A 2005-ös Színházi Világnapon rendezett szakmai fórumon Bozóki András kulturális miniszter új színházi programcsomagot mutatott be, melyben többek közt egy országos befogadó színházi bázisrendszer terve is szerepelt. A programot Karsai György, a miniszter színházi tanácsadója dolgozta ki. Ezen a fórumon ismertették a Kiemelt alternatív színházi mûhelyek, Vállalkozói színházak és alternatív színházi mûhelyek, illetve az Alternatív Tánc- és mozgásszínházi mûhelyek 2006. évi mûködési támogatására kiírt pályázatok eredményét is.

A Befogadó Színházak Társulása (BESZT) - tagjai a Szkéné Színház, a Városi Színház, a Flórián Műhely-Mozgóház Alapítvány, a Merlin Színház, a Műhely Alapítvány, a MU Színház, a MASZK Egyesület (Szeged), a Trafó és a Tűzraktér - nyertesként ünnepelhetett. Ajánlkozó közleményükben úgy fogalmaztak, hogy "a résztvevők identitását a kortárs színház és tánc tiszta profilú, társulattól és egyéb művészeti formációtól független befogadása határozza meg".

Az új színházi programcsomaghoz képest új helyzet adódott: a kultusztárca átszervezése következtében Bozóki András pozíciója megszűnt. Az idei POSZT-on tehát ingoványos kultúrpolitikai térbenidőben került sor a BESZT által meghirdetett szakmai beszélgetésre a befo- gadó színházak szerepéről, helyéről a honi színházi struktúrában. Az asztalnál vendégként Márkus Erzsébet (NKÖM), felkért hozzászólóként Ascher Tamás, az érdekeltek képviseletében Hudi László, Magács László és Szabó György foglalt helyet, a vita moderátora Szabó István volt.

A szakmai közvéleményben már rég evidencia, hogy a független, kortárs színház és tánc infrastruktúrája és helyzete rendkívül rendezetlen és elmaradott körülmények között működik - olvasható a Befogadó Színházak Társulása (BESZT) manifesztumában, amely a Szabad Színházak XVI. Nemzetközi Találkozója alkalmából jelent meg Szegeden. Látleletük szerint egyrészt komoly hazai és nemzetközi eredményeket tud felmutatni ez a terület, annak ellenére, hogy a fejlődéssel egyáltalán nem tartott lépést a finanszírozás. A másik oldalról viszont nehezményezik: "a struktúra szereplői kiszolgáltatott helyzetben kénytelenek asszisztálni olyan folyamatoknak, melyek a progreszszív alkotás szinte teljes megszűnéséhez vezethetnek". Fenyegetettségük tudatában határozták el a kortárs művészetek befogadásával foglalkozó intézmények a BESZT megalakítását, amelynek alapvető feladatai:

 - Önálló, a művészi formációktól független, perspektívát nyújtó pénzügyi alap létrehozása a működési költségek finanszírozására, mely lehetőséget nyit a Befogadó helyek profeszszionális működési feltételeinek megteremtésére.
 - Független, a Helyek kezelésére rendelt produkciós támogatási keret megteremtése, mely a független alkotók és társulatok számára új finanszírozási szintet hoz létre.
 - Fórum, amely által lehetőség nyílik stratégiai együttműködések kialakítására és közös kultúrpolitika demonstrálására, mely a kultúra egészében méltó helyet biztosít a kortárs független művészeteknek.
 - Fórum, amely a már felépített nemzetközi kapcsolatrendszerekre építve képes a magyar kortárs művészetet nemzetközi szintéren is megjeleníteni.
 - Fórum, amelynek szereplői egymással szoros kapcsolatot kialakítva, egymásra épülő rendszert alkotnak, a kortárs színházi és táncélet revitalizálása és a minőségi munka érdekében.
 - Fórum, amelynek szereplői az önmaguk által kialakított struktúra fejlesztését és nyitottságát folyamatosan fent kívánják tartani. Ezzel párhuzamosan a fórum résztvevői közösen alakítják ki az együttműködés további lehetőségeit az állami-önkormányzati színházakkal, és más független intézményekkel.

A fentiekből kitetszik: a BESZT méltó "Helye" óhajt lenni az innovatív független művészetnek, s nagyobb távlatban gondolkodva, financiális szinten is természetes elemévé (személyévé) szándékozik válni a magyar kultúrának (struktúrának). Márkus Erzsébet tudatta a jelenlevőkkel: olyan minisztériumot képvisel, amely már nem létezik. A hivatal részéről abszolút jól fogadták a tervezetet (manifesztumot), ráugrottak, ráharaptak a dologra. Pozitív reakciót váltott ki a tenni akarás: amint az ajánlat érkezett, rögtön jött rá a reakció. Az NKA Színházi Szakmai Kollégiuma meghívásos pályázatot hirdetett a Befogadó Színházak Társulása (BESZT) produkciós műhelyei számára fenntartó nélküli társulatokkal közös színházi produkciók létrehozására. A megpályázható maximum összeg produkciós műhelyenként: 5 millió forint volt. "A kollégium pénzügyi keretének változása függvényében, az ősz folyamán újabb produkciós pályázatot szándékozik kiírni" - állott a szövegben. A prezentációt meg kell ismételni Hiller (István) előtt - javasolta az NKÖM munkatársa.

A létező struktúrával nem párhuzamos rendszert képzel a BESZT, hanem nyitott, átjárásos viszonyt: teret és lehetőséget ad a feltörekvő művészeknek. Fontos cél, hogy létrehozzanak egy olyan, egymásra épülő struktúrát, amely a művészeket végigviszi a megmutatkozás változatos fázisain. Legyen ebben a struktúrában olyan hely, amit belépőnek hívnak (ez a Tűzraktér), legyen olyan, ami az elmélyült munka helye (Műhely Alapítvány, Flórián), legyenek bemutatóhelyek (MU, Flórián, Városi Színház), repertoárhelyek (Szkéné, Merlin) valamint országos turnéhely (ilyen jelenleg egyedül a MASZK, de remélik, hogy előbb- utóbb majd sokkal több városban kiépül). Legyen továbbá a nemzetközi megmérettetés helye (Trafó), ahol a nemzetközi művészeti világ képviselőivel egyenrangúan tudnak a hazai együttesek fellépni.

Úgy kezdték a gondolkodást, hogy bezártak bizonyos kategóriákat, mert véleményük szerint az a fajta rendszer, amit az Alternatív Színházak Szövetsége képvisel (bárki alanyi jogon - abbéli szorultságában, hogy nem kapott elég pénzt valahonnan - automatikusan beléphet), nem szül jó vért. Az alanyi jogon való belépés helyett regisztrációs rendszer kiépítését javasolják. A tervezett négy regisztrációs pont átfogja az egyéni alkotótól az egy csapat köré szerveződő színházon keresztül az állandó játszási hellyel nem rendelkező csoportokig az összes szabadszínházi formációt. A regisztráció nem csak a praktikus működés tükre lehet: megjelenhet benne a minőség mint kritérium. Nagyon fontos pozitív kényszer - nem utolsósorban ez vezetett a BESZT létrehozásához -, hogy felelősek tudnak/akarnak lenni az alternatív színház működésén túl a minőségéért is. Úgy érzik, pillanatnyilag nincsenek meg a feltételeik, de valószínűleg meglesznek.

Mi a probléma? - vetette fel Szabó György. A definíció. Tudjuk, a Társulás olyan szövetség, amely a központi támogatásból kimaradó kezdeményezésekre koncentrál. Kis intézmények (műhelyek) ezek, úgy próbálják megoldani a fiatal tehetségek bemutatkozását/érvényesülését, hogy mintegy játékterepül felajánlják önmagukat. Nem kockázatmentesen, mert jelenleg igen komoly financiális problémák tapasztalhatók. Azzal a veszéllyel kell szembenézniük, hogy bármikor bezárhatják őket. Mivel nincs pénzük a működésre, a saját profiljuk meghatározására nagyon kicsi lehetőségük van. Kevesebb figyelmet tudnak maguknak kikövetelni mind a szakma, mind a sajtó részéről. Minek tartsuk fenn? - érkezhet az obligát kérdés. A Trafó nem ebbe a sorba tartozik, hiszen a főváros hivatalos színháza, 240 milliós támogatással, tehát inkább természetes szövetséges, mint szenvedő alany. Amit itt pedzegetni kezdtünk - fogalmaz Szabó -, az egy rendszer, tehát úgy kell felfogni, hogy egymásra épül a kicsi, a középső és a nagy. A baj az, hogy itt megakadt egy folyamat: a minőség kikristályosodása, aminek alulról kellene erednie, de nem tud egybefüggő rendezőelv keletkezni, mert annak helyét elfoglalják a létezés napi nyűgei. Konzisztens munka nem építhető fel. A hosszú távú gondolkodáshoz feltételrendszer kell, ami jelenleg hiányzik. Elkezdődött a gondolkodás, s eljutottak odáig, miben fogható meg a minőség. Ki kell érlelődnie a minőségbarát szemléletnek - vallja.

A "máshonnan" szóló Ascher Tamás, aki vett már részt kuratórium munkájában, a színháztörténeti középmúlt keretébe illesztette a minőség és az alternativitás fogalomkörét. Mi térül meg? Mennyiben jön létre minőség az elnyert pályázati pénzek nyomán? Homályos a visszajelzési kör. Valaha a kőszínház teljesen idegen volt az alternatívok iránt művészi törekvésben, nézői körben, habitusban, attitűdben és világlátásban. A hetvenes évek közepén jött el egy pillanat, amikor azok, akik ma a kőszínházakban fontos posztokat töltenek be, még vidéki színházaknak ellenzéki, kicsit űzött tagjai voltak; valamilyen szolidáris és rokoni viszonyba kerültek az akkor éppen szétzavart alternatív- amatőr mozgalmakkal. Emlékszem még arra, amikor Paál István elszegődött a pécsi színházhoz rendezőnek, mert kirúgták az alternatív-amatőr mozgalomból. Attól kezdve kőszínházban próbálta ugyanazt, vagy valami hasonlót tenni. Egy teljes társulatot átvett a kaposvári színház. Innen datálódik az olyan típusú közeledés a kőszínházi és az alternatív működés között, ahol bizonyos személyi átjárások kicsiny erecskéket nyitottak. Ez elvitt addig, hogy bizonyos odafigyelés már mutatkozott. Később némely szabad színházak támadhatatlan pozíciókat vívtak ki, biztos pénzekhez jutottak. Ők azok, akik a markáns/stabil minőséget nyújtották. Megkerülhetetlen tényezőkké váltak: a Krétakör, Pintér Béla és Társulata, a Merlin, Fodor Tamás. Ebben a tendenciában mintha mutatkoznék megmerevedés. Honnan lesz vajon pénz a teljesen új, és az ezekhez képest is lázadó törekvések felkarolására? Erre szolgálna nyilván ez az új formáció! Bármennyire közeledik is egymáshoz a két szféra, és szív is el némileg egymástól közönséget - mert Zsótér Sándor előadásai a legstabilabb kőszínházakban bizonyos értelemben alternatív elemként vannak jelen -, nem ugyanaz. Másfelől, a Krétakör és Pintér Béláék hiába, hogy valamilyen szabadszínházi formációban gyökereznek; a néző már úgy kezeli őket, mint kőszínházat - olyan attitűdből járnak oda és nézik az új és újabb előadásokat. Ekként kezeli őket már a szellemi élet is. Ez már megvan, ám jöhetnek a következők. Kellene a tér azoknak, akik újabbak náluk, és jogot formálnak a felbukkanásra. Erre nem látszik terep.

A közönség sorából jelentkező Gáspár Máté visszautalt az Akadémián zajlott tavalyi struktúravitára. Emlékeztetett rá, a Kuratórium által szétosztható pénzmenynyiség a teljes színházi szubvenciónak mindössze 1-1,2 százaléka, maximum gesztust lehet vele gyakorolni. Örvendett amiatt, hogy az elosztás népfrontos szemlélete múlóban van, ugyanakkor sürgette a decentralizációt a befogadóhelyek irányába. Minél több szintre kellene lebontani a támogatást, ám nincs hozzá elegendő forrás. Nem lesz több pénz, ezt kell újraosztani - vélekedett, ellentétben másokkal, akik szerint lenne, csak tudjanak érte megharcolni. Mint mondta, eltelt két év, semmi jel nem mutat arra, hogy sikert értek volna el a kezdeményezések. Ha szembenézünk a valósággal, mégis az újraosztás a járható út. A meglévő pénz nem kevés. Operaházastul mintegy 30 milliárd forint, és csak apránként fogyogat. Aránytalanul vagyunk egyre pánikoltabbak, hogy mit kéne tenni. Szerinte a pánik oka, hogy azt érezzük, recseg a rendszer. Színházi értelemben paradigmaváltás előtt állunk. Mást kezd jelenteni a színház - nem esztétikai szempontból -, társadalmi, kulturális funkciói kezdenek másak lenni, mint 150, 50 vagy 30 évvel ezelőtt. Szerinte erről kellene gondolkodni. Egy jó befogadó színházi hely kiköveteli a kőszínházaktól a megmérettetést. Az oda-vissza mobilitást. Nincs hova tovább lépni. Nincs rendszer hozzá. Ha nincsen több pénz, és egy rendszer van, akkor át kell csoportosítani máshonnan, egészségesebbé kell tenni az arányokat. A regnáló színházigazgatók azt fogják mondani, hogy így is kilóg a seggük a gatyából. Ha hagyjuk, hogy a 99% fölött ülő emberek foggal-körömmel megtartsák ezt, akkor lehet, hogy ők, és a köréjük csoportosuló 2-3 ezer ember átmentheti az egzisztenciáját, viszont tuti, hogy mindent megfojtunk, ami most jön a harmincasokból.

Ascher Tamás az igazság és a demagógia bravúros keveredésének nevezte Gáspár Máté régről ismert érvrendszerét. Hogy történik az, hogy a struktúrák évjáratokkal azonosítódnak? Szűcs Katalin Ágnes megemlítette, hogy Budapesten és vidékszerte telt házzal mennek a kőszínházi előadások. Az ún. polgári ízlésnek létjogosultsága van, milyen alapon lehetne kirekeszteni egy létező közönségréteget, amelyik azt igényli, amit kap? Az államnak van szerepe abban, hogy nemzeti intézményeket fenntartson, a városnak abban, hogy a polgárainak adjon lehetőséget a szórakozásra és a kultúrával való ismerkedésre. A mi pici részünk pedig arra szolgál - fogalmazódott meg a BESZT-es oldalról -, hogy megpróbáljuk azt a szűk réteget, amelyik még nem a tévét választja, rábírni: kicsit ismerkedjék a saját helyzetével és a helyével a világ egészében - általunk. Ezt a kis pénzt mire fordítja az állam, ha nekünk adja? Önmagunk megfogalmazására. Tolmácsként legyünk jelen az alkotók és a pénzgazdák között.

Azért fontos az öndefiníció - hangsúlyozta a moderátor -, mert könnyen oda juthatunk, hogy majd kicsiben leképeződik ugyanaz a struktúra, ami nagyban van. Nem egy hozzászóló részéről fogalmazódtak meg régi-új aggodalmak. Több év kell a társulatok kifutásához. Ne kelljen évente izgulni. Az NKA Színházi Szakmai Kollégiumának kifejezetten a befogadó színházak számára most kiírt pályázata bátor és merész lépés, jó gesztus, de ne várjuk, hogy már egy év múlva ebből valami kivirágzik, hogy valami robbanás lesz. A Krétakör és más, kőszínházi karakterrel működő szabadszínházak dilemmája nem lehetett a szakmai beszélgetés vezértémája. Jövőre lehet új vitát indítani.

BALOGH TIBOR