, akit persze nem adnak oda neki. Hosszú, piros kesztyűs kezei egy Lenin-szobor bábba bújva hadonásznak. 1917 előtt vagyunk. Vassza nem bízik senkiben. Fizet és lefizet, parancsol és fenyeget, üzletel, elsimít, problémákat old meg, s aztán teázna még egyet holtfáradtan. Egyszer csak lefordul a székről. Menten szétkapják a vagyonát.

A tandrámát is Ungár Júlia fordította. Az este minden mondata érvényes, akkor is, ha nem is annyira az íróhoz, inkább a jelenethez hű elsősorban. Frissen végzett fiatalok kísérletező idegenkedéssel játsszák a férfiszerepeket. Kor nem számít. Szertartásszerű a játék, olyan, mintha betlehemesdit játszanának. Távoli emberek távoli, nagy erőfeszítésekről, nagy galádságokról szóló történetébe lépnek be, s ízlelgetik és szagolgatják az egyes alakok lehetséges változatait. Ebben a játékmódban azonban sehogyan sem találja a helyét a megoldatlan és kivitelezni se nagyon próbált táncos-muzsikás jelenet.

Gorkij regényírói munkaruhában állt neki darabokat írni. A sűríteni kívánó alkotók nyugodt lélekkel elhagyhattak most annyit a műből, hogy egyfelvonásos legyen belőle. Brecht szikár, kortársi tandrámája viszont megtréfálja a műtéthez bemosakodott dramaturgokat. Egyszerűen nincs rés rajta. Csontig szikkasztott szerkezete nem ad módot beavatkozásra, ki van ez már szárítva, nincs rajta mit stilizálni. Hát akkor énekeljünk! És az előző játékban olykor csak bizonytalankodó fiatal színészek magukra találnak. László Attila, a sivatagi vállalkozó, Mátyássy Bence, a megalázáshoz szokott, mindig mosolygó kuli, Stork Natasa, az elcsapott vezető, s a többiek: Miklós Marcell, Orth Péter és Szabó Kimmel Tamás olykor pöszítő, keletiesen csicsergő beszédmóddal emelik meg a játékot. A teljes terepet beborító hullámpapírtekercsek homoksivatagot és veszélyes gázlót egyaránt képesek megidézni. A gyermeki játékmód itt is előkerül: papírgaluskát tépnek a tömbökből, papírból formálnak tányért és cigarettát.

A vállalkozó egy silány főnök minden vonásával rendelkezik. Páni félelmében elcsapja a kulival jóban lenni látszó vezetőt, nehogy összejátsszanak ellene, de a kuli nem ismeri a sivatagi utakat. Üti-veri, megalázza a szolgát, s ezért biztos benne, hogy az gyűlöli őt, hiszen bolond volna, ha nem gyűlölné. Ez a szabály. De ez a kuli olyan együgyű, hogy a sorsdöntő pillanatban szomjazó főnöke felé nyújtja a vezetőtől titkon kapott, vízzel teli kulacsot. A vállalkozó azt hiszi, kővel támadnak rá, s lelövi a kulit. Ez a drámai pillanat felivódott, eltűnt, mint víz az itatóspapírban. Jóleső érzés az irracionális tárgyaláson visszajátszott eseménysort újra megélni, de sajnos, nincs a várt vagy inkább remélt erő benne. Ettől persze aztán egészen szűk és reménytelen lesz a világ. Milyen véletlen elcsúszáson múlik minden. Nincs nagy pillanat. Észre sem vesszük, s vége. Vissza lehet ugyan játszani, de csak pereg csendben, újra forog, s nincs katarzis.

„Nézzétek bizalmatlanul!" – szólított föl Brecht a játékos szavával a játék kezdetekor. Bizalmatlanul? Szelíd kifejezés. Rettenettel a szívünkben ülünk a tornatermi fényben. S Mészáros Piroska még utánunk rikolt egyet Tallér Zsófia akartan fülhasogató dallamaiból. Megnyugodhatunk. A törvény az, amit láttunk. A rosszhiszeműség uralja a világot. Sikerrel. Reménykedjünk a véletlenben.