Krétakör Színház a Mûvészetek Völgyében

A csillagász álma közben két úttörõtábori éjszakai túra jutott az eszembe. Az egyiken, Pöttyös Panni-olvasóként, természetesen teljesen komolyan vettem a körítést. Azt, hogy indiánok elraboltak két fiút, kiszabadítani õket úgy lehet, ha a sárga szalaggal kijelölt erdei ösvényen végigmegyünk. Ám ha letérünk, az örök vadászmezõk birodalmába jutunk. A másikon viszont már tevékenyen részt vettem a kitalálásban. Például az, hogy Hegyi Csabát nadrágtartóval lógassuk fel a fára, mint ha hulla lenne, az én ötletem volt.

Hogy mi ezek kapcsolódási pontja A csillagász álmával? A szabad asszociáció. Meg a jófajta élmény. A közösségiség.

Állunk kétszázan, töksötét, várjuk, honnan és hogyan érkeznek meg a játszók. Semmi hang- vagy füsteffekt, hogy leszállna egy űrhajó, őrült csillagász se rohangál. Percek telnek el, majd az épületből fura fények látszanak. Megállnak az ajtónál. Az kinyílik, s kilépnek zseblámpával a kezükben a színészek. Katona László kivételével (mert ő magas, de csak ezért) teljesen felismerhetetlenek a barna szandálban, barna köpenyben, fekete szemüvegben, bajuszban és parókában. NDKfíling. Esetleg Csehszlovákia, 1973. Nem szólnak, csupán a tenyerüket érintik a nézők tenyeréhez. Nyugodt, barátságos üdvözlés. Van, aki visszaérint, és van, aki zavartan nevetgél. Egy szó sem hallatszik. Integetnek a lámpával, hogy merre menjünk. Mi pedig megyünk.

Megállunk egy monstrumnál. Közlekedési eszköz lehet, távolról nem látható részletesen, mi mindent építettek bele, de kreatív ötletnek biztosan nem voltak híján.

Szerencsére mindig akadnak interaktívvá tehető nézők, akik örömmel találják ki egy Kapcsoltam-stílusban feladott számrejtvénnyel Scherer Péter telefonszámát, állnak földet bámulva, keresztbe tett lábbal, oldalsó középtartásban mobiltelefont fogva, s lépdelnek közben a mobil névjegyzékében, vagy éppen a szputnyik és a Mici kecske kifejezéseket tartalmazó smsverset írnak egy perc alatt. És játszik a Katona színésze meg a Krétakört először látó is. A nyeremény űrutazás. Itt már van füst, integetés a lépcsőn. Az "űrhajóból" mintha R2D2 hangja hallatszana. Kicsit hosszúra sikerült a közvetítés, hogy épp mi történik a nyertessel, aki becsülettel megküzd a súlytalansággal is.

Hatalmas hangár, belül füst és zene, stílusban valahol a Burzsoá Nyugdíjasok és a Lyuhász Lyácint Bt. közt félúton. Majd csönd, elindul a síneken a fémmonstrum, csukódnak az ajtók, és ott állunk a sötétben. (Nem tudom, hogyan reagálok, ha nincs előismeretem. Így figyelem a nézőtársak reakcióit, és elkezdek aggódni, nehogy legyen közöttünk klausztrofóbiás, tömegiszonyos, mert simán bepánikolhat.) Néhány perc múlva kis ajtón léphetünk ki egyesével. Az ember agya dekódolja, hogy ez a bevagonírozás, de nem veszi magára, nem éli át valóságszerűen, komolyan. Ez is a happening része. Színházban vagyunk, veszélybe nem kerülhetünk. Következő állomás. Divatbemutató helyi manökenekkel. Porszívó a fejen, fésük a ruhára varrva, plusz egy fej. "Tiszta udvar, rendes ház" a táblán, kerti törpék közt a lakó, egy tütübe öltöztetett kutya. Az ördög a részletekben rejlik. Meg abban, ahogyan a modellek passzolnak a zenegépből hallatszó élettörténetekhez.

Fricskát kapnak vagy sajátos megemlékezést - attól függ, honnan nézzük - az augusztus huszadikai vízi- és légiparádék. Az egyik antenna tányérjában köröz, persze vetítve, a Pacal Fighters biciklis köteléke. Kommentál Hajdú B. István stílusában Keresztes Tamás. A figyelem a második- harmadik figura után lankad, kevesebb a nevetés.

Lassan visszaérünk a kiindulási pontra. Az egyenruhás lények azonban szépen lassan eltűnnek. Újra elkezdünk nézelődni. Az nem lehet, hogy ilyen egyszerűen van vége. Megint a várakozás izgalma kerít hatalmába. Hirtelen észrevesszük, hogy a szputnyik legtetején állnak, a francia diszkózene ritmusára integetnek nekünk.

Schilling Árpádnak nincs két egyforma rendezése. Itt talán azt próbálta-próbáltatta ki, milyen, ha a színész teljesen személytelen, azonosíthatatlan, mindöszsze feladatot teljesít.

Már megint az történik, mint a Feketeország záró monológjában. Megkapjuk az (ön)értelmezést. Igaz, jelen esetben ehhez meg kell néznünk a Völgy honlapján a rendezővel készült interjút, vagy el kell olvasnunk az összefoglalót:

"Léteznek olyan kortárs színházi irányzatok, amelyek abból a közegből merítik a történeteket, ahol éppen megjelennek. Még pontosabban, saját közönségük szolgáltatja a témát, ťírjaŤ a színdarabot, esetleg játssza is a történéseket, ezzel teremtve meg az érintettség, a jelenidejűség élményét, és adva esélyt arra, hogy a színház valóban hasznos intézmény lehessen az életükben. Ez nem konzerv, ez színház.

2006 nyarán Taliándörögd és Öcs határában megjelennek az UFÓ-k. Az ufó (beazonosítatlan repülő tárgy) jelentése számunkra: idegen. Idegen lehet bármi és bárki, ami/aki ismeretlen. Nem csak a földön kívüli: a cigány, az arab, a zsidó, a külföldi, a városi vagy akár a vidéki. Idegen mindenki, aki saját többséginek gondolt kultúrkörünkön kívül esik. Idegenek vagyunk mi magunk is, akik Budapestről egyszer csak megjelenünk egy vidéki közösség életében.

Magyarországon erősen érződik a bizalmatlanság mindennel szemben, amit nem ismerünk. Nálunk nem alakult ki, vagy éppen elfelejtődött a befogadás, megértés, tolerancia kultúrája. Elvárjuk, hogy az idegen asszimilálódjon, s ha nem sikerül neki, elzárkózunk előle. Ennek súlyos következményei voltak a múltban, és érződik káros hatása a jelenben is. Az előadás kísérlet egy rossz beidegződés megváltoztatására.

A csillagász álma a földön kívüli lények megjelenése, vagyis egy (vagy több) idegen kultúrával való megismerkedés."

A Krétakörtől megszokott, hogy a világ, a közélet dolgaira reflektálnak. Most is ugyanezt tették, csak egy kicsit másképp.

PAPP TÍMEA