Amikor fölhúzzák a függönyt, vagy akár csak fénnyel jelzik, hogy kezdődik az előadás, az övék a főszerep. A néző az ő művükkel találkozik először. A színpadkép sokszor azt is eldönti, milyen az előadás. Mégis, a látvány tervezőiről kevés szó esik. Kikerül a darab a repertoárból, és munkájuk az enyészeté. Vagy mégsem? A miskolci Színháztörténeti és Színészmúzeum impozáns kiállítóterében évek óta nagyszerű díszlet- és látványtervezők munkáiból láthatók időszaki kiállítások. A felsorolás nem teljes, de az utóbbi években Szakács Györgyi, Ék Erzsébet, Juhász Katalin, Wegenast Róbert látványterveiben és ruháiban gyönyörködhettek a látogatók.
A múlt év decemberében a színháznál húsz éve dolgozó Bozóki Mara műveiből rendeztek kiállítást. Bozóki Mara már a Képzőművészeti főiskolai diplomamunkáját is ennél a színháznál készítette. Hogy hű maradt színházához, nem jelenti azt, hogy ne lett volna nyitott a szakma újabb és újabb kihívásaira. Nagyon sok rendezővel dolgozott az ország különböző színházaiban. 1992 óta látványtervező munkatársa Bozsik Yvette-nek, akivel szépszámú nemzetközi sikert is magukénak tudhatnak. Így a Sárga tapéta című előadás az Edinburghi Fesztivál International Critic Award, The Herald’s Angel Award for Excellence (1995), a Kafka-töredékek az International Critic Award (1996), a Holtodiglan pedig az Edinburgh Fringe Festival, Fringe First Award (2002) elismerését kapta. A koreográfus-rendezővel azóta is sikert sikerre halmoznak. A Hungarian rock (1994), a Lakodalom (1996), a Kabaré (1999), a Létramesék (2007), a Lélektánc (2008) emlékezetes pillanatokat szereztek. Bozóki Mara filmes munkái közül, A boldogság színe című, Pacskovszky József rendezte film látványtervéért 2004-ben Houstonban a Legjobb látványtervező (Best art direction) díját érdemelte ki.
Dolgozott Ascher Tamással a kaposvári Csíky Gergely Színház Sweeney Todd című előadásán, amely az 1999-es Országos Színházi Találkozó legjobb előadása és legjobb rendezése volt, a Katonában Máté Gáborral (Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymásról, 2001), Kamondi Zoltánnal a Miskolci Nemzeti Színház Egymást érintő című sorozatában 1996-ban, Lukáts Andorral pedig az Utazás az éjszakába című O’Neill-rendezésében 1992-ben a Szegedi Nemzeti Színházban.
Zsótér Sándor miskolci Phaedrájának (1995) is ő volt a látványtervezője. A főszereplő Margitai Ági jelmezében nem volt semmi, ami az antik kort idézte volna, ahogy a színpadra költött sors (Euripidész, Seneca és Racine nyomán ismerjük Ariadné húgának, az athéni királynőnek szomorú történetét) sem volt egyetlen korhoz kötött. Nadrágosan is a nőiséget bontotta ki. Különleges fejdíszével egyszerre volt büszke, fejedelmi és nagyon kiszolgáltatott. A Kabaré ruhái sem a húszas–harmincas évek Berlinét idézték. Nem volt bennük semmi mondén. A színük és az anyagok esése volt a színpadi mű igazi mondanivalójának segítője.
Pedig Bozóki Mara remekül ismeri a történelmi korok irányzatait. Moličre- és Beaumarchais-jelmezei nem csak kort idéznek. Könnyedek, játékosak és kifejezők. A My Fair Lady pedig arra példa, hogy ha nem kötik meg kezét a szűkös anyagiak, akkor szárnyalni is tud. Gyönyörűek a kalapköltemények, kivételes szépségűek a boák és keppek.
Látványterveiben szereti a fát (A Pál utcai fiúk jó példa erre) és az olyan műanyagot, amelyből sokféle formálható. Egészen különleges ebből az anyagból Diament darabja, a Látatatlan találkozások látványterve.
Mikita Gábor színháztörténész rendezte Bozóki Mara munkáiból a kiállítást. A Miskolci Galéria Várostörténeti Művészeti Múzeum Színháztörténeti és Színészmúzeuma pedig Színpad-Kép címmel kiadványsorozatot indított Mikita Gábor szerkesztésében azzal a céllal, hogy a színvonalas kiállítások az utókor számára katalógusok formájában is megörökítődjenek. Legyen nyoma így is annak a gazdag és tartalmas munkának, amelyet egy-egy látványtervező egy-egy színházi előadáshoz hozzáadott. A sorozat első kötete Bozóki Mara munkásságát mutatja be. Igényes a kiadvány, szépek a képek és jó kézbe venni, látni a jelmezrajzokat és érdekes színpadképeket ebben a formában is.
JÓZSA ÁGNES
