Két színházi könyvről

A színészek szeretete színházi kultúránk velejárója. Nem véletlenül jelennek meg újból és újból olyan interjúkötetek/beszélgető könyvek, melyekben pályatársak, barátok és hozzátartozók rajzolnak meg egy-egy színészszemélyiséget, a maguk benyomásait, érzelmeit, kötődéseit foglalva össze. Ezekből a szerző, a szerkesztő jóvoltából kaleidoszkópszerűen áll össze egy-egy pszicho-karakterrajz. Az alábbiakban a közelmúlt két ilyen izgalmas kötetéről lesz szó.

Balogh Gyula: A Jordán-sztori 

Egy színházi JELENSÉG

(Interjúkötet), Kossuth Kiadó, 2017.

Balogh Gyula interjúkötete tizennyolc beszélgetésből áll, a fülszöveg szerint ez első nagyobb lélegzetű munkája. Az Alföldi Róberttel készített beszélgetéssel induló és a Jordán Tamással folytatott diskurzust zárásként bemutató írás keretes felépítésű. Gördülékenyen megírt „szerelemgyereke” az eddig napi újságírással foglalkozó szerzőnek, magával ragadó olvasmány. A kötet apropója, hogy Jordán Tamás igazgatói mandátumát a szombathelyi Weörös Sándor Színház élén a politika nem hosszabbította meg. Annak ellenére, hogy ötletadója, megalapítója az intézménynek, és feltétlen elfogadásnak örvend a szakma és a helyi lakosok körében egyaránt, a helyi politika második ciklusa lejártakor megakadályozni próbálta újrázását, amiből országos botrány kerekedett. Itt van tehát a hetven felett álló Jordán Tamás egy ilyen kiszolgáltatott és igazságtalan helyzetben, és állja a sarat: ez az alapszituáció izgatta az újságírót. A beszélgetések mindannyiszor azzal a témafelvetéssel kezdődnek, hogy a kérdezett mit gondol a politikai háttérről. Aztán a közéleti szálról magánéletire, a lélek mélységeire tévednek, a családi vonatkozásokat is feltárják. Fontos szereplők szólalnak meg Jordán Tamás életéből, olyan az egész, mint egy élet-krimi. Megszólal három szerelme: Jordán Tamásné, Jordán Tamás felesége, a második és a harmadik élettárs: Lázár Kati és Pap Kriszta. Továbbá lánya, Jordán Adél és testvére, Jordán Péter. Ez a könyv attól letehetetlen, hogy a pszichológiai kapcsolódásokat feltárja, ami aztán mélylélektani elemzésekre adhat lehetőséget. Az átlagolvasóval pedig elhiteti: érti ezeket az összefüggéseket. Talán maga Balogh Gyula sem sejtette, hogy milyen emberi vonatkozásokra mutat rá, hogy ennek a kötetnek ez az igazi érdeme és értéke, és ez akkor is így lesz, amikor az apropó már a múlt homályába vész. Ettől persze még a kultúrpolitikai vonatkozásai is fontosak a könyvnek, ezt erősíti meg a Juhász László vállalkozóval és a POSZT-ot egykor Jordán Tamással társelnökként irányító Simon Istvánnal készített interjú – barátai ők a címszereplőnek. A kötet színháztörténetileg is nagyszerű forrás a kaposvári színház aranykorára és a Merlin Színház egészének időszakára vonatkozóan; a pályatársakkal-barátokkal készült beszélgetések, Bálint András, Csankó Zoltán, Koltai Róbert, Pogány Judit, Trokán Péter, vagy a Merlin Színházban Jordán tanítványaként végzett Bozó Andrea szavai erősítik ezt meg. Nem mellékesen Sebő Ferenc Jordán versmondó-énjét idézi fel a beszélgetőkönyvben. 

A kötet egészéből egy magyar színész életútja rajzolódik ki, aki eredetileg mérnök, civilként kezdte a színészi pályát, és aki szenvedélyesen szereti a játékot; akinek agórateremtő képessége egyedülálló. A színész bátran vállalja fel életét, mi élvezettel olvassuk. Olyan személyiségről van szó, aki maga körül az embereket egymással is összeköti, szerelmeket, családtagokat; kiderül, mennyire fontos számára a család, hogy édesapja halála után ő vette át a ceremóniamesteri szerepet. Azt is lehet látni a kötetből, hogy a nők mit szenvednek egy sikeres férfi mellett, de ez már csak a pszichologizáló olvasó szubjektív benyomása.

(fotó: Stekovics Gáspár)

Kánonteremtő erővel bír a kötet: ami benne témaként előfordul, az LÉTEZIK. Jordán Tamás amúgy is elismeréssel méltatott nemrég megjelent könyve (Határmetszés, Alexandra Kiadó) a sok említés által még nagyobb jelentőséget kap, sejthető, hogy az olvasó azt is kézbe fogja venni. És Balogh Gyula könyvéhez képest érdemes értelmezni ezután a régi és az új adalékokat Jordán Tamás életéről, legyen az közéleti vagy magánéleti vonatkozású. A kötet megjelenésének idején annyi már eldőlt, hogy meghosszabbítják egy évre szombathelyi direktori mandátumát. Az ügy kifutása és részletei is értelmezhetőek lesznek ezentúl e kötet alapján, illetve a magánéleti háttér is tovább követhető, ha valaki erre kíváncsi. Összességében csak gratulálni lehet a könyvhöz, nagyszerű teljesítmény!

TOMkönyv. 

Végvári Tamás emlékére 

Corvina, 2017.

TOMkönyv. A színház magában rejti a bennfentességet. Akik részt vesznek benne, féltékenyen őrzik ezt a világot, valószínűleg saját maguk megerősítése érdekében azt akarják sugallni, hogy valami titoknak a részesei, amihez nincs köze a nagyközönségnek. Ugyanakkor éghetetlen vágy ég a színházi alkotókban, hogy minél többet megmutathassanak magukból. Egy kicsit ezt az ellentmondásosságot rejti magában a TOMkönyv is. Nagy bennfentességgel, de a nagyközönségnek készült. Valami olyasmi érződik ki belőle, hogy ő a miénk, de megosztjuk veletek.  Ha csak a címet nézzük: Tomnak Végvári Tamást a szakma és a barátok szólíthatták, a nagyközönség erről mit sem tudott eddig. Végvári Tamás emlékének megőrzése a kötet célja. Huszonhárman szólalnak meg benne, többnyire pályatársak. Nagyon őszintén beszélnek, mert akinek megnyíltak, a könyvbemutató tanúsága szerint Lukács Zsolt Végvári Tamás kedves ismerőse volt. A többszerzős emlékkötet hangzó anyagát Bíró Kriszta szerkesztette monológokká. Egységes nyelv érződik a köteten, egy határozott ízlésű író ember kezén ment át a szöveg. A beszélgetőkönyv műfajából adódóan is roppant érdekes írás született. Kúnos László tette lehetővé, hogy a Corvina Kiadó színházi könyvei bővüljenek ezzel az opussal, aki a bemutatón rácsodálkozott, mennyire egységes a kötet. Bíró Kriszta pedig azt nyilatkozta, hogy szinte mindegy is volt, ki teszi fel a kérdéseket. Ezzel vitatkoznék, egyáltalán nem mindegy, hogy kinek nyílik meg a beszélő, megnyílik-e egyáltalán. 

Végvári Tamás a Macskajáték Örkény színházi előadásában

Erős érzelmeket vált ki az olvasóból ez a kötet – a gyászt viseli magán. Megrázó, érzelemmel teli, szívfájdító írás. Nehéz könyv. A bemutatót az Örkény Színház előterében tartották, ahol felidézték a Végvári Tamás halálhíre után tartott emlékszeánszot, amelyre a megszólalók kényszeredetten vidám alkalomként emlékeznek, ami olyan volt, mintha a megidézett ott lett volna közöttük. Ettől csak még inkább elfacsarodik az olvasó szíve.  A személyiség, ami kirajzolódik a kötetből, egy magának való, titokzatos, jószívű ember, csodálatos férj és apa, aki vidéken kezdte szakmai életútját, ahol feleségével szép színészházaspár életet éltek, aztán a Kazimir Károly-féle Tháliában nem kapott valódi szakmai megbecsülést. Színháztörténeti jelentőségű, hogy kritikával illetik a megszólalók ezt a színházat – eddig nem hallott beszédmód ez erről a közegről. Sok szó esik a Katonás és az Örkényes évekről mint Végvári Tamás színészi kiteljesedésének időszakairól, az életét végigkísérő színészi boldogtalanságról, szinkronszínészetéről, nagy alakításáról, a katonás Galóczáról, amin mindenki megrökönyödött, hogy ilyet is tud. Mi jellemezte? A játék szeretete, az örök gyerekség. Kedvenc szokása volt, s ehhez tartotta is magát mindig annyival előbb kell átöltözni hét előtt, ahány éves az ember. Felesége kötetzáró szerelmeslevele végtelenül megrázó. Lukács Zsolt válogatásában szép képek és a színházi-, filmes- és televíziós szerepek felsorolása zárja ezt a felbecsülhetetlen értékű színházi kötetet. 

Varga Kinga