Kis terek, nagy lehetőségek

 

Isten, haza, család

Katona József Színház, Kamra

Vannak kis- és nagypályás versenyzők. Tarnóczi Jakab az utóbbiak közé tartozik. Csak hogy néhányat említsünk legutóbbi munkái közül: az Úrhatnám polgár az Operában, Molière-rel és Lullyvel, a Winterreise az Örkényben és az Isten, haza, család a Katonában. Ebben a színházban már megrendezte a Bánk bánt is. Közös csak annyi, hogy teljesen mások formájukban, dramaturgiájukban, ritmusukban – írhattam volna, hogy Y-generációsok, s azt is, hogy a darabok apropóján összemberi kérdések fogalmazódnak huszonegyedik századi nyelvre.

Tarnóczi görög klasszikusokhoz sem először fordult. Ugyancsak a Katonában láthattuk a még egyetemistaként rendezett Aiszkhülosz-művet, a Leláncolt Prométheuszt.

A legutóbbi rendezése (immár tagként) Isten, haza, család címen fut – politikai szlogen, tartalma nincs, csak választások közeledtével egyre erőteljesebb a hangoztatása –, és Aiszkhülosz, Euripidész, Szophoklész művei valamint a színészek improvizációi adták az alapját, amelyből Varga Zsófiával közösen írtak három felvonásos darabot.

Úgy érzem a többi rendezése alapján is, hogy Tarnóczi Jakabot nem érdekli az idő, a történet, a helyszín. Amit felmutatni kíván, az az embermivolt csodálatossága („Sok van, mi csodálatos, / De az embernél nincs semmi csodálatosabb” – Szophoklész) és gyarlósága (mert ugye az ember sárkányfogvetemény – thébai mondakör), ami az évezredek folyamán vajmi keveset változott.

 

 

Rujder Vivien, Engárd Emil, Fekete Ernő, Fullajtár Andrea és Bakos Kinga – Isten, haza, család (fotó: Dömölky Dániel)

 

Minden ember élete az Isten (ha ateista, akkor is), a haza és a család eltéphetetlen viszonyrendszerében, meghatározottságában, meghatározottságával zajlik, évezredek óta – említhetnénk a Bibliát is. Salomék bosszúja hány fejet követelt azóta már? Hogy Jézus helyett miként lehet Barrabást kiáltani, a XXI. századi hétköznapjaink állandó jelensége. Akármilyen régi a történet, ha ma is megeshetne, csak olyan látvánnyal lehet fölvezetni, amit ért a jelen közönsége.

Ki tagadhatná, hogy apa, anya, gyerekek (utóbbiakat miért ne lehetne úgy hívni, hogy Oresztész és Elektra) ugyanúgy ülhetnek az asztal körül, mint ahogy Mükénében ültek (hogy miből ettek-ittak, az megtekinthető az ottani és az athéni múzeumban). Itt is asztaltársaságokat látunk a színpad két oldalán, élőkép, demonstratíve, üvegfal mögötti keretben. Nagyon szép, konszolidált polgári otthonok érzetével mintegy hangulati bevezetőként, mert az események nem itt zajlanak. Az első felvonásban középütt egy elegáns étkező, míves, hajlított széktámlák és asztallábak, az előtérben fotel, amelyen a családfő – a gyermekek nevéből tudjuk, hogy itt akárhogy is hívják (egyébként Árpád) , ő Agamemnon, akinek nincs kedve a család- és nemzetfőséghez. Amikor feleségét, a szeretetre vágyó, otthont teremteni akaró Klütaimnésztrát egyedül hagyja gondjaival, s a gyermekek felnőnek, az élet mindenféle élvezetét választja az asszony.

Menelaosz, a felszarvazott és elhagyott férj teljes szétesésben – a mama után a felesége gondozta –, hiszen egyedül képtelen a létre, csak női gondoskodás tud valami életfélét varázsolni köré. Ő arra született, hogy irányítsák, vezéreljék (egyre több ilyennel találkozunk). Az utóbbi évszázad az évezredes férfiszerepeket meglehetősen átrendezte, megrongálta. A női munka- és felelősségvállalás csak az egyik oka ennek, hiszen a nő nem lehet és nem is akar gyönge virágszál, csecsebecse lenni. A férfiak legtöbbje nem találja valóságos helyét és szerepét ebben a megváltozott világban.

Családot látunk, ezerszám van ilyen, gondokkal és beteg gyerekkel, nem tudnak egymással mit kezdeni. Egymás mellett-fölött-között fut az életük. Ez nem egyetlen család, hanem valami családesszencia, évezredes modellt sűrítő. A történetet Cassandra indítja. Pálmai Hanna különös akcentussal – magyarul beszélő norvégként – vonul át a színen és skandálja a szomorú s kikerülhetetlen jövőt.

A második kép Norvégia, nehogy eszünkbe jusson Trója. A férjét elhagyó asszony már hazamenne, mert itt idegen, s őt okolják rokonuk haláláért. Görög drámák kórusa a húszas évek art dekós stílusában és fejdíszeivel.

A harmadik rész, a dráma beteljesedése részben Homérosz (i. e. 8. század) meséje szerint történik, de nagyon is kortársi felvezetésben. Gyilkolnak teljes bosszúszomjjal. Elek Ferenc Buddha-mosolyú Menelaosza maga a boldog beteljesülés. Mit érdekli őt az, ami van, amikor révedni is lehet! Tüneményes , ahogy Jordán Adél ritmusbottal kíséri táncát-énekét. Nincs múlt, nincs jövő a kábulásban. A létmegoldások két véglete. Ez is megszabadulás, csak nem gyilkolással.

Fordulatos cselekmény roppant szórakoztatóan előadva.

Évezredek alatt mi változott? Hérakleitosz szerint nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni, de hát a folyó az folyó, s belelépünk…

 

Feljegyzések az egérlyukból

Exit generáció – Radnóti Színház, Tesla Labor

„A szenvedés a boldogság ára, ez a mi földgolyónk törvénye: az élet folyamatának közvetlen érzékelése olyan hatalmas öröm, amely megéri, hogy évekig tartó szenvedéssel fizessünk érte. Az ember nem születik, hanem rászolgál a boldogságra s mindig szenvedéssel” fogalmazott Dosztojevszkij.

Legélvezetesebben szenvedni ifjú korban lehet. Tehetséges fiatalok pedig vannak, szerencsére. A volt Színház- és Filmművészeti Egyetemen olyan képzés folyt, amely lehetőséget adott nemcsak az önkibontakozásra, de az önmegismerésre is. Nem véletlen ez a sorrend. Az sem véletlen, hogy olyan közösségek kovácsolódtak össze, akik aztán együtt akarnak dolgozni. (Többet sorolhatnék, de ilyen volt a Hoppart, a Sztalker csoport) , és ilyen az Exit Generáció. Van kiút! – hirdetik ezzel az előttük levő generációknak is.

Dosztojevszkij Feljegyzések az egérlyukból című klasszikusából Mikó Csaba és Farkas Ádám, az előadás rendezője írt egy sok szereplős színpadi darabot. A színháznak az a dolga, hogy ha választ nem is ad, de érzékeltesse a körülöttünk lévő valót. Ebben a műben a főhős legfőbb motivációja a sértettség s az ebből fakadó irigység és gyűlölet. A gyűlölet az egész országot megrontotta. Tudományos és kulturális intézmények, emberi életművek nullázódnak le, a hétköznapok minden pillanatát átjárja az acsarkodás.

 

 

Dankó István, Mikola Gergő, Porogi Ádám és Lábodi Ádám – Feljegyzések az egérlyukból (fotó: Éder Vera)

 

A feljegyzések az egérlyukból című művel Farkas Ádám az SZFE drámainstruktor-színjátékos szakának hallgatójaként találkozott (tanárok: Molnár Piroska, Kocsis Gergő és Szőcs Artúr), s annyira megérintette, hogy amikor lehetősége nyílt rá, előadást rendezett belőle.

A Radnóti Színház Tesla laborja adta a helyszínt, ahogy más fiataloknak, Y generációsok által rendezett előadásoknak is. Horváth Jenny látványa szikár és komor. A középpontban egy sok funkciós biliárdasztal, ami nemcsak egy egyedülálló férfi gyakori élethelyszínét idézi, de sokszor ágy, asztal, verekedés színtere. Szemenyei János zenei aláfestése nem muzsika, bár többféle hangulatot idéz.

A szöveg színpadi adaptációja, teatralizálása Porogi Ádám játékán nyugszik, aki végig a színpadon. Az ő külső és belső történéseit látjuk. Nemcsak érzi, de pontosan végig is vezeti azt a helyzetet, amikor az embert saját sérelmei fokozatosan annyira megnyomorítják, a dédelgetett méltánytalanságok annyira elhatalmasodnak benne, hogy már azokat a döntéseket sem tudja meghozni, amelyek valójában őt segítenék. Porogi ezt az egyre mélyebbre húzó spirált érzékelteti hitelesen. Mozdulatai, hanghordozása, viszonya a szerelemhez, embertársaihoz fokozatosan érdesül.

A Nagy Katica alakította Liza érzelmeinek és társadalmi helyzetének kiszolgáltatott. Hol közönyös, hol fájdalmasan elesett. Lábodi Ádám is nagyszerű a testre szabott „élet császára” szerepben. Szinte nem is érzékeli a körülötte levőket. Dankó István Trudojubovja bonyolultabb karakter. Először az ellenséges két csapatban játszik egyszerre, majd folyamatában látjuk, hogyan hagyja győzedelmeskedni magán a külső, a hatalmasabb erőt. Mikola Gergő Apollon és Ferficskin.

Farkas Ádám rendezése végig sötét tónusban marad. A vízió és a valóság szürreális elegyét nem lehet különválasztani – ahogy a való életben sem. Ez már hétköznapjaink realitása. Az előadás a színpadon felmutatott indulatokkal szembesít. Azt akarja, hogy átérezzük, idegeinkbe, húsunkba vájjon, mégis eltartsuk magunktól. Hisz a kimondás mágikus erejében: ha valamit nevén nevezünk, akkor annak már nem lesz hatalma felettünk. Ez lehet valamiféle kiút.

 

GRANE – Képzelgések a Peer Gynt nyomán

Attitűd Alapítvány – Bethlen téri Színház – Manna Produkció

 

 

Szilágyi Ágota és Blaskó Péter – GRANE – Képzelgések a Peer Gynt nyomán

(fotó: Kállai-Tóth Anett)

Peer Gynt a drámairodalom egyik legkülönlegesebb figurája. Az önmagát kereső, újra és újra átalakuló fiatalember majd férfi, akinek a története elsőre céltalan sodródásnak tűnhet, ám valójában az egyéniség, a szabad akarat és a sors közti küzdelem példabeszéde. Blaskó Borbála új értelmezésében egy már idős Peer Gynt tekint vissza hosszú, kalandos életére. Áprili Lajos fordításában szólal meg a történet, amely nem időrendben követi az eredetit. A hagyma magjának keresésével indul, és végigjárhatjuk újból Peer hosszú útját a gomböntéstől a Solvejgre találáson át Aase haláláig. Aki a hosszú úton végigvezet bennünket Peerként: Blaskó Péter. A színésznek abban az egy arcban ezer arca van és szemének ezer tekintete. Hiteles, őszinte életnek induló, kalandra vágyó és kalandokba merülő fiatal, aki keresi a világot és benne önmagát. Ifjú és nyitott minden kihívásra s gyötrelemre, szerelemre. Övé egyedül a színpad, a darab összes más szerepében a nagyszerű Szilágyi Ágota társul mellé. Ő a szerelmes ifjú lány és ő Aase. Peer tekintetében változik, fiatalodik egyikké vagy öregedik a másikká. Igazak gyönyörű és megrendítő mondataikban, érzéseikkel elemelnek bennünket is. Körülöttünk minden maszatos és hazug. Peer bennünket is fölültet varázsszánjára és az igazi szépség költői világába röpít.

Csiszér Csilla Viola gyönyörű látványa, a göcsörtös faágak mozgatható erdeje keret és mozgástér, elbúvásra és bolyongásra alkalmas rengeteg. A tükörajtó pedig egyszerre az álom és a való.

Az előadást Blaskó Borbála Harangozó-díjas koreográfus álmodta színpadra, a megvalósításban édesapja segítette. Testvére, Bence indításul elénekelte Zorán Apám hitte-dalát.

Költői este részesei lehettünk, a szépségé és a varázsé, ki- és elszakítva mindattól, ami őszintétlen, kisszerű és mocskos.

Józsa Ágnes