Gyors egymásutánban négy bemutatóval kezdte szezonját a kecskeméti színház, hogy egyszerre mozgósíthassa valamennyi közönségrétegét. A főépület délután a gyerekeké, esténként pedig felváltva az operettrajongóké és a Bodolay-kedvelőké. Utóbbiak örömére indult az Üzemszínház évada is. Igaz, oda most nem töprengősdivel várják a nagyérdeműt, hanem társadalomlélektani bulvárral és vérfagyasztó derűvel. A darabok közös vonásaként talán a szabadságösztön változatos megnyilatkozásai említhetők.

Tündérföld

A Rózsa és Ibolyában, a kolozsvári születésű költőnő, Balla Zsófia - Sediánszky Nóra dramaturgi közreműködésével - eleven iskolabeszéddé transzponálja Arany János költői nyelvét. Tetszetős, hajlékony stílust ötvöz, amely támogatja a rendező igyekezetét, hogy a játék felnőtté érlelő tartalommal dúsuljon valamennyi ízében.

A befejező elnyugvásban majd keretté teljesedő jelenettel, egy szériakoloniál franciaágyról indul a mese. Három lakótelepi gyerek álmodja azt, hogy Tündérföld királyleánya és Magyarföld királyfija egymásra találását jóságos manókként ők segítik elő. Tóth Miklós rendező a kezdéssel jelzi: egyensúlyt szeretne teremteni a gyerekek beleélő hajlamának kibontakozása és a képzeletük földközelben maradása között. Érvényesülni hagyja ugyan a várakozást, szorongást, félelmet, szimpátiát, lelkesedést, buzdító részvétet, a szánalomgerjesztő elemeket - elvezet általuk abba az irreális világba, ahol kötelezően születnek a jó/igazságos megoldások a legreménytelenebb helyzetekben is -, ám kódot ad ahhoz, hogy a gyerekek valaha képesek legyenek azonosítani a mesevilág motívumrendszerét a felnőtti való világban képződő konfliktusok természetével.

A rendezői szándékhoz illeszkedik a szereposztás logikája. Kéner Gabriella nem klimaxos mostoha, hanem - az ölelésre rest, szeszkazán tündérkirály mellől éjente elsunnyogó, s a hegyek között kanördögökkel randevúzó - kacéran kecses boszorkány. Kiválasztásában kódolva van, hogy a nevelt lánya kérői elé állított, teljesíthetetlen próbákat szexuális irigységből diktálja. Ő játssza ugyanakkor a majdnem pártában maradó cseh királylányt is. A szerepkettőzés révén Tóth Miklós felülrajzolja a rút természetű nő arcképét: a szerelemhez és a társhoz való jog érvényre juttatása által teljesedik ki a fiatalok konszenzusos boldogságába boruló történet. Tündérföld és Csehföld királyának szerepét ugyancsak azonos színésznek adták: Gulyás Zoltán szenilizált/joviális balek. Akár a gagyiban.

A felnőtté nevelés és a színházi nézővé nevelés folyamatának egyik jeles állomása a Rózsa és Ibolya, amelyben - nagy áldozatvállalással - mintha hidat igyekeznének képezni a kisgyermeki és a felnőttszínházi élmények között. Rajz- és bábmozgatást alkalmaznak (besegít a Stúdió "K" Színház, a Ciróka Bábszínház), s a gyerekek láthatják élőben - a negyedig nyitott zenekari árokban - a muzsikusokat is.

Zárdaföld

A zenekari árok egyszer csak megnyílhat: a mesék birodalmából az operett világába könnyű a megérkezés. Kínálkoznak azonban rögösebb utak. Ács János vizsgarendezése - a Csárdáskirálynő 1979-ben, Kaposvárott - például korszakhatárt jelentett az államosított színjátszás történetében. Arra szolgált bizonyítékkal, hogy a műfaj beemelhető a modernként vállalt értékeink közé. Ács úgy cselekedett, ahogy az a mesejátékok színrevitelekor helyénvaló: komolyan vette a librettó tartalmát: drámai reálszituációként értelmezte a sziruphíg sikersztorit. Negyedszázaddal később, hasonlóan járt el a Nebáncsvirág bemutatása alkalmával is.

A címben szereplő kisasszony zárdában nevelkedik, de a színpadra vágyik, s esze ágában sincs férjhez menni a gazdag főúrhoz, akit neki szánnak. A véletlen úgy hozza, hogy a kisasszony "beugrik" a zárda orgonistájának (titkos operettszerzőjének) színházi premierjébe, s eljátssza a primadonna szerepét. A klastromba történő kalandos visszatérés után másnap a gazdag főúr meglepődve tapasztalja, hogy a primadonna (akibe az előadás nyomán szerelmes lett), valamint a neki szánt zárdai kisasszony - ugyanaz a személy.

A darab 1883-ban került színre - Kálmán Imre 1882-ben született: a bécsi operettől időben-térben távol vagyunk. A látszólagos műfaji rokonság nehézzé teszi a rendező dolgát, ha olyan társulathoz kerül, amelynek tagjai - egy részük legalábbis - valamikor akár évente több operettben is kaphattak feladatot. A kecskeméti ilyen. Miközben az összbenyomást tekintve üdítő az előadás, a karakterek kidolgozása nem egyformán sikeres. A tapasztalatok híján engedelmeskedőkkel boldogul Ács a legeredményesebben. A renitens/vásott Marianne szerepében Andrádi Zanett például tapsos kimenettel tud zárni egy jelenetet. A rendező segítségére vannak azok - Réti Erika (Fejedelemasszony) és Kiss Jenő (Őrnagy) -, akiknek az ereiben "ősi" kaposvári vér folyik. Reiter Zoltán, a kétlaki, kettős énnel élő Floridor pedig azzal vesz le a lábunkról, hogy kizökkenések nélkül tartja működésben a humorát. Igaz, angolosan. A két Nebáncsvirág kisasszony közül Balla Esztert nem, csak Tompos Kátyát láttam. Tehetségesnek tetszik, ám a darabbéli lelepleződésének, kitárulkozásának kevéssé árnyaltak a fokozatai. Stréber növendékként ígéretesen nyitja a szerepet. A közönséges arca mögül viszont hiányzik a szabadságviselés frivolsága: inkább nyersen közönséges, mint cizelláltan. Hervé operettje kedves ajándék a külső (vakolati) és a belső pompa (pompázó lélek) harmóniáját áhító közönségnek - disztingvált tálalásban.

Délföld

Különös szabadságharcról szól Bodolay üzemszínházi rendezése, a Balkáni kobra: egy unatkozó újgazdag asszonyéról, aki szeretne megözvegyülni. A férjgyilkosságra öt embert bérel fel: a szeretőjét, a cégük könyvelőjét, egy helyi rendőrt, egy öreg háborús veteránt, valamint egy hivatásos gyilkost, a Balkáni Kobrát. A terv kivitelét bonyolítja a háborús helyzet. Hol a kéksisakos SFOR-parancsnok, hol egy titokzatos magyar diplomata bukkan fel, s nehezítő körülmény az is, hogy a profi bérgyilkos majdnem vak, de hiúságból nem visel szemüveget. Végül az asszony kénytelen személyesen eljárni. Tettéért azonban nem kell meglakolnia, mert a disznóölésre betoppanó jó barát, a kéksapkás - kis habozás után - felismeri a tetemben a Hágából körözött Balkáni Kobrát. Bérgyilkosság boldog véggel: van mit jelenteni - Hága vágya teljesült.

"Sose megyünk Hágába" - zengi a nóta refrénje az első felvonás fináléjában, Horváth Csaba fergeteges kóló koreográfiája alatt. Southern burleszket látunk. Metálfényű ráccsal szeparált zöld zónában tanyáz a békefenntartó (atmoszféra- és kártyakeverő) alakulat. Nevezetesen az SFOR-parancsnok, a magyar nevű kereskedő-attasé, és a minden talp alá bazseváló muzsikus. Kötélvontatású fártkocsin (lehet bányafa szállítására szolgáló csille is) jönnek-mennek a dolgok. Bármi. A történelmi szükségállapotban elvárható drámai feszültséget gondosan szervezett következetlenséggel gerjeszti színre a rendező. Az átdolgozó, a történetet a 20-as évekből napjainkba átemelő Tasnádi István - Bodolay dramaturgiai őrizetében - a társadalmi nyelvjárások legfrissebb leleményeit illeszti a szövegbe. E nyelvi bölcsőből sugárzik a balkáni múlt és jövő egysége, a történelmi végtelen. Magunk között vagyunk.

Énekes-zenés népi színjáték, lövöldözéssel és milliókkal, két részben. Nem rekeszizom-kímélő előadás, mégis több mint kellemes nyári/őszi mulatság. Szerzője népszínműnek tartja, s abban az értelemben, amelyben Ödön von Horváth nevezte így a maga darabjait: az is. A magyar népszínmű fogalmával azonban nem hozható kapcsolatba, hacsak derűs komédiának nem tekintjük azt, hogy a végén majdnem mindenki életben marad. Az egyetlen halandó szerepében Kőszegi Ákos hozza a vagyona gyarapodásáért reszkető, talmi csillogásban fürdőző, kisebbrendűségi érzéssel bajlódó figurát, a magyar-balkáni vállalkozót. A meggyilkolására kiszemelt szakember, a címszereplő Ádám Tamás félelmet ébresztően hiteles. Az arcán, a viselkedésén kiszámíthatatlan szeszéllyel váltakoznak a mindenre elszánt ember marconasága és az önveszélyes vakság teljesen egyforma vonásai. Danyi Judit újgazdag feleségként a képességei javát nyújtja, az aknamezőn támadó szerelemrohama pedig zsigerien eredeti. Gidró Katalin, a vállalkozó szeretőjeként alkalmazott cseléd, a földhivatali gyakornok húga, a Rendőrtizedes menyasszonyjelöltje: több irányban alakít. Úgy érzem, egyelőre nem a színpadi személyisége kiteljesedésével arányban érik a szakmai kihívások. Akadnak utánozhatatlan pillanatai (a csitri pajkosság, a hirtelen durcásság játéka), s adódnak szituációk, amelyekből olyan civilen fordul ki, mint a pironkodó nebuló a táblától egy csúfos matematikafelelet után.

Az előadásnak hosszabban sorolhatók az erényei, mint a hibái: igazi együttjáték.

Szülőföld

A felvidéki kisvárosban, az ügyesen rajzolgató Kosztka gyerek édesanyját fürdőbéli ágyasává teszi a település polgármester-kéjura. Teheti, mert az asszony halottnak nyilvánított papája, aki Bem apó valahai tábornokaként vett részt a szabadságharcban, váratlanul előkerül, és a családi portán rejtőzködik. 1864-et írunk. A hirtelen felbukkanás szempontjából a legszerencsétlenebb napokat éli a nemzet, amikor Deák Ferenc - mintegy a kiegyezési hajlam gesztusa gyanánt - parancsot ad a szabadságharcosok bujkáló maradékának felkutatására. A polgármester túlteljesít. Egyéb magánérdekű, koncepciós túlkapásai mellett, letartóztatja a diákjaiba 48-as eszméket plántáló tanítót, s ez lesz a veszte. A diákok szabadságharcot szerveznek: túszul ejtik a városatyát, és kiszabadítják tanárukat. Félboldog pillanatba torkollik a győzelem. Köztörvényes cselekedeteiért bilincsben szállítják a polgármestert az ungvári börtönbe, ám közben ópapa - ahogyan érkezett - eltávozik nesztelen. Hamar jött. A hetvenhat évesek szenilis türelmetlensége csalta-e ki rejtekhelyéről, vagy a társadalmi békesség látszata? Egyre megy.

Szabadságharc Szebenben. A Katona József drámapályázat díjnyertes művét eredetileg egy ifjúsági pályázatra nyújtotta be a szerző. Egyik véleményezője azt írta: "Kérdéses, hogy valóban gyerekdarab-e (...) a Csontváry Kosztka Tivadar életrajza alapján készült népies színmű (...) terjengős, modoros nyelven szóló darab." Az előadás nyelve nem terjengős, nem modoros. Egyik eszmei vonulata a felnőttkori közösségi igazságérzék sorvadásáról szól, a másik arról, hogy a forradalom a gyermeki lélek tartozéka: romlatlan, tiszta, naiv - tehát pofonegyszerű. Az indítékai is a gyermeki eszmélkedéshez köthetők: megfosztanak engem a tudás izgalmától, és bántják az édesanyámat. Az alapsérelmeink nem kötődnek életkorhoz, s nagyon természetesen viseljük őket a miattuk kezdett harcunkban - a győzelmeink vagy a bukásaink során. A közti helyzetek esztendeiben szokott ragállyá dagadni a magán magaviseletünk kórja: az alkalmazkodás társadalmi táncrendje, a mártíromságra következő passzív ellenállás, az akarat ernyedése, az engedékenység, a rejtett átpártolás, a besúgás, majd a nyílt átállás. Bodolay iskolatáblát tesz a színpadra, és levezeti történelmünkön a misztikus 16-os számot mint a magyar kórfordulók kritikus évét, amelyben a forradalmakat elnyomó gépezet rúgni bír még egy utolsó nagyot a zsendülő igazságkeresők ülepébe. Így következik nála ’48-ra ’64, ’56-ra ’72 (a március 15-i tüntetések szétverése) és ’89-re ’95... aki számára a képlet az előadás alapján nem világosodik meg, hazaviheti magával a számtanirka alakú műsorfüzetben.

Az előadás azonban világos. A Nyíregyházáról átszerződött Sorbán Csaba (Kosztka Tivadar) értelemteljes figyelme, világot átfogó szeretete-érzékenysége, az igazság ritmusát hibátlanul tartó beszéde hiteles forradalmárt idéz. Apját, a rendőrfőnöki tisztéből felmentett patikust Kőszegi Ákos alakítja, felmutatva a tűrés és a lázadás lehetősége/kényszere között leképezhető összes hangulati árnyalatot. Megalázójaként Rubold Ödön (polgármester) játszik kiemelkedőt. Fennkölt kisszerűségéből gerjedő halk cinizmusa a rettegés derűjét árasztja: a hatalom illékonyságának sejtelmét elfedni hivatott modor. Nem maradnak el mögöttük a többiek. A kísértethős Ópapa figurája Ádám Tamás alakításában ugyanolyan fontos, mint az igazgatói páholy könyöklője mögül kísértő Basa István zenésze, aki Dobos Ferenc Jóska szerepében a felső hatalom jelenlétére figyelmeztet időnként. Ha nem halljuk, akkor a dob antennáját látjuk. Ugyanilyen jelképesen, a zsinórpadlásról olykor akasztott öltönyök ereszkednek alá...

BALOGH TIBOR