A cigány – Soltis Lajos Színház

„Szeretünk éles helyzeteket megragadni” – mondta egy interjúban még nyáron a fiatal rendezőpáros, Benkó Bence és Fábián Péter (lásd: http://kutszelistilus.hu/szinhaz/interju/435-szeretunk-eles-helyzeteket-megragadni), amikor a k2 csapatával Zalaegerszegen járva-kelve, egy a városhoz kötődő előadáshoz alapanyagot keresve két dolog keltette fel a figyelmüket: a gettó története és a komoly kormányzati támogatással most épülő Mindszenty-emlékközpont. No meg a névadó ellentmondásos megítélése, aminek következtében a megkérdezett városlakók nagyobb része egyszerűen elfutott a kérdezők elől. Az elkészült előadás (Mindenki Egerszegre! címmel) egy vándortársulatról szólt, akik a gettóba zárt zsidók elhurcolása körüli napokban éppen Szigligeti Ede darabját, A cigányt játszották – volna, ha a főszereplőt mint katonaszökevényt nem fogják el és nem végzik ki.

Nyilván már akkor is a szeptemberi celldömölki bemutatóra készültek, így kerülhetett a darabba éppen A cigány. Éles helyzetet ez a népszínmű is kínál, és hogy az előadás ezt ki is szeretné aknázni, az már akkor látszik, amikor Doja, a cigánylány (Nagy Zsuzsi) tánccal, dallal, hívogató mondatokkal beinvitál bennünket a játéktérbe. Azt ugyanis átlósan egy kerítés szeli ketté. A felénk eső oldal szalmával felszórt terében laknak a cigányok, túloldalt a „magyarok” (értsd: nem cigányok), ők mindjárt két szinten is, a módosabb Ivánkáék a játéktér emeletén. A két térfél között közlekedni csak hasmánt átcsúszva, a kerítés alatti szűk sávban lehet. Önmagában jelentéses kép a mai társadalmi mobilitás lehetőségeiről éppúgy, mint a korabeliről. A kettő között különbségként a drótkerítés feszül. 

A markáns felütés után sokáig mintha tényleg „csak” Szigligeti Ede művét látnánk. A szöveget persze a rendezők alaposan átírták, és számos anakronisztikus, mára utaló kiszólás is elhangzik az 1848/49-ben játszódó történetben, de népszínművet látunk. Egymásba szerelmesedő fiatalokat, akik a szülők szerint nem szerelmesedhetnének egymásba, hiszen suba a subához, guba a gubához házasodjon. Sorshúzásos sorozást, ahol a végén mégsem az megy csatába, aki az igent húzta. Halálhírt hozó levelet, ármányt és az ármánynak hitelt adó, kételkedő szerelmet. Mindezt a népszínművek stílusában: dallal, zenével, nagyon ilyen vagy nagyon olyan karakterekkel, határozott kontúrokkal, néha harsányan. Ebből a harsányságból szívesen elengedtem volna egy kicsit, azért is, mert néha az érthetőség rovására megy, összességében azonban ez a rész is jól működik, távol esik a népszínművekről bennünk élő előítéletektől, friss, sodró és humoros. 

Az ördög azonban itt is a részletekben rejlik. Az alkotók becsempésztek a történet menetébe néhány látszólag oda nem illő mozzanatot. Az már határozottan gyanús, amikor Doja, a cigánylány vidáman olvassa fel Gyuri harctéri halálhírét. Egy idő után az ember, mint egy krimiben, szinte vadássza a titkot sejtető mozzanatokat, majd az előadás egy ponton erősen hasonlítani kezd egy Agatha Christie-krimi végjátékához. Itt azonban éppen nem a gyilkost, hanem a hamis halálhír terjesztőjét kell megtalálni. Helyi Poirot-ként a hajdú (Bruckner Roland) fejti fel a történteket, az indokokat és az indulatokat. Nem egyszerű krimiről van persze szó, hanem a bűnbakképzés mechanizmusáról, arról, hogyan lehet emberek életét tönkretenni egy olyan közegben, amelyik érdektelenségből vagy rosszindulatból kételkedés és gondolkodás nélkül elhiszi, amit mondanak neki, mert egyszerűbb mindent feketén-fehéren látni. Vagyis Benkó Bence és Fábián Péter ezúttal is azért ugranak vissza a történelemben, hogy a máról beszéljenek, de anélkül, hogy ezt szájbarágósan tennék. 

Poirot1

Bruckner Roland, Pesti Arnold, Piller Ádám, Pilnay Sára, Gregorich Zsófia és Nagy Zsuzsi (fotó: Nagy Jácint)

A k2 rendezői a Hantocska című gyermekelőadás után másodszor dolgoztak együtt a celldömölki társulattal, szemmel látható egymásra hangoltságban. A cigány is zenés játék (az elhangzó népdalok mellett a zenét a k2-tag Horváth Szabolcs szerezte), és – ahogy ezt már több celldömölki előadásban láthattuk-hallhattuk – a színpad szélén ülve a zenészek (Gregorich Zsófia és Horváth Nóra) is részei a játéknak. Hegedűjével a Rózsa Rózsit játszó Pilnay Sára is kapcsolódik hozzájuk. Ő egyébként az előadás egyik legjobb alakítását nyújtja a csalódásába beleőrülő lány szerepében. Ahogy ül a színpad szélén, sápadtan, virágkoszorúval a fején, fájdalmas elhagyatottságban, önmagában is emlékezetes kép.

Boznánszky Anna, aki a Hantocskában címszereplőként és a nemrég bemutatott Szentivánéji álomban Puck szerepében nagyon is otthon volt és kiváló alakítást nyújtott, most, a gonosz, boszorkányra hajazó özvegyasszony szerepében mintha nem találná a helyét, túlságosan egydimenziós figurát játszik, időnként túlzott hangerővel. Játékába furcsa, csusszanós járása visz jótékony humort. A többiek szerencsésebb helyzetben vannak, karakterük lehetőséget nyújt az árnyaltabb szerepformálásra, még ha eltérő mértékben is. A már említett Pilnay Sárán kívül Temesi Zsolt az öreg cigánykovács és Pesti Arnold a fia szerepében él a legárnyaltabban ezzel a lehetőséggel, Bruckner Roland pedig a poirot-s jelenetben tölti be remekül a színpadot. De valamennyi színész, a még nem említett Tóth Ákos, Piller Ádám, Marton Mercédesz és Nagy Gábor játékának is köszönhető a meggyőző összjáték. 

Az egyéni énekes teljesítmények nem egyenletesek, a közös énekek viszont nagyon szépen szólnak. 

Poirot2

Pilnay Sára és Gregorich Zsófia A cigány című előadásban – Soltis Lajos Színház, Celldömölk

A Soltis Lajos Színháznak ebben az évadban ez már a második bemutatója. Az első az önmagukról, a vidéki közmunkás létben a semmiből színházat teremtő társulatról is szóló Szentivánéji álom volt Nagy Péter István rendezésében. 

Folytatják tehát a fiatal rendezőknek lehetőséget adó, bátran kísérletező munkát, amelynek az eredménye most egy kifejezetten erős évadkezdet lett. 

Turbuly Lilla

 

NKA csak logo egyszines

1