Az 1886-ban boldoggá, majd 1935-ben szentté avatott Thomas More-t a politikusok védőszentjeként tartják számon. Barátja, Erasmus szerint "géniuszához hasonlót Anglia sosem látott és sosem fog látni többé". Samuel Johnson pedig azt mondta: "ő volt a legerényesebb ember, akit a Szigetek valaha is adtak a világnak. Vértanúhalált halt a hitéért. Ellenében és ellenére, a válni akaró Henrik sebtében megteremtette az anglikán vallást. Megálmodott Seholsincs földje, Utópia fogalommá lett mindannyiunk számára, alakja pedig örök felkiáltójel. Vissza-visszatérünk hozzá.
Huszonegy esztendeje, 1984 novemberében volt Robert Bolt Kinek se nap, se szél című művének magyarországi bemutatója a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, Vas István fordításában, Gellért Péter rendezésében, Bárány Frigyes főszereplésével. 2002-ben az Evangélium Színház mutatta be a művet, a rendező Udvaros Béla volt, Morus O. Szabó István. Ekkor az előadás előtt Jelenits István ismertette a drámát és Thomas More tragikusan nagy alakját, s vele VIII. Henrik Angliáját. Ha valaki ezeket az előadásokat nem látta is, minden bizonnyal látta az 1966-ban készült, sokunk ifjúkori erkölcsiségét is befolyásolni képes filmet Egy ember az örökkévalóságnak címmel (Fred Zinnemann rendezésében, Paul Scofielddal Morus Tamás szerepében), melyhez a szerző - saját darabja alapján - maga írta meg a forgatókönyvet. Az 1988-ban gyártott televíziós sorozat Charlton Heston főszereplésével még nem ért el hozzánk.
Elért azonban hozzánk Goldstein Imre, akit a világban például Nádas Péter írásainak fordítójaként tartanak számon, tehát igen-igen fontos embere a magyar kultúrának. Most azonban rendezni jött Magyarországra. S alighanem hosszabb időre, mert nyilatkozataiban erősen hangsúlyozza, hogy első magyarországi rendezésének alapjául Robert Bolt (1924-1995) szépen megcsinált darabját választotta, bízván az író erényeiben. (Bolt jegyzi egyébként a Misszió című film forgatókönyvét is, elismertsége, hírneve, s legfőképp profizmusa vitathatatlan.) Nem is ezzel van a baj.
Egysíkú játék született. Mintha 40 évvel ezelőtt a vidéki Anglia egyik derék városkája akarta volna megörvendeztetni középiskolás gyermekeit egy leegyszerűsített Morus-délutánnal. Olyan TIE (Theatre in Education) program ez, amit a honiak nem nagyon akarnának mutogatni idegeneknek, de otthonra megteszi. Gondolják tán azok, akik megszervezték ezt az eseményt. Pedig nem teszi meg.
Goldstein Imre számára nem probléma a Morus-ügy. Óvatlan biztonsággal teszi színpadra a leegyszerűsített játék karikaturisztikus vázát. Közlekedésrendészetileg minden rendben, a színészek bejönnek és kimennek, ágálnak és morognak, még azt is meg kell állapítani, hogy a rendezés a klasszikus angol "kötényszínpad", a három oldalról körbeült emelvény minden térhasználati buktatóját kikerüli. Mindenkit jól látni, mindenkit jól hallani. Mesterség szintjén majdnem minden működik. De hogy minek az egész, azt nehéz lenne udvariasan kifejteni.
A nagyobb terhekhez szokott színészcsapat erős munkafegyelemmel, s mégis tétován kering Székely László pódiumi díszletében, a szürke kőlapokat imitáló emelvényen. Jánoskúti Márta ruhái nemes egyszerűséggel oldják meg az átkötést a korabeli bársonymellények és a jelenkori fekete félcipők között. Elegancia és arányérzék van jelen. A feladat pontos, visszahúzódóan tapintatos tervezői érzékelése megvolna, színész is van hozzá, szöveg is akadna, bár a Vas István-i fordításba alighanem bele-belenyúltak. Olyan apró tévedéseket azonban, mint a "hűséges volnék" bent hagyása a "hűséges lennék" forma helyett, egy biztos fülű dramaturg kijavított volna, nem beszélve a majd ötvenéves szöveget átmenet nélkül fölhasító "Ez durva volt!" vagy egyéb mai formák erőszakoltságáról. Érdekes, hogy az előadást kísérő karcsú szórólap okos szövege több finom és több lényeges információt tartalmaz, mint maga az előadás.
Jóindulat és segítőkészség jellemzi a játékosokat. A történelmi korokon átívelő Hétköznapi ember valaha modernnek ható, mára kopogóssá lett szerepében Horváth Lajos Ottó tán még a darabot is megírná, csak valahol fogást találna mondvacsinált feladatain. Kerekes Józsefet sújtja VIII. Henrik karikatúrájának kivitelezése, e rendezői felfogás egyébként a végső lökést adja meg a darab dramaturgiai egyensúlyának. Így nincs ellenfél, nincs dráma, akkorka se, amennyi az alapműben megteremhetne.
Eperjes Károly rajongó érzülettel veti bele magát a feladatba. Teljes védtelenségben csatangol a kőlapokon, Morus közvetlenségét menőmanó gesztusokká oldja, időnként rátörő áhítata azonban szinte személyes fenyegetést is hordoz. Kapaszkodna valahová fölfelé, de ott most nincs senki és semmi. Se gondolat, se eszme, se erő. Magárahagyottságában az űrrel viaskodik csak. A többiek, Haás Vander Péter, Bozsó Péter, Andai Györgyi, Németh Kristóf, Karácsonyi Zoltán, Kóti Kati és Horváth Ferenc úgy tesznek, mintha színjátszanának. Ez a feladat. És meg is lehetne magyarázni, hogy ez amolyan "eltartott", pódiumi oktatójáték, jön a színész, fellép, lelép, végszót kivár, kupát ragad.
Azért mégiscsak felületes, fájdalomközponttal nem bíró, ripsz-ropsz vállalkozás ez.
GABNAI KATALIN
