Niedzielsky Katalin: Élt, halt a színházért – Typografika Könyvek, Békéscsaba

„Sík Ferenc halála óta felnőtt egy nemzedék, amelynek tagjai talán nem is hallottak a Kossuth-díjas művészről, a Nemzeti Színház főrendezőjéről, a Gyulai Várszínház művészeti vezetőjéről, nem látták az előadásait. Ezért is fontos emlékezni és emlékeztetni, hogy ne legyen kérdés, miért neveztek el róla tantermet és kamaraszínházat Békéscsabán” – olvashatjuk a karcsú kötet hátlapján, amely a Békés Megyei Népújságban és a Békés Megyei Hírlapban megjelent írások (többségükben interjúk) gyűjteményeként őrzi Sík Ferenc Kossuth- és Jászai-díjas rendező, Érdemes és Kiváló Művész emlékét. Az őrzés ezúttal értéket dokumentál: csokorba gyűjtve az annak idején napi tényeket közlő, aktuális eseményekkel foglalkozó írások immár kordokumentummá lényegültek át. Többségük interjú, vagy beszámoló egy-egy hosszabb beszélgetés közérdekű tanulságairól. Végigolvasva a könyvet, további dimenzióval gazdagodik korképünk, a visszatérő gondolatok a rendező szándékairól-elképzeléseiről ars poetica értékűvé nemesednek .

Lexikális adat önmagában, hogy Békéscsaba szülötte néptáncosként kezdte, s a szintén békéscsabai Rábai Miklós vezette Állami Népi Együttes alapító tagjai közé tartozott szólótáncosként. Az itt szerzett impulzusok nem múltak el akkor sem, amikor rendezőként működött: nyomot hagyott színészvezetésén csakúgy, mint a színpadi jelenetek dinamizmusában. Az egyetemi időszakból a magyar‒történelem‒francia szak tanulságai sem múlhattak el nyomtalanul, hozzájárulhattak ahhoz a maga idejében kétségkívül bátor vállalkozáshoz, hogy egyetemes nemzeti érdekek megvalósulásáért akarjon politikus-közéleti színházat teremteni. Színházi pályafutásának három fontos fejezete Pécshez, a Gyulai Várszínházhoz és a Nemzeti Színházhoz kötődik.

emlekezes Sik

Megannyi ötlete, kezdeménye bizonyult életképesnek a gyakorlatban, azok is, amelyek megvalósulásáért keményen kellett harcolnia bürokratikus meggondolások ellenében. 

Niedzielsky Katalin a gyulai időszak krónikása, fogékony színházkedvelőként időről időre felkereste a rendezőt. Ez az emberi szimpátia is átsüt sorain, és már az előszó helyett szereplő „Sárgabarack és színháztörténet” című írással arra készteti az olvasót, hogy ne pusztán információkat keressen, hanem a megvalósult és füstbement tervek és szándékok eredőjeként létrejött előadásokban vegye észre a színháztörténeti dokumentumokat.

Fontos kordokumentum az „Álominterjú Sütő Andrással” – múltidézés a fiatalabb generációk számára (ez a legkorábbi írás, 1987. július 14-én jelent meg – Niedzielsky Katalin utolsó interjúja Sík Ferenccel 1994. júliusában készült). És nem pusztán az illusztráció szerepét töltik be a keretben megjelentetett rövid idézetek, amelyek mindig gondolati kommentárként csatlakoznak az írásokban közöltekhez.

Az újságíró nem ítélkezik, azt rábízza az arra illetékesekre és a mindenkori olvasókra. De lehetővé teszi az elgondolkozást, tények tükrében. Például, hogy a „Sík Ferenctől búcsúzunk” (megjelent 1995. január 18.) után felidézi a Békés Megyei Hírlap előző év március 31-ei számából a rendező – akár végrendeletként is értelmezhető – megjegyzését is:

„Gondban lennék, ha most arról kellene döntenem, hogy majd hol temessenek el. Békéscsabán, ahol édesanyám és több rokonom nyugszik? Úgy érzem, számomra Gyula adjon majd végső pihenést. Ott van a hazám.”

A folytatás: Sík Ferenc a szülővárosában, a családi sírhelyben nyugszik, a Ligeti temetőben. Síremlékének avatására 1996. november 1-jén került sor, amikor is Sinkovits Imre emlékezett művésztársára.

Szülővárosa a kerekszámú évfordulók alkalmából rendre talál alkalmat Sík Ferenc emlékének életben tartására. Túl azon, hogy megkoszorúzzák sírját, születése 80. évfordulóján róla nevezték el az Ibsen-ház egyik oktatótermét. Mellszobrát, Mladonyiczky Béla alkotását a Színházi Világnapon a Jókai Színház színpadán avatták fel. 2016-ban, a 85. évfordulón a korábbi Ibsen Stúdiószínházat (ahol az általa alapított színiiskola megkezdte a működését) Sík Ferenc Kamaraszínházzá nevezték át. A Békéscsabai Jókai Színház igazgatója, Seregi Zoltán így fogalmazott: „A színház a pillanat művészete, a színészekről még csak marad felvétel, de a rendezőkről semmi. Ezért fontos minden emlékezés és emlékeztetés, ezért döntöttünk úgy, hogy maradjon Sík Ferencnek ’lábnyoma’, és a színház viselje a nevét.” 

Az emlékezés-emlékeztetés e kettős gesztusához értékes adalékkal járult hozzá Niedzielsky Katalin könyve is.

Fittler Katalin

 

NKA csak logo egyszines

1