Az idei POSZT záróbeszélgetésén Csizmadia Tibor, a Magyar Színházi Társaság elnöke a változásokat elemezve arról is beszélt, hogy a POSZT kezd gyűjtőfesztivállá válni, a versenyprogram mellé csatlakozó sok kis, önálló fesztivállal, mint a Nemzetiségi Színházak Találkozója, vagy idén a függetlenek által szervezett FESZTáv. Ezek között a kisfesztiválok között pedig a POSZT kezdetétől fogva, vagyis már tizenkettedik éve a Színházi Dramaturgok Céhe által jegyzett Nyílt Fórum a legbiztosabb pont – teszem hozzá. Az idén is olyan programsorozattal jelentkeztek, amely az esti versenyelőadások mellett önmagában is kitöltené egy fesztiválozó teljes „munkaidejét”. A felolvasószínházi programban hat magyar és egy külföldi kortárs szerző darabja szerepelt, a Nyílt Fórum Füzetekben megjelentetett három dráma kapcsán pedig három tematikus vitát tartottak. És mindemellett még könyveket is bemutattak: a Ruszt József életművét feldolgozó sorozat (szerkesztők: Forgách András és Tucsni András) harmadik–negyedik kötetét, valamint Jon Fosse Valaki jönni fog című drámagyűjteményét.  

Ami a felolvasószínházi előadások tematikáját illeti, közülük három kapcsolható össze azon az alapon, hogy falusi miliőben játszódnak, ezen belül azonban igencsak mást és máshogy látnak meg ebben a közegben. Székely Csaba Bányavaksága a tavaly a Nyílt Fórum Füzetekben bemutatott Bányavirággal kezdődő trilógia második része. A helyszín is ugyanaz: egy erdélyi falu, pontosabban község, ahogy ezt Ince, a polgármester többször is hangsúlyozza. A cselekmény középpontjában a polgármester-választás és az ezzel felszínre kerülő helyi korrupciós ügyek állnak, azonban mindez csak a pálinkaszagú, reménytelen mindennapok egyik összetevője a munkátlanság, jövőtlenség, külföldre költözésben reménykedés mellett. Nyelvében annyiban különbözik a Bányavirágtól, hogy egy román anyanyelvű és a magyart törve beszélő rendőrt is szerepeltet, alkalmat adva ezzel a keveréknyelvben rejlő humor kihasználására. A darabban egyébként is szerencsésen keveredik a komikum (esetenként még a székely vicc is) és a tragédia. Ha az olvasó vagy a néző először a Bányavakságban találkozik Székely Csaba világával, valószínűleg ugyanolyan erősen hat rá a friss, új hang, mint tavaly a Bányavirág olvasóira vagy színházi nézőire. Másodszori találkozásra az újdonságnak ez az ereje már elvész, de ezért kárpótol ennek a minden illúziótól és rárakódott romanticizmustól megtisztított, kétségbeejtő és mégis szerethető világnak az ismerőssége. Pungor Csaba Vakvarjúcska című műve falusi thrillerként jelöli meg magát. Itt is van korrupt polgármester, de megemlítik a gárdistákat és az etnikai ellentéteket is, itt is isznak, miközben egy szellemjárta ház körül bonyolódik a történet, minimalista, a hétköznapi nyelvet egy az egyben beemelő stílusban. A thrillert paródiaként kezelő, és egy éjszakai rádiójáték keretébe illesztő történet ott marad valahol félúton a tényleges thrillerparódia és a mondjunk valami érvényeset a mai magyar vidéki közállapotokról szándéka között. Ami pedig a felolvasószínházi megvalósítást illeti, a Csizmadia Tibor rendezte Bányavakság jóval közelebb áll a színházhoz, mint a Makranczi Zalán által jegyzett, lassúnak és felolvasószínházként is készületlennek tűnő Vakvarjúcska. Igaz, Csizmadia Tibor már ugyanezekkel a színészekkel (többek között Kaszás Gergővel és Bozó Andreával) megrendezte a Pinceszínházban a Bányavirágot, így ismerős terepen mozgott. Borbély Szilárd Szól a kakas már című darabja egy a zsidó purim ünnephez kapcsolódó játék. Nyírkállóban, egy Szabolcs megyei kisvárosban játszódik, ahol elterjed a hír, hogy a messiás éppen náluk fog megszületni, mégpedig Eszter és a goj tanító szerelemgyermekeként. Megjelennek a zsidó közösség jellegzetes alakjai a rabbitól a mesügéig, és az eseményeket a Szabolcsba látogató angyalok is figyelemmel kísérik, kommentálják, köztük Luciferrel, az ellenlábas angyallal. A Szól a kakas már egy lélekmelengető, varázslatos világú, ugyanakkor nagyon is emberközpontú mese, Borbély Szilárd költői-drámaírói világához képest szokatlan módon sok-sok humorral elbeszélve. A rabbi szerepében színészként is fellépő Kárpáti Péter rendezése pedig a sorozat talán legszínházszerűbb, de mindenképpen legintimebb előadását hozta létre.

17 banyavaksag 2Kaszás Gergő, Bozó Andrea, Némedi Árpád és Széles László a Bányavakság felolvasószínházi előadásában (fotó: Szkárossy Zsuzsa)      

Nényei Pál és Vörös István darabjait az köti össze, hogy mindketten egy klasszikus mű kérdéskörét és főhősét helyezték át a mába. Nényei a Tempefői, azaz Mit látsz, Bandi? című munkájában a főszereplő, Czotter András (Tempefői) pályafutása gyakorlatilag megegyezik Wahorn Andráséval, és a többi szereplő is a rendszerváltást megelőző és azt követő korszak ismert zenészeire, képzőművészeire hasonlít. Őket állítja szembe a keretként használt pop.hu tévé és a Gigacsillag celebkutató idiotizált médiavilágával, amelyben egymástól nagyon eltérő módon találják vagy nem találják meg a helyüket. Tempefői persze a helyüket nem találókhoz tartozik. A darab által feltett egyik kérdés – mi lesz az ellenállókkal, ha megszűnik az a rendszer, amelyben az ellenállásra szocializálódtak – ma, amikor úgy tűnik, még sokáig lesz ellenállni valónk, nem annyira a mának, inkább mintha egy korábbi korszaknak, a kilencvenes éveknek szólna. Herczeg Tamás (aki a darab rendezője is volt) és a HOPPart-osok zenész- és énektudásukat felhasználva a szereplőkhöz passzoló Bizottság- és Beatrice-számokat is eljátszottak nekünk.  Vörös István Play Faustja (Solténszky Tibor rendezésében) színházi keretjátékba illeszti a darabot: a színészek unják az eredetit, ezért a címszereplő irat magának egy másikat, amelyben a doktorijára készülő nyelvész lesz belőle, aki „az r hangon kívül tulajdonképpen semmihez sem ért”. Igaz, egy idő után mégiscsak szűkösnek érzi ezt a világot, ezért inkább átképzi magát asztrológusnak, és belekóstolna az alkímiába is, de a tudományos élet nem nagyon értékeli a kísérleteit, a végén még az általános iskolai bizonyítványát is visszavonják. Mefisztó pedig azon búslakodik, a mai emberek már olyan hülyék, hogy észre sem veszik, tagad-e vagy állít. Itt nem is Fausttal köt szerződést, hanem Margittal, az áldozat pedig Margit és Faust gyermeke lesz. Mindkét átiratban a paródia a meghatározó, de Vörös Istvánnál ez rétegzettebbnek és kidolgozottabbnak érződik, mint Nényei Pálnál. 

Szálinger Balázs Köztársaság című drámája i. e. 75-ben játszódik, és – ahogy Radnóti Zsuzsa mondta az egyik vitán – úgy közéleti, hogy távol áll az aktuálpolitizálástól. Gaiust (Julius Caesart), aki akkor még nem a későbbi császár, hanem fiatal római szenátor, kalózok ejtik fogságba, és a váltságdíjakból élő Hariszteász szigetére kerül. Az ő köztársaságában – elvben legalábbis – mindenki egyenlő, mindenki azzal foglalkozik, amihez ért, és minden közös tulajdonban van, legyen az vagyontárgy vagy asszony. Nem úgy, mint Rómában, ahol „állandó sorcserék jellemzik a túlfőtt demokráciát”. Idővel persze Hariszteász köztársaságáról is kiderül, hogy ott „minden lelki bajt lehet kezelni nyílt töréssel”. A köztársaság eszméje végül nemcsak városállami méretekben, de a magánviszonyokban is vereséget szenved. A hatalomért és a pénzért folytatott küzdelem, a féltékenység itt sem, ott sem kegyelmez. Gaius – hiába a Hariszteásszal kialakult látszólagos barátság – szabadulása után megöleti rabtartóit, őrá pedig vár már Rómában a még foglyul ejtése előtt megszületett Brutus. A keserű és illúziótlan körutazás a köztársaság eszméje és annak gyakorlata körül a szerzőre jellemző erős költői nyelven, humortól és iróniától sem mentesen szólalt meg. Laboda Kornél rendező – köszönhetően a színészek, mindenekelőtt Hariszteász (Gazsó György) és Gaius (Tasnádi Bence) alakításának is – a Szól a kakas már mellett a sorozat másik, már-már színházi minőségű előadását hozta létre.

A külföldi drámákat bemutató program idén egyetlen darabra szűkült: Jon Fosse Valaki jönni fog című drámájára (rendező: Forgács Péter). Ehhez kapcsolódott a norvég szerző – ugyanezzel a címmel megjelent – drámakötetének a bemutatója is (fordította: Domsa Zsófia). Jon Fosse címadó darabjának világa végletesen szűk, szövege pedig még végletesebben minimalista. Egy férfi és egy nő érkezik nemrég vásárolt tengerparti házukba, hogy mindentől és mindenkitől távol, csak egymásnak éljenek. Az ötven perces darab harmadában „a ház, ahol ketten leszünk, egyedül” mondatot, illetve ennek variált formáit ismételgetik. A nyelvi szűkösség azonban egy idő után átcsap poétikába, és miután a nem várt harmadik is megérkezik, nyilvánvalóvá válik az is, hogy ebben a – sokszor bizony idegesítő – minimalizmusban sok lehetőség és színpadi energia rejlik. 

A Nyílt Fórum Füzetek jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint Székely Csaba Bányavirágjának sikertörténete. Igaz, olyan, hogy az egyik évben frissen megjelentetett dráma a következő évben nemcsak hogy bekerült a POSZT versenyprogramjába, de a legjobb előadás díját is elnyerte, most történt először. De ez a megjelenési lehetőség a dramaturgokon keresztül a darabok színházhoz juttatásának kiváló fóruma. A kötetben megjelent drámák kapcsán először tavaly rendeztek tematikus vitát, és mivel ez a forma – hogy ne csak az adott drámáról essék szó, hanem az általa felvetett kérdéskörről is – bevált, így folytatták. A Vilmos-díjat idén Keresztesi József Holtszezon című drámája kapta. A sokáig a Jelenkor szerkesztőjeként dolgozó, de íróként, dalszövegíróként is ismert szerző munkája tudatossága, szerkesztettsége, sokrétűsége miatt nem érződik első drámának. A látszólag banális történet (ellenőrök érkeznek egy szupermarketbe, mert vásárlói bejelentés érkezett, hogy büdös a parizer) mögött a jussában és önérzetében megsértett kisember igazságkeresése és annak kilátástalansága áll. A darab rájátszik Kohlhaas Mihály történetére, de a Kisgömböc meséje is ott rejlik benne. (A Holtszezonnal kapcsolatos beszélgetés címe ezért is lett a Klasszikusok újrahasznosítása.) De a darabnak van egy krimi-, sőt, inkább thrillerszála is. Ami a nyelvhasználatot illeti, Keresztesi József a mindennapi nyelven belül a fontosabb szereplőknek külön beszédmódot dolgozott ki, és mindezt az eladónők/sorsistennők és a hentesek elemeltebb kórusaival vegyítette. A másik két szerző munkáin értékeik mellett még jobban érződnek az első drámák gyermekbetegségei. Lénárd Róbert Virrasztókja egy pályaudvaron játszódik, és – ahogy ez a helyszín ismeretében talán nem meglepő – az elvágyódás, az identitáskeresés a fő témája. De virtuális helyszínként egy chatszoba is megjelenik benne, ezért is illesztették a darab vitáját a virtuális valóságról szóló beszélgetésbe. Szép Annabella Selyemzsinór című drámája a felső középosztály, azon belül is a minisztériumi hivatalnokréteg végletesen cinikusnak ábrázolt életébe kalauzol, nem csoda, hogy vitáján legalább annyi szó esett Térey Protokolljáról, mint a Selyemzsinórról. Utóbbi legnagyobb problémája talán a már sokszor túl soknak és önismétlőnek tűnő radikális nyelvhasználat.

Az idei POSZT sok kérdőjelet vetett fel azzal kapcsolatban, hogy a változások, változtatások jó irányba indították-e el vagy sem. Mindez nem ennek a cikknek a témája. Mindenesetre a Nyílt Fórum programsorozata az állandót, a változatlan minőséget képviselte a fesztivál változó kínálatában. 

TURBULY LILLA

 

NKA csak logo egyszines

1