Egy visszaemlékezés nyomában

Fura módon tudnak az ember kezébe akadni az olvasnivalók, néha önálló életre kelve kapcsolódnak egymáshoz. Cserhalmi Imre újságíró Törlesztés, avagy lapok a talonból című visszaemlékezése (Corvina, 2018) engem első ránézésre a szerző népszabadságos múltja miatt kezdett érdekelni. Ám kiderült, hogy színháztörténeti szempontból is jelentős forrás. A szerző 1975 és 1980 között a győri színház igazgatója volt. Erre az időre esett az új győri színházépület megnyitása, valamint a Győri Balett megalakulása. Háttérnek pedig ott volt az asztalomon a Kádár-korszak színházpolitikájának forrásait publikáló Szigorúan titkos – Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez (1970–1982) című szöveggyűjtemény (PIM-OSZMI, 2018, szerkesztette Imre Zoltán, Ring Orsolya). Ráadásul épp ezekben a hetekben jelent meg a Győri Balett 40 című nagyszabású album (MMA Kiadó, 2019).

A Nap szerettei – Győri Balett (fotó: Bánkuti András)

A csodálatos mandarin– Győri Balett (fotó: Bánkuti András)

A tiltott–tűrt–támogatott produkciók korában több szintű apparátus: tanács–minisztérium–pártbizottság felügyelte a színházak tevékenységét. A szöveggyűjteményben évad- és műsorértékelés gyanánt számtalan egy kaptafára készült beszámolót, jelentést, feljegyzést olvasunk, megismerjük azokat az elvárásokat, kritériumokat, amelyeken a színházaknak keresztül kellett vergődniük. Kezdő diktatúrák számára kincsesbánya. Ez a több emeletes felügyeleti-beszámolási struktúra rengeteg felesleges papírmunkát követelt (amivel persze kenyeret is adott sokaknak), ugyanakkor a felelősség eltolására is alkalmat adott. Minden évad végén minden szinten értékelték az előzőt, továbbá a következő évad műsortervét. A kaptafa a következő volt: mai magyar dráma, magyar klasszikusok, szovjet dráma, orosz klasszikusok, népi demokratikus országok kortárs drámái, klasszikus nyugati, haladó kortárs nyugati. Ezt követték az ifjúsági bemutatók, majd a gazdasági kérdések, a közönségkapcsolatok, különféle statisztikák, esetleg személyi kérdések. Rendszeresen kimutatták a különböző kategóriákban a fejlődést, haladást az elmúlt évadokhoz képest (néha visszaesésről is tudósítottak), és hangsúlyozták az újabb tennivalókat. A legfontosabb mindenesetre az összefoglaló felterjesztések mellett az egyes ügyeket tárgyaló jelentésekben is az eszmei tartalom, a szocialista elkötelezettség volt. Elítélték a pesszimizmust sugárzó bemutatókat, a dekadenciát. Nem nagyon szerették, illetve különleges odaadással figyelték a vallásos tartalmú művek előadásait. Elvárták a különböző történelmi, esetleg kerek irodalmi évfordulók, valamint az aktuális politikai események (pártkongresszus) tiszteletére műsorra tűzött bemutatókat. A felügyeleti szervek a vizsgált időszakban lassacskán enyhülve, időnként újra bekeményítve, elsősorban a világnézeti-politikai tartalomra figyeltek oda, és maguknál a színházaknál jobban szem előtt tartottak bizonyos kényes kérdéseket, melyek nem megfelelő kezelésekor a baráti országok képviselői felvonhatták szemöldöküket. De művészeti kérdések kezelése is okozhatott problémát, és volt rá eset, hogy már kész előadást vetettek le a műsorról. Nem egyszer éltek a sima betiltás vagy műsorról levétel eszközével, máskor szoftabb módszereket alkalmazva apróbb változtatásokat kértek, a rendezői koncepciótól tették függővé az engedélyezést, sokszor hosszú hónapokig tartó dramaturgiai finomítás után engedélyeztek bemutatókat. Az utolsó időszak legkirívóbb eseteit jó húsz éve megismerhettük Bogácsi Erzsébet Rivalda-zárlat című könyvéből (Dovin Művészeti Kft.,1991). A Szigorúan titkos viszont az általános hétköznapokat mutatja be. A Törlesztésekben pedig szembesülünk azzal, hogy a minisztériumi-párbizottsági elvárások, sőt tanácsok hogyan működtek évtizedeken keresztül, látjuk, milyen konkrét, földi problémákkal kellett az igazgatónak szembesülnie. A felülről elvárt eszményekkel szemben ugyanis a másik oldalon adott esetben egy olyan társulat állt, amely az összes elképzelhető megcsontosodott-elvárt színházi előjoghoz ragaszkodott, távol a fővárostól, filmes-rádiós-tévés kiugrási lehetőségektől, megöregedett, rutinjukba merevedett színészekkel. Ilyen társulatot örökölt Cserhalmi Imre (a társulaton belüli „nem teadélutános” hangulatról és eseményekről szórakoztató beszámolót olvashatunk), amivel már az első pillanatban szembenézett, sőt azzal is, hogy ezen egy csapásra nem tud változtatni. A fővárosi színházakkal szemben itt még egy lépcsőfok volt jelen a felügyeleti hierarchiában: a Megye! A Törlesztésben megismerjük azokat a pszichológiai trükköket, leheletfinom megoldásokat, amelyek bevetése átsegíthette az igazgatót az akadályokon. Amint a szöveggyűjtemény felülről, a visszaemlékezés lentről, talajközelből mutatja be a szcéna működését.

Kiss János és Ladányi Andrea, Trisztán és Izolda – Győri Balett (fotó: Bánkuti András)

A szöveggyűjteményben a győri színház ügyei csak néhány alkalommal szerepelnek, az idézett szövegekben a balettet csak mellékesen említették, mert a vizsgált időszaknak csak a vége felé jött létre. Az a szöveg, ahol a győri színház címzetten része a tematikának, egy a Színházművészeti Szövetség titkársági ülésén készült jegyzőkönyv 1979 decemberéből – talán egyike volt ez azoknak az értekezleteknek, amelyeken „szép számmal vannak jelen különféle hivatalok, intézmények tisztviselői, akik láthatóan borzasztóan fontosnak tartják ezt az értekezletet. Amely borzasztóan érdektelen és jelentéktelen.”

Elsősorban szervezeti, személyi és anyagi kérdésekkel foglalkoztak ezen az ülésen (a napirend szerint „a színházban folyó művészi munkáról és a következő évaddal kapcsolatos terveikről”), és a résztvevők valamennyien egyetértettek abban, hogy a társulat nem igazán erős, bár sokat javult. Törőcsik Mari művészeti vezetővé való kinevezésétől mindannyian sokat reméltek. Súlyos kérdés volt a főrendező személye, ez a jegyzőkönyv abban a pillanatban készült, amikor Meczner János már nem, Szikora János még nem volt főrendező, ugyanakkor már csak néhány hónap választotta el az igazgatót attól, hogy lemondjon funkciójáról. Ez ebből a szövegből nem derül ki, ellenben a visszaemlékezésből igen. Itt lép be a képbe a Győri Balett.

40 évvel ezelőtt Cserhalmi Imrének minden ravaszságára és bátorságára szükség volt, hogy a végzős balettintézeti növendékek álma, a társaság együttmaradása egy béjart-i iskolán nevelkedett művészeti vezetővel az élen a valóságban is megvalósulhasson. Évekkel később már sok gazdája lett a tervnek, az adott pillanatban azonban nem kis akadályokon kellett keresztülküzdeniük magukat a résztvevőknek. Markó Ivánnak szinte földöntúli víziója volt, amit félelmetes elhivatottságával, személyiségének sodrásával, emberek megbabonázásával és megfegyelmezésével meg is valósított, új színt, új minőséget, új működési formát hozva a táncszínház magyarországi világába. A Győri Balett létrejött és sikert sikerre halmozott. De aztán itt is jöttek a hétköznapok…

Nehéz ez a dolog a zsenikkel, különösen, ha művészetük közösséghez köti őket. Egyszer régen például volt egy színházigazgató, aki meglátván a tévében az elbocsátott Nagy Színészt, darabig belefeledkezve gyönyörködött, majd sóhajtva ezt bírta mondani: „Úgy hiányzik, mint egy falat kenyér, de nem lehet vele együttdolgozni.”

A világot a zseni viszi előre, aki öntörvényű, önfeláldozó, és ugyanezt az önfeláldozást várja el környezetétől. Amely néha kisszerű, tehetségtelen akarnokokból, esetleg kényelmes teljesítőkből, de általában azért tisztességes, tehetséges, a maguk részéről szintén elhivatott művészekből és művészetszervezőkből áll. Utóbbiaknak nagyon sok törekvést és lehetőséget kell összehangolniuk, a zsenin kívül – annak tiszta szándékaira is alapozva – sok minden másra is tekintettel kell lenniük, hogy a színház működhessék. Pláne, ha a zseni idővel a saját törvényeit is megszegi, esetleg el is veszíti zseni jellegét, viszont önmagán kívül mindenki mást ellenségnek tekint és módszereiben sem nagyon válogat. Cserhalmi Imre ezeken a hullámokon keresztül hittel segítette az együttest, mégis sok igaztalan váddal kellett szembenéznie. Igazát az együttes tagjai is belátták, és máig tisztelettel emlegetik, ez tükröződik korábbi és mostani nyilatkozataikból is. A Győri Balettről ugyanis nem most jelent meg az első ünnepi album. Többek között Bombicz Barbara kötete a 25. évfordulón nemcsak gyönyörű fotókat tartalmazott, de tárgyilagosan minden érintettet megszólaltatott az egykori részvevők közül. Az MMA mostani ünneplő albuma nagyjából ugyanarra a szerkezetre épül: bevezető – ez a 25. évfordulón Pozsgay Imre köszöntője volt, a mostanin Major Rita alapos, átfogó bevezető tanulmánya az együttes történetéről, megújulásáról, a bemutatott művekről –, interjúk, előadások, kronológia. Ugyanakkor Kiss János egyik interjújában azt olvashattuk: „úgy döntöttünk, hogy a könyv tartalmának aránya hetven százalékban fénykép – harminc százalékban írott szöveg legyen.” Nagyjából az egész kötetre jellemző ez: a korábbihoz képest mindenből több, nagyobb, reprezentatívabb lett, és persze az arányok is eltolódtak, több figyelmet kap a Markó utáni korszak. Így aztán, míg a Bombicz Barbarához (szerzőként, szerkesztőként és művészként is) köthető kötet – noha szintén nem egy kis darab – viszonylag könnyen használható, ez újabb alatt aztán beszakad az asztal. Kemény tábla, különleges papír, fantasztikus fotóanyag. A riportalanyok között van átfedés és különbség is, az előző riportalanyok közül jó páran már elmentek – a képből semmiképpen sem kihagyható Gombár Judit hiányát szépen úgy pótolták ki, hogy interjú helyett egy ráemlékező írást olvashatunk (szerzője ismeretlen). A kötetben többé-kevésbé mindenki higgadtan nyilatkozik az 1991-es válságról, amikor Markó elhagyta az együttest és koreográfiáit is letiltatta. Kiss János a megelőző eseményekről hallgatást fogadott, amihez elegánsan itt is tartja magát. Markó az akkori eseményeket enigmatikusan úgy magyarázza, hogy az évek múlásával egyre kevésbé volt boldog az együttesben. A színházról nincs jó szava. A cserbenhagyottak számára ez akkor a felnőtté válást jelentette – az addigi teljes önkéntes alávetettség után kénytelenek voltak saját lábukra állni, és ez a kényszer meg is hozta a művészi eredményt. Cserhalmi Imre igazgatóként ezt már nem várta meg, Markó ellenségességével szemben albumbeli higgadt nyilatkozata mellett saját kötetében elégtételt vesz. Az olvasó pedig eljut Győrtől Győrig, múlttól a jelenig, emléktől tanulságig.

Lenkei Júlia