Nina Raine: Nemek és igenek – Centrál Színház
Az angol Nina Raine (1975−) színházi rendezőként kezdte pályáját, munkáival díjakat nyert, majd drámaírásba fogott és mára befutott szerzőnek számít, akinek műveit számos országban játsszák. Például a Tribes (Törzsek, 2010) címmel írt harmadik műve a nemzetközi Dublini Színházi Fesztiválon aratott komoly sikert. A Nemek és igenek a drámaírónő negyedik darabja, az eredeti címe Consent (2017), melynek magyar megfelelője „beleegyezés”. Igen kedvező fogadtatása döntőnek látszik a drámaíró karrierje szempontjából: az angol kritikusok többsége arról ír, hogy Raine a legjobb mai angol drámaírók közé tartozik. Matt Trueman egyenesen intellektuális, filozofikus darabnak nevezi és Stoppard Árkádiájához tartja hasonlíthatónak a Nemek és igeneket.1 Raine művének eredeti címe a darab jogi, igazságszolgáltatási vonatkozását emeli ki, ugyanakkor egyének, nemek közötti viszonyokra is asszociál. Baráthy György, a dráma magyarra fordítója a Consent viszonylagos egyszerűségéhez képest egy többértelműségében frappánsan hangzó címre talált: a „nemek” kettős jelentése miatt a társadalmi nemek kapcsolatának tematizálását jobban érzékelteti a jogalkalmazás kérdései mellett, ugyanakkor az általában „igen és nem” sorrendben használt szókapcsolat megfordításával szintén jelzi a több szálon futó cselekmény egyedi összetettségét.
Pokorny Lia és Bereczki Zoltán (fotó: Horváth Judit)
A jog útvesztői és a törvények érvényesítésének ellentmondásai régóta izgalmas témául szolgálnak az irodalom és a színház számára. Raine hazájában, Nagy Britanniában a szociális kérdéseket legkritikusabb módon dramatizáló s ezzel máig eleven hagyományt teremtő színpadi szerző az ír származású G. B. Shaw (1856−1950) volt a XX. században. Shaw számos drámájában szerepeltet vagy kommentál jogi eljárásokat − rendszerint szatirikus éllel és kíméletlenül rámutatva a különböző visszásságokra. Ha a Raine-hez közelebb álló kortárs angol dráma világát tekintjük, szembeötlik egy David Hare (1947−) által írott, már a címével árulkodó mű, a Murmuring Judges (Susogó bírák, 1991). Hare néhány darabját nálunk is bemutatták már, például A titkos elragadtatást (The Secret Rapture) a Katona József Színházban 1991-ben, Zsámbéki Gábor rendezésében, az Amy világa (Amy’s View, 1997) pedig Budapesten és Pécsett is színre került (rendező: Ilan Eldad), de a Murmuring Judges, amely a szerző legpregnánsabb brit intézmények állapotát vizsgáló drámatrilógiájának egyik darabja, nem jutott el a magyar közönséghez. A trilógia másik két része a választások körüli politikai viszályokat, illetve az anglikán egyház hierarchiájának belső problémáit viszi színre. Mint maga Hare írja a Murmuring Judges elején olvasható jegyzetében, a köznapian hangzó „susogás” tulajdonképpen egy jogi kifejezésből ered, amely a bírósági eljárásokat illető negatív megjegyzésekre utal.2 Drámájában Hare lerántja a leplet az angol igazságszolgáltatás fonákságairól egyes bírák, ügyvédek és rendőrök magukat védő, erkölcsileg kifogásolható viselkedésének ábrázolásán keresztül, továbbá a börtönökben tapasztalható viszonyokról, ahol például adott esetben az elítéltek személyes bosszúvágyból fakadó, egymás ellen intézett fizikai támadását a hatóság nem tudja hatékonyan megakadályozni.
A Nemek és igenek több vonásában is emlékeztet Hare drámájának részleteire, mindenekelőtt abban, hogy az igazságszolgáltatást képviselő szereplőit többnyire nem foglalkoztatja klienseik egyéni, magánéleti helyzete, ha az a betű szerint vett jogalkalmazáshoz nem tartozik szorosan hozzá, vagyis nem érdekli őket a személyes sorsuk. Hare-nél egy öt évre elítélt ír férfi szerepel a másik oldalon, aki csak sofőrként került összefüggésbe egy bűnténnyel, s amikor enyhítésért folyamodik, a bűntett tényleges elkövetői ezért megfélemlítésként jól megverik a börtön zuhanyzójában, ahol tettükre nincs tanú. A Nemek és igenekben egy Gayle nevű, szintén az alsóbb osztályhoz tartozó nő képviseli ezt a „másik” oldalt, aki szexuális erőszak vádjával feljelent egy férfit, s a tárgyaláson korábbi vallomását ki akarja egészíteni további, szerinte fontos részletekkel, de erre nem kap lehetőséget, támadóját pedig felmentik. Az egyik londoni kritikus, Isobel Thompson a Raine-nel folytatott beszélgetéséből idézi, hogy a drámaíró gondosan tanulmányozta az ilyen esetekre vonatkozó törvényeket és a tárgyalások menetét műve megírása előtt. Thompson azzal folytatja, hogy Raine gyanús ismétlődéseket fedezett fel: a bíróságok általában kétségbe vonták a feljelentést tevő nők emlékeinek hitelességét, amikor azok az incidenst szóban előadták. A drámaírónő kiemelte, hogy a darabban be akarta mutatni az ügyvédek által alkalmazott beszédtechnikákat, főként azt a fogást, hogy a tanú legkritikusabb, szerinte lényeges körülményekre utaló mondatait lassan elismétlik utána, s ezzel aláássák a mondottak megbízhatóságát.3 Konkrét példája a Nemek és igenek első felvonásában az a jelenet, amelyben két jogász, Edward és Tim a színésznő Zarát oktatja arra, hogyan mozogjon, valamint milyen gesztusokat, beszédstílust és hangnemet használjon, amikor ügyvédnőt kell alakítania.
Raine darabjában igen hangsúlyos a nyelv eszközrendszere, s akár Pinter színházához mérhető jelentősége számos megnyilvánulási formában érzékelhető. Már maga a cím, a „beleegyezés” performatív beszédaktusra utal, és hasonlóan a magyar cím is: ezeknek a szavaknak a kimondása a szituációtól vagy kontextustól függően bizonyos fajta cselekvést indukál(hat). A néző a darab elején két házaspárt lát és hall közös dolgaikról és hétköznapi élményeikről beszélgetni a színpadon. Edward és felesége, Kitty (aki nemrég szült) a vendéglátók új otthonukban, ahol egyelőre dobozok között kell közlekedni, és még a szófa sem került a végleges helyére. Vendégeik, Jake és Rachel már gyakorlottabb szülők, nekik két kisgyermekük van. Rachel bíró, a férfiak pedig ügyvédek, s hamarosan a munkájukról kezdenek beszélni és nevetgélni egy furcsa, a foglalkozásukban bennfentesek használta nyelven, egyes szám első személyben elkövetett tettként emlegetve a kihágásokat és bűntényeket, amelyekkel éppen foglalkoznak. Néhol még a kliensek nem mindig sztenderd angol akcentusát is utánozzák, és ezzel mintegy parodizálják a különböző eseteket, voltaképpen mulatság tárgyává teszik azt, ami az érintett emberek számára kellemetlen, fájdalmas, vagy akár sorsdöntő lehet.
Lengyel Tamás és Bata Éva (fotó: Horváth Judit)
Edward a Gayle által szexuális erőszakkal megvádolt férfi védője, míg a tárgyaláson a két házaspár szingli barátja, Tim a koronaügyész, aki a vádat képviseli, miközben a vonatkozó törvény szerint Gayle-nek nem lehet saját ügyvédje, őt mindössze tanúként hallgatják meg a saját ügyében. Gayle története alkotja a darab egyik cselekményszálát, ő maga azonban csak néhány jelenetben szerepel az első felvonás során, jelezve, hogy helyzete és személyes problémája periférikusnak számít a professzionális emberek világának szemszögéből. Nehézkesen artikulálja gondolatait és nem mindig érti a szakkifejezéseket, de a töredékekből kiderül, hogy a húga temetése utáni éjszaka egy ismerőse az ágyába bújt és nemi aktust kezdeményezett vele, amihez ő nem adta beleegyezését. Mivel már történt vele ilyen jellegű erőszak, pszichiátriai kezelésekre kell járnia, ezt viszont ellene fordítja a bíróság és érzelmileg labilis, megbízhatatlan egyénnek tekintik, a vádlott férfit pedig felmentik, nem vizsgálva, tiszta volt-e az előélete vagy sem. A törvény betű szerinti érvényesítése kerül itt szembe az egyén érzelmi igazságával, és Gayle személyes története mindössze árulkodó háttéreseménynek számít. A második felvonásban már csak futólag hallunk az asszonyról, éspedig Kittytől, annyit, hogy az a bizonyos „unstabil” nő, aki nemi erőszak áldozataként nem kapott elégtételt, felakasztotta magát, és Edward, az erőszaktevő vádlott sikeres védője ezt követően a munkájába temetkezett. Házastársi kapcsolatuk ettől kezdve megromlott, mondja Kitty a válóperes ügyvédnek, Laurának.4
A darab másik cselekményszála a jogászok magánélete köré szövődik, s egyre inkább fény derül arra, hogy a törvények és a jogalkalmazás általuk is hangoztatott személytelenségéről ugyancsak megfeledkeznek, amikor saját tetteikről, illetve megoldatlan problémáik következményeiről van szó. Jake kétségbeesetten keres segítséget az Edward−Kitty párnál, amikor hűtlensége miatt felesége kiteszi a lakásból és válni akar, majd ugyanezért megy el Edward a közben már kibékült Jake−Rachel párhoz, miután Kitty a kisfiukkal együtt elköltözött tőle. Mi több, a jogászok viselkedése a privát szférában nem sokban különbözik a Gayle által képviselt alsóbb osztályok szokásaitól, hiszen ők is bőven fogyasztanak alkoholt, sőt alkalmilag kábítószert is, no meg használnak vaskos és trágár kifejezéseket. Kitty barátnője, a Médeiát alakító Zara színésznői munkájával kapcsolatos beszélgetésükből az is kiderül, hogy a klasszikus dráma területén ők sem eléggé műveltek, holott a szerelem, megcsalás, féltékenység, bosszúvágy és a gyerekek eszközként való felhasználásának Euripidész által megfogalmazott érzelmi skáláját – legalábbis részben – szintén megélik, átélik.
Kitty szexuális erőszakkal vádolja Edwardot, amiért az egy hirtelen közösüléssel akarta megoldani házastársi vitájukat, amihez ő viszont nem adta beleegyezését. Edward később a Jake−Rachel párnak ugyanazzal magyarázza tettét, mint amit Gayle előadása szerint az őt megerőszakoló férfi az aktus közben mondott, nevezetesen azt a macsó klisét, hogy a nő biztosan éppen ezt akarta tőle.5 Amikor a felesége megcsalja, Edward a vetélytárs megölését forgatja a fejében, hasonlóan az általa egyébként lenézett és kifigurázott, a szerelemféltéstől elvakultan bűnözővé vált emberekhez, akikkel a bíróságon találkozik. A darab csúcsjelenetében a másodiknál jóval hosszabb első felvonás zárásaként a két házaspár és a közben egymásra talált Zara és Tim valamennyien együtt vannak, a karácsonyt ünneplik Kittyéknél. Egyedül Edward és Kitty maradnak fizikailag távol egymástól a szobában, a köztük lévő feszültség szinte vágni lehet – és a kések elő is kerülnek, bár csak jelképes eszközként. Kitty az „igazat vagy mersz” („truth or dare”) játékot kezdeményezi, de az ötlet nem talál általános tetszésre, főként Jake ellenzi, mert jobbnak látszik bizonyos titkokat nem kiteregetni. Egyszer csak testet ölt a közöttük lappangó igazság, megjelenik ugyanis a kárvallott Gayle, aki az utcán követte Edet és így tudta meg, hol lakik. Nem éppen hízelgő képet kap a néző arról, hogy a jogászok kliensük jelenlétében a határok fenntartása kedvéért mennyire képesek hirtelen foglalkozásuk protokollja és címszavai mögé bújni, míg a sérelmét hangoztató Gayle csak önmagát tudja adni. Itt válik teljesen világossá, hogy a darab a műfaj korábbi angol képviselőit, az ötvenes évek végén és a hatvanas években előre törő „dühös fiatalokat” idézően osztálykülönbségekről is szól.
A jogalkalmazás és igazságszolgáltatás kérdéseivel áthatott Nemek és igenek dramaturgiájában megvalósul az elv, hogy mindkét félt meg kell hallgatni. Egyazon színpadi térben két nem egy időben játszódó jelenet kerül egymás mellé több alkalommal, jelesül amikor a Jake−Rachel, illetve az Edward−Kitty házaspár panaszkodik házassági konfliktusukra a másik pár otthonában, hogy baráti segítséget kapjanak tőlük. Bonczidai Éva megfogalmazása pontos erről: „Okos humorral épül egymásra ez a két szál, és mutatja meg, hogy az oly világos észérvek mennyire árnyaltabbak, ha az ember érintettként, belülről látja az adott helyzetet”.6 Edward és Kitty megy a legtovább, ők a válóperes ügyvédet, Laurát külön-külön is felkeresik, és újra csak egyazon térben látjuk felváltva folytatott kommunikációjukat az ügyvédnővel. Fentebb citált interjújában az írónő, Raine azt reméli, hogy műve nézőiben az egyes szereplők által kiváltott szimpátia vagy antipátia nem állandósul, hanem változik, és egyik karakter sem csak ellenszenves az egész előadás folyamán. Reméli továbbá, hogy nem csak sötét ez a darab, hanem olyan szituációkat teremt, amelyekben a kegyetlen és a mulatságos megfér egymás mellett.7 A cselekmény által keltett vibráló feszültséget időnként a természetesen jövő, hétköznapi humor oldja; a néző jókat nevet, például amikor az egymás mellé rendelt jelenetekben a házasfelek szinte ugyanazt mondják egymásról vagy önmagukról. Külön-külön, de látványként egyhangúan jelenti ki Edward és Kitty, hogy ő jobb szülő, mint a másik.8 Komikus az is, ahogyan Jake, a jogi formulák kitűnő ismerője, aki a tárgyalásokon a győzelem/veszteség ellentétpárban látja a törvények érvényesítésének konklúzióját,9 úgy zokog, mint egy büntetéstől félő kisgyerek, amikor Edwardék lakásán saját házasságának megrendüléséről és felesége válási szándékáról panaszkodik.
Lengyel Tamás, Kovács Patrícia és Bereczki Zoltán (fotó: Horváth Judit)
A Centrál Színházban Puskás Tamás, a teátrum igazgatója kitűnő szereposztással rendezte meg a Nemek és igeneket, az előadásra még sok hónappal a 2019. márciusi bemutató után is alig lehetett jegyet kapni. A hatalmas siker főként annak köszönhető, hogy Raine árnyalt szövegét nemcsak hűen közvetíti az előadás, hanem valamennyi lehetőségét kibontja, szembesítve a közönséget az emberi együttélés során korunkban alighanem felerősödve megnyilvánuló erkölcsi bizonytalanságokkal, illetve konfliktuskezelő alternatívák keresésével, amelyek mindnyájunk számára ismerősek az „igazad van, de …” kezdetű és hasonló, gyakran használt kifejezésekből. Ha van a darabnak főszereplője, akkor az Edward, akinek a racionálisan érvelő magabiztosságból tanácstalan zavartságba, majd dühkitöréseket is produkáló hisztérikus féltékenységbe átcsapó szélsőségeit Lengyel Tamás kitűnően formálja meg. Szimpatikussá teszi a karaktert, hogy szemlátomást érzékeny, a feleségéhez olyannyira ragaszkodó férj, hogy második gyereket is szeretne, de ellenszenvet kelt, ahogy a lakásán megjelenő, mélységesen frusztrált Gayle-t (Pokorny Lia) fölényesen kiosztja arról, miért látta jónak a bíróság felmenteni az asszony erőszakos támadóját, ami – utóbbi védőügyvédjeként – neki természetesen újabb sikert jelentett .
Kitty esetében (Bata Éva) már csaknem megértjük, hogy Edward egykori házasságtörése miatt érzett megcsalattatását meg akarja tapasztaltatni a férjével, és ennek érdekében összeáll Timmel (Bereczki Zoltán). Felkeresi azonban barátnője, az egyedülálló Zara, akit Kovács Patrícia először bohókás divatbabának mutat, majd alakításából kiderül, hogy ez a színésznő komolyan gondolkodik a párkapcsolatokról és a család fontosságáról. Ő az, aki elsőként mutat empátiát a kétségbeesett Gayle iránt és segítően fordul a feltehetően magányos és talajvesztett asszonyhoz, amikor az megzavarja a karácsonyt ünneplő társaságot. Kitty-vel való találkozásukkor pedig annak szemébe vágja, hogy Tim eszközként való elhódítása férje „megbüntetésére” mennyire szívtelen és ártalmas másokra nézve. Legkevésbé szimpatikusnak Jake (Schmied Zoltán) tűnik, aki a „szemet szemért, fogat fogért” elv igazságát hangoztatja és Edwarddal, a barátjával szemben sem elég megértő, amikor Kitty házasságon belüli nemi erőszakkal készül megvádolni. Jake vaskalapos „objektivitása” annál is feltűnőbb, mert az emberi jogok szakértője, míg felesége, a szintén jogász Rachel (Pálfi Kata), akitől nőpárti állásfoglalást várnánk, inkább Edward pártján áll Kitty túlzásaival szemben.
Edward és Kitty házasságának csődje, illetve talán a csődből való kimászás lehetősége fejezi be a drámát; megint dobozok között ülnek a lakásukban, mint az első felvonásban, csak itt nem éppen frissen beköltöztek, hanem kiköltözni készülnek. Akkurátusan, a sarkokat összeillesztve, mint az első felvonás végén az abroszt, itt a szerzői utasítás szerint a szófáról levett foltos huzatot hajtogatják össze ketten – a művelet (egyébként kicsit átlátszó) szimbolikáját a Centrál előadásában jól kiemelik a házastársak összeszokottságát jelző gesztusok. A másik szimbolikus tárgy a szófa, amely az előadásban végig ugyanaz, és akkor látható a színen, amikor Edward, Jake, vagy Tim lakásában tartózkodnak a szereplők. Ennek a bútordarabnak a hangsúlyos ide-oda mozgatása (vagy az áthelyezésével kapcsolatos szóváltás) többféle jelentés kibontásának lehetőségét hordozza a szereplők otthonra vonatkozó elképzeléseitől kezdve szexuális kötődéseik változásáig. Az előadásból kimaradt viszont egy olyan elem, amely komorabbá teszi a végkifejletet az eredeti szerzői utasítás szerint, mégpedig az öngyilkosságot elkövetett Gayle szellemének megjelenése. A kísértet nézi a házaspárt, akik között a szakadékot az ő története is mélyítette, és sorsa alighanem kitörölhetetlen marad a két ember emlékezetéből.10 Szürreális és egyben hátborzongató ez a mozzanat, melynek inkább humort fakasztó előzménye, hogy Tim kísértetjárást gyanít új lakásában. A szellem elhagyásával pozitívabbra hangolódik Edward és Kitty hezitáló egymás felé mozdulása az előadásban – a bocsánatkérés és sajnálat összefonódó együttesében talán majd újra találkoznak érzelmileg.
Mint Hare-nek az angol igazságszolgáltatást bíráló drámája, a Nemek és igenek szintén többnyire rövid, a cselekmény sokféle témát felvillantó mozaikjait gyorsan pergető jelenetekből áll. A Centrál Színház előadásában különösen bravúrosan oldják meg a jelenetváltásokat – írja Szabó Dániel, mert „miközben elöl történnek az események, a háttérben zajlik a színpad átrendezése, az adott szcéna befejeztével pedig az előtérben játszó színész egy pillanatnyi átállás után már az új színben folytatja, aminek köszönhetően folyamatosabbnak érezhetjük a történéseket”.11 Ugyanakkor a díszletezés ötletessége, Bagossy Levente munkáját dicsérve, kiemeli a jogalkalmazási eljárások és a magánéleti helyzetek elválaszthatatlanságát, hiszen a szereplők egymás felett is gyakran ítélkeznek. Az első felvonás negyedik jelenetében Gayle a színpad előterébe helyezett, a bírósági tárgyalótermekben használatos tanú pad mögött áll, s próbál további részleteket elmondani a sérelmére elkövetett szexuális erőszak előzményeiről, de meghallgatása helyett keresztkérdéseivel Edward alaposan összezavarja. Úgyszintén az előtérben játszódik Edward és Kitty vitája a második felvonás első jelenetében, amelyben az otthonukat reprezentáló bútordarab alakjában nagyon hasonló a tanú padhoz, s megint a férfi tesz fel húsbavágó keresztkérdéseket, csak most már a házasságtöréssel gyanúsítható feleségének.
Telitalálat, hogy Raine szerzői utasítása szerint az igazságszolgáltatás emberiességében és eredményességében végletesen csalódott, majd öngyilkosságot elkövető Gayle és Laura ügyvédnő szerepét ugyanannak a színésznőnek kell játszania, ami a látszatra kétféle világ közötti távolságot ismét csökkenti. A Centrál előadásában metaszínházi eszközként hat, hogy Pokorny Lia mesterien, hihetetlenül gyors átváltozással jeleníti meg a felszíni, szerepekből adódó különbségek viszonylagosságát, amikor az egyszerűen öltözött (jelmez: Kárpáti Enikő), szemlátomást ideges és zilált Gayle alakítása után elénk áll mint az elegáns és hűvösen professzionális Laura. Utóbbinak egy rövid utalása azonban sejteti, hogy az ő múltjában alighanem szintén lejátszódott egy nagy adag keserűséget okozó történetsor, nevezetesen a saját válásának idején, s kimértsége netán valaminek a leplezésére szolgáló máz.
A joggal kapcsolatos kérdésekkel együtt a Nemek és igenek egy sereg témát érint, a párkapcsolatok működési problémáitól a szülői felelősség hiányos tudatosításáig. Kétségkívül egyetemes érvényű maiságát többek között az is aláhúzza, hogy jelentős szerepet kap benne a mobiltelefonon küldött sms-ek útján folytatott kommunikáció mint a modern technológia kockázataira mutató tényező, amely az ember szolgálata mellett éppenséggel könnyen árulójává is válhat mind a magánéletben, mind egyes hivatalos eljárások során. Halványan ugyan, de a Centrál Színház előadásának befejezése Edward és Kitty számára kapcsolatuk újrakezdésének lehetőségét mutatja azok után, hogy mindketten megismerhették, milyenek a cserbenhagyást elszenvedő másik érzései. Az én igényeitől a másik ember rejtettebb világa és bizonytalanságai felé fordulás képessége, az interszubjektivitás tapasztalata ez, amely több kortárs, a Brit Szigeteken születő dráma végkifejletében (elsősorban női szerzőknél) szintén szervezőerővé válik. Úgy tűnik, annak (újbóli) felismer(tet)ésére, hogy senki sem egy különálló szuper-kozmoszban él, hanem másokkal együtt, másokkal való kapcsolatai által létezik, egyre nagyobb szükség mutatkozik korunk gyakran én-központúságot, személytelen és egyoldalú megközelítéseket generáló, vagy éppen támogató és fenntartó tendenciáinak ellensúlyozására.
Kurdi Mária
Jegyzetek
1 Matt Trueman: London Theater Reviw: ’Consent’ by Nina Raine, Variety, April 8, 2017.
https://variety.com/2017/legit/reviews/consent-review-nina-raine-1202026413/
2 David Hare: Murmuring Judges, London, Faber and Faber, 1991. n. p.
3 Isobel Thompson: Centre Stage: Nina Raine,, Vanity Fair, June 06, 2018.
https://www.vanityfair.com/london/2018/06/nina-raine-playwright-interview
4 Nina Raine: Consent, London, Nick Hearn, 2018. 98.
5 Uo. 24, 93.
6 Bonczidai Éva: Nemek és igenek csapdája: Nina Raine nagy sikerű drámája látható a Centrál Színházban, Magyar Nemzet, 2019. április 1. https://magyarnemzet.hu/kultura/nemek-es-igenek-csapdaja-6421538/
7 Idézi Thompson, i. m.
8 Raine, i. m. 98.
9 Uo. 101.
10 Uo. 117.
11 Szabó Dániel: Színdarabfigyelő: Nemek és igenek, Puliwood, 2019. március 8. https://www.puliwood.hu/ismertetok/szindarabfigyelo-nemek-es-igenek-260345.html
